Ötödik napunkat a belvárosban mindenfelé "elszórtan" található, eddig még kimaradt hírességeknek szenteltük, így már előre sejthető, hogy ezen a napon sem mentünk keveset. Szállodánktól metróval utaztunk el a Piazza della Republicára, és itt kezdtük a városnézést. Az ókorban itt épült meg Diocletianus fürdője 130 000 négyzetméteren, 3000 ember befogadására. Sajnos ez is, mint annyi más ókori építmény, a középkor kőbányájaként funkcionált, és számos épület nyerte belőle építőanyagát. De nem csak elhordták a tégláit, hanem egy komplett templomot építettek az alapjaira, mely a Santa Maria degli Angeli névre hallgat, és ezt is, mint sok más épületet Rómában, Michelangelo tervezte. A templomban pár csillagászati érdekesség keltette fel az érdeklődésünket. Egy kis Galilei kiállítás bemutatja az inga működését, de ami ennél is érdekesebb, hogy a padlózatába, a márványburkolatba létesítettek egy ún. délkört. Ez időmeghatározásra szolgál (feltehetően), mivel a plafonon található egy lyuk, melyen át az év minden egyes napján besüt a nap, ami alapján különböző dolgokra lehet következtetni. :) Mivel szegényes volt róla a tájékoztatás, mi sem tudtuk kibogozni a pontos funkcióját, annyi bizonyos, hogy a vonal mentén különböző koordináták találhatók, illetve a csillagjegyek, és abból, hogy a vonal mely pontjára süt be a nap, meg lehet határozni a dátumot, az adott csillagjegyet, és bizonyos csillagászati koordinátákat. Bővebb információk itt.
A Piazza della Republicán is áll egy katolicizált obeliszk
Santa Maria degli Angeli-székesegyház
Galilei ingája
Itt süt be a nap
A délkörről bizonyos csillagképek égi koordinátája is leolvasható
Innen a Piazza Barberinire buszoztunk el, ahol megnéztük Bernini egyik híres díszkútját, amely Tritont ábrázolja. Utunk a belváros utcáin vitt tovább a Quirinale negyeden keresztül, ahol diplomáciai épületek találhatóak, többek között a köztársasági elnök palotája. Majd egyre szűkebb utcákon kanyarogva, egyszercsak kinyílt előttünk egy kis tér, és ott álltunk (több száz ember társaságában) a Trevi-kút előtt. A nagy tömeg azért nem szegte kedvünket, hisz ez mégiscsak a Trevi-kút, és gyönyörű, így nem győztük csodálni a hatalmas szökőkutat, melyet a kis sikátorok rejtegetnek. Természetesen, a megfelelő utasítások szerint dobtunk is bele pénzt, hogy visszatérhessünk még. Viktornak kétszer már bejött, kár lett volna kockáztatni. :) A téren is lett volna egy geoláda, meg is találtuk a rejtekhelyet, de mivel annyi ember mászkált a környéken, nem kockáztattuk meg az esetleges lebukást, így csak megnéztük, és továbbálltunk.
Piazza Barberini, Triton-kút
Újabb obeliszkes emlékmű a Quirinale dombon
Innen is látszik a Vatikán
A turistákkal tömött utcákon sétáltunk tovább a városban, míg elértünk a Spanyol lépcsőig. Számomra itt derült ki a név eredete, ami elég prózai indok miatt azért spanyol, mert itt áll a Spanyol Nagykövetség. Hát ennyi, ki hitte volna... :) Természetesen itt is turistacsoport turistacsoport hátán, de erre már az elejétől kezdve fel voltunk készülve, így nem csináltunk belőle nagy ügyet, mi a várost élvezni jöttünk, és nem az esetleges kellemetlenségek miatt morgolódni. A lépcsősor előtt áll egy szökőkút - Fontana della Barcaccia - mely annak az állítólagos eseménynek állít emléket, mikor a Tevere egy nagy áradásakor egészen eddig sodort egy bárkát. A lépcső remek pihenőhelyül szolgál a megfáradt turistáknak, így tettünk mi is, egy gyors mozdulattal előhalásztam az egyik kandeláber alól az itteni geoládát, majd egy logolás erejéig mi is üldögéltünk egyet. Aztán felkapaszkodtunk a lépcsőn, ahonnan végig jó volt visszapillantani a sok kis hangyaként nyüzsgő embertömegre. A tetejéről pedig szép kilátás nyílt a városra.
Fontana della Barcaccia
Kilátás a lépcső fölött álló templomtól
A lépcső előtti tér
Visszaereszkedve az aljára gyalogoltunk tovább. Róma belvárosának egy hátránya, hogy igazi, szűk, macskaköves, olaszos utcák alkotják. Ez persze hangulatában egyáltalán nem hátrány, sőt, nagyon hangulatos, csak itt sajnos nem megoldható a bőséges tömegközlekedési hálózat. Ennek köszönhetően kellett ma rengeteget gyalogolnunk a belváros egész távoli pontjai között is, mivel nem volt buszjárat közöttük. De erről a problémáról Viktor majd egy önálló bejegyzésben bővebben is írni fog.
Utunk a Piazza del Popolora vezetett. Ez egy hatalmas, tágas tér, közepén egy obeliszkkel (amit ugyanúgy, mint a Lateráni-bazilika elé, a Circus Maximustól hoztak el), de nagyon üresnek hat. Többször megfigyeltem a héten, hogy az olaszok nem igazán használják ki a nagyobb, nyílt tereiket. (Lehet a sok sikátorhoz vannak szokva, és nem tudnak mit kezdeni az ilyen nagy tágassággal :D). Nincsenek rajta padok, vagy egyéb ülőalkalmatosságok vagy növények, csak a nagy üresség. Na de sebaj, így legalább semmi sem zavarta a kilátást a teret szegélyező templomokra. Itt áll a Santa Maria del Popolo-templom, ahova természetesen szieszta idején érkeztünk, és mivel az olasz templomokra is érvényes ez a szent és sérthetetlen szokás, így kénytelenek voltunk visszafordulni, és felülni egy buszra, amely végigvitt minket a Corson vissza a már jól ismert II. Viktor Emánuel emlékműhöz, melynek tövében megebédeltünk, és pihentünk egyet.
Santa Maria del Popolo-templom
Az ebédtől új erőre kapva indultunk tovább, utunk pedig a Pantheonhoz vezetett. Ez a látnivaló is el van dugva a kis utcák mélyére, mint a Trevi-kút, az ember csak megy-megy, nem is gyanakszik, aztán egyszer csak ott álltunk mellette. Ez is egy lenyűgöző épület, mind méretében, mind formájában, mind szépségében. Nekem nagyon tetszik ez az egyszerű, tömzsi templom, ami már 1900 éve áll itt. Az eredeti épületet Marcus Agrippa emeltette i.e. 27-ben, majd ennek a helyén épült a még ma is álló Összes Isten Temploma i.sz. 125-ben, Hadrianus megbízásából. A történelem során ez a templom is sokat szenvedett, tetőzetének aranyozott bronz tégláit Bizáncba vitték, bronz tetőszerkezetéből pedig a már korábban megismert Bernini-féle baldachin készült a Szent Péter-bazilikában, illetve a maradékból még ágyút is öntöttek. Ma itt nyugszik Raffaello és I. Viktor Emánuel is.
Egy elefánttal felturbózott miniobeliszk, háttérben az előkukucskáló Pantheonnal
Raffaello sírja
A Pantheontól a Piazza Navonara vitt utunk, amely talán a város leghíresebb köztere. Itt már nem panaszkodhattam, zajlott az élet. A tér eredetileg szintén egy cirkusz volt, hosszúkás keskeny formája ma is erről árulkodik, számos tengeri csatát le tudtak itt játszani az ókorban, majd a középkorban lovagi tornák színhelye lett. Később itt hirdették ki Luther Márton kiközösítését is. Ma a tér közepén egy hatalmas díszkút áll, amit szintén Bernini készített. Neve Fontana dei Fiumi, négy nagy folyót személyisít meg, a Dunát, a Nílust, a Gangeszt és a La Platat. Érdekes történet, hogy a Nílust ábrázoló alak feje el van takarva, mivel akkor még nem ismerték a forrását, és ezzel szimbolizálták ezt a tényt. A téren csak úgy nyüzsögnek a turisták, körben kávézók és éttermek szegélyezik. Mi is ettünk itt egy igazi olasz, lapátos fagyit. Egy korábbi olasz esetből már tudtuk, hogy itt tölcsért választunk, nem gombócszámot. Rutinosan a legkisebb tölcsért választottunk, de erre se a magyar mérték szerint kapargálták rá a kis fagyit, hanem bőven megpakolták, és még lapátoltak rá, szóval legalább 3 gombócnyit kaptunk, és isteni finom volt. :)
Fontana dei Fiumi
Duna Nílus
A fagyival jóllakva, és kicsit megpihenve indultunk tovább a Tevere partjára, hogy megnézzük az Angyalvárat. Az erődítményhez egy szép kis gyaloghíd vezet, melyet Péter és Pál, valamint 10 angyal szobra díszíti. Ezek is Bernini munkái, érdekessége, hogy a pár nappal ezelőtt a Capitoliumban látott vatikáni iratok kiállításán olvashattuk Bernini egy levelét, melyben márványtömböket kért megbízójától, hogy kifaraghassa a híd angyalait. Itt is próbáltunk megkeresni egy geoládát, de elég feltűnő helyen volt, így inkább hanyagoltuk.
A várat eredetileg Hadrianus császár építette saját és családja számára mauzóleumként. A történelem viharai miatt azonban idővel erődítménnyé alakult át. A vár tetejére a VII. században került fel Szent Mihály arkangyal kardos figurája. Később pápai rezidenciaként is szolgált, ezért összeköttetést létesítettek közte és a Vatikán között. Mára múzeumként is megtekinthető, de mivel közeledett a záróra, mi már csak kívülről szemléltük meg. A Tevere jobb partján sétáltunk tovább, majd a következő hídon tértünk vissza a város másik felébe.
Még vissza akartunk menni megnézni a Santa Maria del Popolo templomot, de itt újfent akadályokba ütköztünk. Tervünk szerint újra a Corsón akartunk visszabuszozni, de azt délutánra már lezárták a forgalom elől, és átalakult sétálóutcává, igazi korzóvá. Nagyon hangulatos volt, csak nekünk volt már annyi kilométer aznap a lábunkban, hogy nem biztos, hogy hiányzott volna ez a gyaloglás.
Ez a templom is az Angyalok és démonok könyvből ismert, ez volt az első állomás, amit Robert felkeresett. Itt található a Chiggi-kápolna, a Chiggi család nyughelye, melyben Habakuk próféta és egy angyal szobra látható, a könyvben ők az iránymutatók. Azonban nem volt vele szerencsénk, mivel a kápolnát épp tatarozták, és teljesen el van takarva a látogatók elől. Így ennek a helyszínnek a hitelességéről nem tudunk nyilatkozni. Egyébként a templom többi része nagyon szép, igazi olaszos, bőségesen díszített, aranyozott.
Itt már eléggé ránk esteledett, és ideje volt vacsora után nézni. A nap folyamán már kinéztük az éttermet, ahol enni akartunk, ugyanis már régóta akartam egy jó kis halat enni, és itt ígéretet kaptunk rá. Nagy nehezen visszavergődtünk a Pantheon közelébe, és megkerestük az éttermet. Itt minden pincér igazi olaszos temperamentumú volt. Valami fantasztikus halat kaptam, friss, egész halat sütöttek ki, paradicsomos-bazsalikomos szósszal meglocsolták, én meg csak élveztem. A környezet is nagyon olasz volt, egy kis térre voltak kipakolva az asztalok, és miközben vacsoráztunk, egy zenész cimbalmozott a közelben.
Miután jóllaktunk és pihentünk egy picit, úgy döntöttünk, megnézzük az esti várost is, így újra felkerestük a Pantheont, a Trevi-kutat, a Viktor Emánuel emlékművet, a Fórumot és a Colosseumot. Kivilágítva is mind gyönyörű volt, és egészen új arcukat mutatták meg. A város ilyenkor is tele van még emberekkel, és ugyanolyan nyüzsgő, mint napközben. Ez után az ismét tartalmasra sikerült nap után hazametróztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése