Amikor az ember külföldre utazik, óhatatlanul is
összehasonlítja a célország életmódját a saját városával, környezetével. Nem
volt ez másként a mi esetünkben sem. Az alábbi sorokban számos szubjektív
észrevételt osztunk meg a Kedves Olvasóval, amik adott esetben segíthetik a
Rómába vágyó kirándulókat. Az egyes észrevételek már az utunk egyes napjait
bemutató bejegyzésekben is előfordulhatnak, de most itt egy csokorban is
összeszedjük őket.
Közlekedés
Repülővel érkeztünk Olaszország fővárosába, ahol az első
feladatunk a szállásunk felkutatása volt. Alapvetően is úgy terveztük, hogy a
tömegközlekedési szolgáltatásokat vesszük igénybe a látnivalók felkereséséhez,
így nem véletlen, hogy ezzel kezdjük az érdekességek bemutatását.
A Ciampino reptérről a legegyszerűbben a Cotral buszokkal
juthatunk el a metró végállomásáig. A Cotral buszok a magyar Volán járatokhoz
hasonlóak. A jegy már a reptéren levő kioszkban is megvehető, 1,2 euró
fejenként. A busz egy kis autópályás, városi tekergés után elvisz minket az „A”
jelű metró Anagnina végállomásáig. Tulajdonképpen itt már megnyílik a világ, a
metróval ugyanis a város legfontosabb pontjai mind megközelíthetők.
Róma tömegközlekedési vállalata az ATAC (mint Budapesten a
BKV). Számtalan pozitív és negatív tapasztalatot is szereztünk az utazásaink
során. Rögtön az első pozitívum a jegyek rendszere. Sokkal egyszerűbb, és
átláthatóbb, mint a BKV jegyei. Van az egy utazásra szóló jegy, a BIT (1,5
euró). Ez nem járatokra, hanem időre vonatkozik: 100 (!!!) percig érvényes egy
jegy. (Ez azt jelenti, hogyha én a Re Di Roma szálláshelyen felszállok a
metróra, elmegyek a Terminiig, ott átszállok a másik metróra és utazok a
Colosseumig. Erre vetek két pillantást, majd 2 átszállásos kombinációval
eljutok a város szélére a Stadio Olimpicoig, ez mind megtehető egyetlen
jeggyel.) A jegyek érvényesíthetők minden buszon, villamoson, trolin, a
metrónál pedig külön beléptető-kapuk vannak. Sehol egyetlen percre sem okozott
fennakadást a kapuk használata, igaz, minden megállónál volt belőle kellően
sok.
Van még a BIG nevű, napijegy is, ami 6 euróba kerül. Gyorsan
kiszámítható, hogy ebből megvesz az ember 4 BIT-et. 4 bit összesen 400 perc
utazásra jogosít fel, ami 6 óra 40 perc (!). Egyetlen egyszer nem volt olyan
napunk, hogy szükségünk lett volna 4 jegyre, pedig reggeltől estig a városban
voltunk, így mindenkinek érdemes elgondolnia, hogy mennyit akar egy nap utazni
a városban. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy mi nem ijedünk meg egy kis
sétától sem. :-) Heti jegyben meg nem is gondolkodtunk, de erről majd később a Roma Pass-nál.
Érdekes a metrónál, hogy az aluljáróból a peronokhoz
általában két csatorna vezet le. Mindkét csatorna tele van mozgólépcsővel, de
egy csatorna mindig csak egy irányba halad (vagyis van lejárati csatorna, és
feljárati csatorna), ezzel elkerülik a le és felszálló utasok cikázását egymás
között. Szintén érdekesség, de a közlekedés szempontjából megkerülhetetlen a
balos közlekedés a metrón! Mindig figyeljük a célállomásokat, és a tájékoztató
táblákat, nehogy az ellenkező irányba szálljunk fel. (Egyébként az autós
közlekedésben is megfigyelhető a Tevere fölötti hidakon, hogy ott is a híd bal
oldalán közlekednek. Legalábbis annál a két hídnál, ahol jártunk.)
A metrón egyébként minden rendkívül jól ki van táblázva, a
legutolsó napunkon egy tévesztést leszámítva, mindig egyből megtaláltuk a
helyes irányt, már a legelső pillanattól kezdve. Szükség is volt rá, mert az „A”
metrónál karbantartási munkák miatt a Terminitől a Szent Péter-bazilika
megállójáig teljes zár volt, pótló buszokkal kellett közlekedni. Még a pótló
buszok megtalálása sem okozott komoly fejtörést, ellentétben magával a buszos
közlekedéssel.
A buszos közlekedés valami tragédia, és sajnos sokszor
kikerülhetetlen. Kezdjük ott, hogy a buszoknál olyan fogalom, hogy menetrend,
szerintem nem létezik. Vagy ha létezik, akkor olyan ritkán járnak a buszok,
hogy úgy éreztük a fél életünket buszra várva töltjük el. Egyszer-egyszer volt
szerencsénk, de az esetek többségében mindig várni kellett, átlag 8-10 percet.
Ráadásul sok helyre (pl.: Via Appia Antica) csak busszal lehet eljutni. A
menetrend a megállókban sincs kitéve, tehát mindenki vár, hogy egyszer majd
csak jön valami. (A táblákról max annyi olvasható le, hogy mettől meddig tart
egy járat üzemideje.)
Maguk a táblák is megérnek egy misét. Egy megállóban egy
táblán (ami jóval fejmagasság felett látható) csak pár busz (legfeljebb talán
6) szerepel, ha egy megállóban ennél több busz áll meg, akkor több táblát
tesznek ki, egymás mögé 2-3 méterrel. Legviccesebb példája ennek a Capitolium
lábánál található megállóhalmaz, ahol 4-5 tábla is egymás mögött sorakozik.
Döntse el az ember, hogy melyik járat kell neki. Egy járat információi egy
függőleges sávba rendezettek, de ott sem szerepel minden egyes állomás,
legfeljebb annyi, hogy egy úton hányszor áll meg. (Via Appia Pignatelli – 6 fermate)
Az mondjuk jó, hogy a megállókat nem a keresztutcák alapján azonosítják, hanem az
alapján amerre ténylegesen megy, így a busz útvonalát a térkép segítségével
végig lehet követni. Nehéz volt ráállni erre a módira, az egyszer szent.
Jajj, a legjobb: egy busz nem áll csak úgy meg a megállóban,
még akkor sem ha van utas, és ő az egyetlen járat, amely az adott megállóban
megáll. Ááá, neem. Le kell inteni! Ha nem inti le az ember a buszt, akkor ott
marad és vár újabb 10 percet a következő lehetőségig.
A járatok számozásának a logikáját nem sikerült megérteni,
de végülis lehet nem is fontos annyira. Mindenesetre ha az ember sokáig olvassa
a térképet, valamint a járatok útvonalait, akkor egy idő után összeáll valami a
fejében. (Javaslat, hogy az ATAC oldalán található közlekedési térképet
mindenki nyomtassa ki utazás előtt, mert nekünk egyetlen térképünkön sem volt
tömegközlekedési információ, kivéve a metrót, meg a HÉV jellegű járatokat.)
Roma Pass
A Roma Pass valami döbbenetesen jó találmány, több pozitív
élményünk is volt vele kapcsolatban. Mondjuk megvenni elég lassan sikerült, de
azért csak hozzájutottunk. Információs pultokon, jegypénztárakban, múzeumok
jegypénztáraiban, némely kioszkban is vehetünk belőle. Ha időben kapcsoltunk
volna, akkor még akár a reptéren is vehettünk volna belőle magunknak. Fontos
tudni: a Roma Pass nem a megvásárlástól számítva érvényes, hanem az első
használattól.
De mi is ez a Pass? Hasonló a nálunk ismert Budapest Kártyához.
Az ára 30 euró, az első használattól kezdve 3 napon keresztül ingyen utazhatunk
vele a tömegközlekedési járatokon, valamint az első két meglátogatott múzeumba
ingyen lehet vele bemenni. (Nem minden múzeumban érvényes, csak a Roma Pass-hoz
csatlakozott múzeumokhoz.) A további belépéseknél pedig nem a teljes árat,
hanem a kedvezményes árat kell kifizetni. Ráadásul vannak kombinált jegyek is,
amelyek egynek számítanak, ilyen például a Colosseumba és a Forum Romanumba
(valamint a Palatinusra) belépést biztosító jegy. (Mi speciel a második
lehetőségünket a kapitóliumi múzeumokba használtuk fel, még ugyanaznap. Csak
egy rövid számítás: 3 napos bérlet + Colosseum/Forum Romanum kombinált jegy + Musei
Capitolini jegy = 16,5 euró + 16,5 euró + 12 euró = 45 euró, ehhez képest a
Pass 30 euróba kerül, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy máshová is
kedvezményes jegyet biztosít).
Végére hagytam a legjobbat, ami a jelen helyzetben talán a
legtöbbet érte, és pénzben nem is lehet kifejezni az értékét: a Pass-szal a
Colosseumba és a Forumba is soron kívül mehettünk be! Nem vett igénybe 5
percnél többet egyik helyre sem a bejutás, szemben azzal a pár ezer emberrel,
akik már a sorokban álltak mindkét helyen a tűző napon. Ekkor vigyorogtunk is
rendesen mindketten, és valószínű más lelkesedéssel vágtunk neki mindkét
helyszín bejárásának. (Megjegyzendő, hogy a Roma Pass jól használható, de
információ kitáblázva róla nagyon szerényen van. A Colosseumnál nyugodtan
vágjunk neki a rövid sornak, ahol a csoportokat engedik be, ha ott felmutatjuk
a Passt, akkor simán beengednek.)
Boltok, szupermarketek
Az ember úgy van vele, hogy egy városban gyalogol egy
kicsit, előbb-utóbb úgyis szembe jön valami bolt, ahol élelmet vehet magának.
Ez biztosan így van Rómában is, csak mi nem találtuk meg a megfelelő útvonalat.
A megérkezésünk napján a szállás elfoglalása után első dolgunk volt boltot
keresni. Kb. 6-5 kilométer séta után találtunk egy reklámprospektust, amelyben az
adott üzletlánc címei fel voltak sorolva, és ebből igyekeztük kiválasztani a legközelebbit
(ami újabb 2 km-rel odébb volt). A szállásunktól még ez is egy bő 15 perces
sétára volt. Aztán persze kiderült, hogy volt közelebb másik is, de ezt már
csak később vettük észre. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy érdemes indulás
előtt feltérképezni a szupermarketek helyét, hogy ne essünk ilyen problémákba.
(Mi három lánccal találkoztunk az ittlétünk folyamán: Despar, Tuodi, Conad.)
Éttermek
Na, amiből Dunát (illetve Teverét) lehetne rekeszteni, az az
étterem. Nem igen lehet végigmenni úgy egy utcán, hogy ne akadnánk bele egy
étterembe. Ez idáig szuper, mert enni bármikor lehet meleget. A legrémisztőbb
viszont az egészben, hogy minden étteremben van egy arra specializált emberke,
aki próbálja a kószáló turistákat összefogdosni, és leültetni. Na, nekem ez már
nagyon sok volt, nehezen is szoktam hozzá, hogy folyton leszólítgattak. Sokszor
még az étlapot is az ember kezébe adják, hogy nézze meg, és közben folyamatosan
karattyolnak, hogy nálunk bezzeg nincs se felszolgálási díj, se rejtett
költségek, se semmi, csak „fresh fish” (miután elmondtuk, hogy halat szeretnénk
enni).
Cserébe, ha már leül az ember valahol, az ételek viszont
fantasztikusak. Egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy az ételek minőségére
bármi panaszunk lett volna. Igyekeztünk kipróbálni mindent, de sokszor
leragadtunk a pasta-pizza-lasagne triumvirátusnál. De még ezek is isteniek
voltak.
Az árak elég változóak. Általánosan elmondható egész Rómára,
hogy ne próbáljuk meg az árakat a magyar árakhoz hasonlítani, mert akkor az
ember tényleg nem enne nagyon mást, csak Margharita pizzát. Annak ellenére,
hogy nászúton voltunk, mi sem költekeztük agyon magunkat, de azért minden nap
valamilyen étteremben ettünk. Igyekeztünk persze ár alapján válogatni, ez
többnyire sikerült is.
Sok étterem kínál menüket az étlapon, vagy akár a bejárat
mellett külön táblán feltüntetve. Ez sokszor bőven elég is egy vacsorára,
viszont természetesen az olcsóbb árkategóriájú ételeket válogatják bele.
Tipikus menü a Bruschetta – egyszerűbb pizza, vagy lasagne – ital kombináció,
ami átlagosan 10 euró körül lehet megkapni. Az ital lehet egy fél literes
ásványvíz, de akár egy pohár bor is. Vannak éttermek bonyolultabb
menüszerkezettel is. A legutoljára megtalált helyünkön (az egyetlen hely, ahol
kétszer is ettünk, a Termini melletti utcák egyikében) például háromfogásos, hús alapú menü kapható 15
euróért. Ebben kaptam egy tál pastát előételként, három szelet borjút citromos
alapú mártással, vegyes saláta körettel, desszertnek egy citromos szörbetet,
illetve egy fél literes palack ásványvizet. Késői ebédként ezt délután 5-kor
sikerült elfogyasztani, aznapra már mást nem is igen kívántam. (Pedig ez volt
az utolsó napunk, éjszakai repüléssel, és hajnal 1-kor sem voltam még éhes.)
Persze a belváros exkluzívabb helyein akár egy egyszerű
főétel is meghaladhatja a 20 eurót, na ezeket a helyeket igyekeztünk messze
elkerülni. Kétszer vacsoráztunk a Colosseum lábánál, a Via di San Giovanni in
Laterano út elején, két különböző helyen, (két főre 20-21 euró környékén),
egyszer Ostia Anticában a régi város területén működő étteremben, egyszer a Via
Camilla Benso di Cavour úton, egyszer a Piazza d. Maddalena téren a legelső
étteremben (Ciro&Ciro, itt valami isteni halat evett Juli), végül kétszer a
Via Principe Amadeo úton egy pizzériában (itt volt az említett bőséges menü).
Fontosabb olasz szavak, amiket az utazó jó, ha ismer
- fermata – állomás, megálló
- uscíta – kijárat
- ingresso – bejárat
- via – út, utca
- piazza – tér
- bigliette – jegy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése