Gyermekként az ember nagyon sok téma iránt lelkesedik. Az első ilyen mozzanat talán a természettudományos érdeklődés a dinoszauruszok iránt, ami többé-kevésbé mindenkinél megfigyelhető. Nem volt ez másként nálam sem. A következő lépcsőfok valahol 8-10 éves koromban következett, amikor is a gladiátorok, valamint a harctereik, az amfiteátrumok felé fordult a figyelmem. Ami könyv létezett otthon a témában, szinte kivétel nélkül a fejemben volt. Nem meglepő módon, azonnal vágyni kezdtem Rómába, hogy a legnagyobb küzdőteret, a Colosseumot is a saját szemeimmel láthassam. Csodával határos módon, a vágyam szinte azonnal teljesült...
Történt ugyanis, hogy 1992-ben egy pár napos utazás során szüleimmel eljutottunk Rómába, és bár elég kalandos történet során, de mégis csak ott álltam a Colosseum kapujában. A pontos történetre már nem emlékszem, a lényeg, hogy a vágy mégsem teljesülhetett be maradéktalanul, mivel nem jutottunk be az építménybe. Pár évvel később, még mindig általános iskolásként, egy ministráns zarándoklat során ismét az Örök városban találtam magam, de továbbra sem vehettem be teljesen a Colosseumot.
Juli még nem járt Rómában, és az előzmények ismeretében könnyen megérthető, hogy nem kellett kétszer megbeszélnünk a nászutunk pontos helyszínét. Viszont megérkezésünk után egészen a harmadik napunkig vártunk, hogy egyáltalán megpillanthassuk az ókor legnagyobb amfiteátrumát, az Anfiteatro Flaviot, közismert nevén a Colosseumot.
A napunk rögtön egy kis közjátékkal indult. Az utazás előtt jól megterveztük, hogy az állandó napsütés miatt valami fejfedőt viszek én is magammal. Persze a nagy készülődésben ez sikeresen Domoszlón maradt. (Szerencsére ez volt talán az egyetlen tárgy az egész nászút során, amit hiányoltunk.) Egy hetet mégsem akartam fedetlenül a napon mászkálni, így elhatároztuk, hogy veszünk egy kalapot. A Laterán mellett, a városfalon kívül van egy elég nagy piac. Itt aztán minden volt. Mi szét sem néztünk túlságosan, mivel nem erre szántuk a napot, egy kis alkudozás után a legelső árusnál sikerült egy tökfödőt beszerezni. Eredeti olasz papírkalap... kár hogy "Made in China".
A piac a városfal alatt, háttérben a Lateráni-bazilika szobrai kandikálnak
A büszke kalaptulajdonos
A Lateráni-bazilika
A Laterán mellett buszra pattantunk, és utaztunk kb. 3 megállót, egyébként gyalogosan sem lett volna messze, mint este ki is próbáltuk. A Colosseum már a buszról is jól látszott. Ahogy ott álltam mellette, engem még mindig lenyűgözött a látványa. Julit nem kevésbé. Egy gyors fotó után körbejártuk az egész épületet. Megállapítottuk, hogy a bejutás nem lesz egyszerű, iszonyatos sor állt a jegypénztár mellett. Persze a turistákat itt is körbelengik a soron kívüli jegyeket árusítók. Nap közben jegyet, napernyőt, kalapot árulnak, estefelé meg világítós játékszereket, meg fényképezőállványt (!) a sötétben fotózáshoz.
A Colosseumba 3 perc alatt bejutottunk. Nem, nem vettünk soron kívüli jegyet, viszont vettünk még korábban Roma Passt, ami nem csak háromnapos utazási bérletet, és két ingyenes múzeumbelépést foglal magába, de a legjobb: a Colosseumba soron kívül be lehet jutni vele. Hát ez brutál jó! Ki túlzással már ezért megérte megvenni, hogy nem kellett a napon állni a bejutásra várva.
De a lényeg: 20 évnyi várakozás után végre belül is megpillanthattam ezt a szörnyű, de mégis lenyűgöző építményt. Valami egész egyszerűen döbbenetes, hogy az ókorban micsoda mérnöki tudással rendelkeztek az emberek. (Ok, persze a piramisok még sokkal régebbiek.) A felső szinten, az épület belsejében egy kiállítás is van a Colosseum történelmétől, egészen a Nero általi nagy tűzvésztől kezdődően. Megtudtuk azt is, hogy a Colosseum előtt itt egy hatalmas mesterséges tó volt, amit Nero építtetett, és a saját császári palotái részét képezte. Maga a Colosseum építése 8 évet vett igénybe i.sz. 72 és 80 között. Mivel a Nero okozta pusztítást a római nép nehezen viselte, az amfiteátrum tulajdonképpen a nép jobb kedvre derítését tűzte ki célul. Az eredmény, a gladiátorviadalok sokasága végül elérte a célját, az emberek szórakoztatása címén rengeteg ember és állat veszett oda, köztük az ókeresztények százaival. Éppen az ő emlékükre való tekintettel ma már zarándokhely is a Colosseum, például a keresztút során a pápa is felkeresi a helyszínt.
Körbejártuk a teljes épületet, amerre csak lehetőség nyílt rá. Kb. másfél órát töltöttünk el odabent. A küzdőtér alatt elhelyezkedő, két emelet mély szerkezet, amelyben cellák, raktárak, és állatok ketrecei voltak, szintén jól betekinthető. Teljes mértékben olyan, mint ahogy a régi olvasmányaimból elképzeltem. És bár az álom valóra vált, azért remélem lesz még rá alkalmam ide visszajönni.
Constantinus diadalíve a Colosseum mellett áll
A Colosseum alsó szintjén
Kilátás a felső szintről
Kilátás a diadalívre
A színpad alatti szintek, ahol a katonák és a vadállatok
várakoztak, illetve innen emelték be a díszleteket is
A napunk következő állomása a Palatinus valamint a Forum Romanum voltak. Mondanom sem kell, itt sem kellett sorban állnunk a bejutáshoz, ami itt is nagy szerencse volt. A Roma Passt tekintve a Colosseum, valamint a Palatinus+Forum kombináció egyetlen jegynek számít csak, tovább emelve a Pass értékét.
A belépés után a Palatinus felé vettük az irányt, amely több részből tevődik össze. A Palatinus domb a Római birodalom teljes ideje alatt az adott vezető réteg lakhelyéül szolgált. Ennek megfelelően először királyi rezidencia volt, majd az előkelő patrícius családok laktak itt, végül a császárok is ide építették a palotáikat. Az időrend miatt ma jellemzően a császárságból ránk maradt épületmaradványok jelennek meg a színen. Julinak és nekem is itt volt olyan pillanatunk, amelyben bele tudtunk képzelni magunkat az ókori létbe, természetesen ehhez kellettek korábbi olvasmányaink. (Julinak a Quo Vadis, A költő és a császár, nekem pedig a már említett ismeretterjesztő könyvek.)
Ókori díszkert romjai
Római utcakép
Cryptoporticus, Néró palotákat összekötő folyosórendszere
Véletlenek mindig akadnak, nekünk is jutott belőle. Teljesen véletlenül szembe találkoztunk azzal a magyar párral, akikkel a repülőn is együtt utaztunk, valamint utána együtt fedeztük fel a városba bevezető utat. Elmeséltük az első két napjaink kalandjait, ők jó tippekkel szolgáltak a másnapi vatikáni látogatásunkra.
A Palatinus után következett a Forum Romanum, egy olyan helyszín, amit bár már láttam, de azért mindig érdemes feleleveníteni. Jól megkülönböztethető egyébként a két terület egymástól. A Palatinuson lakóhelyek, paloták viszonylag jobb állapotban megmaradt romjai találhatóak, ellentétben a Forummal, ahol a korabeli város a mindennapjait élte. Az utóbbi területen rengeteg templom és egyéb közösségi épület maradványa, többek között Titus, valamint Septimus Severus diadalíve is áll. Ez a rész jóval romosabb, kevésbé jó állapotú, ami annak is köszönhető, hogy a középkorban a Forumot "kőbányának" használták, az új építkezések alapjaiul a Forum épületei szolgáltak. A Colosseumra is elmondható egyébként, hogy a legnagyobb pusztítást maga az ember végezte rajta. Való igaz, mondhatnánk azt is, hogy itt semmi nincs, meg csak egy halom rom. Mégis, mi teljesen a hatása alá kerültünk, hogy 2000 év történelmi emléke szólt hozzánk a kövek közül. :)
Titus diadalíve
A diadalív díszes faragványai
Fej nélküli Vesta szüzek
A Vesta szüzek temploma
Castor és Pollux temploma
Phocas oszlopa
Saturnus temploma
Septimus Severus diadalíve
Kilátás a Capitoliumból
A tipikus képeslap kép
Egy gyors ebéd után, amit fáradtan a II. Viktor Emánuel emlékmű, valamint egy halom busz szomszédságában fogyasztottunk el, nekivágtunk a Capitoliumnak, és az ott található múzeumoknak. (Itt használtuk el a Roma Pass második ingyenes belépésre jogosító lehetőségét.) Az összbenyomásunkat egy szóval tudjuk jól kifejezni: tömény. Az itt található szobrok és képek halmaza szinte agyon nyomja a látogatót. A termekben számolatlanul sorakoznak a képzőművészeti alkotások, az ember nem is tudja jól szemügyre venni mindegyiket, mert egész nap is ott lehetne. Bizonyára az sem segített, hogy egy jó hosszú, fárasztó nap végére hagytuk a múzeumok látogatását. Azért ne menjünk el szó nélkül a farkast ábrázoló szobor, valamint az eredeti Marcus Aurelius lovasszobor mellett, mint ahogy a képtárban is volt egy-két híresebb alkotás. (Kétségtelen, ha az ember Rómában egyetlen múzeumot akar megnézni, az nem a capitoliumi, hanem a vatikáni múzeumegyüttes lesz, és ez így is van rendjén.)
A Capitoliumra vezető lépcsősort Michelangelo tervezte
A Capitolium főépülete, előtte Marcus Aurelius lovasszobrának másolatával
Marcus Aurelius eredeti lovasszobra, a Capitolium előtt már csak a másolata áll
Romolus és Remus az anyafarkassal
(érdekessége, hogy a farkas jóval korábbi, a gyerekeket csak sokkal később tették alá)
Ami miatt mégis felejthetetlen emlék lesz a látogatásunk, az az ideiglenes Lux in Arcana kiállítás volt. A vatikáni levéltár 100 különböző értékes darabjának kiállítása maga volt a történelem. Megtalálható volt itt Galilei eredeti műve az égitestek mozgásáról, vagy az angol lordok házának a pápához intézett levele, amelyben kérvényezik VIII. Henrik és Aragóniai Katalin szétválasztását (a ház minden tagjának pecsétjével). Láttuk Giordano Bruno perének jegyzőkönyvét, vagy Sissi királyné saját kezű, francia nyelvű levelét a pápához, amit Budáról írt. Voltak aztán olyan hétköznapi levelek is, mint például Bernini levele, amelyben két márványtömböt kért az Angyalvár előtti híd dekorációjához. :) Az itt eltöltött másfél óra minden fáradtságot kivert belőlünk.
Tartalmas nap volt. Nem volt már más tervünk, mint egy jó vacsora. A Colosseum mellett található étterem soron választottunk egy helyet. Ez volt az első igazi, római étkezésünk, amely egyben előre vetítette azt is, hogy a kulináris élvezetek terén milyen kaland is vár majd még ránk. Juli nem tudta megmondani, hogy mitől, de állítja, ilyen jó makarónit még nem is evett, bár hús nem sok volt benne. Nekem meg az előétel gyanánt felszolgált bruschetta hozta meg a kedvem a pizzához. Na meg nem utolsó sorban az időközben kivilágított Colosseum látványa is beleégett a memóriánkba.
A vacsi után még levezetésképp körbesétáltuk az amfiteátrumot, majd innen egész elgyalogoltunk a Lateránig. Az utolsó szakaszra még felpattantunk a metróra, és már otthon is voltunk. Otthon a szállodában hűs szoba várt ránk, mivel a személyzet bekapcsolva hagyta a légkondit. Jól esett a frissítő levegő, de még jobban a kád fürdő ennek az igen csak tartalmas napnak a végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése