Mátrai kalandozásunk első napja látványosra, és egy kicsit izgulósra is sikeredett, így történhetett, hogy a második szakaszt nem rögtön másnap, hanem egynapos csúszással tettük meg. Történt pedig mindez az Úr 2012. esztendeje április havának 30. napján. Lássuk mik is történtek!
Ha minden részletre vonatkozó, teljes leírást akarunk tenni, akkor kezdjük rögtön a buszmenetrenddel. Domoszló, autóbusz-váróterem megállóból indultunk 7:54 perckor. (Ez Domoszló központi megállója, az Aranyszőlő étterem előtt. Jobb napokban volt az intézmény étterem, ma inkább kocsmának lehetne nevezni.) A busz koccra időben indult, ami azért volt különösen fontos, mivel a tervezett gyöngyösi érkezés 8:30 volt kiírva, és nekünk a Mátraszentimre felé induló csatlakozásunk is ugyanekkor indult. Némi izgalom azért volt az út során, de simán megoldottuk az átszállást, így várakozás nélkül indulhattunk is tovább a kezdőpontunk felé.
A kezdőpont pedig nem volt más, mint Mátraszentlászló. Emlékezzünk meg egy pillanatra a buszsofőrről, aki kimondottan rendes volt, hiszen a jegyet Mátraszentistvánig kértük, a Vidróczki csárdáig, de hamarabb leszálltunk. Mivel mi még a leszállás után készülődtünk a túrának, a busz a rövid fordulója után megállt mellettünk, és a sofőr megkérdezte, hogy nem tévedtünk-e véletlenül el, hiszen nem is ide kértük a jegyet. Megnyugtattuk, hogy minden teljesen rendben van, de azért a figyelmessége jól esett! Gyors GPS állítás (reset), adatok, nyomvonalak nullázása, indulhatunk. Időpont: 9:48.
Mint a bevezetőben említettem, a túránk célja a kirándulás mellett, a környékbeli geoládák begyűjtése is volt, ezért a túránkat ebben a pontban eltérítettük a Mátrabérc klasszikus távjától. Történt ugyanis 2009-ben, hogy részt vettünk a Mátraszentlászló központtal rendezett XVI. Geocaching Fesztivál és Verseny elnevezésű rendezvényen. Az akkori túránk során az útvonalunkból kihagytuk az Orosz Mátyás vára nevű ládát, valamint a legnagyobb bosszúságunkra a verseny után pár nappal jelent meg egy új láda a Tajti-forrásnál, ami azért volt különösen bosszantó, mert ott pont voltunk is a verseny során. Sebaj, most elérkezett az alkalom, hogy levadásszuk ezeket a ládákat.
 |
| Juli és Viktor vidáman Mátraszentlászlón |
 |
| Tajti-forrás |
A bejegyzés végén látható képen, illetve .gpx formátumban letölthető nyomvonalon (tracklog) követhető az utunk. Jól látszik, hogy a napunk elején nem turistautakat követtünk, volt olyan eset, amikor nem is csak utakat, így közelítettük meg a Tajti-forrást. Többször is felidéztük a korábban emlegetett versenyt, hiszen ez a szakasz egy az egyben megfelelt az akkori útvonalválasztásunknak is. Ugyanabban a völgytalpban ereszkedtünk le a forrás felé, ugyanott vágtunk át a K+ jelzett úthoz, majd jóval később ugyanabban a nyiladékban is másztunk fel a gerincre, mint a versenyen. (Bár utóbbiban Julival nincs köztünk egyetértés. J) De vissza a forráshoz. Nagyon szépen kialakított foglalt forrásról van szó, és ugyan még a túránk elején jártunk, de gyorsan ittunk is pár bögrével belőle. A láda maga a leírás pontosságának köszönhetően gyorsan meglett (GCTF).
Utunk ezen szakasza pontosan ugyanolyan csendesen telt, mint az első napi kirándulásunké. A környéken egyetlen turista sem volt rajtunk kívül, maradéktalanul élvezhettük az erdő minden szépségét. Még nyílóban levő páfrányokat is találtunk egy elhagyatott erdészeti úton.
 |
| Ibolya |
 |
| Nyíló páfrány |
Rögtön a forrás után vágtunk neki Orosz Mátyás vára felkutatásának (GCOMV). A verseny során ezt a ládát jól körbejártuk, de a nagy csapatra való tekintettel, ide nem jöttünk el. Nem így most! Tulajdonképpen az igazi kirándulás innen indult, hiszen eddig csak lefelé ereszkedtünk, a vár viszont egy magasabban fekvő sziklás hegyorron van. A megközelítése nem volt egyszerű, mert az ösvény egyszer csak eltűnt, innen már a GPS-ünkre hagyatkozva közelítettük a helyszínt, ami már 100 méteren belül volt. A láda itt is adta magát, míg Juli logolt, addig én kimásztam a „várba” és leolvastam a "Várak a Mátrában" újabb jelzését. Innen sem volt gyérebb a látvány, mint a Mátra többi kilátópontjától. Pásztó, Bátonyterenye, a környék kisebb falvai mind-mind láthatóak fentről. Tisztább időben tuti látszanak a határon túli hegyek is. Egy rövid pihenő és útvonaltervezés után hagytuk el a várat.
 |
| Kilátás Orosz Mátyás várából |
 |
| Viktor kilát észak felé |
A következő nagyjából 1 óra a mászás időszaka volt. Első körben a vártól kijutva indultunk felfelé a gerinc alatt futó erdészeti útig, itt egyébként elég intenzív fakitermelés folyt. Az úton kicsit sétáltunk, majd a már említett nyiladékban jött a második kör. Ez egy negyed órás durván meredek mászást jelentett, amely végén először kereszteztük a sárga sáv, majd a kék sáv (OKT) turistajelzést. Itt találtuk meg a túránk fő céljának tekintett, és már majdnem feladott Kontra Mátra-bérc láda 3. pontját, ami mint az első nap leírásából kiderül, tulajdonképpen az első megtalált ládát jelentette. Nem mehetünk el szó nélkül az ott megfogalmazott kétségek mellett. Ugyanis: ez a láda annyira egyértelmű és könnyen megtalálható helyen volt, mégis ötletes rejtéssel, hogy ezek után bizonyosak voltunk, hogy az első nap azért nem találtuk meg a két ládát, mert azok egyszerűen eltűntek. De sebaj, a mostani találat egyben megadta a következő láda koordinátáját, így innentől kezdve nem volt szükségünk „súgóra”.
Galyatető felé vettük az irányt. A turistaúton itt már rengeteg kalandorral találkoztunk, a jó idő viszonylag sok embert a természetbe invitált. Voltak idősebbek, fiatalabbak is, volt aki bringával, volt aki túrabottal, valaki csak szolidan gyalogolva közlekedett. Ennél jobb időt nehezen foghattunk volna ki a túrához. Az idő tehát kellemesen telt, nem is kellett hozzá sok, hogy Galyatetőn a kilátónál találjuk magunkat. A GC2500 ládát egy korábbi kirándulásunk alkalmával megkerestük (ez volt anyukám első találata!), így ezzel nem töltöttük már az időt. Le a lépcsőn a szálloda felé, majd úgy döntöttünk, hogy pihenés gyanánt megebédelünk egy padon. A szomszédos éttermekből kellemes palacsinta illat terjengett. Engedtünk a csábításának és rendeltünk magunknak egy párat desszertnek. A Kéktúra pecsét helyét megtaláltuk, de csak a tartója volt ott. Bementünk az étterembe, ahol a palacsintát kértük, megtudakolni, hogy hátha van a környéken egy pót pamacs. A pincér hölgy rutinos volt, tudta, hogy nincs semmi pót lehetőség, viszont a szabály megengedi az ilyen esetekben, hogy egy közeli helyszín igazolja az ott jártunkat, így a hölgy már nyomta is az étterem hivatalos bélyegzőjét a füzetünkbe. Sajnáltuk, hogy nem volt meg a hivatalos verzió, de végülis ez is megteszi.
 |
| A kilátó Galyatetőn |
Galyát a Mátrabérc túra a kék jelzésen hagyja el, és a Kontra Mátra-bérc láda következő pontja is ezen a szakaszon volt. Szerencsére a gigamulti részpontja itt is pillanatokon belül a kezünkbe akadt, persze a sok turista miatt óvatosan kellett eljárnunk. Gyorsan regisztráltuk a következő koordinátát, és a jelszórészletet, majd továbbindultunk az utunkon. Juli a korábbi kirándulásain már megismerte a Gyalya-tető és a Kékes közötti szakaszt, én viszont (bár mátrai gyerek vagyok) még sosem jártam erre. Az első szakasz nem is dobott fel túlságosan, de az úton történő átkelés után a fenyves már teljesen rendben volt. Egy tarvágáson keresztül kitekintettünk, és láttuk magunk előtt a kékesi adótornyot. Már akkor tudtunk, hogy nem lesz egyszerű oda a feljutás.
 |
| Galyatetőről lefelé, távolban a Kékessel |
A kirándulásunk ezen szakasza ismételten eltért a Mátrabérc útvonalától, ugyanis most az OKT pecsétjei lebegtek a szemünk előtt. Ehhez viszont le kellett mennünk a Nyírjesi erdészházig. Az utunkba kerülő első épületen nem találtunk semmit, épp, hogy össze nem dőlt, de kissé lejjebb megtaláltuk a még mindig üzemelő épületet. A pecsételés után Juli megállapította, hogy milyen hangulatos lehet itt lenni akár télen is. Bent a kandallóban ropoghat a tűz, míg kint csupa hó minden. (Azért én még egy jó kis forralt bort is hozzá tudnék képzelni az idillhez. ☺) Tényleg eléggé eldugott helyen van ez a ház.
 |
| Nyírjesi erdészház |
Én magam az egész túra során állandóan az órámmal és a GPS-szel szemeztem, abban a tekintetben, hogy hogyan kellene beosztanunk az időnket, hogy még sötétedés előtt célba érjünk. Sosem voltunk még ilyen hosszú túrán, ráadásul a ládák keresése tovább nyújtja a terepen eltöltött időt, így csak pontatlan becslést tudtunk adni az esti várható érkezésre vonatkozólag. Tudtuk még azt is, hogy a Kékesre való felmászásunk során nem fogjuk megdönteni a 100 méteres síkfutás világcsúcsát (de még a hegyi futásét sem). Lényeg a lényeg, a félsz folyamatosan bennem volt, hogy kifutunk az időből. Éppen emiatt igazán sehol sem időztünk túl sokat, egy-két fénykép és már mentünk is tovább.
Egy kis kitérő után eljutottunk a következő pecsétig a Vörösmarty turistaházhoz, amihez szintén elég sok közvetett és közvetlen élmény kapcsolódott. Kezdve azzal, hogy Juli szülei itt töltötték a nászútjukat, zárásként pedig itt volt a III. Geocaching Teljesítménytúra bázisa, amin mi is részt vettünk. Ez a túra elsősorban arról nevezetes, hogy én életemben először ekkor másztam meg a Kékest gyalogosan. Öööö… Ja, ez csak nekem jelentős. Na meg Julinak, aki igen büszke volt rám emiatt. J (Korábban mindig valahogy a kényelmesebb oldalát fogtam meg a dolognak, busz vagy autó formájában.)
A turistaház és Mátraháza közötti szakasz az út alatt elég unalmas volt. Ekkor ért el egyébként megint az az érzés, hogy lassan haladunk, hiszen már 4 óra magasságában járt az idő, és akkor hol voltunk még Kékestől, nem még Domoszlótól. Mátraházán sem sok időt töltöttünk. Az újabb pecsét a felújítás alatt álló buszmegálló helyett a Mátra büfében várt ránk, mint ahogyan pár szem hatalmas piros eper is, na meg néhány tíz motoros. A parkolóban a csapnál jó hideg vízzel újratöltöttük a készleteket, illetve meg is mosakodtunk kicsit. Jut eszembe: hihetetlen mennyiségű vízre volt szükségünk az egész túra során, ezt fontos kiemelni. Az időjárás is elég meleg volt, sokszor nem is erdőben, hanem a szabad ég alatt mentünk, így az egész túra során fejenként közel 3 liter vizet ittunk meg!
Na és ekkor következett, ami még nem volt! Kékes! Döbbenten láttam a GPS magasságmérőjén, hogy a mátraházai parkoló 700 méterrel van a tengerszint felett, Kékest meg, ugye, tudjuk… Ehh... 18 kilométerrel a lábunkban ez így azért nem tűnt egyszerű feladatnak, de mivel kitűztük magunk elé a célt, ezért nem volt más választásunk, mint nekiindulni. Ahogy sejtettük, lassan haladtunk. Az első körben a műút mellett a sípálya aljáig jutottunk, innen egymást lélekben erősítve, kb. 50 méter szintenként álltunk meg pihenni egy kicsit. Rengetegen jöttek szembe, sok bringás is ezerrel húzott el mellettünk. Biztosan kérdezte is mindenki magában, hogy ki ez a két elvetemült, aki felfelé megy ahelyett, hogy fordítva csinálná az egészet. ☺ Az utolsó szakasz volt a leghosszabb, de boldogság töltötte el a szívünket fent a kőnél. Közel 1 óra volt a mászás, de megérte. (2. alkalom gyalogosan a Kékesre. Most már biztos nem nyugszom addig, míg a maradék két irányból is fel nem megyek rá.)
 |
| Egész közel már a csúcs |
 |
| Kékesen a geocaching teljesítménytúrán |
Volt még pár szendvicsünk, azt gyorsan bekaptuk, meg még mellé a megérdemelt csúcs-csokit. Míg Juli evett, addig én gyorsan elszaladtam a szanatórium portájára a pecsétért. Na ezt viszont nem értem. A kék jelzés a sípályától felérve észak felől kerüli a tornyot, a szanatórium meg igencsak a másik oldalon van. Ráadásul messze is. Sebaj, Viktor kemény gyerek, mi az a plusz 40 méter szintkülönbség, gyorsan begyűjtöttem a pecsétet. A portán épp két lány nyomdázott a saját füzetébe, így még épp volt annyi tinta, hogy nekem is sikerült. Visszaérve a csúcshoz Juli épp végzett az uzsonnával.
Két választásunk volt: vagy megtörjük a túrát fáradtságra hivatkozva, és várunk valami buszt ami levisz Gyöngyösre, vagy folytatjuk gyalog, de akkor még minimum vagy 10 kilométerünk van hátra, amit kb. 3 óra alatt kell megtennünk (fáradtan), különben ránk sötétedik az erdő közepén. Naná, hogy az utóbbi lehetőséget választottuk. Mielőtt beálltak volna teljesen a combizmaink, újra felkaptuk a hátizsákokat, és uzsgyi, már vágtattunk is kelet felé, elszaladva a GCKETE mellett (ami már szintén rég megvolt mindkettőnknek).
A Kékesről meredeken leereszkedtünk a kék jelzésen, majd tovább a végig a gerincen. Ha már az előző posztban lelkendeztem a gerincen való túrázás szépségein, akkor ez itt újra bőven megtehetem. Fantasztikus kilátás nyílt mind a Mátraaljára, mind a Mátralábára. Ráadásul eljutottunk a GCBOLA utolsó (vagy első, nézőpont kérdése) pontjához, a világháborúban elhunyt turisták emlékművéhez. Na innen valami elképesztő kilátás nyílt minden irányba. Ezt igazából leírni lehetetlen, mindenkinek csak ajánlani tudom. Egész Domoszlóig is elláttunk, ami éppen emiatt meg is rémített minket, hiszen jajj, de messze volt még. ☺
 |
| A világháborúkban elesett turisták emlékműve |
 |
| Heves–Borsodi-dombság |
 |
| Domoszló és a tó a távolban |
 |
| Visszatekintés a túrán |
A mai napra már csak a Kontra Mátra-bérc sokadik ládája volt hátra, egy gyönyörű séta keretein belül. Julival meg is állapítottuk, hogy nem véletlenül szeretik sokan a Mátrabérc túrát, valóban igaz lehet, hogy az ország egyik legszebb túrája. Szerencsére ezen a napon az összes GCKMB-s láda a kezünkbe akadt, így láttunk esélyt a sikeres befejezésre. Több emberrel találkoztunk még az ellenkező irányból, ami különös volt, lévén este 6-kor ritkán megy ember a Kékes felé (hacsak nem ott van szállása).
Szépen lassan a terep is egyre ereszkedett, kilátás is csökkent, de az út továbbra is szép volt. Követtük az utunkat a térképen is, ami súgott, hogy nemsokára elérjük a Felsőtarjánkai erdészházat, ahol az utolsó pecsétet gyűjtjük be a nap zárásaként a Mátrabércen. A házat megtaláltuk, pecsétet viszont nem. (Később derült ki, hogy nem is jó helyen kerestük, hanem itt az erdőben, ténylegesen a kék jelzés mentén lesz majd a doboz. Sebaj, úgyis innen fog majd indulni az utolsó szakaszunk egy későbbi időpontban.) Az erdészházat megcsodáltuk, hangulatában a korábban felkeresett Nyírjesi házat idézte. Az udvarán láttunk egy nyuszit is szökellni.
 |
| Hármashatár (Felsőtarjánkai) erdészház |
Letértünk tehát a kékről, és Domoszló felé vettük az irányt. Számolgattam még továbbra is az időt, hiszen már közel 7 óra volt, és a falu még vagy 5 kilométerre. Szerencsére hamarosan olyan útra tévedtünk, ami számomra már ismerős volt. Ezen a szakaszon a nyúl után egy csorda őzet is láttunk, sőt egy muflont is elég közelről. Látszott, hogy az állatok már előmerészkedtek vacsorához, és mi láthatóan zavarjuk őket ebben a tevékenységükben. Én csak remélni mertem, hogy nem akasztjuk meg vaddisznócsapat lakomáját, pláne úgy hogy az előttünk álló utakon már találkoztunk is velük korábban.
A saját ládánkat (GCKSZH) a Kis-Szár-hegy mellett már egyértelműen a sietség miatt hagytuk ki, pedig az egyik pontja mellett 2 méterrel jöttünk el. Ekkor már igencsak szedtük a lábunkat. Itt már a tájra nem is igen figyeltünk, jó párszor jártunk már ezeken az utakon. Valahol a Szár-hegy tövénél váltott át a GPS-en a távolságmérő 30 kilométerre, de rá sem kellett volna néznünk, a lábunkba épített fáradtságmérő is közel hasonlót mutatott volna. A kirándulásunk utolsó szakasza így a sötét erdőtől való félelmünk miatt majdnem vad loholássá változott, az egyébként csodás Köves út most pont akadályozott minket a kényelmes és gyors haladásban. Éppen pont sikerült abszolválni a távot, a 8 órás harangszót már a domoszlói erdészház mellett hallottuk meg. A kilométer számláló 33,4-nél állt meg a több mint 10 órás időtartam alatt. Ekkor az erőnk már végleg elfogyott és taxit rendeltünk az erdészházhoz. (Értsd: anyu eljött elénk kocsival. ☺) Nem tagadjuk, jól esett otthon a gulyás, majd 1 órán belül az ágy is erőteljesen hívogatott magához, és mi magunkat megadva az ő csábításának is engedtünk.
 |
| Az útvonal |
 |
| A túra magassági metszete távolság és idő függvényében |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése