Nekivágtunk. Féltem tőle először, de megnyugtattam magam: menni fog. Nincs mese, meg kell csinálni, ha törik, ha szakad. Az a cél lebegett a szemem előtt, hogy milyen szép tájakon is fogunk járni, másrészt elmondhatom magamról, hogy leküzdöttem a Mátrát. Ugyan három nap alatt, de azért számomra az is teljesítmény.
Mint ahogy terveztük is Julival, reggel Domoszlóról autóval indultunk Gyöngyösre, hogy onnan busszal utazzunk tovább. „Autóbuszjárat indul… Szudrokpüspökin át Pásztóra 7 óra 40 perckor a kettes kocsiállásról…” (húú, hányszor hallottam én a bemondó automatikát középiskolás korom alatt, nosztalgia #1). Buszra fel, nem is kellet sokat várnunk, már indultunk is. Bámultunk kifelé az ablakon, már előre dörzsöltük a tenyerünket, jó kis túra lesz ez. Sorban tippelgettük a hegyeket, vajon melyiket fogjuk megmászni.
Szurdokpüspökiben a Szabadság téren szálltunk le (második megálló), innen rögtön rátértünk a piros sáv turistajelzésre, és már indultunk is. Meg is állapítottuk Julival, hogy nem tudjuk, fordult-e már velünk ilyen korai indulás. Beizzítottuk a műszert a nyomvonal rögzítéséhez (ha még nem mutattam volna be őkelmét, egy Garmin GPSMAP 60 CSx az állandó túratársunk), valamint előkerült már a fényképező is. Szerettem volna megörökíteni a túra legtöbb pillanatát, hogy később jól lássuk, merre is jártunk. Az első jó téma rögtön az utunkba kerülő pincesor volt. Ez igen, szép kis pincesor, biza! Nem időztünk sokáig, pár kattintás után indultunk is tovább.
 |
| Pincesor Szurdokpüspökiben 1 |
 |
| Pincesor Szurdokpüspökiben 2 |
Előttünk a Mátra, mögöttünk a Zagyva völgye, nosza. Szerencsére igazán jó időt is fogtunk ki ezen az április végi hétvégén, ami abban is megnyilvánult, hogy az első 100 méter szintemelkedés után már le kellett vetni a (bőven eltúlzott) pulóvert. Vissza-vissza pillantva láthattuk a Cserhát távolabbi vonulatait, egyre többet láttunk a vidékből és a Zagyva síkságából, ahogy elválasztja a két hegységet. Térképészek lévén, tanultunk földrajzot, azóta igyekszünk figyelni a geomorfológiai vonatkozásokra is. ☺
Miután beértünk először az erdőbe, szétvált egymástól a zöld és a piros turistajelzés, na innen indult igazán a mászás felfelé. Első célunk a Kis-Koncsúr, majd közvetlen utána a Nagy-Koncsúr volt. Ha valaki ebből az irányból támadja a Mátrát, megtapasztalhatja, hogy a hegyek jól megviccelik a kirándulót. Amikor az ember azt hinné, hogy elérte a hegycsúcsot, amit maga előtt eddig látott (mert mást nem látni), azt hiszi nyert, és egy kicsit pihenhet. Nos ez semmiképpen sincs így. Amikor eléri az első csúcsot rögtön láthatóvá válik a következő, majd az azt következő, és így tovább. Mondjuk a GPS (és a térképünk) szintvonalait látva sejtettünk valami ilyesmit, de a helyszínen ez még viccesebben hat.
Miután jól kinevettük magunkat, és megmásztuk szépen egymás után a kupacokat, szemünk-szánk tátva maradt, ugyanis a Nagy-Koncsúrról (illetve a mögötte található nyeregből) gyönyörű kilátás nyílik egyszerre a Mátraaljára egész Gyöngyösig illetve a Zagyva völgyére Pásztó felé. Nem véletlen, hogy a helyszín kapott is egy geoládát (GCKON), amit azon nyomban be is cserkésztünk. A láda a nyeregből déli irányban közelíthető meg, egy kicsit talán túl lent is van. Persze valószínű ezt csak az mondatta velünk, hogy tudtunk mennyi szintet kell még aznap megmászni, és minden extra szintemelkedés lelki fájdalmat okozott már előre. Szóval a környezet csillagos ötös, úgy voltunk vele, hogy már emiatt érdemes volt nekivágni az egész sétának. Kis pihenő után irány a Muzsla.
 |
| Kilátás a Koncsúrról |
 |
| Lefelé a Koncsúrról |
A konstans emelkedés a Muzsla felé sem hagyott alább egy percre sem. Az oda vezető út is egy élmény volt. Nem véletlenül nevezik ezt a túrát bércnek, nagy élmény, amikor a hegység gerincén gyalogol az egyszerű turista, és maga mellett mindkét oldalt lejt a terep, mégpedig elég rendesen. Rendben, tudom, hogy a környező nagy hegységekben ettől számtalan szebbnél-szebb helyszínt is találni, de személy szerint engem ez a hely is magával ragadott. A Muzsla maga nem is egy klasszikus hegycsúcs, hanem ennek az imént leírt gerincnek egy lokális maximumpontja. (Ehh, a matematika megszállottja…) Ugyanezen a helyen kellett volna megtalálnunk túránk fő céljának, a GCKMB ládának az első pontját. Sajnos ezt nem sikerült. Próbáltuk hívni a rejtőt is, de őt sem találtuk meg. Azért lett volna különösen fontos megtalálnunk az első pontot, mert ez egy ún. pontról-pontra multiláda, vagyis az első láda tartalmazza a következő pont koordinátáit. Ha az első pontot nem találjuk meg az tehát egyben azt is jelenti, hogy esélyünk sincs minden egyes doboz kutatására. Ez a két körülmény egy picit bosszússá tett minket, és már-már a kedvünk is csökkenni kezdett, de természetesen fel nem akartuk adni, így hát egy gyors ebéd után folytattuk utunkat. Közben telefonos segítséget kértünk, és egy barátunktól sikerült megszerezni a GCKMB láda következő koordinátáját, így volt esélyünk rá, hogy nem szakad meg rögtön a multi sorozata.
 |
| Juli és a Muzsla |
 |
| Muzsla |
Mit tagadjuk, a túra eddigi szakasza igen kemény volt. Gyakorlatilag ahogy leszálltunk a buszról, rögtön emelkedni kezdett az út, és ez a Muzsláig egészen meg sem állt. Fáradtnak még nem éreztünk annyira magunkat, de sejtettük, hogy azért bőven áll még előttünk feladat a nap során.
A terep innen hirtelen lejteni kezdett. Nem először jutottam arra a következtetésre, hogy lefelé menni hegyről (pláne meredeken) nehezebb, mint felfelé. Legalábbis a térdeim bőven panaszkodnak ilyenkor. (Sajnos volt már olyan túránk, amelyik végére teljesen megadta magát a bal, és elég lassan állt csak helyre.) A baleseteket megelőzendő jól jött a nemrég beszerzett túrabot páros, hasznukat is vettük. A táj szépsége egyébként továbbra sem csökkent, nagyszerű bükkerdőben sétálgattunk, sok különleges alakú fával is találkoztunk.
 |
| Ősöreg bükk |
 |
| Mátrakeresztes felé |
A bükkös egy viszonylag nagy irtott terület után fenyvesbe váltott át, a fenyvesben letértünk a Mátrabérc túra útvonaláról, és a piros sáv turistajelzést a piros pluszra cseréltük. Tettük mindezt azért, mert ezen út mellett várt ránk a következő láda (GCVIDR), amely Vidróczkinak, a híres mátrai betyárnak állít emléket. A doboz egy szép kis vízesés melletti sziklafalban található, könnyedén megleltük (Juli már másodszor). Innen már pár perc múlva el is értük Mátrakeresztest, ahol frissítőt vettünk magunkhoz, közben a vendéglőben a rádióban meghallgathattuk, hogy a hőmérséklet csúcsokat dönget a maga 33°C-ával. Melegünk volt.
Meg kellett egy kicsit pihennünk, mert tudtuk mi vár még ránk a következő pár órában, és ez nem volt más, mint Ágasvár meghódítása. Mátrakeresztestől ismételten a piros sávot követtük, egyben begyűjtve az előző nap kitett GCCSPV láda első két pontját. Eldöntöttük, hogy nem hajtunk a piros egyesre (utólag kiderült már nem is lett volna rá esélyünk), és nem módosítjuk az eredetileg eltervezett útvonalat, így a Csörgő-patakban levő szurdokot megközelítve, 18 kilométerrel a lábunkban nekivágunk Ágasvárnak.
Aki próbált már innen a völgyből (kb. 500 méter) feljutni Ágasvár csúcsára (789 méter), az tudja mit kell itt leküzdeni, de azt is tudja, hogy a fent elé táruló látvány mindent visz. Első fokozatban el kellett jutnunk a turistaházig, már ez sem volt egyszerű. Itt kicsit meg is pihentünk, némi energiát vettünk magunkhoz egy ürítő és egy szendvics formájában, valamint megszereztük az első Kéktúra pecsétünket. A turistaház kb. 640 méter magasan van, az innen hátralevő durván 150 méter emelkedést viszont szinte függőleges falon, itt-ott sziklamászásba átcsapva kell befejezni. Én magam másodszor másztam meg a csúcsot, de ismételten azt mondom, hogy maximálisan megéri. Ha már itt voltunk, természetesen nem hagytuk ki a GCAGAS ládát, sőt mi több, mivel a túra előtti napon Mátrafüreden begyűjtöttük a GCIzgi mozgó ládát, ezt is elhelyeztük a két ágasvári várrom között félúton. Majd elfelejtettem mondani, hogy Ágasváron egymáshoz közel található a Várak a Mátrában mozgalom két pontja is.
 |
| Ágasvári turistaház még egy korábbi kirándulásról |
 |
| Juli és Viktor Ágasváron |
 |
| Kilátás Ágasvárról |
Fél ötöt mutatott már az óra, sejtettük, hogy a legelőször elgondolt, Mátraszentimre – Lajosháza gyalogos szakasz már biztosan kimarad, egyszerűen nem fog beleférni az időbe. Meg egyébként is, a lábaink biztosan tiltakoznának, ha még levezetésképp egy laza 10 kilométert le kellene sétálnunk. Miután ezt eldöntöttük már viszonylag kényelmes tempóban haladtunk az igazi bércen a Mátraszentfaluk irányába. Bátorítok minden kedves érdeklődőt: ezt a szakaszt mindenkinek látnia kell! No de, anélkül, hogy a láda pontos helyét elárulnám, annyit elmondok, hogy ezen a szakaszon kellett keresnünk a Kontra Mátra-bérc második ládáját, ami sajnos szintén nem volt meg. Na ez már tényleg bosszantó volt. 300 és 400 közötti megtalálásunk van Julival, de megint elbizonytalanodtunk, hogy ennyire nem találnánk meg egy ládát?! Vagy ennyire pontatlan a koordináta?! Mindegy is részben, nem volt meg és kész. (A választ a második napi túránk adta meg ezekre a felvetésekre.) Mindezek hatására a túra utolsó szakasza egy kicsit morcosra sikeredett.
Mátraszentistvánba a már jól ismert úton érkeztünk. (2007-ben a térképész terepgyakorlatunkat Mátraszentimre központtal tartottuk, így a kirándulásunknak a Csörgő-patak völgyétől Mátraszentistvánig tartó szakasza már ismerős volt.) A Vidróczki csárda melletti pecsételő helyen megleltük a második bélyegzőt. Fontos! Aki a Kéktúrára vállalkozik, az mindenképpen vigyen magával tintapárnát, mert sok helyen teljesen ki van száradva a párna, és csak a pecsételő van meg. Juli volt olyan előrelátó, hogy nálunk volt kéznél, és itt használnunk is kellett.
A csárda mellett mutatott a GPS 23 megtett kilométert, valamint 1200 (!) megmászott szintet. Ez a két szám azt mondatta velünk, hogy mára ez így elég is volt, úgyis pár perc múlva érkezett egy busz, ami átvitt minket Mátraszentimrére, majd ugyanez a busz vitt később tovább Gyöngyösre is. A két utazás közötti időt kihasználva nosztalgiáztunk egy kicsit, hiszen a buszmegálló közvetlenül a Darázshegyi vendégház mellett van, amely a már említett terepgyakorlati központunk volt. Sajnos az egykori Szlovák csárda is már csak emlékeinkben él, hiszen 2008-ban leégett, és bár tervezik az újraépítését, a munkák még mindig nem kezdődtek meg. Napunkat még egy kis közjáték zárta le a GPS-ünkkel, de minden jó, ha jó a vége alapon leérkeztünk Gyöngyösre, ahol még mindig várt minket az autónk, és szép lassan hazapöfögtünk Domoszlóra.
 |
| Az útvonal |
 |
| A túra magassági metszete |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése