2012. október 23., kedd

Pannonhalmi séta

Dátum: 2012.10.20.
Táv: 10,1 km
Mozgási átlagsebesség: 3 km/h
Nehézségi fok: *

Októberi hosszúhétvégénk egy részét Győrben töltöttük, és már korábban meg is beszéltük, hogy majd elmegyünk valamerre kirándulni. Habár jó időt ígértek, reggel sűrű ködre, és meglehetősen csípős levegőre keltünk, és csak dél körül kezdett felszállni, és akkor már a nap is kisütött. Így csak ebéd után indultunk neki egy kis sétának. Jött az egész család, a szüleim és a tesóm is. Kb. két héttel ezelőtt, mikor épp Pesten voltunk, Pannonhalma közelébe, az Illaki-erdőbe kiraktak egy új geoládát, úgyhogy most ezt tűztük ki célunkul. Viktor még nem volt velünk Pannonhalmán, így több szempontból jó célpontnak ígérkezett.


2012. október 13., szombat

Semmeringi hétvége - második nászutunk

Barátnőmtől, Lettitől és Attilájától egy jó kis semmeringi hosszúhétvégét kaptunk nászajándékba. Ez tökéletes ajándék volt, hisz mint ahogy a blogból már kiderült, nagyon szeretünk utazni és kirándulni. Hamar le is foglaltuk a szállást szeptember utolsó hétvégéjére, bízva abban, hogy talán még van esélyünk a jó időre, nem köszönt be a korai alpesi tél. Nagy készülődés után, lelkesen vágtunk neki az útnak, pénteken már elutaztunk Győrig, a szüleimhez, hogy másnap onnan startoljunk.

2012. október 2., kedd

Kontra Mátra-bérc harmadik felvonás

3. nap
Dátum: 2012.09.22.
Táv: 21,5 km
Mozgási idő: 5 h 24 m
Mozgási átlagsebesség: 4 km/h
Teljes szintemelkedés: 1045 m
Nehézségi fok: ****

Útvonal:
Domoszló - Köves út - Kis-Szár-hegy - Hármashatár erdészház - Nagy-Szár-hegy - Oroszlánvár - Jagus - Szederjes-tető - Remete-tisztás - Gazos-kő - Kalapos-tető - Sólyom-forrás - Sirok v.m.



Összesítés:
Táv: 78 km
Teljes szintemelkedés: 3745 m
Mozgási idő: 24 h 24 m

2012. szeptember 26., szerda

XXV. Geocaching Fesztivál és Verseny

Dátum: 2012.09.15.
Táv: 17,5 km
Mozgási idő: 3 h 30 s
Mozgási átlagsebesség: 5 km/h
Teljes szintemelkedés: 280 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Balaton-felvidéki Erdei Iskola - Tűzköves-oldal - Vigántpetend - Vigánti-hegy - Szentjakabfai-erdő - Dobogó-hegy - Zsellér-bokor - Balaton-felvidéki Erdei Iskola

Itt van az ősz, itt van újra... küszöbön áll egy újabb geocaching verseny valahol az országban. Idén ez a rendezvény a Balaton-felvidékre, Vigántpetend környékére esett. Rutinos Művészetek Völgye látogatóknak ismerős a név, gyakran ez a település is otthont ad a fesztivál programjainak. A szeptemberünket idén direkt úgy terveztük, hogy ezen a hétvégén Győrbe látogassunk szülőkhöz, így Juli apukájával kiegészülve hárman vágtunk neki a kalandnak.

2012. szeptember 23., vasárnap

Kontra Mátra-bérc - 4. rész - Harmadik nap

Befejeztük a nagy kalandunkat. Mondhatjuk azt is, hogy már épp legszebb ideje volt a lezárásnak, de hát ilyen „apróbb” mókák közbejöttek, mint esküvő, nászút… Ezek mellett talán megérthető, ha nem a legfontosabb dolgunknak tartottuk a Kontra Mátra-bérc túra utolsó szakaszának végigjárását. Az elmúlt hétvégén viszont elérkezett a várva-várt nap, és ismét olyan helyeit láthattuk meg a Mátrának, amit még soha korábban. Lássuk a részleteket!

2012. szeptember 18., kedd

Rómába utazóknak

Amikor az ember külföldre utazik, óhatatlanul is összehasonlítja a célország életmódját a saját városával, környezetével. Nem volt ez másként a mi esetünkben sem. Az alábbi sorokban számos szubjektív észrevételt osztunk meg a Kedves Olvasóval, amik adott esetben segíthetik a Rómába vágyó kirándulókat. Az egyes észrevételek már az utunk egyes napjait bemutató bejegyzésekben is előfordulhatnak, de most itt egy csokorban is összeszedjük őket.

Római vakáció VIII.

Ez volt az utolsó, búcsúnapunk. De szerencsére nem sikerült annyira búcsúsra, mint amikor az ember már érzi, hogy aznap megy haza, és már csak az utazással van elfoglalva. Mivel a mi repülőnk csak este fél 11 tájban indult, így még egy teljes napunk maradt a városra. Nagy dolgokat ugyan már nem terveztünk, hisz fárasztó volt ez az egy hét, három templom maradt még hátra, amit meg szerettünk volna nézni, egy kis ajándékvásárlás az otthoniaknak, illetve a város hangulatának élvezete, sétálgatás.
A szállodában még komótosan megreggeliztünk, összecsomagoltunk, majd nekivágtunk a városnak. Szerencsére otthagyhattuk a csomagjainkat a portán, azért az ő társaságukban nem lett volna olyan kellemes napunk. Mivel időnk volt bőven, és szeretünk biztosra menni, először kimetróztunk a végállomásra, felmérni, honnan fog indulni este a buszunk a repülőtérre. Miután minden szükségeset megtudtunk, visszaszálltunk a metróra és meg sem álltunk a Lateráni-bazilikáig.


2012. szeptember 16., vasárnap

Római vakáció VII.

Utolsó teljes római napunkon a város egy kevéssé ismert részét jártuk be. Illetve ismertnek ismert, csak a szokásos útvonalak nem érintik, illetve a hosszúhétvégékbe se fér bele. Ezért is örültünk, hogy egy teljes hetet szántunk Rómára, így olyan dolgokat is láttunk, amik sok embernek kimaradnak. Tehát a Via Appia Antica mentén jártuk be a fennmaradt emlékeket. Ez az út már az ókorban is fontos szerepet játszott a város életében, majd a kereszténység születésekor is számos jelentős esemény tanúja volt. A város ezen részébe is macerás kicsit a közlekedés, illetve erre a napra már az igazi, hamisítatlan, olasz nyár is beköszöntött, így időnként nehezebben viseltük az ezekkel járó nyűgöket. De alapjában véve ez is egy nagyon érdekes nap lett.

Római vakáció VI.

Most, hogy az előző három nap alatt Róma leghíresebb helyszíneit végigjártuk, egy röpke pillanatra megtorpantunk: Na most aztán merre? Nem mintha nem lehetne csont nélkül még két heti folyamatos programot szervezni, de a legfontosabb részeket már láttuk, innentől kezdve "szabad program". Felcsaptuk tehát a két útikönyvünket, és szemezgettünk a még hátralevő három napra látnivalókat.

Római vakáció V.

Ötödik napunkat a belvárosban mindenfelé "elszórtan" található, eddig még kimaradt hírességeknek szenteltük, így már előre sejthető, hogy ezen a napon sem mentünk keveset. Szállodánktól metróval utaztunk el a Piazza della Republicára, és itt kezdtük a városnézést. Az ókorban itt épült meg Diocletianus fürdője 130 000 négyzetméteren, 3000 ember befogadására. Sajnos ez is, mint annyi más ókori építmény, a középkor kőbányájaként funkcionált, és számos épület nyerte belőle építőanyagát. De nem csak elhordták a tégláit, hanem egy komplett templomot építettek az alapjaira, mely a Santa Maria degli Angeli névre hallgat, és ezt is, mint sok más épületet Rómában, Michelangelo tervezte. A templomban pár csillagászati érdekesség keltette fel az érdeklődésünket. Egy kis Galilei kiállítás bemutatja az inga működését, de ami ennél is érdekesebb, hogy a padlózatába, a márványburkolatba létesítettek egy ún. délkört. Ez időmeghatározásra szolgál (feltehetően), mivel a plafonon található egy lyuk, melyen át az év minden egyes napján besüt a nap, ami alapján különböző dolgokra lehet következtetni. :) Mivel szegényes volt róla a tájékoztatás, mi sem tudtuk kibogozni a pontos funkcióját, annyi bizonyos, hogy a vonal mentén különböző koordináták találhatók, illetve a csillagjegyek, és abból, hogy a vonal mely pontjára süt be a nap, meg lehet határozni a dátumot, az adott csillagjegyet, és bizonyos csillagászati koordinátákat. Bővebb információk itt.

2012. szeptember 6., csütörtök

Római vakáció IV.

Negyedik napunk volt talán az itt tartózkodásunk csúcspontja. Persze ezt így nehéz eldönteni, hisz minden napunkat élveztük, és mindig jó programjaink voltak, de ekkor látogattuk meg a Vatikánt, és ezt talán nem kell tovább magyarázni. Talán ez a miniállam Róma fő látványossága, itt van a katolikus vallás központja és bölcsője, vallásos és nem vallásos emberek milliói zarándokolnak ide, hogy láthassák azt a sok csodát, ami itt áll, amit itt őriznek.

2012. szeptember 3., hétfő

Római vakáció III.

Gyermekként az ember nagyon sok téma iránt lelkesedik. Az első ilyen mozzanat talán a természettudományos érdeklődés a dinoszauruszok iránt, ami többé-kevésbé mindenkinél megfigyelhető. Nem volt ez másként nálam sem. A következő lépcsőfok valahol 8-10 éves koromban következett, amikor is a gladiátorok, valamint a harctereik, az amfiteátrumok felé fordult a figyelmem. Ami könyv létezett otthon a témában, szinte kivétel nélkül a fejemben volt. Nem meglepő módon, azonnal vágyni kezdtem Rómába, hogy a legnagyobb küzdőteret, a Colosseumot is a saját szemeimmel láthassam. Csodával határos módon, a vágyam szinte azonnal teljesült...

2012. augusztus 30., csütörtök

Római vakáció II.

Első teljes római napunk augusztus 15-re esett, ami Nagyboldogasszony napja (Ferragosto). Ez Olaszországban, és más erősen vallásos országokban nemzeti ünnep, minden zárva tart. Mi azonban nem is ettől ijedtünk meg, sokkal inkább attól tartottunk, hogy ilyenkor a Vatikánban egy nagy közös pápai mise lehet, ami miatt még a szokásosnál is jobban tele lesz a belváros. (Utólag beszélve másokkal kiderült, hogy valószínűleg nem is volt semmi ilyesmi). Ezt elkerülendő egy Rómán kívüli napot szerveztünk. Az első terv az volt, hogy kimegyünk a tengerpartra strandolni, de aztán az útikönyvekben kutakodva rátaláltunk Ostia Anticára, ami útba esik a tenger fele.

2012. augusztus 26., vasárnap

Római vakáció I.

2012. augusztus 11-én összeházasodtunk Viktorral. Az esküvőt természetesen nászút követte, ahova pár nappal később, augusztus 14-én indultunk. A célpont Róma volt. Én még sosem jártam ott, de a középiskolai idegenforgalmi földrajz órák óta nagy vágyam volt eljutni az örök városba. Viktornak ugyan már volt szerencséje kétszer is megnézni, de ezek arról győzték meg, hogy érdemes ide újra és újra visszatérni. Így rövid töprengés után el is döntöttük, hogy ez egy ideális nászúthelyszín lesz.

A szervezés se volt túl bonyolult, a repülőjegyet egyszerűen lefoglaltuk a Ryanairnél. Szállást először utazási irodán keresztül akartunk keresni, mert úgy biztosabb a foglalás, meg a minőség, de aztán pár irodai kudarc után rájöttünk, hogy ők csak az előre összeállított csomagjaik értékesítésével foglalkoznak, nekünk egyénileg szállást elég nehézkesen keresnek. Így a saját kezünkbe vettük a dolgot, és találtunk is egy szállodát, ami nincs túl messze a belvárostól, az egyik metróvonal közvetlen szomszédságában fekszik, és még megfizethető is.

2012. június 11., hétfő

Kirándulás a Tarjánka-szurdokban

Tulajdonképp ezzel kellett volna kezdenem a Domoszló körüli túraleírásokat, de ami késik, nem múlik. Eljött az idő, hogy pár szóban bemutassam a falu határában található Tarjánka-szurdokot, amelyet legutóbb egy családi kirándulás keretében látogattunk meg.

2012. június 2., szombat

Túra a domoszlói Tarjánka-szurdokban

Dátum: 2012. 05. 27.
Táv: 12,9 km
Mozgási idő: 3 h 40 s
Mozgási átlagsebesség: 3,4 km
Teljes szintemelkedés: 622 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Tarjánka-szurdok - Alsótarjánkai erdészház - Süket-völgy - Cseres-tető - Kis-Szár-hegy - Kolibiszka - Kunyhós-völgy (köves út) - Závoza-völgy - Dolina-tisztás - Petőfi út - Dankó Pista út - szőlők - Táncsics út - Gárdonyi út


Domoszlói piros körtúra

Dátum: 2012. 05. 26.
Táv: 10,4 km
Mozgási idő: ~3 h
Mozgási átlagsebesség: 3,9 km
Teljes szintemelkedés: 206 m
Nehézségi fok: *

Útvonal: 
Domoszló faluközpont - Szent Demeter templom - Kis-kő - Homokos - Petőfi út - Széchenyi út - Vörösmarty tér - Úttörő út - kápolna - Domoszlói-tó - szántóföldek - Lenin út - Kedves néni vendégháza


2012. május 30., szerda

Kontra Mátra-bérc - 3.rész - Második nap

Mátrai kalandozásunk első napja látványosra, és egy kicsit izgulósra is sikeredett, így történhetett, hogy a második szakaszt nem rögtön másnap, hanem egynapos csúszással tettük meg. Történt pedig mindez az Úr 2012. esztendeje április havának 30. napján. Lássuk mik is történtek!

2012. május 22., kedd

XXIV. Geocaching Fesztivál és Verseny

Dátum: 2012. 05. 19.
Táv: 18,5 km
Mozgási idő: 4 h 17 s
Mozgási átlagsebesség: 4,3 km/h
Teljes szintemelkedés: 622 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Bükkszentkereszt Ifjúsági tábor - Lófő-tisztás - Bodzás-rét - Ménes-lápa - Hollóstető- Kis-dél - egykori sípálya - Bükkszentkereszt Ifjúsági tábor

Szombaton a XXIV. Geocaching Fesztivál és Versenyen vettünk részt (GC24fv) Bükkszentkereszten. Nagyon megörültünk, mikor meghallottuk, hogy itt lesz a verseny, mivel Viktoréktól nincs túl messze, így könnyen eljuthattunk a helyszínre, valamint a Bükk gyönyörű, mindig jó ott túrázni.


2012. május 15., kedd

No Motor Rally 2012


Dátum: 2012.05.12.
Táv: 18 km
Mozgási idő: 4 h
Mozgási átlagsebesség: 4,3 km/h
Teljes szintemelkedés: 612 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Csesznek - Károlyháza - Gézaháza - Csesznek

Szüleimmel harmadszor vettünk részt a No Motor Rally nevű teljesítménytúrán, de idén végre Viktor is csatlakozni tudott hozzánk. Igazából nem is egy szabályos, komoly teljesítménytúra ez, hanem ahogy a honlapjukon olvasható: játékos, pecsétgyűjtős természetjárás. Nincs szintidő, akár két nap alatt is teljesíthető egy-egy táv, nem verseny, csak egy kezdeményezés, hogy a természetet szerető emberek kimozduljanak, és egy vagy két szép napot töltsenek a Bakonyban. Több távon lehet indulni: 15 km-es családos, 25, 40 vagy 70 km-es sportos kategóriában, nemcsak gyalog, hanem akár biciklivel vagy lóháton is. Az útirány is szabadon választható, és mivel két napos a rendezvény, így két részre osztva is teljesíthető a választott táv, ami közben pecséteket kell gyűjteni. A központ Cseszneken található, de lehet nevezni Vinyén, Károlyházán vagy Bakonybélben is.


Kontra Mátra-bérc - 2. rész - Első nap

Nekivágtunk. Féltem tőle először, de megnyugtattam magam: menni fog. Nincs mese, meg kell csinálni, ha törik, ha szakad. Az a cél lebegett a szemem előtt, hogy milyen szép tájakon is fogunk járni, másrészt elmondhatom magamról, hogy leküzdöttem a Mátrát. Ugyan három nap alatt, de azért számomra az is teljesítmény.

Kontra Mátra-bérc - 1. rész - Előkészületek

Akik ismernek, tudják, hogy pár éve magával ragadott a geocaching nevű játék, mint ahogy páromat, Julit is. Azóta minden kirándulásunkat valamely tájegységben az ott található geoládák mentén végezzük, így rendszerint olyan helyszínekre is eljutunk, ahová bizonyára „magunktól” sosem jutnánk el. Természetesen a leglátogatottabb nevezetességek mellett is mindig található egy doboz.

Az idei tavaszi túránkat Aggtelek környékére terveztük volna, de külső körülmények miatt ez mégsem jött össze. Juli félig viccesen kitalálta, hogy keressük meg Magyarország egyik legdurvább geoládáját, a Kontra Mátra-bérc ládát. Én ezt tényleg félig viccesnek gondoltam, de kiderült, hogy ő inkább félig komolyan. Először nem is hittem a fülemnek, de végül bebizonyosodott, hogy valóban erre a hosszú, kemény túrára próbál rávenni. Nem egészen egy napi gondolkodás után eljutottam odáig, hogy már alig várom az indulást, és a fejemben elkezdtem tervezgetni a részleteket.

Rododendronvirágzás Kámban

Május 6-án a Jeli arborétumban tettünk látogatást, mivel most nyílnak a kert nevezetességei, a rododendronok. Szerencsénk volt, mivel az előző heti nagy melegtől az összes bokor kivirágzott, így az egész arborétum szivárványszínben pompázott. Nagyon érdekes volt, hogy hány különböző faja van ennek a cserjének, sok-sok színű, méretű, formájú és illatú virágok díszelegtek nekünk.


Kontra Mátra-bérc két felvonásban

A legtöbb túrázónak, sőt, teljesítménytúrázónak ismert a Mátrabérc túra, amely Siroktól a Mátra gerincén teljesen végigjárja a hegységet egészen Szurdokpüspökiig, mindezt egy nap alatt. A geocaching játékban létezik egy láda, amely ugyanezt a túrát viszi végig fordított irányban, ez a Kontra Mátra-bérc láda. A május elsejei hosszú hétvégén nagy fába vágtuk a fejszénket, és eldöntöttük hogy (bár több nap alatt) végigjárjuk a túrát és begyűjtjük a láda minden pontját. A túráról és annak előkészületeiről Kedves néni túrablogjában olvashattok, itt most csak röviden ismertetjük az általunk bejárt szakaszokat. (Meg kell jegyezni, hogy a teljes bejárás még folyamatban van, hiszen az utolsó szakaszt a Nagy-Szár-hegytől Sirokig még nem tettük meg.)

2012. május 14., hétfő

Benedek István, a példakép

A túrázás, a természet szeretetét otthonról hoztam, mióta járni tudok, családommal sok időt töltünk a hegyekben, erdőkben. Nem kellenek nagy magasságok, a Sokorói-dombságban is jól érezzük magunkat, de természetesen végigbarangoltuk már az ország kisebb-nagyobb hegységeit is, sőt az osztrák Alpok egyes részeire is eljutottunk.

Indulásképpen

Párommal, Viktorral és a családommal sokat járjuk a természetet, mikor eljön a jó idő, igyekszünk minél többet a szabadban lenni. Kirándulásainkat pár éve már a geochaching nevű játékkal is színesítjük. Mivel Viktorék a Mátraalján laknak, mi pedig Győrben, nem messze a Bakonytól, így nem nehéz alkalmas terepet találnunk mehetnékünk kielégítésére.

Egy nagyobb kaliberű mátrai túra alkalmával fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy élményeinket "papírra" is vethetnénk. Először csak a mátraiakat akartuk megörökíteni, és Viktorék vendégházának a honlapján kedvcsinálóként publikálni. El is kezdtük ennek a megvalósítását, de aztán továbbgondolva a dolgot úgy döntöttünk, indítunk egy önálló túrablogot is, ahol minden kirándulásunkat megörökítjük, egyrészt magunknak, emléknek, másrészt a többi kirándulni vágyó érdeklődő számára.