AC Milan, Inter, San Siro, esetleg Monza és a Ferrari. Vagy hogy kulturálisabb vonalon mozogjunk: Scala és persze nem utolsó sorban Az utolsó vacsora. Nagyjából ez jutott eszembe, ha valaki korábban azt mondta nekem: Milánó. Az idei márciusi hosszú hétvége után ennél már sokkal több mindent fogok tudni a városhoz kötni. A bejegyzésben nem feltétlenül veszek mindent sorra, azt Juli nagyrészt már megtette a saját szemszögéből. Helyette összegyűjtök néhány apróbb érdekességet, valamint a kirándulás megtervezéséhez kapcsolódó, már-már szokásosnak mondható technikai információkat.
Juli felkért a magyarázatra, hogy miért is épp Milánó? Roppant jó kérdés! Kicsit induljunk korábbról. Kedves feleségem idén szép kerek számú szülinapot ünnepelt, de ezt inkább ne is forszírozzuk tovább. :) Ilyenkor az ember igyekszik valami frappánsat, kedveset, különösen hasznosat, vagy felettébb emlékezeteset ajándékozni. Sokat törtem a kobakomat a megfelelő ajándékon. Végül arra jutottam, hogy a közös életünk eddigi legmeghatározóbb emlékei a nyaralásainkhoz kötődnek, kézenfekvő volt tehát valamiféle utazásban gondolkodni. A célt két dolog jelölte ki: a romantikusabb változat szerint már nászúton is Rómában voltunk, elsődlegesen Juli kívánsága nyomán. Ezután egy másik olasz város meglátogatása nem lehet melléfogás. Egyébként is nagy rajongói vagyunk az olasz konyhának, valamint Juli nem sokkal korábban említette, hogy egyszer Az utolsó vacsorát is milyen jó lenne személyesen megnézni. Nosza! A kevésbé romantikus magyarázat szerint (különösen a tavalyi londoni utazáskor megvásárolt Wizz Discount Club tagsággal) olcsóbb repülőjegyhez juthattunk kettőnk számára, mint egy győri retúr vonatút. A két dolog szerencsés együttállása miatt a döntés hamar megszületett.
Persze az olcsónak mondható repjegy beszerzéséhez az is kellett, hogy már időben elkezdjek foglalkozni a szervezéssel. Egész konkrétan ez azt jelentette, hogy a karácsonyi ajándékok átadása után már indulhatott is a készülődés. Gyorsan felmértem a nevezetességeket, és arra jutottam, hogy egy három egész napos kiruccanás alatt lényegében mindent meg tudunk nézni. (Sajnos hamar beláttam, hogy az eddigi gyakorlattal most szakítanom kell: nem fog beleférni sem a Stadio Meazza, sem a monzai pálya megtekintése. De végül is ez Juli ajándéka és nem az enyém. Legalább lesz miért visszajönni később.) A három teljes nap pedig szerencsére két éjszaka foglalásával is teljesíthető. A milánói repülők ugyanis reggel 6-kor indulnak oda, visszafelé pedig 22:15-kor. A Wizz Air honlapját böngészve optimális megoldásként a március 14-től 16-ig terjedő időszak jött ki. Így még az is belefért, hogy a hosszú hétvégét csak egyetlen nap szabadsággal kellett megtoldani, cserébe kaptunk három teljes, szabadon eltölthető napot.
Tovább egyszerűsítette a helyzetet, hogy három napra szinte alig kellett csomagot vinni. Fogtunk tehát két hátizsákot, bepakoltuk a legszükségesebb dolgokat, és már indultunk is. Tudtuk előre, hogy a két csomag egyszerűen kis kézipoggyászként felvihető a fedélzetre, ez tehát még plusz felárat sem jelentett. A reggel 3 órás kelés persze fájdalmasan érinti az embert, de hát tudtuk hogy mi vár ránk később, nem is igen panaszkodtunk. A becsekkolás flottul, már-már megszokásból ment. A repülés is sima volt. 7:45 körül landoltunk, és kicsivel 9 után értünk Milánóba a reptéri busszal.
Többször megállapítottuk, hogy az olasz elég laza nép. Kezdődött már azzal, amikor előzetesen transzfert foglaltam Malpensa repülőtér és Milánó központi pályaudvara között. Először is, alig tudtam angolra állítani a honlapot, ráadásul nem is minden szöveget fordítottak le. Érdekli is őket!? Hogy épp retúrt vagy csak egy sima egyirányú jegyet akarok-e venni, az maradt olasz. Másodszor, amikor kifizettem a jegyeket, a nyomtatandó igazolást alig kaptam meg e-mailben. (A gmail persze spamként kezelte.) Végül a legjobb, hogy a jegy szerint a retúr ugyanaznapra (03.14.) szólt. Írtam erről e-mailt az illetékes cégnek, hát persze hogy nem kaptam rá választ. Hogy kerek legyen a történet: nem is számított egyáltalán a dátum, 16-án este simán felengedtek a visszafelé jövő járatra.
A közlekedésüket ugye már be sem kell mutatnom? A duda egy nagyon fontos eleme nem csak az autós, hanem a motoros közlekedésnek is. Apropó motor! Ismét megállapítottuk, hogy az olaszok Vespával a fenekükön születnek. És le sem teszik magukról. Milánó belvárosa is tele volt velük. Nem is autós, hanem kifejezetten motoros parkolók voltak felfestve mindenütt, és tele is voltak annak rendje, s módja szerint. Néhol sétáltunk a járdán és azt nézegettük, hogy az aszfalt miért van felkaparva. Aztán leesett, hogy nyáron megolvad a felső réteg, a motorok kitámasztói meg belesüppednek az aszfaltba,és ezek vagdossák össze mindenütt.
Ha már belváros, és közlekedés: Milánónak jelenleg 4 metróvonala van, az 1-es, a 2-es, a 3-as és az 5-ös, tök logikus módon. Valószínű az 5-ös olyan mint a mi M4-ünk: tervezik még folytatni. Minden főbb nevezetesség alatt húzódik egy vonal, vagy pár perc sétával megközelíthető. A Sforza palotában többször éreztük is a lábunk alatt a metrót elhaladni. Ahogy Juli is írta egyébként, ha egyszer az ember már beért a belső részekbe, onnan már gyalog is egyszerű felkeresni mindent. Mi is ezt tettük. Még első nap, közvetlen a megérkezésünk után vásároltunk egy 48 órás jegyet, ami minden közlekedési eszközre jó volt. Mivel nem két naptári nap, hanem 48 óra az érvényessége, úgy időzítettünk, hogy az utolsó napunkon még beérjünk a belvárosba a bérlettel. (Aztán délután úgy alakult, hogy még több időnk is maradt, így kényelmesen kisétáltunk az állomásra. Ezzel az egy bérlettel tehát megoldottuk a teljes közlekedésünket.)
A városnézések mellett hódoltunk még kedvenc szórakozásunknak, a geocachingnek is. Ahogy szoktuk mondani, ez azért jó, mert olyan helyekre is eljutunk általa, ahová egyébként nem biztos, hogy magunktól is elmennénk. Milánóban ez a tétel úgy módosul, hogy olyan templomokat is megnézhetünk a geoládák okán, amikbe egyébként hót ziher, hogy be nem tennénk a lábunkat. Persze nem azt jelenti, hogy ne lenne érdemes ezeket a templomokat is megnézni. Ahogy Juli is értekezett róla, Milánóban számtalan építészeti stílusú templom található, így nem válik egyhangúvá a látogatás.
A geoládákra az ember már indulás előtt felkészül. A dóm tér környéki ládák épp most betegek voltak, de például kereshettünk volna dobozt a Viktor Emánuel Galéria tetején is. Ezt kihagytuk. Helyette (a templomok mellett) két érdekes találatunk volt az itt töltött idő során. Az első egy webkamerás cache volt. A lényege röviden: a megadott célponton elhelyezett webkamera percenként készít valós idejű képeket az utcáról. A cél az, hogy egy ilyen fényképen a kedves ládászok is szerepeljenek, az így elmentett képpel igazolható a "láda" találata. Ezt már itthonról is érdekesnek találtuk. Normál esetben a kereső a saját okostelefonján nézi az elkészült képet, és menti le azt. Nálunk ez nem állt fent, mert nem sikerült a telefonhoz (értelmezhető áron) külföldi mobilinternet-csomagot vásárolni. Egy lehetőség maradt: valakit értesítünk itthon, aki épp gépközelben ül, hogy segítsen a kép lementésében. Már előzetesen lebeszéltük Juli apukájával, hogy hétfő délután legyen gépközelben, majd mi jelzünk, és akkor így megejtjük a fotózkodást. Már alapból is elég vicces, hogy 900 kilométerre vagyunk otthonról, de a szülők nyomon követik a mozgásunkat. Arról már nem is beszélve, hogy Juli apukája még a jelzésünk előtt megnézte a webkamera képét, és tök véletlenül épp ott kóboroltunk az utcán. :) Mi küldtük az SMS-t, ő pedig már hívott is minket, hogy készen van a felvétel. (Lehet a történet hosszú, és kicsit unalmas, de a helyszínen nagyon szórakoztató volt, hogy telefonon közli velünk, hogy épp merre állunk, és mit fogunk a kezünkben. Pedig ez nem is 1984, hanem 2016. :) )
Egy másik izgalmas láda megfejtéséhez már itthon hozzákezdtünk. Julival mindketten nagy rejtvényfejtők vagyunk, de azt nem gondoltuk, hogy ennyire összetett és hosszadalmas lesz a megfejtés. Nem egy rejtvényt kell ugyanis megoldani, hanem összesen 30-at, a legutolsót pedig a helyszínen. Bonyolultnál bonyolultabb feladatokat kellett megoldani, sok közülük olasz hátterű volt. Párnál még a rejtő segítségére is szükségünk volt, de végül eljutottunk a helyszínre, és ott már adta magát a láda pontos helye. Ez a környék ugyan semmi extra, de közel volt a szállásunkhoz, és a feladványok valamint a megfejtés élménye mégis az egyik legizgalmasabb ládává tette.
Szálláshelyünket szokásos módon a booking.com oldalon foglaltuk le. Az egyik fő szempont továbbra is a reggeli megléte volt, mégpedig az is svédasztalos formában, ugyanis az olasz és francia "egy kis croissant, egy kis kávé reggeliktől" tartottunk. Az ellátásra nem lehetett panaszunk, még rántottát és bacont is lehetett enni. Azért itt tényleg megfigyelhettük az olasz szokásokat. Volt olyan hölgy, aki kb 5 percet töltött az étkezőben, és a maga kis croissant-jából is hagyott maradékot. A kávé persze nem maradhatott ki neki sem. Már majdnem mi éreztük rosszul magunkat, hogy rendesen ettünk. (Természetesen nem idióta turista módjára, halmokat pakolva, vagy ebédre is csomagolva.) A szállás a maga három csillagával nem verte ki biztosítékot, láttunk már ennél jobb állapotú (akár olasz) szállást is, de amire nekünk kellett, arra tökéletesen megfelelt.
Római tapasztalatokból okulva, ezúttal előre felkészültünk szupermarketekből, legalábbis a belvárosban és a szálláshely környékén. A belvárosban egyszerűbb volt, gyakorlatilag alig van a mi fogalmaink szerinti bolt. Legalábbis én nem találtam őket. A szálláshelyünk mellett volt egy, ahol kétszer is tiszteletünket tettük. Egyébként a városban ismét előjött az ebédvadász énünk. Elég nehezen találtunk ugyanis helyet. Na nem azért, mert nem volt a belváros tele éttermekkel, hanem mert egyrészt nem akartuk az összes pénzünket ebédre költeni, másrészt a legtöbb hely igazából kávézónak néz ki, pedig a legtöbben tészta és pizza is minden további nélkül kapható lett volna. Az a klasszikus ristorante vagy pizzeria (mondjuk amiből Rómában egy millió volt) itt nem akart szembe jönni. Nyilván ez a mi bénaságunk volt, de azért szerencsére nem haltunk éhen, és végeredményben még finomakat is ettünk.
És hogy végül én is szót ejtsek a látnivalókról is egy kicsit: a meglátogatott nevezetességek mindegyike nagyon tetszett. Remek volt a Brera a maga fogyasztható méreteivel, és érdekes műalkotásaival; lenyűgözött a dóm mérete, valamint részletgazdagsága; egyébként is az egész Dóm tér valamint az onnan nyíló Viktor Emánuel Galéria fantasztikus építmények. A La Scalaban tett látogatás nekem sokkal többet adott, mint amire számítottam. Nem is csak elsősorban a belső tér (ahol összesen kb. 5 percet voltunk, ott is az egyik páholyban), hanem a múzeumban tett, vezetett túra is. Megállapítható, hogy a milánóiak hihetetlenül büszkék erre a műfajra, és a világhírű komponistáikra, karmestereikre, operaénekeseikre. A Sforza Palota egy az egyben megválaszolta a korábban, még a Borgiák nézése alatt feltett kérdésemet, miszerint valóban akkora városfalakat húztak a középkorban, mint a filmben szereplő díszletek. A válasz az, hogy még nagyobbat is talán. Monumentális építmény úgy ahogy van. Nem véletlenül hagytam a végére Az utolsó vacsorát. Nehéz szavakba önteni ezt a műalkotást. Sosem gondoltam bele korábban, hogy mekkora lehet. Lényegében most realizálódott, hogy ez valóban egy freskó, és valóban hatalmas méretekkel rendelkezik. Nagyon tetszett, na!
A La Scala túrát és Az utolsó vacsoránál tett látogatást még idejében le kellett foglalni. Utóbbinál volt különösen érdekes a helyzet: a hivatalos oldalon már december végén is alig láttam szabad időpontokat. Valószínű az a jellemző, hogy külső cégek sok jegyet felvásárolnak, hogy valamilyen egyéb szolgáltatással megfejelve drágábban értékesítsék tovább a turistáknak. Én mind a két helyre a GetYourGuide oldalon foglaltam előre. Az operában a túravezetést egyáltalán nem bántuk meg, nélküle kevesebb lett volna az élmény, Az utolsó vacsorát pedig másként meg sem igen nézhettük volna. Még egy rövid tipp: a Sforza palota udvarába ingyen be lehet menni mindig. A benti kiállítások minden nap az utolsó órában ingyenesek, sőt kedden már délután 2 órától ingyen be lehet menni mindenhová. Mi is ezt a napot választottuk a Rondanini Pieta megtekintésére. Figyelem: általában hétfőnként zárva vannak a múzeumok. Mi a hétfői napunkat úgy oldottuk meg, hogy a dóm akkor is nyitva volt, valamint a La Scala túránkat is sikerült a hétfői napra foglalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése