2016. október 24., hétfő

XXXII. Geocaching Fesztivál és Verseny

Dátum: 2016. 10. 01.
Táv: 14 km
Mozgási idő: 3h 48m
Teljes átlagsebesség: 3,6 km/h
Mozgási átlagsebesség: 4,7 km/h
Teljes szintemelkedés: 420 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Vinye (Hosszúház turistaház) - Iszka - Keselő-hegy - Pálháza - Likas-kő - Hódos-ér völgye - Vinye

Valahogy a Nagy Kéktúránk után egy kicsit megcsappant a lelkesedésünk, vagy szimplán csak túltoltuk a pihenést, de az biztos, hogy sok bejegyzés nem született az elmúlt időszakban. A fő ok természetesen csak annyi, hogy mostanában egy kicsit más dolgokra fókuszáltunk (pl. 10 km-es futóverseny), vagy egyszerűen csak lusták voltunk. Hogy ebből az állapotból kizökkenjünk, pont kapóra jött, hogy az idei őszi geocaching verseny Vinye központtal került megrendezésre, ami pedig abszolút hazai pályának tekinthető, mint ahogy a továbbiakból ez hamarosan kiderül.


2016. augusztus 9., kedd

Kéktúra 5. és 6. szakasz - Balaton-felvidék

Sokan hallhatták már tőlem azt a mondatot, hogy Magyarország egyik legszebb tája a Balaton-felvidék, azon belül is a tanúhegyekkel díszített Tapolcai-medence, valamint a Káli-medence. Általános iskolás utolsó éveimben volt szerencsém a környéken táborozni, és az ott töltött idő meghatározta a vidékhez fűződő viszonyomat, ennek megfelelően bármikor szívesen jövök erre a környékre. A következő látogatásra elég sokat kellett várni. Már Julival közösen nyaraltunk Balatongyörökön 2011-ben, de a Badacsony akkor sem maradhatott ki. Mivel blogot csak később kezdtünk vezetni az utazásainkról, így ez a tájegység először szerepel itt, de pár szóban biztosan visszatekintek a korábbi látogatásokra is.


2016. augusztus 8., hétfő

Kéktúra 4. szakasz - Balaton-felvidék (Keszthelyi-hegység)

Dátum: 2016. 07. 20.
Táv: 25,5 km
Mozgási idő: 5h 40m
Mozgási átlagsebesség: 4,5 km/h
Teljes átlagsebesség: 3 km/h
Teljes szintemelkedés: 460 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Keszthely - Gyenesdiás - Vállus - Lesenceistvánd - Lesencetomaj - Tapolca

Harmadik nap ismét vidáman és kipihenten ébredtünk, majd egy kiadós és finom reggeli után gyorsan útra készen álltunk. Ez egyébként jellemző volt az egész hétre, viszonylag időben keltünk, este már összecsomagoltam amit lehetett, így egy tempós reggeli után hamar el tudtunk indulni. Keszthelyen már reggel érződött, hogy aznap meleg várható. Gyorsan átkeltünk a városon, közben bevásároltunk, hogy legyen mit ennünk napközben, aztán irány Gyenesdiás.

2016. augusztus 7., vasárnap

Kéktúra 3. szakasz - Balaton-felvidék (Keszthelyi-hegység)

Az idei nyaralásunk merőben más lett, mint az elmúlt években. Most nem utaztunk külföldre, és nem városnézős programot szerveztünk, hanem egy ötnapos vándorlást a Balaton-felvidéken. Ahogy itt a blogon is beszámoltunk róla, már évek óta járjuk az Országos kéktúra szakaszait, de eddig három napos volt a leghosszabb összefüggő túránk. Tavasszal, a Piliscsaba-Hűvösvölgy szakaszon jártunk éppen, mikor a Nagy-Szénáshoz közelítve arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mennyire jó lenne kipróbálni magunkat egy hosszabb kiránduláson is, tavaly is nagyon élveztük a három napot a Bükkben, menjünk idén valami hosszabbra. Hogy pontosan kinek az ötlete volt, már a történelem homályába vész, Viktor állítja, hogy ő találta ki, szerintem én, de a lényeg, hogy mindkettőnknek volt hozzá kedve. Ezek után már csak a helyszínt kellett kitalálni. Itt már egészen biztos, hogy az én elképzelésem lett a befutó, Viktor Nógrádba szeretett volna menni, és összekapcsolódni a már meglévő mátrai szakasszal, míg én a Balaton-felvidékre vágytam már évek óta, bármilyen típusú nyaralásra. Nem kellett sokáig érvelnem, nyugat nyert.

2016. július 13., szerda

Berlinben (is) nyaraltunk - Második rész

Előző berlini bejegyzésemben annyira belelendültem a beszámolóba, hogy az első napi élmények leírása után úgy döntöttem, célszerű lenne a hétvégi eseményekre egy külön bejegyzést szentelni. Eljött tehát ennek is az ideje, bár már lassan másfél hónapja múlt, hogy Németországban jártunk. (Időközben kiderült, hogy hamarosan újra Lipcsébe kell utaznom, de ez már jóval rövidebb, és csak egyszemélyes út lesz.) Újra előveszem tehát a fényképeket, és gondolatban végigjárom a péntek délutántól vasárnap estig terjedő időszakot. Kedves Olvasók, kövessenek bátran ezen a virtuális sétán! :)


2016. július 10., vasárnap

Esztergomi séta

Végre eljött a nyár, így már mi is nagy erőkkel készülünk az idei nyaralásra, ami terveink szerint hat napnyi tömény kéktúrázás lesz. Már nagyon várjuk, visszaszámolunk, de addig is, igyekszünk a többi nyári szabadidőnket is tartalmasan tölteni. A mostani hétvégénket Pesten töltöttük, és úgy gondoltuk, az egyik nap kiruccanhatnánk valahova. Mivel egy hét múlva lesz lehetőségünk bőven túrázni, így mostanra egy könnyedebb napot terveztünk. Hirtelen ötlettől vezérelve találtam ki, hogy menjünk Esztergomba, mivel régen voltam (aztán kiderült, hogy Viktor még sosem), nincs messze, szép hely, és természetesen jó pár geoláda vár minket ott is.


2016. július 4., hétfő

Berlinben (is) nyaraltunk

Idén viszonylag hamar letudtuk a nagyobbra tervezett, külföldi nyaralásunkat. Persze panaszra nincs ok, márciusban jártunk Milánóban, májusban pedig egy Berlin-Lipcse páros biztosította számunkra a kikapcsolódást. Ahogy Juli már leírta, ez elsődlegesen számára volt maximális kikapcsolódás, hiszen nekem a négy középső napom munkával, sőt, elég intenzív munkával telt. Már kétszer jártam Lipcsében, de túl sokat eddig nem sikerült látnom belőle. Sebaj, majd legközelebb. Viszont a munkás napokat keretbe foglalta pár nap Berlinben.


2016. június 12., vasárnap

Hogyan töltsünk el Lipcsében négy napot egyedül?

Két-három héttel ezelőtt még én is ezen gondolkoztam, és gyűjtöttem a programokat, látnivalókat, és csendben izgultam. De miért kellett nekem egyedül lennem Lipcsében? Viktorék cégének ott is van irodája, és hol a németek jönnek Magyarországra, hol a magyarok mennek ki Németországba. Viktor eddig még csak egyszer volt kinn, de már azután megbeszéltük, ha legközelebb kell mennie, megpróbáljuk megoldani, hogy én is elkísérhessem. Illetve idén nyárra amúgy is egy német körutat terveztünk. És akkor jött a levél, hogy a Pünkösd utáni héten négy napra ki kéne mennie Viktornak és egy másik kollégájának. Kicsit gondolkodtam csak, hogy menjek-e vagy sem. Azért a négy nap egyedül elsőre picit soknak tűnt, de aztán elkezdtem utánanézni, hogy mi minden van Lipcsében, és elég hamar fellelkesültem, aztán úgy döntöttem, megyek. De hogy ne csak nekem legyen nyaralás ez az utazás, ezért megtoldottuk még pár berlini nappal. Így a következő lett a terv: Pünkösd hétfő hajnalban kirepülünk Berlinbe, ott töltünk egy napot, kedden délelőtt átvonatozunk Lipcsébe, Viktorék dolgoznak péntek délig, addig nekem két egész + két fél napom lesz egyedül. Majd péntek délután vissza Berlinbe, ahonnan vasárnap este jövünk haza. Így együtt is nyaralhatunk kicsit, és egyikünk sincs egyedül a héten.

2016. április 17., vasárnap

Kéktúra 13. szakasz - Budai-hegység

Dátum: 2016. 04. 16.
Táv: 25 km
Mozgási idő: 5h 17m
Mozgási átlagsebesség: 4,7 km/h
Teljes átlagsebesség: 3,8 km/h
Teljes szintemelkedés: 550 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Piliscsaba - Nagy-Szénás - Zsíros-hegy - Nagykovácsi - Remete-szurdok - Máriaremete - Hűvösvölgy

A múlt heti mátrai teljesítménytúra sikere engem annyira lázba hozott, hogy már a versenyről hazafele menet, az autóban kitaláltam, hogy most szombaton is menni kéne valamerre. Mivel lassan egy éve nem teljesítettünk OKT szakaszt, így gyorsan átgondoltuk, melyik is jöhetne szóba. Már többször átbeszéltük, melyek azok a túrák, amik még Pestről tömegközlekedéssel elérhetőek, és egy nap alatt teljesíthetőek. Így esett a választásunk a Piliscsaba-Hűvösvölgy szakaszra.

2016. április 12., kedd

Muzsla TT

Dátum: 2016. 04. 09.
Táv: 26 km
Teljes átlagsebesség: 4,3 km/h
Teljes szintemelkedés: 830 m (becsült érték)
Nehézségi fok: ****

A "Vajon mi lesz holnap?" kérdést tettem fel legutóbb a Facebookon, amikor megosztottam a biatorbágyi teljesítménytúráról szóló blogbejegyzésemet. A kérdés időpontja 2016. április 8-a, a tárgya pedig elsődlegesen a másnap megtartott Mátrabérc - Hanák Kolos - Muzsla teljesítménytúra (számunkra utóbbi) volt. Kedves barátunk, Ági ekkor a következő kommentárt fűzte a kérdéshez: "Ügyesek lesztek! Az elején egy kellemes séta lefele, aztán megszenvedtek Ágasvárral és meghaltok a Muzslán, mikor visszatekintetek a messzi-messzi Galyatetőre. De lefele megcsodáljátok a Horka-tető virágait, és a végén csak eléritek az áhított sártengert. :) Közben találkoztok másik 2000 emberrel, akik ugyanúgy lelkesednek ezért a napért mint ti. [...]". Majdnem mindenben igaza lett.


2016. április 8., péntek

Bia 25 teljesítménytúra

Dátum: 2016. 04. 03.
Táv: 25,3 km
Teljes átlagsebesség: 4,1 km/h
Teljes szintemelkedés: 700 m (becsült érték)
Nehézségi fok: ***

Valamikor a célba érkezés előtt kicsivel Juli azt kérdezte tőlem, hogy miért kaptam rá így mostanában a teljesítménytúrázásra, ahhoz képest, hogy korábban megállapítottuk, hogy az nem feltétlenül a mi műfajunk. Nos, valóban, miért tudtuk le már az idei második teljesítménytúránkat is, míg korábban ez a műfaj tényleg messze elkerült minket? Természetesen egy könnyed kirándulás is szép, kellemes és felszabadító lehet. Mégis úgy alakult, hogy a saját kirándulásainkat változatos kalandokkal próbáljuk színesebbé tenni. Az első ilyen kaland a geocaching volt, ezt követte, hogy elkezdtük a Kéket, majd most a legutolsó motívum a teljesítménytúra. Már egy ilyen kaland is színesítheti a kirándulásokat, de ezek akár kombinálhatók is, mint ahogy a mai Bia 25 teljesítménytúrán is közbeiktattuk azért pár láda megkeresését.


2016. április 3., vasárnap

Húsvét a Bakonyban

Míg mások a locsolókat várják otthon Húsvét hétfőn, addig mi kihasználtuk az első igazi tavaszi hétvégét, és inkább kirándulni indultunk a Bakonyba. Persze az csak álom volt, hogy a többi rendes ember otthon piheni ki a sonka okozta fáradalmakat, ugyanis annyian voltak a Gerence-völgyben, mint talán még soha. Ahogy a patak kanyarog a műút mentén, sok a kisebb-nagyobb piknikezésre alkalmas tisztás, amik most mind tömve voltak emberrel, tűzrakóhely nem maradt üresen. Sebaj, gondoltuk, biztos csak piknikeztek, ahova mi megyünk, arra már biztos nem mennek el mások.

2016. április 1., péntek

Milánó más szemmel

AC Milan, Inter, San Siro, esetleg Monza és a Ferrari. Vagy hogy kulturálisabb vonalon mozogjunk: Scala és persze nem utolsó sorban Az utolsó vacsora. Nagyjából ez jutott eszembe, ha valaki korábban azt mondta nekem: Milánó. Az idei márciusi hosszú hétvége után ennél már sokkal több mindent fogok tudni a városhoz kötni. A bejegyzésben nem feltétlenül veszek mindent sorra, azt Juli nagyrészt már megtette a saját szemszögéből. Helyette összegyűjtök néhány apróbb érdekességet, valamint a kirándulás megtervezéséhez kapcsolódó, már-már szokásosnak mondható technikai információkat.


2016. március 27., vasárnap

Szülinapi Milánó

Idén elég kerek születésnapom volt, melynek átvészelését nagyban segítette a családom jelenléte, illetve a tőlük kapott klassz ajándékok öröme. Mint itt a blogon is nyomon követhető, az elmúlt években remek nyaralásokat és kirándulásokat szerveztünk magunknak, és évről évre mindig nagy izgalmat és örömet jelent a tervezgetés, utazásszervezés. Viktornak köszönhetően idén nem kellett nyárig várni a következő nagy kalanddal, ugyanis egy három napos tavaszolást kaptam tőle Milánóba. Adott volt a dátum (március 14-16.), a repülőjegy, egy vezetett túra a Scalaban, és egy időpont Az utolsó vacsora megtekintésére. Persze hogy boldog voltam, és nagyon meglepett.


2016. március 24., csütörtök

Egykor volt Csepel Művek

Ha azt mondom Csepel Művek, az emberek zöme nem egy tipikus vasárnap délutáni séta helyszínre gondol. És igazuk is van, ha a konvencióknál maradunk. De hol van az megírva, hogy vasárnap délután csak a Városligetben, vagy hogy hazai pályán maradjak a Baross utcán lehet korzózni? Na ugye. Így jutottunk mi a Csepel Művek területére, természetesen nem céltalanul, a komplexumot bemutató geoláda csábított minket ide, melynek felkeresése már évek óta váratott magára.

A fénykor

2016. január 10., vasárnap

Téli Gyermekvasút - 20

Dátum: 2016. 01. 09.
Táv: 21,4 km
Teljes átlagsebesség: 3,8 km/h
Teljes szintemelkedés: 542 m (becsült érték)
Nehézségi fok: ****

Nagyon keményen indítottuk ezt az évet. Idén ugyan nem jött rám az ünnepek alatti, utáni itthon ülésből származó mehetnék, de úgy alakult, hogy az év első aktív hete után már a hegyen találtuk magunkat. Nevezetesen részt vettünk talán az első igazinak mondható teljesítménytúránkon. A túra Téli Gyermekvasút 20 névre hallgatott, a helyszín pedig a Budai-hegység volt.

Gyermekvasút