A szállodában még komótosan megreggeliztünk, összecsomagoltunk, majd nekivágtunk a városnak. Szerencsére otthagyhattuk a csomagjainkat a portán, azért az ő társaságukban nem lett volna olyan kellemes napunk. Mivel időnk volt bőven, és szeretünk biztosra menni, először kimetróztunk a végállomásra, felmérni, honnan fog indulni este a buszunk a repülőtérre. Miután minden szükségeset megtudtunk, visszaszálltunk a metróra és meg sem álltunk a Lateráni-bazilikáig.
Ahogy már korábban is említettük, egészen közel laktunk hozzá, talán pont ezért is halogattuk, hogy majd később megnézzük. Így az utolsó nap jutottunk csak be, persze ez egyáltalán nem probléma. Ez is egy elképesztő méretű templom, de érthető is, hisz már írtam korábban, hogy az avignoni fogság előtt még itt volt a pápák székhelye. Róma és az egész világ minden templomának anyja. Még a mai napig is követik az újonnan megválasztott pápák azt a szokást, hogy ide vonulnak, ezzel jelzik, hogy Róma püspökeként birtokukba veszik a székesegyházukat.
Már a templomot körülvevő tér is hatalmas, itt áll a város legnagyobb obeliszkje, illetve a város legrégebbi keresztelő kápolnája (Battistero). Eddig különösen nem foglalkoztunk az obeliszkekkel, megnéztük, csodálkoztunk, mentünk tovább. De pont ennek kapcsán találtam rá egy útikönyvben, hogy milyen borzasztó régiek is ezek az oszlopok. Ezt pl. az i.e. XV. században faragtatta magának egy fáraó, majd egy római császár áthozatta a Circus Maximusra. Innen pedig V. Sixtus vitette át mai helyére.
A 3500 éves obeliszk
Battistero
A templom teljes neve San Giovanni in Laterano, Keresztelő Szent János tiszteletére készült. Az eredeti templom az i.sz. IV. században épült, de az évszázadok alatt ez is többször elpusztult, majd újraépítették, mai formáját a XVII. században nyerte el. Ez a templom is lenyűgözi az embert a méreteivel, már az előcsarnoka és a hatalmas bejárati ajtajai is hatalmasak. Öt hajós templom, és már ez a tény is sok mindent elárul az adottságairól. A főhajót két oldalról Bernini alkotásai díszítik, több méter magas szentábrázolások.
Nagy Constantinus idejében ebben a templomban jelentették be, hogy a kereszténység hosszas üldöztetések után a császárság hivatalos vallása lett.
Constantinus szobra
A főoltár baldachinja
A bazilikából egy újabb templomba, a San Pietro in Vincoliba vezetett az utunk, ahol Michelangelo híres Mózes szobra őrzi II. Gyula pápa sírját. Azonban nem volt szerencsénk, már megkezdődött a szieszta, a templom is bezárt. Egy hét alatt sem sikerült megértenem, hogy a templomokat miért kell ilyenkor bezárni? Elfogadom és tiszteletben tartom ezt az egész szieszta-életérzést, de a templomokat miért? No de ezen nem tudunk változtatni, a templom zárva volt és kész.
Nem volt mit tennünk, ugrottunk a következő programpontra, a császkálásra, és ajándékvásárlásra. Így visszaereszkedtünk a belvárosba, végigjártunk egy-két már megismert helyet, és vettünk pár kis emléket a családunknak és magunknak, "kisházgyűjteményemet" egy Colosseummal gazdagíthattam.
A szieszta végeztével aztán ismét visszatértünk Vincolihoz, és mostmár sikeresen bejutottunk. Maga a templom nagyon érdekes, egy kis zárt téren áll, ahova egy lépcsősoron át lehet feljutni. És itt is meghúzódik a többi hasonló épület között. Én első pillantásra nem is tudtam eldönteni, hova jövünk, de mivel Viktor már rendelkezett egy kis helyismerettel, magabiztosan idekalauzolt.
A templom nevéből a vincoli láncot jelent, és ez arra a láncra utal, amivel Szent Pétert a börtönben megkötöztek. A lánc egyik fele I. Leó pápához került, aki tiszteletére templomot építtetett, a másik, nem tudni biztosan, vagy Jeruzsálembe vagy Konstantinápolyba. Majd ez a darab is visszakerült Rómába, ahol az egy helyre helyezték őket, és ezek csodás módon összeforrtak. A mai napig a főoltár alatti ereklyetartóban őrzik, és a keresztény összetartás fontosságát jelképezi.
Erről a nevezetességről mi is csak itt értesültünk, természetesen mi is, ahogy minden turista, Michelangelo egyik nagy műve miatt jöttünk el ide. Ez pedig, ahogy már említettem, a II. Gyula pápa szarkofágja fölé magasodó Mózes szobor. Ahogy a már eddig látott, hasonló monumentális szobrok, ez is lenyűgözött, és minden alkalommal megilletődve álltam az ilyen, több száz éves, és a történelem leghíresebb művészei által készített alkotások előtt.
San Pietro in Vincoli
II. Gyula pápa síremlékét...
...Michelangelo készítette, fő alakja Mózes
Ismeretlen eredetű és célú fa gerendák a mennyezeten
Római nyaralásunk utolsó állomása a Santa Maria Maggiore-templom volt. A héten már jártunk a közelében, de be csak most jutottunk. Ez a templom nem őriz különösen kiemelkedő híres alkotásokat, de összességében szintén egy hatalmas és jelentős temploma a városnak, Szűz Mária csodás megjelenése és parancsa emlékére állították. Jó alaposan bejártuk, megcsodáltuk a gazdagon díszített belső tereit, és üldögéltünk egy kicsit a kellemes hűvösben.
A templom előtt álló oszlop díszítése
A főoltárt itt is baldachin fedi
A mennyezet berakásos díszítése is lenyűgöző
A templom hátulja
Itt lassan aztán el is telt az idő, így - mivel előző nap úgy bevált - ismét felkerestük a Termini vasútállomás közelében lévő éttermet, hogy itt fogyasszuk el utolsó olasz vacsoránkat. Méltó befejezése volt ez a hétnek, hisz mindketten ismét fantasztikus ételeket kaptunk. Én egy paradicsomos-tejszínes-lazacos-whiskeys pennét, Viktor pedig egy több fogásos menüt, ami egy hasonlóan finom tésztából, citromos borjúból és citromszörbetből állt. Szép komótosan megvacsoráztunk, élveztük a finomságokat, majd lassan búcsút vettünk a várostól, és visszamentünk a szállodába a csomagjainkért.
Itt még várt egy kisebb fajta kihívás, csomagoljam el a ma vásárolt dolgokat úgy, hogy az a repülőtéri szabályzatnak is megfeleljen (folyadékot nem vihetünk fel, de a feladott poggyász pedig max. 15 kiló lehet). Végülis sikerült megoldanom a feladatot, és mostmár tényleg búcsút vettünk a várostól, és metróval, majd busszal kimentünk a reptérre.
Elég hamar odaértünk, és a késői időpont miatt elég üres is volt a reptér, már nem sok járat indul ilyenkor. Így minden szükséges méricskélésen, csekkoláson és beléptetésen hamar túlestünk, csak pont ezért a beszállásra kellett sokat várnunk. Az is bebizonyosodott, hogy nagyon jó érzékem van a csomagoláshoz (vagy csak szerencsém volt?), ugyanis nem csak befért minden a bőröndökbe, hanem a feladott poggyász dekára pontosan 15,0 kg lett. :) Így este későn, ennyi élménnyel a hátunk mögött, és a túllégkondicionált várócsarnokban már kicsit türelmetlenül néztük, mikor kezdhetünk el beszállni. Aztán ez is eljött, és kiderült, hogy a repülőn is ugyanolyan hideg van. Én meg, elkényelmesedve a nyolc napos folyamatos kánikulában, nem is gondoltam rá, hogy melegebb ruhát kéznél tartsak. De a repülés még így is nagy élmény volt ismét. Igaz, most nem látszott annyi minden, de most külön érdekes volt a sok-sok világító pötty fölé szállni. Magyarország fölé érve aztán még így is ismerős volt a terep. A Balaton nem csak nappal, éjjel is fantasztikus. A kontúrját a sok kis világító "szentjánosbogár" rajzolja ki, középen a tó pedig egy nagy mély sötétség. Majd megérkeztünk Pest fölé, és egy sima landolás után már össze is gyűjtöttük a csomagunkat, és hazataxiztunk.
Fantasztikus volt ez a hét, annyi volt az élményünk, amit hirtelen fel se tudtunk fogni. Ez a blogírás is több szempontból is jó volt most. Egyrészt készítettünk egy naplót saját magunknak, amiben rögzítettük az élményeinket. Készítettünk egy naplót az olvasóinknak, hogy kedvet csináljunk, tippeket adjunk az utazásukhoz. És talán most a legfontosabb, hogy magunkban is összefoglaltuk, és ismét átéltük az élményeket.
Az biztos, hogy tökéletes célpontot választottunk a nászutunkra, hisz mindkettőnknek nagy élményt nyújtott. Nekem a rengeteg gyönyörűségével, gazdagságával, többezeréves történelmével. Ugyan Viktor járt már itt, de a hosszú ott tartózkodásnak köszönhetően ő is számtalan új dolgot látott, amit meg már többedszer volt szerencséje felkeresni, azok olyan szépséges épületek, szobrok, látnivalók, hogy az ember nem tudja őket megunni. Aki már egy ideje gondolkodik rajta, hogy fel kéne keresni az Örök Várost, és aki eddig még nem gondolt rá annak is csak ajánlani tudom, hogy keresse fel a várost, hisz itt mindenki megtalálja a kedvére való látnivalókat.
Mi pedig csak abban reménykedhetünk, hogy még lesz alkalmunk visszatérni.
Hetünket pedig egy olyan idézettel zárnék, melyet nagymamám az ő római utazásakor gyűjtött az idegenvezetőjüktől:
"...láttam a szépet, itt maradt a
szememben, csak behúnyni kell,
s ha megvakít is az írigy sors,
ezt soha már nem veszi el."
(Szabó Lőrinc: Trieszt előtt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése