2016. március 24., csütörtök

Egykor volt Csepel Művek

Ha azt mondom Csepel Művek, az emberek zöme nem egy tipikus vasárnap délutáni séta helyszínre gondol. És igazuk is van, ha a konvencióknál maradunk. De hol van az megírva, hogy vasárnap délután csak a Városligetben, vagy hogy hazai pályán maradjak a Baross utcán lehet korzózni? Na ugye. Így jutottunk mi a Csepel Művek területére, természetesen nem céltalanul, a komplexumot bemutató geoláda csábított minket ide, melynek felkeresése már évek óta váratott magára.

A fénykor

A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek 1892-ben kezdte meg a Csepel-szigeti telephelyen a működését, kapacitását és termelését évről évre növelve, az I. világháború idejére az ország egyik legnagyobb hadiüzemévé nőtte ki magát, harmincezer ember dolgozott itt. A munkásoknak pedig nem csak munkahelyet, hanem otthont is jelentett a gyár, ahol lakótelep is épült a számukra. A háború végeztével polgári igények kiszolgálására álltak át, a gyár növekedésével már nem csak hazai, hanem külföldi piacokra termeltek, sőt, külföldi irodákat, telephelyeket is nyitottak.

 
A II. világháborúban nem volt egyszerű a gyár élete, mivel a Weiss család zsidó volt, és számos zsidó munkást alkalmaztak, de hadiüzem lévén, viszonylag hosszú ideig működhettek ebben a formában. A család sikertörténete 1944-ben ért véget, mikor a német megszállók letartóztatták őket, és átvették a gyár irányítását. A háború alatt komoly károkat szenvedett, de az államosítás után újjáépítették, és folytatódott a termelés. A család és a gyár történetéről nemrégiben olvastam egy nagyon érdekes könyvet, melyet Weiss Manfréd Amerikában élő dédunokája írt.

Forrás

(Bővebben a wikipedián és a Csepel Művek honlapján.)

Ilyen történelmi múltú gyártelep bebarangolásának vágtunk hát neki egy ügyesen felépített multi geoláda segítségével. A múlt dicsőségét a hatalmas terület, és a századeleji szép téglaépületek, míg a jelen valóságát a kihalt utcák, betört ablaküvegek és az omladozó csarnokok mutatják. Borzasztó kettős érzésünk volt végig a túra során.

A Csepel Művek, mint egy gyár már régóta nem üzemel, az épületek egy részét egyes cégek használják ilyen-olyan célokra. Ezek sikerességét, méretét jól mutatják az általuk birtokolt épületek állapota, van aki szépen felújított épületben gyártja a modern kor termékeit, mások huzatos, kissé romos üzemcsarnokokban próbálnak a piacon életben maradni.





Romos csarnok



Duna parti panoráma

Erőmű



Még ma is mutatós épületek


A jelen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése