Semmeringi hétvége - második nászutunk

Barátnőmtől, Lettitől és Attilájától egy jó kis semmeringi hosszúhétvégét kaptunk nászajándékba. Ez tökéletes ajándék volt, hisz mint ahogy a blogból már kiderült, nagyon szeretünk utazni és kirándulni. Hamar le is foglaltuk a szállást szeptember utolsó hétvégéjére, bízva abban, hogy talán még van esélyünk a jó időre, nem köszönt be a korai alpesi tél. Nagy készülődés után, lelkesen vágtunk neki az útnak, pénteken már elutaztunk Győrig, a szüleimhez, hogy másnap onnan startoljunk.

1. nap
Dátum: 2012.09.29.
Táv: 5 km
Mozgási idő: 2 h
Teljes szintemelkedés: 270 m
Nehézségi fok: ***

Útitervünk az volt, hogy az odafelé vezető úton még megállunk pár helyen. Természetesen itt is össze akartuk kötni a kirándulásainkat a geoládázással, azonban Ausztriában csak elég kevés magyar láda található, így most úgy döntöttünk, hogy áttérünk egy másik játszótérre is, és a geocaching.com ládáit is keresni fogjuk.

Érdekes dolog Ausztriában járni, sok szempontból a határ már nem jelent igazán elválasztást, azonban más szemszögből meg hatalmas különbségek vannak a vonal egyik illetve másik oldalán. Ha ebbe az országba utazunk, mindig megdöbbenek rajta, hogy már az első osztrák falu is annyira osztrák, annyira más mint a mi faluink, és ahogy haladunk egyre beljebb az országba, fokozottan igaz lesz. Ezek mind rendesek, tiszták, még hulló vakolatú házak sincsenek, szóval tüchtigek. Kicsit mindig irigykedem, jó érzés lehet ilyen helyen lakni.

Az első megállóhelyünk Eisenstadtban volt. Egyszer, egy nyaralásról hazafele utazva jártam már itt a családommal, de csak futólag. Most sikerült a kastély mellett leparkolnunk, így nem kellett sok időt tölteni a kóválygással. A kastélyt csak kívülről néztük meg, leolvastuk a megfelelő kódot Gceste-hez, majd sétáltunk egyet a kastély mellől induló kedves kis sétálóutcáján. Itt épp valamilyen rendezvény volt, így kézműves bódék között nézelődtünk, és még egy magyar néptáncbemutatót is láttunk. Utána még a kastélyparkot is körbejártuk, majd indultunk tovább.

Kismarton - Esterházy-kastély

Belső udvar

Sétálóutca

Gloriett a parkban

Kilátás a kastélyra a gloriettől

Semmering előtt még egy megállót tettünk. Ha az ember ebbe az irányba utazik Ausztriába, akkor a hegyek közül a Hohe Wand köszönti elsőnek, és kíséri is egy darabon. Ez egy nagyon látványos, függőleges sziklafalú hegy, melyet mindig megcsodálunk, ha erre jártunk. Ennek a közelében várt minket még egy magyar geoláda, az emmerbergi várromnál. Ez a Hohe Wand előtti alacsonyabb hegyek egyikén áll. Messziről engem a cseszneki várra emlékeztetett. A kocsit a hegy lábánál hagytuk, mi pedig egy jól kiépített turistaúton felmásztunk a romhoz, ami valóban egy rom, egyáltalán nem renoválták, és le is van zárva, hogy ne lehessen bemenni. Mivel elég meredek, és kiépítetlen a környéke, így nem is mentünk be a falak közé, nehogy valami baj történjen, csak kívülről sétáltuk körbe. Lefele egy gesztenyefasoron vitt az utunk, ahol jól megtömtem a zsebeimet, hisz kell az őszi dekorációhoz, itthon meg ki tudja, hol találok. :)

Kilátás a Hohe Wandra

A gesztenyesor

Kilátás a várból

Omladozó falak

Háttérben már a Schneeberg

Továbbindulva pedig, a faluban sikerült gyűjteményemet egy újabb Nepomuki szoborral gyarapítanom. (Igen, gyűjtöm őket!)

Nepomuki Szent Jánossal

Innen már nem volt több kitérő, Spital am Semmeringig meg sem álltunk. Ott már bőven a hegyek között jártunk, számos alagúton is átvitt az utunk, nem győztük a szánkat tátani, olyan szépek voltak a hegyek. A szállásunk is hamar meglett, és rövid adminisztráció után a szobánkat is elfoglalhattuk, ami nem csak egy egyszerű szállodai szoba volt, hanem egy komplett apartman. Nagyon szép volt kívül, belül.

Hirschenhof Haus

A hegyek közé beérve az idő kezdett kicsit elromlani, beborult, és már lógott az eső lába is. De még nem esett, így ki kellett használni a délutánt, hát útnak eredtünk. Erre a napra már nem terveztünk nagy kalandokat, csak a környéken lévő pár ládát akartuk összegyűjteni, és a köréjük csoportosuló látványosságokat megnézni.

Elsőnek a Schloss Sommeraut kerestük fel, ami a falu túlsó szélén álló kastélyszállót körüljáró multiláda. A kastély egy szép kis épület, körülötte hatalmas park, saját fenyves. A három nap alatt többször megállapítottuk, hogy jó ilyen helyen járni, ahol természetes élőhelye van a fenyőnek, nem sínylődik, hanem vígan zöldell és illatozik. Itt azt is megtudtuk, hogy ugyan a Semmeringi vasútvonal nagyon híres, gyönyörű és még a világörökség része is, viszont borzasztó lassú vele a közlekedés, ezért tervben van egy, a hegyeket átszelő vasúti alagút építése, aminek a próbafúrásainak a helyét itt meg is nézhettük.

A szállodánk mögött magasodott egy hegy, melynek csúcsát Bärenwandnak hívták. Ezen is várt minket egy geoláda, és mivel ilyen közel volt, úgy gondoltuk, vacsora előtt még felszaladunk rá. A leírás szép kilátást is ígért, gondoltuk bemelegítésnek jó lesz. Rögtön a legelején félreértelmeztük az utasítást, és rossz úton indultunk el, ami egy magánházhoz vezetett, amit egy elég haragos kutya őrzött. Szerencsére kéznél voltak a gazdái, akiktől megtudtuk, hogy nem erre kéne jönnünk. Ezután a rövid affér után aztán irányba álltunk, és nosza fel a hegynek. Ez szó szerint így is történt, mivel ezen a hegyen a turistaút kitűzői nem ismerhették a szerpentinezés fogalmát, mivel szinte végig szintvonalakra merőlegesen vitt az út, és nem keveset, 270 métert kellett megmásznunk így egyhuzamban. Ami még nehezítette a kalandot, hogy közben az eső is eleredt, és én jól kiépített, igazi osztrák turistaútra számítottam, így nem vettem kamáslit. Ehelyett egy keskeny, növényekkel derékig benőtt ösvényen vezetett az utunk, tehát mire megjártuk a hegyet, nekem a nadrágom már csurom víz volt. Na de mi nem hátrálunk meg, sikerült magunkat felverekedni a csúcsra, ahonnan tényleg nagyon szépen be lehetett látni az alattunk elhúzódó falut, és a körülöttünk magasodó hegyeket. Sajnos a felhők és az eső miatt nem lehetett jó képeket készíteni, és mi sem láttunk olyan messze, mint jó időben lehetett volna, de azért megérte ide felmászni.

Kilátás a falu templomára

Lenn a völgyben Spital am Semmering

Maci a fenyvesben

Leérve a hegyről, vacsora előtt még mindig volt egy kis időnk, és az eső is elállt, így úgy döntöttünk, amíg még menetben vagyunk, megkeressük a faluban lévő másik két geoládát is. Az első a szállodánkkal szemben lévő templom mellett volt. Nagyon szép kis templom, rendezett környezettel. Mellette pedig egy kút állt, ami a legenda szerint csodás gyógyulásokat okozott már, ezért mára zarándokhellyé vált. Nagy nehezen megtaláltuk a ládát, megnéztük a környéket, és találtunk még egy Nepomuki szobrot. Jó volt ma a termés. Majd tovább sétáltunk a faluban, és ezzel kb. be is jártuk az egészet. :) Még várt ránk egy másik doboz, ami azonban itt már nem érdemel részletesebb említést.

Ezután már csak a jól megérdemelt meleg fürdő, száraz ruha, és a finom grillvacsora várt ránk, majd a sok élménytől elcsigázva hamar elaludtunk, hogy a másnapra tervezett nagy túránkat újult erővel teljesíthessük.

2. nap
Dátum: 2012.09.30.
Táv: 25,3 km
Mozgási idő: 5 h 50 m
Mozgási átlagsebesség: 4,3 km/h
Teljes szintemelkedés: 880 m
Nehézségi fok: ****

Sajnos már éjszaka arra ébredtem, hogy kopog az eső az ablakunkon, de nagyon reménykedtem benne, hogy reggelre eláll. Szerencsére így is lett, de azért  a felhők nem takarodtak el, és pont a hegyek, ahova menni készültünk, húztak magukra vastag felhőtakarót. De mi nem akartunk egész nap a szobában kuksolni, így váltóruhával, esőkabáttal, kamáslival, sapkával és mindenféle szükséges eszközzel felszerelkezve autóztunk el Kurort Semmeringig, ahonnan a kabinos felvonó viszi az utasokat a Hirschenkogelre. De nem ám minket! Nem vagyunk mi lanovkázó puhányok, kirándulni jöttünk, hát gyalog megyünk. A parkoló 1000 m-es tengerszint feletti magasságban található, a Hirschenkogel pedig 1340 m magas. Alapjában véve nem olyan vészes magasság ez, abszolút teljesíthető, persze a nap végére nem csak ennyi lett a lábunkban, de ne szaladjunk úgy előre.

Nekiindultunk hát a hegynek, aminek a csúcsa lentről nem látszott, olyan sűrű volt fenn a felhő. Az út folyamatosan emelkedett, de itt már szerencsére az várt, amire tegnap is számítottam, széles, köves, jól járható, igazi osztrák turistaút. És kényelmes is volt, mert szép komótosan szerpentineztünk felfele, minden szinten egyre tágabbra nyílt előttünk a panoráma, majd egyre inkább tűntek el a szemünk elől a dolgok, ahogy beljebb hatoltunk a felhőbe. Út közben többször kereszteztük a hegyről lefutó sípályákat, de a terület hó hiányában is leleményesen ki van használva, ugyanis építettek pályát a bicikliseknek is, illetve a hegy tetején lehet rollert bérelni, amivel szintén végig lehet száguldani a néhol nyaktörő kanyarokon és faelemeken. Szépen lassan felértünk a csúcsra, ahol egy kilátó is áll. De ide fel sem másztam, hisz fent már olyan sűrű volt a köd, hogy a kilátó tetejét sem láttam, nemhogy bármi mást odafentről.

Természetesen ez alkalommal sem hagytuk ki a geoládákat, így egy gyors találat után továbbindultunk második célunk felé, a Sonnwendsteinre. Ez a csúcs 1523 m magas, de a Hirschenkogelről rögtön le kellett ereszkednünk jó sokat, így még bőven volt másznivaló előttünk. Másnap kiderült, hogy egy nagyon szép kis gerincen vitt végig minket az út a két hegycsúcs között, amit végig fenyőfák öveztek. Több helyen kellett volna, hogy szépséges panoráma táruljon a szemünk elé, azonban mi csak a sűrű, fehér tejfölt láttuk. De sebaj, mi nem csüggedtünk, jól esett a testmozgás a finom, friss, alpesi levegőn.

Útban a Sonnwendsteire

Már közel a cél

Már jócskán megéheztünk, mire elértük a csúcsot, így elfeleztük a maradék szendvicsünket, ettünk a csúcscsokiból, és felkerestünk még két ládát itt a hegyen. Ezeknek köszönhetően találtunk egy szép kis kápolnát is. De eddigre már jócskán elfáradtunk, megizzadtunk, de mivel nem volt túl meleg és a köd is folyamatosan szitál, át is fáztunk, ezért úgy gondoltuk, beülünk az itt álló Hüttébe, és iszunk egy meleg teát. Közben észrevettem, hogy meleg rétest is árulnak, hát desszertnek kértünk azt is. Aztán mikor kihozták, ért a pozitív meglepetés, hogy ez lelóg a tányéromról, minden irányba, és ráadásul nagyon finom is. Mire ezt megeszegettük, megittuk a finom teát, száradtunk is valamennyit, testünk lelkünk átmelegedett, indultunk visszafele.

Jegesmedve barátommal
(a táblák alapján nem csak a Hirschenkogelhez találhatunk
 vissza, hanem a mennybe vagy a pokolba is :D )

Viktor csúcsfotója

Mi a Sonnwendsteinen, hátunk mögött pedig a pazar panoráma

Kápolna a hegyen

Visszafele, többek között a hegyeken átívelő multiládának köszönhetően, másik utat választottunk, ami már nem az erdőben, hanem valódi alpesi legelőkön vitt keresztül. Itt, ha lehet, még sűrűbb volt a köd. De az út már jóval könnyebb volt ebbe az irányba, hisz végig ereszkedni kellett. Nagyon kellemes séta volt, közben még több állomását érintettük a ládának, míg végül elértünk abba a nyeregbe, ahol kettéválnak a turistautak, az egyik a Hirschenkogelra, a másik a Sonnwendsteinre, a harmadik pedig le a faluba visz. Normálisan az utunk már lefele vitt volna, hisz mindent láttunk már itt fenn, de a multi záróládájához ismét vissza kellett másznunk a Hirschenkogelra. Így könnyű a szinteket szaporítani! Viszont miután az meglett, már elég lendületes tempóban sikerült visszatérnünk a faluba.

Onnan jöttünk

Tisztul a kép, lábunk alatt Semmering

Azonban még kora délután volt, nem mehettünk haza máris, de nagyobb, kiszámíthatatlan hosszúságú túrára már nem vállalkoztunk. Viszont a hegy aljában, szépen vízszintesen vezetett egy kellemes sífutóút. Természetesen ementén is sorakozott egy két geoláda, így nekivágtunk ennek. Itt, mivel szintemelkedés nem volt az útban, nagy megerőltetésre már nem kellett számítanunk, viszont nagyon szép volt az útvonal. Illatos fenyőerdőn át sétáltunk, és bizonyos helyekről jó kilátás nyílt az autópályára, amint az épp bebújik a hegy gyomrába, és a körülöttünk elterülő egész völgyre is. Egy jó órát tartott ez a kellemes séta.

A sífutópályáról visszatérve a parkolóba még mindig jócskán volt időnk a napból. A szemköztes hegyen is várt még pár láda, és akkor még nem is sejtettük, hogy jó pár érdekesség is. Először egy kis mesterséges tóhoz vitt az utunk, ahonnan télen a hóágyúkat táplálják. Elég mókásan néz ki egy ilyen szabályos tó a hegy oldalában.

Ezután következett egy meglepő és érdekes hely. Nem is tudtuk, pontosan mit keresünk (illetve én biztos nem), nem is találtuk először a megfelelő utat, aztán egyszer csak ott álltunk egy alpesi hegy oldalában, az erdő mélyén egy réges-régen elfeledett strandon. Nem tudom, mikor létesíthették, és vajon mikor hagyták el teljesen, de az növényzet már elég rendesen visszahódította azt, ami régen is az övé volt, hisz már a medencék belsejéből is fák és bokrok nőttek ki. Az elég nagy medence és egy épület alkothatta a strandot, legalábbis mi ennyit fedeztünk fel belőle. Persze nem ártott vigyázni (a láda leírása külön figyelmeztetett, hogy az épületbe be se menjünk, mert veszélyes), de a medence körül is tátongtak mély lyukak, biztosan az egykori lefolyók maradványai. Az itt elrejtett ládát sem volt egyszerű megtalálnunk, de aztán csak meglett. Akkor már örültünk is, hogy mehetünk innen, mert elég nyomasztó volt ez az egész hely, mondtam is Viktornak, hogy ide egyedül be nem mertem volna jönni.

A lejárat a medencébe

Az egykori fürdőépület

Viktor a zuhanyok alatt

A strandfürdő egy viszonylag hosszú, és valószínűleg elég régi szállodasor mögött volt, tehát egykor biztosan az üdülővendégek kikapcsolódását szolgálta. Levezetésképpen még végigsétáltunk mellettük, és megnéztük a völgy végében álló kis kápolnát. Aztán már csak vissza kellett sietnünk a kocsihoz, mert már a gyomrunk is rendesen korgott, ideje volt egy jó kis vacsorának.

Ott jártunk fönn

3. nap
Dátum: 2012.10.01.
Táv: 10,27 km
Mozgási idő: 2 h 15 m
Mozgási átlagsebesség: 4,1 km/h
Teljes szintemelkedés: 351 m
Nehézségi fok: ***

Hétfő reggelre aztán szerencsénk lett, és végre kisütött a nap. A felhőket elfújta a szél, és kellemes langyos idő lett. Remekül látszottak a tegnap megmászott hegycsúcsok, tehát ma már azokról is jó kilátás nyílt volna lefele. De nem bánkódtunk, örültünk, hogy ma még kihasználhatjuk a jó időt, ugyanis nem indultunk rögtön reggel haza, hanem még egy kirándulást beterveztünk. Mégpedig a híres Semmeringbahn mentén végigvezető Bahnwanderweg egy szakaszát akartuk bejárni. De előtte még tettünk egy kis kitérőt a szomszéd faluba, ahol egy geoláda mutatott meg nekünk egy egykori vaskohót (nagyon hasonló volt az újmassaihoz), és a fölötte még látszó egykori táró bejáratát. Az 1800-as években a környező hegyekből bányászott vasérc feldolgozására működött itt ez a kohó, ami aztán egyre elavultabbá vált, csökkent a termelés, és végül leállt. Ma már házakkal körbeépülve ácsorog a hegyoldalban.

Kilátás Spitalra

Érckohó

Érckohó

Kilátás a bányától 

Erzstollen

Erzstollen

A ládától aztán ismét elautóztunk a felvonó parkolójába, ahol tegnap is álltunk, és innen indultunk neki a vasúttúrának. A semmeringi vasút 1848 és 1854 között épült meg, összeköttetést teremtve a főváros és az ország déli területei, valamint Trieszt között. Máig is használatban van, viszont a nehéz terepviszonyok miatt nagyban lassítja a közlekedést, emiatt van tervben a vasúti alagút építése. 1998-ban a világörökség része lett.  Rendkívül látványos vasútvonal, hisz a völgyek fölött számos viadukt ível át, amikről aztán a hegy gyomrába robog be a vonat. Ezekre számos helyen nyílik jó kilátás, a Bahnwanderweg is ilyen helyeken visz végig. A turistaút mentén egy megamulti-geoláda is végigvisz, mely a semmeringi vasútállomásról indul. Itt egy kiállított vasúti kocsit is megnézhettünk.

Indul a túra a Bahnwanderweg mentén

Bahnhof Semmering

A geoláda és az utunk következő állomása a Kinderbahnhof volt, ahol rendkívül igényesen megépített kis vonaton játszhatnak a gyerekek, működésbe hozható szemaforral, és egy helyes kis csúszdával szórakoztatják a kis közönséget (és a kicsit nagyobbat is).

Kinderbahnhof

A váltóőr

Csúszás előtt...

...és közben

Itt bújik el a vonat, vagy elő?

Kitartóan baktattunk tovább a Wanderwegen, ami végig igényesen kiépített, karbantartott, jól jelölt turistaút volt. Egy hosszabb szakasz után elértünk egy hegy gerincének a csücskére, ahol természetesen egy kilátó állt. Nagyon jól volt elhelyezve, hisz három irányba szemlélődhettünk. Láttuk a Raxot, a Schneeberget (még a csúcsán lévő menedékházat is), másik irányban a Semmeringet, közelebb pedig jól végigkövethettük a vasút útvonalát, ahogy kacskaringózik a hegyek és völgyek között, hol eltűnik egy alagútban, hol egy völgyet ível át egy viadukttal. Szerencsénk volt, hogy mára már szép időnk lett, így zavartalanul gyönyörködhettünk a panorámában. Még Viktor is felmerészkedett, amiért nagyon büszke vagyok rá.

Miután kigyönyörködtük magunkat, letelepedtünk egy padra, és majszoltunk egy kis kekszet, valamint elkezdtük tanulmányozni a GPS-t, hogy hol is lehet itt a láda. Miután körbejártuk a kilátót, és a leírásban a segítség is csak annyi volt, hogy Turm, gyanússá vált, hogy lesz még egy utam felfelé. Így is történt, meg is lett a láda, bár nem volt egyszerű, mert nem egyedül voltam fenn. De azért sikerült.

Kilátás egy félalagútra

Háttérben a Rax

Viaduktok mindenfele

Bizonyíték arról, hogy Viktor fenn járt

Innen egy másik, híres kilátópont felé vettük az irányt, az ún. "20 Schilling Blick" felé. Először azt hittem, régen ennyit kellett fizetni, hogy valaki kiláthasson, de aztán kiderült, hogy a régi 20 Schillinges papírpénzen az innen látható tájkép volt felrajzolva. :) Jó ízlésük van az osztrákoknak, remek képet választottak a pénzükre, innen egyszerre szintén két hatalmas viadukt látható, köztük pedig a hatalmas, sziklás hegyek.

Ez szerencsére nem egy mászós kilátó volt, csak egy kis terasz, így Viktor is zavartalanul élvezhette a kilátást, sőt, nagy vagányul még alá is bemászott, természetesen egy újabb geoládáért.

Blick auf Juli und Viktor

20 Schilling Blick

A nagy multiláda, amit ma elkezdtünk bejárni, vagy 40 pontból áll, és a teljes vasútvonalat végigkíséri. Mi a kilátópont után már csak egy pontját érintettük, majd elváltak útjaink. Visszafordultunk Semmering felé, és elég hamar be is értünk a település Kurort részébe, ahol állandó lakosság talán nincs is, mindenhol csak szállodák álltak. Mi épp a holtszezonban érkeztünk, a nyári kirándulók már elmentek, a hó még nem esett le, így a síelők még várnak egy-két hónapot, emiatt most sok szálloda zárva is van. Aztán láttunk olyan szállodákat is, amik egykor jobb időket élhettek meg, talán már a Monarchia idején is álltak, és a XX. században élték virágkorukat, de mára sajnos üresen állnak, és csak emlékeznek a régi, jobb korokra. Szomorú dolog így látni őket, hisz hatalmasak, szépek, és rossz belegondolni, hogy csak az enyészet vár rájuk. Ahogy az ember rájuk néz, el tudja képzelni a múlt század eleji pezsgő turistaéletet, amikor minden szálló tele volt, és virágzott. A falu főútján egyre feljebb emelkedtünk, így újra szép kilátás nyílt a környező hegyekre, még egy két szép képet gyűjthettünk, amivel aztán elbúcsúztak tőlünk az Alpok.

Így múlik el a világ dicsősége

Elhagyatott Südbahnhotel

Kilátás a Schneebergre

Elérve a falu lakott részét (a tegnapi kacskaringózásunkból tanulva), a szánkópályán ereszkedtünk le a parkolóhoz, és innen még vethettünk egy pillantást tegnapi túránk útvonalára, hisz akkor úgysem láthattuk. Összefutottunk még egy kedves kecskepárral is, akik épp a délutáni sziesztájukra készültek. Mi pedig leereszkedtünk az autónkhoz, majd egy szendvics elfogyasztása után elindultunk hazafelé.

Tegnapi túránk útvonala

Tegnapi túránk útvonala II.

Szieszta van kecskééknél

Búcsú Semmeringtől 

Gyönyörű hétvégét sikerült eltöltenünk Semmeringen, nagy élmény volt a már majdnem magashegyi túrázás, a szép táj, a hegyek, a kilátás, a jó levegő. Feltöltődve térhettünk vissza a hétköznapokba. Még egyszer köszönjük Lettiéknek ezt a remekül ki- és eltalált ajándékot, nagy örömet és sok élményt szereztetek vele nekünk!