2018. április 19., csütörtök

Tavaszi hangolódás

A múltkori pannonhalmi séta sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, ismét kimozdulunk valamerre. A szüleim épp jöttek minket meglátogatni, így ötösben sétáltunk egy jót. Először csak a Margit-szigetre gondoltunk, de mivel ott a Vivicitta futás zajlott, így más helyszín után kellett néznünk. Gondoltuk, akkor már legyen valami erdőszerű. Menjünk a Normafára! Nem jó, ilyen időben ott van a fél város, nem tudunk parkolni. Akkor a “Macisba”! Így tértünk vissza a közel egy évvel ezelőtti egyetlen 2017-es túránk színhelyére.

2018. április 8., vasárnap

Nagypéntek Pannonhalmán

Bizony, több mint egy éve nem készült új bejegyzés. De nem csak bejegyzés nem készült, mi sem voltunk kirándulni. Ennek a passzivitásnak a tavasz folyamán egyre gömbölyödő hasam volt az oka, már csak kisebb sétákra tudtunk vállalkozni, amik nem kerültek lejegyzésre. Aztán nyár közepén megszületett a kislányunk, és vele ősszel csak egy kisebb sétát tettünk a Normafán. Hosszú volt a tél, már nagyon vártuk a tavasz beköszöntét, amikorra Nórink is akkora lesz, hogy kenguruba pakolhassuk, és kimozdulhassunk kicsit. Nyolc hónapnyi otthonülés után már nem győztük figyelni az időjárás előrejelzést, hogy mikor köszönt be végre a tavasz. A húsvéti napokat Győrben töltöttük a szüleimnél, és szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk.