Római vakáció IV.

Negyedik napunk volt talán az itt tartózkodásunk csúcspontja. Persze ezt így nehéz eldönteni, hisz minden napunkat élveztük, és mindig jó programjaink voltak, de ekkor látogattuk meg a Vatikánt, és ezt talán nem kell tovább magyarázni. Talán ez a miniállam Róma fő látványossága, itt van a katolikus vallás központja és bölcsője, vallásos és nem vallásos emberek milliói zarándokolnak ide, hogy láthassák azt a sok csodát, ami itt áll, amit itt őriznek.

(A város érdekesség, és eddig én sem tudtam róla, hogy nem mindig a Vatikán volt a pápák lakóhelye, csak az Avignoni-fogságból visszatérve, 1377 óta élnek itt, korábban a Laterán volt a székhelyük. Tény és való, az is egy méltóságteljes bazilika, ahogy azt az utolsó napunkon látni fogjuk. Független államként pedig 1929 február 11. óta létezik. És hogy miért is itt létesült a keresztény vallás központja? Az ókorban, Néró idején itt még egy cirkusz állt, ahol keresztre feszítették, majd a közelben el is temették Szent Péter apostolt, az egyház megalapítóját. Constantinus császár, aki már megkeresztelkedett uralkodó volt, Péter sírja fölé egy bazilikát emeltetett. A történelem viharai ezt a templomot is eléggé megtépázták, mai formáját a XVI. században kezdte elnyerni, és számos híres építőmester keze nyomát viseli (Bramante, Raffaello, Michelangelo).)

Egy teljes napot szántunk a Vatikán bejárására, és mint utólag láttuk is, szükség is van ennyire, a különösen műértők csak a Vatikáni Múzeumban el tudnának tölteni ennyi időt. Nekünk kicsit zötyögősen indult a reggelünk, mivel az A metróvonal pár belvárosi állomása ottjártunkkor le volt zárva, így ahelyett, hogy a szálláshelyünktől 200 m-re lévő állomáson fel, majd a Szent Péter téren leszálltunk volna róla, buszozásra kényszerültünk. Ahogy már többször panaszkodtunk és még fogunk is, attól mentse meg az Isten a turistát, hogy Rómában buszra kelljen szállni, mert a buszközlekedés lassú és nehézkes. Viktor indulás előtt nagy nehezen kisilabizálta egy térképről, hogy melyik buszokkal kell mennünk, így a hosszas várakozáson kívül más problémánk most nem adódott. Emiatt értünk kicsit később a Szent Péter térre, mint szerettük volna.

Itt rögtön be is álltunk a sorba, mert az meglehetősen hosszan kígyózott. (Persze már a térre való belépéskor elámultam, hisz teljesen átölelt és fölénk magasodott. Tudtam én, hogy nagy lesz, de ez látatlanban elképzelhetetlen.) A teret körbeölelő árkádok mellett álltak százával az emberek. Tegnap, mikor a magyar párral találkoztunk, mesélték, hogy nagy a sor, de nem kell megijedni, gyorsan halad. Én azért picit megijedtem, és már lelkileg berendezkedtem egy jó órás, tűző napon való ácsorgásra. De csodák-csodájára a sor tényleg haladt. Ugyanis nem kellett belépőjegyet venni, hanem csak a biztonsági ellenőrző kapuhoz álltunk sorba, de abból volt vagy négy-öt, így nem is kellett álldogálni, hanem folyamatosan haladtunk. A fémdetektor után a szigorú vatikáni ruhaellenőrök elé kellett járulni. Mi szerencsére felkészültünk rá, mi itt a dress code, de sok lenge ruházatú nőt és férfit kiemeltek a tömegből, jobb esetbe valami kendőt köthettek magukra, rosszabb esetben be se mehetettek. Aki ide készül figyeljen rá, hogy térd alá érő nadrág vagy szoknya legyen és rövidujjú felső legyen rajta, vagy vigyen magával a vállára egy kendőt, mert 1. templomokba általában sem illik fedetlen vállal, térddel belépni, 2. itt tényleg nagyon szigorúan veszik ezt, és a fel nem készült turista járhatja meg.

Ezen a szűrőn átjutva a bazilika előcsarnokába érkezünk. Már itt is érezhetjük, hogy egy nem mindennapi helyre lépünk be, hisz már a bejárata is hatalmas. Mivel a templom öt hajós, így öt kapu vezet be, azonban az egyik szinte mindig zárva van, ez az ún. Szent Kapu. Csak minden huszonöt évben egyszer, a karácsonyi misén nyitják ki a pápa kopogására, és ő is lép be rajta először.

A Szent Kapu

Az előcsarnok mennyezete

A kapun belépve elénk tárul a bazilika. Ám első látásra, innen a bejárattól szemlélve nem is tudjuk annyira átérezni a méreteit, mivel öt hajós, így meglehetősen tagolt, nem egy nagy légteret alkot. Viszont a hossza már innen is jól felmérhető. Innen jobbra máris a templom egyik fő látványosságához érkezünk, Michelangelo egyik legismertebb szobrához, a Piétához. Alapvetően nem vagyok egy nagy képzőművész típus, nem értek túlságosan a témához, de azért ilyen alkotások előtt egyfajta tisztelettel és csodálattal állok meg. A sajnos mindenki által jól ismert szobor elleni "merénylet" óta a szobor csak viszonylag távolról, üveglap mögül szemlélhető meg a templom egyik oldalkápolnájában, de ez az alkotás még így is lenyűgöző. A fehér márványból kifaragott, nagyjából életnagyságú szobor Máriát ábrázolja, a keresztről levett Jézussal. Ez a fehér márvány valami különös finomságot kölcsönöz az alakoknak, amitől azok teljesen élethűvé válnak, a Fájdalmas Anya arcáról leolvashatók az érzelmei. Megindító érzés volt előtte állni.

Vakuval, messziről, üvegfalon túlra sajnos csak ilyen képet sikerült készítenünk

A főhajó közepén, egy elkerített részen a padlón megtaláltuk azokat a híres jelöléseket, amik megmutatják nekünk, hogy a világ egyes híres nagy templomai meddig érnének San Pietronak, ha beletennénk őket. Kis keresgélés után megtaláltuk az esztergomi bazilika jelölését is. Ahogy a képeken is látszik, messze van az oltár, tehát nem panaszkodhatunk, a mi templomunk is nagy, de ha elnézünk a bejárat irányába, bizony, még nagyobb a távolság. Elképesztő méretek...

Eddig érne az esztergomi bazilika, ha az oltároknál összeillesztenénk őket

A távolban az oltár                                                Az ajtó pedig még távolabb

Pedig az esztergomiról sem mondaná senki azt, hogy kicsi, de ehhez képest?

Az egyik oldalhajóban ül Szent Péter, bronzból megformázva, kezében a mennyek kulcsával. Az erre járók megérintik a lábát, hogy szerencsét hozzon.

Viktor Szent Péter híres szerencsehozó szobrával

A bazilikában összesen 44 oltár van, ahol rendszeresen tartanak miséket (mi is láttunk egyet). A főoltár a kupola alatt áll, fölötte Bernini híres bronz baldachinja. Érdekessége, hogy a szükséges bronzot a Pantheonról szedték le, így az most már ilyen "sallangoktól" mentesen álldogál a helyén. (A római építészetre alapvetően jellemző az "újrahasznosítás", ahogy Viktor már a Forumról szóló beszámolójában is írta, számos ókori épületet a középkori építkezések során bontottak le/meg, hisz így egyszerűbb volt építőanyaghoz jutni). A főoltár alatt Szent Péter sírja található, fölötte pedig a kupola magasodik. Fantasztikus emlékek, építmények egy helyen. A főoltáron csak a pápa misézhet, ehhez másnak nincs joga.

Bernini híres baldachinja, mely a főoltárt fedi

Az oltár alatt nyugszik Szent Péter

A Michelangelo tervezte kupola, mely pont a baldachin és ezáltal Péter sírja fölött magasodik

A templomban vagy egy órát bolyongtunk, hisz rengeteg idő kell, míg az ember szeme, agya, lelke befogadja azt a rengeteg szépséget, látványt, ami itt egy helyen megtalálható. Az egész gazdagon díszített szobrokkal, freskókkal, faragványokkal, de itt nem érzi az ember túlzásnak, hisz mégiscsak ez a világ legnagyobb temploma, és egy hatalmas térben vannak ezek elosztva.

A bazilika altemploma is említésre méltó, hisz számos pápa nyugszik itt. Mi elég nehezen találtunk csak rá a lejáratra, mivel az útikönyvek ennek helyét nem részletezik. Fel-alá mászkáltunk a templomba, míg egyszer csak egy sornyi emberre lettünk figyelmesek, akik a templom egy oszlopa mellett masíroztak le a föld alá. Nem teketóriáztunk soká, mi is beálltunk, hisz gyanítottuk, hogy jó irányba halad a sor. Nem is csalódtunk, tényleg az altemplomban találtuk magunkat. Ennek bizonyos részei le voltak zárva, így a Magyarok Nagyasszonyának szentelt kápolnát és Szent István szobrát nem tudtuk megnézni, de enélkül is nemmindennapi érzés volt a régmúlt pápái között sétálni. Innen a kijárat már a szabad ég alá vezetett.

Gyors ebédünket a kolonnád alatt költöttük el, és közben nem győztünk gyönyörködni a térben. Itt található a Vatikán postahivatala is, ami nagyon népszerű célpont a turisták között. Mi is küldtünk haza a családnak pár lapot, de sajnos mi jóval hamarabb hazaérkeztünk, a képeslapoknak kereken két hét kellett. Gyanús, hogy egy szegény római postást a Szent Péter téren bicajra ültettek, és így indították el Magyarország felé, máskülönben mi tartott volna ennyi ideig?

Képeslapot is küldtünk haza, mely két(!!!) hét alatt meg is érkezett

A Szent Péter teret és az azt két oldalról körbeölelő oszlopsort Bernini tervezte. A Collonnatot 140 szent szobra díszíti. Ennek a térnek a közepén is áll egy obeliszk, ami Rómában elég gyakori. Ezt az egykor itt állt cirkuszból hozták át. Az oszlop két oldalán egy-egy szökőkút áll, és ezek közelében található az a két pont (Centro del Colonnato), ahonnan az egymás mellett húzódó négy oszlopsor eggyé válik, és csak egy-egy oszlopot láthatunk. A hatalmas bazilikát csak innen a tér közepéről, kellő távolságról tudjuk jól megszemlélni, hisz hatalmas méretei miatt nehéz egyben látni az egészet. A főbejárat fölött látható az "áldások erkélye", innen jelentik be és mutatják be az új pápákat, és innen osztja hagyományos "Urbi et Orbi" áldását is.

Ilyen közelről már nem is látszik a kupola

Az egyiptomi obeliszk a tér közepén

Ebből a pontból...

...eggyé válnak az oszlopsorok

Bernini szökőkútja

Ezen a téren végeztük el első Angyalok és démonok kutatásunkat. A könyv szerint az obeliszktől nem messze van a földön egy dombormű, ami az északi szelet fújó angyalt ábrázolja, és a szájából kijövő vonalak jelölik ki a következő állomást. Ez így szép és jó, de a könyv csak egy ilyen domborművet említ, tehát egyértelmű az irány, a valóságban viszont 16 ilyen angyalfej, 16 szélirány van ábrázolva az obeliszk körül...

Az a bizonyos nyugati szél

Az állam őrei, a svájci gárdisták

Miután jól kicsodálkoztuk magunkat ezen a csodatéren, elindultunk megkeresni a Vatikáni Múzeum bejáratát, hisz tudtuk, ez még egy bőséges program lesz, és minél több időt akartunk rá szánni. A bejárathoz meg kellett kerülnünk a fél várost :) a városfalon kívül, de egyszerűen csak sodródtunk a tömeggel, így el sem téveszthettük volna.

Vatikán falai

A múzeum bejárata

Már a bazilikában rájöttünk, hogy az otthon vásárolt útikönyvek tartalma sajnos elég szegényes, csak címszavakban értesülhetünk a látnivalókról. Egy ilyen múzeumba azonban kicsit felkészültebben akartunk bemenni, így felszerelkeztünk egy helyi, csak a múzeum kincseivel foglalkozó vaskos kötettel, ami aztán tényleg jó szolgálatot tett a sétánk során.

Mikor készültünk otthon erre a programra, mindenhol többesszámban találtunk utalást a Vatikáni Múzeumokra, és részletes listát is találtunk róluk, hogy hányféle kiállítás található itt. Először nem is tudtuk, hogy kell ezt elképzelni, de gyakorlatilag ez egy múzeum, csak a különböző gyűjtemények külön-külön névvel vannak illetve. De ha valaki megveszi a belépőjegyet, akkor a teljes intézményt megtekintheti. A múzeum leghíresebb látnivalói Raffaello stanzái (termei), ahol híres falfreskói láthatók, illetve a Sixtus-kápolna. Először úgy terveztük, ezekkel kezdünk, hogy jól meg tudjuk nézni magunknak, aztán amennyi időnk marad, azt majd eltöltjük még a többi teremben. De belépve a múzeumba, és tájékozódva a térképén rájöttünk, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen. Ugyanis egy körtúrával lehet bejárni az épületet, aminek más a be- illetve kijárata, visszafordulni így nem lehet. Tehát egy adott sorrend mentén lehet végigjárni a kiállításokat, melynek a legtávolabbi pontján találhatók a fent említett hírességek. Így mi is nekiindultunk a "hivatalos" túraútvonalnak.

(Itt fényképeket nem csináltunk, be se vittük, mert azt hittük nem lehet. Végülis lehetett volna, de nem bántuk meg. Így sokkal többet tudtunk nézelődni, nem csak a géppel rohangáltunk fel alá, mint a sok kis kínai, hogy minden egyes képet és szobrot megörökítsünk (ezekről úgyis sokkal jobb képeket találunk bármilyen művészeti albumban, vagy az interneten), hanem láttuk és befogadtuk őket, megbeszéltük mit látunk. Így sokkal élvezetesebb volt. Tehát a későbbiekben beszúrt képeket más forrásból vettem.)

A kiállítás első részében ókori görög és római emlékeket gyűjtöttek össze, kisebb-nagyobb szobrokat, domborműveket. Ezek a Capitoliumi látogatásunk után már nem gyakoroltak ránk akkora hatást, kicsit sokat láttunk már belőlük, és a nagy tömeggel csak sodródtunk. Aztán egyszer csak egy tágasabb terem oldalfülkéjébe érve a Laokoón-csoport előtt álltunk. Ezen nagyon meglepődtünk, mert nem is számítottunk rá, hogy ez itt lesz. Ez is egy fantasztikus alkotás, embernagyságnál nagyobb, és azért az iskolában számos történelem és művészettöri könyv lapjain találkoztunk vele, most pedig itt állunk vele szemben, ez azért nem semmi.

Annak ellenére, hogy a szobrot ismertük, rájöttünk, nem tudjuk ki lehetett ez a Laokoón. De a "múzeumkönyv", majd az angol szöveg pontosításaként az itthoni mitológiakönyv segített. Laokoón trójai pap volt, aki megjósolta, hogy a faló bajt fog hozni a városra. Azt javasolta, ahelyett, hogy bevontatnák, inkább égessék el azt. Azonban, ahogy az ókori mondákban általában, az istenek közbeszóltak. Poszeidón a görögök oldalán állt, az ő győzelmüket kívánta, így az uralma alatt álló tengerekből vízi szörnyeket küldött a papra és fiaira, hogy elpusztítsák őket. Ezt látva a trójaiak még jobban megijedtek, hogy lám megbüntették az istenek Laokoónt, ezért ha lehet még gyorsabban vitték be a városba a később tragédiát okozó lovat.

A római emlékek után az egyiptomi, etruszk és sumér örökség következett. Lehet kicsit rosszindulatú vagyok, de német és olasz utazásaim során meg kellett állapítanom, hogy ezek a birodalmak meglehetősen jól kihasználták gyarmattartó mivoltukat, és a gyarmatosított országok területéről megpakolták magukat kincsekkel, és most azokat mutogatják a múzeumaikban. Róma számos obeliszkje is így került a közterekre. A gyűjtemény ezen részében pedig komplett múmiákat, szarkofágokat, hieroglifákkal teleírt köveket, sztéléket láthattunk.

Utána ismét visszatértünk a római kincsekhez. Egy hosszú termek keresztül hatalmas, több négyzetméteres gobelinek voltak kiakasztva a falakra, amik különböző történelmi eseményeket, pápák cselekedeteit és bibliai motívumokat elevenítettek fel. Egy hasonlóan hosszú, 120 méteres terem pedig falra festett térképekkel volt tele, amik Itália egyes tartományait ábrázolta, főbb városokat kiemelve, sőt egyes térképeken még történelmi események is megelevenedtek. Tehát egyszerre voltak általános földrajzi, történelmi és várostérképek. :) 

Ezek után értük el Raffaello stanzáit, amik tulajdonképpen egyszerű termek, de mindegyik falát és mennyezetét Raffaello freskói díszítenek. Ezek már a régmúlt idők pápáinak belső szobái voltak. Négy ilyen termet tervezett meg és festett ki, persze segédei segítségével, de egyik leghíresebb művét, az Athéni iskolát ő maga készítette el. Nem is írok most minden festményről külön-külön, mert már így is hosszúra nyúlt az idegenvezetésem, de emellett a kép mellett azért nem mennék el szó nélkül. A képen az ókor számos jeles görög tudósa felsorakozik, középen Arisztotelész és Platón látható, de jellemző tevékenységéről felismerhető Pithagorasz, Ptolemaiosz, Euklidesz. Raffaello önmagát is belefestette a képbe, a jobb oldalon látható, amint kitekint ránk. Sokak szerint Platónban Leonardo da Vincit, az elöl könyöklő Diogenészben pedig Michelangelot formázta meg. Sokáig álltunk a kép előtt, olvasgattuk, hogy kit hol látunk, szintén egy felejthetetlen élmény volt.

Ez után az élmény után már nem győztük szedni a lábunkat, mert közeledett a záróra, és még hátra volt a Sixtus-kápolna. Így a modern művészeti gyűjteményen csak átsiettünk, hogy minél több időnk legyen a kápolnára. Szerencsére maradt is egy fél óránk, amit maximálisan ki is használtunk, a végén már elkezdték kiterelni a tömeget.

Erről a helyről is csak felsőfokban tudok nyilatkozni. Ez az a hely, ahol Michelangelo 500 éve a freskóit készítette, itt választják a pápát, a mindenkori pápa magánkápolnája és egyáltalán az egyház egy emblematikus helye. A freskó 540 nm területű, 1508-1512 között készült, az ószövetség legjelentősebb eseményeit és személyeit mutatja be. Kilenc központi festményen örökíti meg Mózes első könyvének jeleneteit, köztük található a freskó legismertebb részlete, az Ádám teremtése. Bemutatja még a világosság és sötétség szétválasztását, a Nap, a Hold és a növények teremtését, a víz és a föld szétválasztását, Éva teremtését, a bűnbeesést, Noé áldozatát, az özönvizet és Noé részegségét.

Az oldalfalon lévő freskók párhuzamos ciklusokban jeleneteket ábrázoltak Jézus és Mózes életéből. Az Ószövetséget, a törvény korát és az Újszövetséget, a kegyelem korát állították szembe oly módon, hogy Mózes és Jézus életének hasonló típusú eseményeit párosították össze.

A mennyezeti freskó

Ádám teremtése

Itt ért minket a záróra, és rengeteg, hatalmas élménnyel gazdagodva sétáltunk ki a múzeumból. Közben beesteledett, lassan ismét vacsora után kellett néznünk. Az elképzelésünk szerint a metrópótló busszal akartunk menni két megállót, és a belvárosban szerettünk volna keresni valami szimpatikus éttermet. Azonban a busz pillanatok alatt csurig lett, de annyira, hogy egyszerűen nem tudtunk leszállni a kívánt állomáson, így kénytelenek voltunk a Terminiig, a végállomásáig elmenni, és onnan indultunk neki a "vadászatnak". Elég hamar találtunk is egy egyszerű kis vendéglőt, ahol azonban nagyon finomat vacsoráztunk. Kis levezetésképpen (a vacsora alatt már szinte ki is pihentük a nap fáradalmait) pedig visszasétáltunk a Colosseumig, ahonnan hazametróztunk.

Ahogy számítottunk is rá, talán ez volt a legizgalmasabb napunk, rengeteg gyönyörűséget láttunk, csordultig lett a lelkünk és a fejünk is élményekkel. Már csak ezért is megérte volna eljönni Rómáig, aztán mennyi csoda várt még ránk!

(Ha kicsit túl idegenvezetősre sikerült ez a bejegyzés, azért elnézést, de a Vatikán azért megérdemel ennyit. Meg hát a szakmai ártalom...)