Esztergomi séta

Végre eljött a nyár, így már mi is nagy erőkkel készülünk az idei nyaralásra, ami terveink szerint hat napnyi tömény kéktúrázás lesz. Már nagyon várjuk, visszaszámolunk, de addig is, igyekszünk a többi nyári szabadidőnket is tartalmasan tölteni. A mostani hétvégénket Pesten töltöttük, és úgy gondoltuk, az egyik nap kiruccanhatnánk valahova. Mivel egy hét múlva lesz lehetőségünk bőven túrázni, így mostanra egy könnyedebb napot terveztünk. Hirtelen ötlettől vezérelve találtam ki, hogy menjünk Esztergomba, mivel régen voltam (aztán kiderült, hogy Viktor még sosem), nincs messze, szép hely, és természetesen jó pár geoláda vár minket ott is.

Meglepő módon sikerült elég időben nekiindulnunk, így még a városban is viszonylag jól lehetett haladni, majd kiérve a betonrengetegből, megkezdtük kanyargós utunkat a Pilisen és a Visegrádi-hegységen keresztül. Mehettünk volna a 10-es úton is, amire a GPS-ünk nagyon rá akart minket beszélni, de nem hagytuk magunkat, inkább élveztük a szép erdei tájat. Bő egy órás autókázás után leparkoltunk és kezdetét vette a klassz kis kirándulós napunk.

A temető mellett álltunk meg, mivel ide volt a legközelebb az első geoláda, és Viktor egy jó kis kört tervezett, amivel bejárhatjuk az egész várost, majd ide jutunk vissza. Bár azzal a felkiáltással jöttünk Esztergomba, hogy legyen egy laza sétálós napunk, ehhez képest rögtön egy jó kis hegymászással kezdtük. A temető mögött indul egy kis szerpentinút fel a hegyre, melyet a keresztút stációi kísérnek végig, míg feljutunk a tetőre, ahol egy szép kis kápolna várja a kirándulókat. Az itteni láda sajnos nem lett meg, csak a helye, de azért érdemes volt felmásznunk ide, mert a fák között már felsejlett a Bazilika látképe, és egy szép nap ígérete.

Következő állomásunk az én kívánságom volt. Babits Mihály 1924-ben vásárolt itt az esztergomi Előhegyen a szőlők között egy kis présházat, melyet az évek során tatarozva, bővítgetve egy szép kis nyaralójuk lett. Ma a házban múzeum működik. A házhoz sajnos nem lehetett a kálváriától szintben átjutni, hanem vissza kellett ereszkedni a városba, majd egy másik utcán felmászni egy újabb hegyre. Mit ne mondjak, nagyon meredek volt. El is gondolkoztam rajta, hogy közel száz évvel ezelőtt, rosszabb útviszonyok mellett, mikor még nem volt ott több ház, tehát gondolom rendes út sem volt, nem lehetett egyszerű feljutni ide. Főleg mikor Babits már beteg volt.

Kilátás Babits házától

Ő így látta

A ház és a hatalmas kertje is nagyon szépen rendben van tartva. Alulról érkezve pillantjuk meg a kis faverandás házat, majd visszatekintve az innen nyíló panorámát, és rögtön meg is értjük, miért szeretett bele Babits és felesége, Török Sophie ebbe a kis házikóba. Én is el tudnám itt tölteni a nyaraimat, élvezném a csendet, a tájat, a saját kertet...

A múzeum gondnoka nagyon kedvesen kis idegenvezetést tartott nekünk, minden szobát megmutogatott, és érdekes történeteket mesélt a házról és Babitsékról. A nyaraló több helyisége is be van rendezve eredeti illetve korhű bútorokkal, használati tárgyakkal. A beüvegezett verandáról nyílik a legszebb kilátás a városra, ahogy megtudtuk, ez volt a költő házaspár kedvenc helye a házban.

De láthatjuk Babits kis dolgozószobáját, melynek falát festő barátaik dekorálták ki.

A ház talán legérdekesebb része a bejárati ajtó körüli falrész, az autogramfal. Babits erre érdemes látogatói, költők, írók, és egyéb művészek aláírhatták ezt a faldarabot, ami szerencsére máig megmaradt. Viszont megtudtuk, hogy nem volt olyan egyszerű ide felkerülni, illetve fenn maradni. Babitsék ugyanis szigorú cenzúrának vetették alá vendégeiket, és csak azok írhatták alá, akiket ők arra érdemesnek találták. Sőt, olyan is előfordult, hogy valaki aláírta a falat, de elutazása után a házaspár meghányta-vetette a dolgot, és inkább letörölte az aláírást. Végigbogarászva a kor nagyjai azért mind helyet kaptak.

Nagyon érdekes volt a látogatás, örülök, hogy eljöttünk ide, és még Viktor is élvezte, aki pedig kevésbé rajong a költészetért.

Innen ismét visszaereszkedtünk a városba, majd megkezdtük a könnyű sétánkat. Egy multi geoláda segítségével jártuk be a város főbb nevezetességeit, így semmi lényeges nem maradt ki. Viszont maga a város sajnos elég csalódás volt nekünk. Természetesen az egyes nevezetességek (Bazilika, vár, Duna part) szépek voltak, viszont maga a városkép nem. És nem is kellett eltávolodni a belső részektől, maga a belváros is romos, sok ház elhagyatott, betörött vagy bedeszkázott ablakok mindenfele, a használatban lévő házakról is omladozik a vakolat. Ami nagy kár, mert biztos ez is egy szép kis vidéki városka lehetne, látszik a házakon, hogy jobb sorsa érdemesek, és voltak jobb állapotban is. De azért voltak szép részei is, ahogy az alábbi képek mutatják:

Egykori Zsinagóga, ma művelődési ház

Természetesen a város fő nevezetessége a Bazilika, amire mindenhonnan nagyon jó a rálátás, így számtalan fénykép is készült róla.

Kápolna a Szent Tamás-hegyen

Sötétkapu, alagút a vár alatt

Mire a Bazilikához értünk, már jól megéheztünk, és szerencsére rövid keresgélés után találtunk is egy jónak ígérkező éttermet. A Bazilika alatti parkoló, és a fent látható Sötétkapu mellett van a Prímás Pince. Pár évvel ezelőtt hozták rendbe ezt a hatalmas pincerendszert, mely a templom alatt húzódik, és nyitottak benne többek között éttermet is. Elegáns és jó hely lett. Nagyon finomakat ettünk, a kiszolgálás is gyors és udvarias volt, jól esett már a pihenés és a tankolás. Innen pedig újult erővel másztunk vissza a Bazilikához.

A templomot körbejártuk kívül, megnéztük belül. Most csak magát a templom részét jártuk be, a kincstárba és a kupolába nem mentünk fel, illetve a vármúzeum is kimaradt. Mindig kell gondolni a következő látogatásokra is. Még sétálgattunk fenn a bástyán és a várfal mentén, csodáltuk a kilátást Párkány és a magyar hegyek felé is.

Miután kigyönyörködtük magunkat, a vár Duna felőli oldalán ereszkedtünk le a városba, az úgynevezett Macskalépcsőn. Elég meredek, aggódtam is, nehogy megismétlődjön velem egy tizenpárévvel ezelőtti helyi incidens, de sikeresen lejutottam.

Macskalépcső

Következő állomásunk a Mária Valéria híd volt, melyet még én sem láttam épségben. Általános iskolás koromban még csak a romjai voltak meg (bár nem emlékszem rá, hogy láttuk-e), mikor pedig a családdal nyaraltunk itt, épp az újjáépítése zajlott. Az új hidat 2001-ben adták át, így ismét létrejött a szárazföldi összeköttetés Esztergom és Párkány között.

Mária Valéria híd

Visszatekintés a hídról

A Prépost-szigeten még sétáltunk egy kicsit, illetve összeszedtünk pár ládát. Természetesen egy vizekben ilyen gazdag város nem maradhat Nepomuki szobor nélkül, én pedig nem maradhatok fotó nélkül. 

A főtéren még ettünk egy fagyit, majd lassan bezártuk a kört. Illetve a kör bezárása után még elautóztunk a körtemplomig, természetesen egy láda kedvéért. Látványos, ám szintén kicsit romos épület, de talán épp a felújítása kezdődik.

Azt hiszem sikerült a kitaláltaknak megfelelően lebonyolítani a mai napot. Szép időnk volt, jól esett a szabadban lenni, és sok szépet is láttunk. Most pedig már nincs más hátra, mint megkezdeni a felkészülést az egy hét múlva rajtoló nyaralásunkra.