Míg mások a locsolókat várják otthon Húsvét hétfőn, addig mi kihasználtuk az első igazi tavaszi hétvégét, és inkább kirándulni indultunk a Bakonyba. Persze az csak álom volt, hogy a többi rendes ember otthon piheni ki a sonka okozta fáradalmakat, ugyanis annyian voltak a Gerence-völgyben, mint talán még soha. Ahogy a patak kanyarog a műút mentén, sok a kisebb-nagyobb piknikezésre alkalmas tisztás, amik most mind tömve voltak emberrel, tűzrakóhely nem maradt üresen. Sebaj, gondoltuk, biztos csak piknikeztek, ahova mi megyünk, arra már biztos nem mennek el mások.
De milyen nagyot tévedtünk. Erre a napra mi is csak egy könnyedebb kirándulást terveztünk be, amolyan évindító sétát. Két geoláda határozta meg az útvonalat, amit mi apáékkal már egyszer bejártunk, ellentétes irányból, de mivel nagyon szép és érdekes a helyszín, meg hogy Viktornak is meglegyenek a ládák, ismét felkerestük.
De milyen nagyot tévedtünk. Erre a napra mi is csak egy könnyedebb kirándulást terveztünk be, amolyan évindító sétát. Két geoláda határozta meg az útvonalat, amit mi apáékkal már egyszer bejártunk, ellentétes irányból, de mivel nagyon szép és érdekes a helyszín, meg hogy Viktornak is meglegyenek a ládák, ismét felkerestük.
A láda megkeresése előtt korábban sose hallottam erről a helyről, pedig a Bakonyt azért már elég jól ismerem. Ez pedig a bakonyi Gyilkos-tó, lánykori nevén Hubertlaki-tó. Megközelítése Bakonykoppány vagy Bakonybél felől lehetséges, az Emil-réten vagy a Hotel Odvaskő mellett érdemes parkolni. A rétről a K+ jelzésen lehet egy kellemes sétával eljutni a tóhoz.
A fent említett turistajelzésen sétáltunk el mi is a tó előtti elágazóig, ahol anyát előre küldtük a tóhoz, mi viszont még tovább mentünk a Hubertlaki vadászházig. Szép, rendezett kis ház, kellemes környezetben, és egy másik bakonyi multi egy pontját is itt rejtették el.
Ami nagyon érdekes volt, hogy épp az erdei varangyok násza dúlt a ház közelében, így rengeteg barna, ragyás párocskát figyelhettünk meg. Nem tudom, ennek ők is örültek-e, de hát aki kimegy az út közepére, az felhívja magára a figyelmet.
Ami nagyon érdekes volt, hogy épp az erdei varangyok násza dúlt a ház közelében, így rengeteg barna, ragyás párocskát figyelhettünk meg. Nem tudom, ennek ők is örültek-e, de hát aki kimegy az út közepére, az felhívja magára a figyelmet.
Jéé, béka! |
A gyors találat és a békák tanulmányozása után követtük anyát a tóhoz. Már útközbe is annyian vonultunk az úton, mintha egy megkésett nagyszombati körmenet lennénk, és ez a sok ember mind a tóhoz jött. De végülis elfértünk, és örömteli, hogy ennyi ember kirándul. A tónál gyönyörködtünk és ücsörögtünk egy sort, megvártuk, míg apa körbejárja és -fotózza a tavat.
A pihenő után azonban nem ugyanazon az úton mentünk vissza a kocsihoz, mint ahogy jöttünk, hanem tettünk egy kis kitérőt a halomsírok felé. Természetesen itt is van egy geoláda. Nincs messze a tótól, de ide már nem vezet turistajelzés, hanem térkép alapján, jelzés nélküli ösvényeken lehet elnavigálni hozzájuk. De a szép tiszta erdőben ez nem volt nehéz.
A pihenő után azonban nem ugyanazon az úton mentünk vissza a kocsihoz, mint ahogy jöttünk, hanem tettünk egy kis kitérőt a halomsírok felé. Természetesen itt is van egy geoláda. Nincs messze a tótól, de ide már nem vezet turistajelzés, hanem térkép alapján, jelzés nélküli ösvényeken lehet elnavigálni hozzájuk. De a szép tiszta erdőben ez nem volt nehéz.
Egyébként ezekkel a halomsírokkal, földvárakkal én mindig gondban vagyok. Elhiszem, hogy nagyon régiek, és emiatt borzasztó érdekesek, de engem ezek a földkupacok nem nagyon tudnak lázba hozni. Valószínűleg azért, mert kívülről ugyanolyanok, mint bármely más domb vagy hegy. Nyilván régészek megkutatták már ezeknek a belsejét, és igazolták, hogy mesterségesen létrehozott elemek, és mi céljuk volt, de én azért jobban kedvelem a kicsit konkrétabb történelmi emlékeket. :)
A síroktól pedig visszakanyarodtunk a parkolóhely felé, és a szép - errefelé már csendes - erdőben visszasétáltunk. Visszaúton egy idő után az egykori bakonyi kisvasút nyomvonalán haladtunk, mely az 1900-as évek első felében létesült, több vonalon szállították vele az erdőkben kitermelt faanyagot. Az 1960-as években pedig személyszállítás is zajlott Franciavágá-Gerencepuszta-Móricháza között. De a csillaga hamar leáldozott, és a 70'es évekre teljesen felszámolták a síneket is. Mára már csak a jellegzetes töltéssel megerősített alapja és néhány hídpillér emlékeztet rá.
Visszaérve az Emil-rétre még elfogyasztottuk a könnyű kis előebédünket, hogy életben maradjunk, míg otthon meleg kajához jutunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése