Most, hogy az előző három nap alatt Róma leghíresebb helyszíneit végigjártuk, egy röpke pillanatra megtorpantunk: Na most aztán merre? Nem mintha nem lehetne csont nélkül még két heti folyamatos programot szervezni, de a legfontosabb részeket már láttuk, innentől kezdve "szabad program". Felcsaptuk tehát a két útikönyvünket, és szemezgettünk a még hátralevő három napra látnivalókat.
Nagy sportbarát lévén, mindenképpen szerettem volna megnézni a Stadio Olimpicot, vagyis a római olimpiai stadiont. A vasárnapi napunkat úgy terveztük, hogy az aréna után átutazunk a Trastevere nevű városrészbe, itt geocache-elünk egyet, majd a belvárosban vacsorázunk. A geoládák letöltése és az egész útvonal megtervezése elég sok időt vett igénybe (a római közlekedési vállalat, az ATAC térképéről, illetve annak hasznosságáról még elmélkedek majd egy későbbi posztban), végül már majdnem dél volt, mikor nekivágtunk a városnak.
Nem elég, hogy mi magunk is elszórakoztuk a délelőttöt, még a kinézett buszra is bőven kellett várni a San Giovanni téren. A buszos utazás egy városnézéssel is felért, a korábbi napokon meglátogatott nevezetességek majd' mindegyikét érintettük. A Vatikán közelében egy kivételesen gyors átszállás után elbuszoztunk a stadionig. A helyszín alapvetően jó. A stadion mögött egy hegyvonulat húzódik, mondhatni már az erdő szélén áll, a Tevere is közel van, meg az egész egy ligetben található. A fő út mellett található egy sporttudományi egyetem, vagy valami ehhez hasonló, az épületek előtt egy hatalmas obeliszk (meglepő, ugye?), amely Mussolini nevéhez fűződik. Összehasonlítva a többivel, tényleg elmondható róla, hogy ez modern, ellenben csúnya.
A stadionba nem mehettünk be. A bejárat közelében a helyi erő igyekezett elmagyarázni, hogy aznap meccs lesz, és így előtte már nem lehet bemenni, de látogassunk el másnap, akkor talán. Így a látvány belülről kimaradt. Azért ez is egy monumentális építmény, de csak a külső beléptetőkapukon keresztül nézhettük meg. Mivel túl sok időt nem akartunk itt eltölteni, nem is igen volt miért, indultunk a második célpontunkhoz, Trasteverére.
Trastevere a Teverén túl helyezkedik el, már ami az ókori központot illeti. (A neve is ezt mondja egyébként.) Tipikus olasz városias jellege van. Sűrű beépítés, szűk sikátor szerű utcák jellemzik. Ahol lehet, persze, itt is minden sarkon étterem nyílik, tulajdonképpen itt is sok turista megfordul. Persze szigorúan csak a nem egy hétvégére érkezők. A megérkezésünk után csak átfutottunk rajta, mivel először fel akartunk menni a Gianicolo nevű dombra, a kilátás kedvéért.
Első trasteverei benyomások
Irány a Gianicolo
Viktor csak a hátamat látta, úgy spetaltam...
aztán mégis lemaradtam
Díszkút a Gianicolo oldalában
A Gianicolo, vagy latinosan Janiculum, Róma második legmagasabb dombja, de nem tartozik bele a klasszikus 7 közé, amelyekre a város épült. A tetejéről nagyszerű kilátás nyílik egész Rómára. Éjjel még érdekesebb lehet, de azt már azért nem vártuk meg. Igyekeztünk meglátni minden híresebb építményt, amit a korábbi napokban felkerestünk, de a feladat nem volt egyszerű. Viktor Emánuel emlékművét persze lehetetlen eltéveszteni, meg az Angyalvár is jól látható, ellenben mondjuk a Colosseummal, aminek kétszer is neki kellett futnunk, hogy észrevegyük. A Garibaldi szobor alatt tér másik oldaláról pedig a Vatikánra nyílik nagyszerű rálátás. Maga a helyszín egyébként az 1849-es harcok központja volt, amikor a pápai állam védelmében, a frissen kikiáltott olasz köztársasággal szemben külföldi csapatok érkeztek. Ez alkalommal még sikerült megakadályozni az egység létrejöttét.
A domb tetején árnyas sétányon lehet megpihenni
Giuseppe Garibaldi
Kilátás II. Viktor Emánuel emlékművére
Kilátunk
Bár magunkkal vittük Rómába a kedvenc GPS műszerünket is (a kis helyes MAP60 CSx-et, amit szegényt a Mátrában majdnem sikerült elhagyni), de eddig a látnivalók tömkelege el is felejtette velünk a ládázás lehetőségét. Ahogy körbenéztük utólag a térképet, olyan nagyon sok láda nincs is a városban, ami teljességgel megérhető, hiszen olyan nagy a mugli sűrűség, hogy ott keresni szinte lehetetlen. A vasárnapi kirándulásunk viszont nem a turisták által legfelkapottabb helyekre vitt minket, így nekiláthattunk néhány doboz felkutatásának.
Ládáztunk is
Hisz térképészek vagyunk...
Az első találat a Garibaldi szobor mögötti peremen esett meg. Általában is igaz volt, de itt különösen, hogy a ládaoldalakon található segítségek nagyban megkönnyítették a kereséseket. A második láda a Gianicolo domb oldalában volt, ahol egy Travel Bug, valamint egy Geocoin is a kezünkbe került, amit annak rendje és módja szerint magunkhoz is vettük. Nem lesz kis utazásuk, irány Magyarország! Úgy fűztük fel a kereséseket, hogy végül visszajutottunk Trastevere szívébe. (Itt is volt ugyanis egy multi.) A láda pontjai miatt a teljes városrészt bejártuk, benne a Santa Maria in Trastevere nevű templomot is, amely Róma egyik legrégebbi temploma. Egyes vélemények szerint ez volt az első templom, amelyet Szűz Mária után neveztek el. (Mások szerint ez a titulus az Esquilinus dombon álló Santa Maria Maggiore bazilikát illeti.) A városrészre egyébként ugyanaz a kettősség jellemző, mint egész Rómára: a nagyszerű építészeti és kultúrtörténeti emlékek váltakoznak a mocskos, piszkos utcákkal. A terület egyébként mindenképpen felkeresendő, azt mondják, ez a legrómaibb kerület.
Egy ház védőangyala
Santa Maria in Trastevere
Santa Maria in Trastevere mozaikjai
A Tevere felé igyekezve (egy újabb láda végett) meglátogattuk a Santa Cecilia in Trastevere templomot is. Ezt a templomot alaphelyzetben az ember meg sem találja. Egy szűk kis sikátorból kiértünk egy kisebb térre, ahol 4 fiú focizott (olaszok, mi mást csinálnának). A térről nyílt egy kapu. A kapun túl egy hangulatos kis kert, valamint maga a templom fogadja a látogatókat. A kapun kívülről semmit nem vettünk észre az egészből. A templom belső díszítésében elmarad a korábban látottaktól, de ez csak a dekoráció mennyiségében nyilvánul meg. Minőségileg talán sokkal meghittebb volt, mintha minden egyes oszlop aranyozott lett volna (amire szintén volt példa).
Santa Cecilia in Trastevere
A templom udvara
Napunk utolsó állomásaként az Isola Tiberianát jártuk körbe. Erről többet nincs mit mondanom. :) A sziget után a közelben levő Santa Maria di Cosmedin templomhoz sétáltunk, ami hogy hogy nem, zárva volt. Nem is annyira a templom érdekelt itt minket (abból már úgyis láttunk eleget), hanem a bejárat előterében levő Bocca della Veritá, azaz az Igazság szája. Mármint az eredeti. De tényleg. Ez nem a 100-asért működő utánzat, amivel már elárasztották a világot. Mivel a az előtér ráccsal elzárt az utcáról, így láttuk magát a domborművet, de nem próbálhattuk ki. (Kész szerencse... :))
Isola Tibernia és környezete
Templom a szigeten
Még egy templom a szigeten
Ókori híd romjai
Egy fárasztó nap végéhez közeledve
Santa Maria di Cosmedin
Bocca della Verita
Ugye többször emlegettük már az Angyalok és Démonok könyvet. Juli pont a nászút alatt olvasta, és közben kiderült, hogy én egy kicsit megkavartam a helyszíneket, és nem a Piazza Navonán álló templomban kellett volna keresni a Szent Teréz Extázisát, hanem a Piazza Barberinitől nem messze álló Santa Maria della Vittoria templomban. (Ennyi máriás templomot...) Mivel még nem voltunk éhesek, adtunk magunknak egy esélyt, hogy akkor ez a templom még belefér a napunkba. Persze. Ha az olaszok is úgy akarták volna. A templom 18 órakor zárt, mi 18:20-ra értünk oda. Erről is lemaradtunk. Úgy voltunk vele, ha már így kibabráltak velünk, akkor erre a napra bőven elég is volt ennyi séta (a Gianicolo miatt ez is szép kis túrára sikeredett), irány vacsorázni.
A már jól bevált Colosseum melletti ristorante-sort vettük célba, de most egy másikat. Vacsi után pedig gondoltunk egy merészet, és vettünk egy fagyit. Kis adagot... A legkisebbet... A fagyi nagyon finom volt, Juli mogyorósat én meg fekete csokisat. Nem mondom, a Lateráni bazilika mellett fogyott el. De tényleg iszonyatosan finom volt. A nap végére ez így még kellemesen eltöltött minket, egy újabb eredményes napot zárhattunk le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése