Idén elég kerek születésnapom volt, melynek átvészelését nagyban segítette a családom jelenléte, illetve a tőlük kapott klassz ajándékok öröme. Mint itt a blogon is nyomon követhető, az elmúlt években remek nyaralásokat és kirándulásokat szerveztünk magunknak, és évről évre mindig nagy izgalmat és örömet jelent a tervezgetés, utazásszervezés. Viktornak köszönhetően idén nem kellett nyárig várni a következő nagy kalanddal, ugyanis egy három napos tavaszolást kaptam tőle Milánóba. Adott volt a dátum (március 14-16.), a repülőjegy, egy vezetett túra a Scalaban, és egy időpont Az utolsó vacsora megtekintésére. Persze hogy boldog voltam, és nagyon meglepett.
Így a születésnapom és az utazás között eltelt egy hónap az izgatott készülődéssel telt. Hogy miért pont Milánó lett a kiszemelt úticél? Ezt majd Viktor leírja az ő bejegyzésébe, mindenesetre az elmúlt hónapokban sok irányból találkoztunk a várossal. Elolvastam két művészettörténeti könyvet, az egyiket Michelangelóról és a Sixtus-kápolna festéséről, a másikat pedig Leonardóról és Az utolsó vacsoráról. Utóbbi nagyrészt Milánóban játszódik, de mindkettő remekül bemutatja a XV-XIV. század fordulójának Itáliáját, történelmét, művészetét. Illetve mostanában néztük meg a Borgiák című sorozatot, melyben szintén nagy szerepet játszott Milánó városa, és a Sforza család. Ilyen előzmények után tökéletesen betalált ez az ajándék, előkészítette, és egy remek alapot adott neki.
Gyakorlatilag három teljes napunk volt a városban, ugyanis hétfő reggel 6-kor indult a repülőnk Milánóba, és szerda este 22:15-kor pedig haza. És hogy mire elég három nap Milánóban? Szerencsére nagyon sok mindenre, nagyon tartalmas és élvezetes, na meg persze fárasztó napokat tudhatunk magunk mögött, de megérte, és úgy tudtunk hazajönni, hogy igazából nem maradt bennünk hiányérzet. Persze tudtunk volna még maradni, és programot szervezni, de szerencsére minden a terveink szerint alakult.
1. nap
Akkor lássuk, mi mindent láttunk és éltünk meg. Hajnali 3-kor kelni eléggé fájdalmas, főleg ha az ember az utazás izgalmától csak úgy éjfél tájban alszik el, de aztán még lehet aludni a repülőn és a reptéri transzferbuszon is. Egy és negyed órás repüléssel ripsz-ropsz megérkeztünk a Malpensa repülőtérre, ahonnan másfél óra alatt bearaszoltunk a városba. Elég éles kontraszt. Habár csak két hátizsákkal utaztunk, saját életemet megkönnyítendő az egyiket elvittük és leadtuk leendő hotelünkbe, majd gyorsan a nyakunkba vettük a várost. A programunk fő sarokpontjait, illetve a mindenképp látni kell elemeket előre összegyűjtöttem, és volt is egy nagyjábóli ütemtervünk, ami igazodott a már lefoglalt programok időpontjaihoz, a nyitvatartásokhoz és a várható időjáráshoz. Ez kívülről lehet kissé merevnek tűnik, de szép lassan alakult ki ez a rendszerünk, és nekünk bevált. Meg lehet, hogy valahol mélyen az idegenforgalmista is működik bennem. :)
Szóval nem apróztuk el, mert rögtön a dómhoz (Duomo) metróztunk, és a felszínre érve leesett az állunk. Valami leírhatatlanul szép tárult a szemünk elé. Persze, láttuk már előtte képeken, na de az nem ugyanaz. Ott kell lenni, és a saját szemünkkel kell megpróbálni befogadni a látványt, ami nem lesz könnyű, mert hatalmas, és minden négyzetcentiméteren csipkésre faragott, és szobrokkal díszített csoda ez a templom. De hát nem csoda, ez Olaszország második és a világ harmadik legnagyobb katolikus temploma. Egy hatalmas téren áll, így jól szemügyre vehető minden irányból. Miután kívülről jól kicsodálkoztuk magunkat, beálltunk a viszonylag hosszú sorba, ami a meglehetősen szigorú biztonsági ellenőrzés miatt elég lassan haladt, de végülis bejutottunk.
A templom belseje is lenyűgöző méretű, a hatalmas gótikus oszlopok között sétálni nem mindennapi érzés. A falai nincsenek díszítve, csak az égbetörő oszlopok és a boltozata adják a templom szépségét. Illetve még valami, a hatalmas színes ablaküvegek. Körben minden ablak bibliai jelenetekkel van díszítve.
A passzázs a Dóm teret köti össze a Scala térrel, ahol nekünk délután programunk volt, az előre lefoglalt opera-túra. Egy helyi idegenvezető angol nyelven kalauzolta végig 8 fős kis csoportunkat a többszáz éves épületen és a benne berendezett múzeumon is. Ami a legmeglepőbb, hogy kívülről egy teljesen egyszerű, hétköznapi épületet látunk, az előtte lévő téren Leonardo szobra áll tanítványai körében, míg belülről igazán impozáns az épület.
Benézhettünk egy páholyba is, ahonnan az aznap estére épülő színpadi munkálatok mellett megcsodáltuk a gyönyörű csillárt, illetve a királyi páholyt is. Ez azért volt különleges, mivel a Sissi című filmben innen nézett meg egy operaelőadást a császári pár.
A múzeumban megismerhettük az épület történetét, illetve számos tárgyat őriznek itt a hajdanvolt zeneszerzőktől, karmesterektől és operaénekesektől. Láthattuk többek között Liszt Ferenc zongoráját, és Verdi személyes tárgyait is. Komoly és szép gyűjteményük van látványos jelmezekből is.
A Scala után visszasétáltunk a Dómhoz, amit nem csak belülről lehet megnézni, hanem a tetejére is fel lehet menni. Ezt a programot délutánra hagytuk, de nem is volt baj, mert addigra már feloszlott a tömeg, és gyorsan feljutottunk a több mint kétszáz lépcsőfokon. (Lehet lifttel is menni, aki nem akar gyalogolni.) Az eddig látott templomtornyokhoz képest ez merően más élmény. Itt ugyanis nem egy toronyba lehet felmászni, hanem konkrétan a tetőn kialakított teraszra. Három szintje van, amiből most a középső és a felső volt látogatható. A felső az már ténylegesen a teteje a templom főhajójának, míg a középső egy párkány, amin körbe lehet járni az egészet. Most felújítás miatt csak a fele volt bejárható, de így is nagy élményt jelentett.
Milánóban más nagyobb, látványosabb épület nem nagyon van, így ide tényleg nem a kilátásért érdemes feljönni, hanem a templom új perspektívából való megismeréséért. Azért le lehet tekinteni a Dóm térre és a passzázsra, valamint odébb látszanak a város felhőkarcolói is.
A délután hátralévő részében nagyobb izgalmak már nem értek minket, még sétáltunk a belvárosban, természetesen itt is megkerestünk pár geoládát, majd estére visszatértünk a szállásunkra, hogy kipihenjük ennek a tartalmas és szép napnak a fáradalmait.
2. nap
Kedden szép napsütésre ébredtünk, úgyhogy kipihenve, és új élményekre várva indultunk neki a városnak. A délelőttöt ládázással, és pár templom meglátogatásával töltöttünk. Első állomásunk a Sant' Ambrogio-bazilika volt, mely a város legrégebbi temploma, a IV. században épült. Különleges érzés belegondolni, hogy bizonyos részei 1700 éve itt állnak. Reggel éppen mise volt benn, így csak a belső udvarát tudtuk megnézni, de délután, egyéb programjaink végeztével visszajöttünk, és bementünk a templomba is. Egyszerűségében gyönyörű ez is, nekem talán ezért tetszenek annyira az olasz templomok, mert egy kicsit mindegyik más, a kereszténység kétezer éves történelmének bármelyik korszakából származhatnak, és általában az építészeti megoldások szépsége a hangsúlyos. Nálunk a legtöbb templom a barokk vagy neobarokk korszakban épült, vagy utólag lett barokkosítva, így viszonylag hasonlóak egymáshoz.
A második templom a San Maurizio al Monastero Maggiore volt, ami eredetileg egy apácazárda temploma volt. Ma már szabadon látogatható, nem működik benn a rend, az egykori zárdaépületben archeológiai gyűjtemény és lapidárium kapott helyet. Ez is egy nagyon érdekes templom, a főhajója keresztben két részre van osztva, a hátsó volt az apácák, az első rész a világiak számára fenntartott hely. Boltozatai és falai is érdekesen díszítettek. A falakon szentek életének jelenetei, illetve bibliai történetek elevenednek meg, nekem a kedvencem egy Noé bárkája kép volt, de egy Utolsó vacsora ábrázolást is találunk itt.
A fent említett kép pedig jó átkötés volt a következő célpontunkhoz a Santa Maria della Grazia templomhoz, mely Leonardo világhírű festményét, Az utolsó vacsorát rejti. Nekünk ide foglalt időpontunk volt, máshogy nem is lehet megnézni a képet, és nagy izgalommal vártuk. A templom maga is hatalmas és gyönyörű, de belülről csak szerdán néztük meg, az olasz sziesztának köszönhetően.
A freskó a domonkos rendi kolostor refektóriumának egyik falát díszíti, és a templom mögötti térről nyílik a bejárata. Mivel csak időpontfoglalással, negyedórás turnusokban engednek be egyszerre maximum 20-30 embert, így nem volt nagy tömeg. Míg elérkezett a mi időnk, a templom ismeretterjesztő füzetéből felkészültünk a képből, hogy majd pontosan mire is figyeljünk. Bent erre nincs nagyon lehetőség, mivel csak negyed órát lehet a képnél tölteni.
Aztán eljött az idő, és beléphettünk a képhez. Egy hatalmas, egykori ebédlőterem rövidebb falán látható a maga 9x4,5 méteres valójában. Oldalakat lehetne írni róla, de azért igyekszem rövidre fogni. A képet, bár falra készült, mégsem a hagyományos freskótechnikával festette Leonardo, hanem a száraz vakolatra olajfestékkel. Ez praktikus volt, mivel nem sürgette úgy az idő, és sokkal több és élénkebb színeket használhatott, viszont a jövőjét is megpecsételte. Már pár évtizeddel az elkészülte után elkezdett romlani az állapota, és az elmúlt félezer év során sok megpróbáltatáson és restauráláson esett át. Mai állapotát 2000 környékén nyerte el, egy közel 20 éves restaurálási periódus után. Tudósok szerint a ma látott műnek már csak kb. 20%-a származik ténylegesen Leonardotól, míg a többi 80% restaurátorok munkája. Aztán lehetne még beszélni a különleges térhatásról, amit kelt, de azt csak ott állva lehet megtapasztalni, hogy tényleg olyan, mintha a festmény részei lennénk mi is. Lenyűgöző alkotás, és élőben állni előtte teljesen más, mint képen nézni. Nagy élmény volt ez a negyed óra.
A kép okozta kábulat után a Sforza-palota felé vettük az irányt, de előtte még elfogyasztottam az aktuális napi tészta adagomat, Viktor pedig egy malomkerék méretű pizzát. A Castello Sforzesco szintén egy megdöbbentő épületegyüttes. Nevéből kikövetkeztethető, hogy a Sforza család építtette magának lakhelyül. Ami érdekes, hogy mindössze ötven évig voltak a város uralkodói, de nagy valószínűséggel kellő megalománival megáldott család voltak ők is, így ez alatt a meglehetősen rövid idő alatt össze tudtak hozni egy ilyen építményt. A kastély tornyokkal, bástyákkal megerősített falakkal vesz körül több belső udvart is, mögötte pedig egy hatalmas park terül el. Számos különböző múzeum és kiállítás található benne.
Mi Michelangelo utolsó alkotása a Rondanini Pietát szerettük volna megnézni. Én korábban nem hallottam még róla, de anya mesélt róla nem sokkal az utazás előtt. A szobornak több különlegessége van. Egyrészt, bár több mint tíz évig készült, mégis befejezetlen, nagyon érdekes látni, ahogy a nyers márványtömbből kialakulóban van maga a szobor. Az eredeti koncepcióhoz képest többször áttervezte a mester, így láthatók rajta még az előző verzióból ott maradt elemek, pl. egy senkihez sem tartozó kéz. Másodszor pedig egy szép keretet ad gazdag életművének, ugyanis húszas éveiben készítette a vatikáni Szent Péter-bazilikában látható Piétát, élete végén, idős emberként pedig ezt. A kor előrehaladtával megváltozó látás- és gondolkodásmód változását tükrözi ez a két alkotás. A szobor egyedül áll egy terem közepén, délután túlzottan nagy tömeg sem volt, így alaposan szemügyre vehető.
A szobor után körbesétáltuk a palota udvarait. És micsoda szerencse, találtunk egy Nepomuki szobrot! :) A kastély monumentalitását a képek nem adhatják vissza, mikor először megpillantottuk, és onnantól folyamatosan csak ámuldoztunk, hogy micsoda falak, micsoda tornyok, micsoda magasságok.
A palota kertje ma egy hatalmas közparkként működi, a helyiek és a turisták is előszeretettel sétálnak, pihennek, sportolnak itt. Végigsétálva rajta egy diadalívhez jutunk, melyet még Napóleon kezdett el építtetni, de csak később, I. Ferenc osztrák császár idejében fejezték be, és már nem a diadalt, hanem a békét hirdeti, Arco della Pace néven.
Ezután tértünk vissza a Sant' Ambrogio templomhoz, ahol a napunkat indítottuk, majd még egy kis séta után nyugovóra tértünk.
3. nap
Szerdára mutatta a legrosszabb időt az időjárás előrejelzés, és bár az esőt szerencsére megúsztuk, tényleg elég hűvös volt. Ezért erre a napra időzítettük a Brerának, a város híres képtárának a látogatását.
A képtár egy palotában kapott helyet, ahol művészeti egyetem is működik. Az elmúlt években látott monumentális méretű múzeumok után egészen meglepő volt ennek az emberi léptéke, kb. fél nap alatt körbejárható. Ez pont az az idő, ami után az ember már elkezd fáradni, úgyhogy ez így tökéletes volt.
A képtár főleg olasz vallási témájú képeket őriz, de van egy modern szárnya is. Benn nem készítettem képeket, egy kivétellel, egy kedves kis szatír családot ábrázoló festmény nagyon tetszett, szokatlan témája miatt.
De nem kell megijedni a tematika miatt, mert jópár kiemelkedően szép és érdekes festmény található itt. Mi audio guide-dal néztük végig a gyűjteményt, ami jó volt, mert nem csak "céltalanul" bóklásztunk a termekben, hanem a fontosabb képekről információkat is kaptunk.
Ahogy már írtam, kedden nem tudtuk megnézni a Santa Maria della Grazie templomot belülről, mert mire Az utolsó vacsoránál végeztünk, bezárták a templomot déli pihenőre. Így szerda délután mentünk vissza. Ismét csak azt tudom elmondani, amit az eddigi templomokról, hogy ez is hatalmas és lenyűgöző volt, szép zárása a három napunknak.
Mivel a reptéri transzferbuszunk csak este 7-kor indult a központi pályaudvartól, ami szintén elég közel volt a belvároshoz, így még volt pár óránk sétálni. Ekkor már tényleg csak céltalanul bolyongtunk és szívtuk magunkba a várost. Visszatértünk még a Dóm térre, a Viktor Emánuel passzázshoz, majd gyalog indultunk a pályaudvarhoz, és közben megkerestünk még pár geoládát.
Ilyen intenzív három nap után fáradtan, de élményekkel gazdagon és boldogan ültünk fel a buszra, majd a repülőre, hogy aztán otthon majd álmosan essünk be az ágyunkba. Fantasztikus három nap volt, csak megköszönni tudom Viktornak ezt a szuper szülinapi ajándékot, ami egy ilyen évközbeni, váratlan utazás lett. Milánó nem okozott csalódást, gyönyörű volt, és rengeteg élménnyel gazdagodtunk ismét.
1. nap
Akkor lássuk, mi mindent láttunk és éltünk meg. Hajnali 3-kor kelni eléggé fájdalmas, főleg ha az ember az utazás izgalmától csak úgy éjfél tájban alszik el, de aztán még lehet aludni a repülőn és a reptéri transzferbuszon is. Egy és negyed órás repüléssel ripsz-ropsz megérkeztünk a Malpensa repülőtérre, ahonnan másfél óra alatt bearaszoltunk a városba. Elég éles kontraszt. Habár csak két hátizsákkal utaztunk, saját életemet megkönnyítendő az egyiket elvittük és leadtuk leendő hotelünkbe, majd gyorsan a nyakunkba vettük a várost. A programunk fő sarokpontjait, illetve a mindenképp látni kell elemeket előre összegyűjtöttem, és volt is egy nagyjábóli ütemtervünk, ami igazodott a már lefoglalt programok időpontjaihoz, a nyitvatartásokhoz és a várható időjáráshoz. Ez kívülről lehet kissé merevnek tűnik, de szép lassan alakult ki ez a rendszerünk, és nekünk bevált. Meg lehet, hogy valahol mélyen az idegenforgalmista is működik bennem. :)
 |
| Az Alpok és a felhők fölött |
Szóval nem apróztuk el, mert rögtön a dómhoz (Duomo) metróztunk, és a felszínre érve leesett az állunk. Valami leírhatatlanul szép tárult a szemünk elé. Persze, láttuk már előtte képeken, na de az nem ugyanaz. Ott kell lenni, és a saját szemünkkel kell megpróbálni befogadni a látványt, ami nem lesz könnyű, mert hatalmas, és minden négyzetcentiméteren csipkésre faragott, és szobrokkal díszített csoda ez a templom. De hát nem csoda, ez Olaszország második és a világ harmadik legnagyobb katolikus temploma. Egy hatalmas téren áll, így jól szemügyre vehető minden irányból. Miután kívülről jól kicsodálkoztuk magunkat, beálltunk a viszonylag hosszú sorba, ami a meglehetősen szigorú biztonsági ellenőrzés miatt elég lassan haladt, de végülis bejutottunk.
A templom belseje is lenyűgöző méretű, a hatalmas gótikus oszlopok között sétálni nem mindennapi érzés. A falai nincsenek díszítve, csak az égbetörő oszlopok és a boltozata adják a templom szépségét. Illetve még valami, a hatalmas színes ablaküvegek. Körben minden ablak bibliai jelenetekkel van díszítve.
 |
| A Dóm főhajója |
 |
| A Dóm díszei a színes ablakok |
 |
| Szent Bertalan, saját bőrével a vállán |
 |
| Belülről színes üveg, kívülről rózsaablak |
 |
| II. Viktor Emánuel szobra a Dóm téren |
A Dóm után ebédelni és ládázni indultunk a környéken. Milánóban, és gondolom más olasz városokban is az a különleges, hogy jól megférnek egymás mellett a régi és az új épületek. A városban sétálva bármelyik kis sikátorban vagy kereszteződésben egy templomra bukkanhatunk. És gyakran nem is kicsikbe. El sem tudom képzelni, hány templom van a városban.
 |
| Santa Maria Podone |
 |
| Tőzsde |
Egy kis séta, és egy finom ebéd után jól lakva visszatértünk a Dóm térre, melynek másik nagy látványossága a II Viktor Emánuel Galéria, egy passzázs, a XIX. században épült elegáns bevásárlóutca. A turisták nagy részének csak látványosság, hiszen olyan világmárkák boltjai kaptak helyet benne, amiknek maximum a kirakatát tudjuk megnézni. Bár, hogy őszinte legyek, nem zavart, hogy nincs pénzem egy Versace pólóra, nem az én ízlésem. :) De körülnézni mindenképp érdekes.
Benézhettünk egy páholyba is, ahonnan az aznap estére épülő színpadi munkálatok mellett megcsodáltuk a gyönyörű csillárt, illetve a királyi páholyt is. Ez azért volt különleges, mivel a Sissi című filmben innen nézett meg egy operaelőadást a császári pár.
A múzeumban megismerhettük az épület történetét, illetve számos tárgyat őriznek itt a hajdanvolt zeneszerzőktől, karmesterektől és operaénekesektől. Láthattuk többek között Liszt Ferenc zongoráját, és Verdi személyes tárgyait is. Komoly és szép gyűjteményük van látványos jelmezekből is.
A Scala után visszasétáltunk a Dómhoz, amit nem csak belülről lehet megnézni, hanem a tetejére is fel lehet menni. Ezt a programot délutánra hagytuk, de nem is volt baj, mert addigra már feloszlott a tömeg, és gyorsan feljutottunk a több mint kétszáz lépcsőfokon. (Lehet lifttel is menni, aki nem akar gyalogolni.) Az eddig látott templomtornyokhoz képest ez merően más élmény. Itt ugyanis nem egy toronyba lehet felmászni, hanem konkrétan a tetőn kialakított teraszra. Három szintje van, amiből most a középső és a felső volt látogatható. A felső az már ténylegesen a teteje a templom főhajójának, míg a középső egy párkány, amin körbe lehet járni az egészet. Most felújítás miatt csak a fele volt bejárható, de így is nagy élményt jelentett.
A délelőtt még csak alulról csodált kőcsipkék most testközelbe kerültek, és ott sétálhattunk a tornyocskák és faragványok labirintusában. Így, hogy nem egy bizonytalan toronyba kell felmászni, még Viktor is feljött, és szerintem élvezte is a látványt.
 |
| Viktor is örül, hogy feljött |
Milánóban más nagyobb, látványosabb épület nem nagyon van, így ide tényleg nem a kilátásért érdemes feljönni, hanem a templom új perspektívából való megismeréséért. Azért le lehet tekinteni a Dóm térre és a passzázsra, valamint odébb látszanak a város felhőkarcolói is.
A délután hátralévő részében nagyobb izgalmak már nem értek minket, még sétáltunk a belvárosban, természetesen itt is megkerestünk pár geoládát, majd estére visszatértünk a szállásunkra, hogy kipihenjük ennek a tartalmas és szép napnak a fáradalmait.
 |
| San Babila templom |
2. nap
Kedden szép napsütésre ébredtünk, úgyhogy kipihenve, és új élményekre várva indultunk neki a városnak. A délelőttöt ládázással, és pár templom meglátogatásával töltöttünk. Első állomásunk a Sant' Ambrogio-bazilika volt, mely a város legrégebbi temploma, a IV. században épült. Különleges érzés belegondolni, hogy bizonyos részei 1700 éve itt állnak. Reggel éppen mise volt benn, így csak a belső udvarát tudtuk megnézni, de délután, egyéb programjaink végeztével visszajöttünk, és bementünk a templomba is. Egyszerűségében gyönyörű ez is, nekem talán ezért tetszenek annyira az olasz templomok, mert egy kicsit mindegyik más, a kereszténység kétezer éves történelmének bármelyik korszakából származhatnak, és általában az építészeti megoldások szépsége a hangsúlyos. Nálunk a legtöbb templom a barokk vagy neobarokk korszakban épült, vagy utólag lett barokkosítva, így viszonylag hasonlóak egymáshoz.
 |
| Olasz háborús hősök emlékműve |
A második templom a San Maurizio al Monastero Maggiore volt, ami eredetileg egy apácazárda temploma volt. Ma már szabadon látogatható, nem működik benn a rend, az egykori zárdaépületben archeológiai gyűjtemény és lapidárium kapott helyet. Ez is egy nagyon érdekes templom, a főhajója keresztben két részre van osztva, a hátsó volt az apácák, az első rész a világiak számára fenntartott hely. Boltozatai és falai is érdekesen díszítettek. A falakon szentek életének jelenetei, illetve bibliai történetek elevenednek meg, nekem a kedvencem egy Noé bárkája kép volt, de egy Utolsó vacsora ábrázolást is találunk itt.
A freskó a domonkos rendi kolostor refektóriumának egyik falát díszíti, és a templom mögötti térről nyílik a bejárata. Mivel csak időpontfoglalással, negyedórás turnusokban engednek be egyszerre maximum 20-30 embert, így nem volt nagy tömeg. Míg elérkezett a mi időnk, a templom ismeretterjesztő füzetéből felkészültünk a képből, hogy majd pontosan mire is figyeljünk. Bent erre nincs nagyon lehetőség, mivel csak negyed órát lehet a képnél tölteni.
Aztán eljött az idő, és beléphettünk a képhez. Egy hatalmas, egykori ebédlőterem rövidebb falán látható a maga 9x4,5 méteres valójában. Oldalakat lehetne írni róla, de azért igyekszem rövidre fogni. A képet, bár falra készült, mégsem a hagyományos freskótechnikával festette Leonardo, hanem a száraz vakolatra olajfestékkel. Ez praktikus volt, mivel nem sürgette úgy az idő, és sokkal több és élénkebb színeket használhatott, viszont a jövőjét is megpecsételte. Már pár évtizeddel az elkészülte után elkezdett romlani az állapota, és az elmúlt félezer év során sok megpróbáltatáson és restauráláson esett át. Mai állapotát 2000 környékén nyerte el, egy közel 20 éves restaurálási periódus után. Tudósok szerint a ma látott műnek már csak kb. 20%-a származik ténylegesen Leonardotól, míg a többi 80% restaurátorok munkája. Aztán lehetne még beszélni a különleges térhatásról, amit kelt, de azt csak ott állva lehet megtapasztalni, hogy tényleg olyan, mintha a festmény részei lennénk mi is. Lenyűgöző alkotás, és élőben állni előtte teljesen más, mint képen nézni. Nagy élmény volt ez a negyed óra.
A kép okozta kábulat után a Sforza-palota felé vettük az irányt, de előtte még elfogyasztottam az aktuális napi tészta adagomat, Viktor pedig egy malomkerék méretű pizzát. A Castello Sforzesco szintén egy megdöbbentő épületegyüttes. Nevéből kikövetkeztethető, hogy a Sforza család építtette magának lakhelyül. Ami érdekes, hogy mindössze ötven évig voltak a város uralkodói, de nagy valószínűséggel kellő megalománival megáldott család voltak ők is, így ez alatt a meglehetősen rövid idő alatt össze tudtak hozni egy ilyen építményt. A kastély tornyokkal, bástyákkal megerősített falakkal vesz körül több belső udvart is, mögötte pedig egy hatalmas park terül el. Számos különböző múzeum és kiállítás található benne.
Mi Michelangelo utolsó alkotása a Rondanini Pietát szerettük volna megnézni. Én korábban nem hallottam még róla, de anya mesélt róla nem sokkal az utazás előtt. A szobornak több különlegessége van. Egyrészt, bár több mint tíz évig készült, mégis befejezetlen, nagyon érdekes látni, ahogy a nyers márványtömbből kialakulóban van maga a szobor. Az eredeti koncepcióhoz képest többször áttervezte a mester, így láthatók rajta még az előző verzióból ott maradt elemek, pl. egy senkihez sem tartozó kéz. Másodszor pedig egy szép keretet ad gazdag életművének, ugyanis húszas éveiben készítette a vatikáni Szent Péter-bazilikában látható Piétát, élete végén, idős emberként pedig ezt. A kor előrehaladtával megváltozó látás- és gondolkodásmód változását tükrözi ez a két alkotás. A szobor egyedül áll egy terem közepén, délután túlzottan nagy tömeg sem volt, így alaposan szemügyre vehető.
A szobor után körbesétáltuk a palota udvarait. És micsoda szerencse, találtunk egy Nepomuki szobrot! :) A kastély monumentalitását a képek nem adhatják vissza, mikor először megpillantottuk, és onnantól folyamatosan csak ámuldoztunk, hogy micsoda falak, micsoda tornyok, micsoda magasságok.
A palota kertje ma egy hatalmas közparkként működi, a helyiek és a turisták is előszeretettel sétálnak, pihennek, sportolnak itt. Végigsétálva rajta egy diadalívhez jutunk, melyet még Napóleon kezdett el építtetni, de csak később, I. Ferenc osztrák császár idejében fejezték be, és már nem a diadalt, hanem a békét hirdeti, Arco della Pace néven.
Ezután tértünk vissza a Sant' Ambrogio templomhoz, ahol a napunkat indítottuk, majd még egy kis séta után nyugovóra tértünk.
3. nap
Szerdára mutatta a legrosszabb időt az időjárás előrejelzés, és bár az esőt szerencsére megúsztuk, tényleg elég hűvös volt. Ezért erre a napra időzítettük a Brerának, a város híres képtárának a látogatását.
 |
| Sforza-palota másik nézetből |
A képtár egy palotában kapott helyet, ahol művészeti egyetem is működik. Az elmúlt években látott monumentális méretű múzeumok után egészen meglepő volt ennek az emberi léptéke, kb. fél nap alatt körbejárható. Ez pont az az idő, ami után az ember már elkezd fáradni, úgyhogy ez így tökéletes volt.
 |
| Palazzo di Brera |
 |
| Egy bús szárnyas ló |
A képtár főleg olasz vallási témájú képeket őriz, de van egy modern szárnya is. Benn nem készítettem képeket, egy kivétellel, egy kedves kis szatír családot ábrázoló festmény nagyon tetszett, szokatlan témája miatt.
De nem kell megijedni a tematika miatt, mert jópár kiemelkedően szép és érdekes festmény található itt. Mi audio guide-dal néztük végig a gyűjteményt, ami jó volt, mert nem csak "céltalanul" bóklásztunk a termekben, hanem a fontosabb képekről információkat is kaptunk.
 |
| A Brera leghíresebb alkotásai |
A Brerában megfáradva ebéd keresésére indultunk, és elég hamar találtunk is egy kis éttermet, ahol kicsit megpihentünk, felmelegedtünk, jól laktunk, és a helyi kávétól ismét életre keltünk. A délután maradék részére konkrét programunk és terveink már nem voltak. Pár geoláda még várt ránk, és csak úgy sétálgattunk. Milánó legbelsőbb belvárosa szerencsére annyira kicsit, hogy gyalogszerrel is vígan bejárható.
Ahogy már írtam, kedden nem tudtuk megnézni a Santa Maria della Grazie templomot belülről, mert mire Az utolsó vacsoránál végeztünk, bezárták a templomot déli pihenőre. Így szerda délután mentünk vissza. Ismét csak azt tudom elmondani, amit az eddigi templomokról, hogy ez is hatalmas és lenyűgöző volt, szép zárása a három napunknak.
Mivel a reptéri transzferbuszunk csak este 7-kor indult a központi pályaudvartól, ami szintén elég közel volt a belvároshoz, így még volt pár óránk sétálni. Ekkor már tényleg csak céltalanul bolyongtunk és szívtuk magunkba a várost. Visszatértünk még a Dóm térre, a Viktor Emánuel passzázshoz, majd gyalog indultunk a pályaudvarhoz, és közben megkerestünk még pár geoládát.
Ilyen intenzív három nap után fáradtan, de élményekkel gazdagon és boldogan ültünk fel a buszra, majd a repülőre, hogy aztán otthon majd álmosan essünk be az ágyunkba. Fantasztikus három nap volt, csak megköszönni tudom Viktornak ezt a szuper szülinapi ajándékot, ami egy ilyen évközbeni, váratlan utazás lett. Milánó nem okozott csalódást, gyönyörű volt, és rengeteg élménnyel gazdagodtunk ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése