Kéktúra 3. szakasz - Balaton-felvidék (Keszthelyi-hegység)

Az idei nyaralásunk merőben más lett, mint az elmúlt években. Most nem utaztunk külföldre, és nem városnézős programot szerveztünk, hanem egy ötnapos vándorlást a Balaton-felvidéken. Ahogy itt a blogon is beszámoltunk róla, már évek óta járjuk az Országos kéktúra szakaszait, de eddig három napos volt a leghosszabb összefüggő túránk. Tavasszal, a Piliscsaba-Hűvösvölgy szakaszon jártunk éppen, mikor a Nagy-Szénáshoz közelítve arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mennyire jó lenne kipróbálni magunkat egy hosszabb kiránduláson is, tavaly is nagyon élveztük a három napot a Bükkben, menjünk idén valami hosszabbra. Hogy pontosan kinek az ötlete volt, már a történelem homályába vész, Viktor állítja, hogy ő találta ki, szerintem én, de a lényeg, hogy mindkettőnknek volt hozzá kedve. Ezek után már csak a helyszínt kellett kitalálni. Itt már egészen biztos, hogy az én elképzelésem lett a befutó, Viktor Nógrádba szeretett volna menni, és összekapcsolódni a már meglévő mátrai szakasszal, míg én a Balaton-felvidékre vágytam már évek óta, bármilyen típusú nyaralásra. Nem kellett sokáig érvelnem, nyugat nyert.

A hét megszervezése elég gyorsan ment. Azt az elején egyöntetűen megszavaztuk, hogy a sátrat és egyéb kellékeit nem akarjuk cipelni, hanem minden este házban akarunk aludni. Nem a sátrazással van a bajunk, hanem a cipekedéssel, ami így sem volt annyira könnyű. Emiatt úgy álltam neki az útvonal megtervezésének, hogy felírtam a kéken található településeket, ezek távolságait és magasságkülönbséget, és ezekkel az adatokkal indulhatott a sakkozás, hogy jönnek ki a legjobb szakaszok. Majd mikor összeállt a terv, elkezdtünk szállásokat keresni. Ez nem mindig ment egyszerűen, mily meglepő, a Balaton és a Balaton-felvidék nyáron csurig van. De kisebb útvonalmódosítások után sikerült egy egész használhatónak tűnő tervet kovácsolnunk:

• 1. nap Sümeg - Zalaszántó
• 2. nap Zalaszántó - Keszthely
• 3. nap Keszthely - Tapolca
• 4. nap Tapolca - Nemesgulács szőlőhegy
• 5. nap Nemesgulács szőlőhegy - Balatonhenye
• 6. nap Balatonhenye - Nagyvázsony

Mikor eljött a várva várt szabadság, nem volt más hátra, mint a lehető legkevesebb holmit bepakolni, és útra kelni. Igyekeztünk csak a legszükségesebbeket vinni, pontosan kiszámolt mennyiségű ruhaneműt, tisztálkodó holmit, térképet, gps-t, fényképezőt. Illetve az adott napra enni és innivalót. Így is lett egy nagy és egy közepes hátizsákunk. A kaland Győrből indult, ahonnan a szüleim lefuvaroztak minket a kiinduló állomásra, Sümegre.

Dátum: 2016. 07. 18.
Táv: 25,7 km
Mozgási idő: 5h 41m
Mozgási átlagsebesség: 4,5 km/h
Teljes átlagsebesség: 3,2 km/h
Teljes szintemelkedés: 516 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Sümeg - Sarvaly erdészház - Tátika - Hideg-kúti major - Sztúpa - Zalaszántó

Reggel viszonylag időben sikerült összeszedelődzködnünk, és elindulnunk, így 10 órakor már a sümegi vasútállomáson nyomtam be az első pecsétet a füzetbe. Itt máris találkoztunk egy hasonszőrű párral, akik szintén ezt a szakaszt járták be, és napközben még többször összefutottunk. Viszont mi még ekkor nem indultunk el, mivel apa kitalálta, hogy kocsival vigyük át a nagy hátizsákot az első esti szállásunkra, Zalaszántóra, így legalább ennyivel is kevesebbet kell cipekednünk. Ez nekem nagyon jól jött, mert így első nap csomag nélkül szökelltem végig az úton. (Akkor még nem tudtam, hogy milyen könnyen vagyok, csak a következő napokon derült ki, mikor már kíméletlenül húzta a vállamat a zsák.) Úgyhogy köszi apa, nem mondhatod, hogy sose hallgatunk rád! :)

Ezt a táskafuvarozást viszonylag gyorsan lezongoráztuk, mosolyogtunk is magunkban, hogy autóval negyed órás utat mi egy nap alatt fogunk bejárni, milyen ésszerű, amit csinálunk. Na de már a bölcsek is megmondták, hogy a hegyet azért kell megmászni, mert ott van. Tehát mentünk. Mielőtt búcsút vettünk volna  a szülőktől, még a felmásztunk együtt a várhegy derekáig. Ott mi begyűjtöttünk egy geoládát, természetesen, majd egy túraindító fotó, búcsúpuszik, integetés, anyáék fel a várba, mi le a kékre, és hajrá.

Izgalmas és érdekes érzés volt az indulás. Akkor mi most hat napig menni fogunk folyamatosan? Pedig ugyanúgy indultunk el, mintha csak egy napos túrát terveznénk. Az érzés szép lassan jött meg, hogy mit is csinálunk, el kellett telnie egy-két napnak, mikor már olyan természetes lett, hogy akkor most reggel elindulunk, végigjárjuk a tervezett szakaszt, este megérkezünk, alszunk, és minden kezdődik elölről. És ez nagyon jó volt így, közben úgy éreztem, ha végtelen időnk lenne, nem akarnám abbahagyni hat nap után.

Aztán szép lassan elhagytuk Sümeget, először aszfaltúton sétáltunk ki a városból, és jól láttuk előttünk a hegyet és az erdősséget, amerre utunk majd vinni fog.

A vár látványa öt napig kísért minket

A monoton aszfaltkoptatást egy nagy napraforgómező mellett hagytuk abba. Az egész hetünkre jellemző volt, hogy nagyon sok ilyen szotyiültetvényt láttunk, a virágok pedig épp teljes pompájukban tündököltek, így készült is róluk jó pár fotó.

Felémforgó

A kéket pár száz méter erejéig elhagytuk egy geoládát rejtő gigafa kedvéért. Hatalmas matuzsálem, szemölcsökkel, göcsörtökkel, és biztosan nagy-nagy bölcsességgel. A korán kívül érdekessége a rászegezett kereszt, ami érdekes jelenség, mert Jézust egy keresztre szögezték, a keresztet meg a fára... De úgy tűnik, mások is láttak valamit ebben az óriásban.

A fa után nemsokkal visszatértünk a kékre, és a mai napra végérvényesen belevetettük magunkat az erdősségekbe. Már itt utolért minket a természet nyugalma, csak az útra kellett figyelni, és átadnunk magunkat a szépségeknek. Ahogy vonul a felhők árnyéka az úton, az erdő susogása, a százféle madárhang.

Dél lett, mire elértük a második pecsételőhelyet, a Sarvaly erdészházat. Itt könnyen megtalálható helyen a kerítésen várt minket a pecsét. A kerítésen belül, a ház előtt egy széken pedig egy mutatós rókabőr nézett velünk szembe. Persze, értem én, vadászház, de akkor is, szegény róka! Mivel eljött az ebédidő, a gyomrunk is jelzett, így ebédelőhely után néztünk. A házon túl a réten találtunk egy padot, ami pont alkalmas volt erre a célra. Kicsit följebb pedig épp egy vándortábor lakói sátraztak. Elfogyasztottuk a szendvicseinket, üldögéltünk és pihentünk egy kicsit, aztán újult erővel indultunk tovább, mert lassan kezdődött az igazi erdei szakasz és a hegymászás is.

Második pecsét a Sarvaly erdészháznál

Ebédelőhelyünk

Az erdészeti útról letérve megkezdtük a mászást a Tátikára. Öt napnyi kirándulás alatt természetesen voltak szebb, és kevésbé szebb szakaszok. Ez az erdő a legszebbek közé tartozott. Egy vadregényes ősbükkösön vezetett át az utunk, olyan hatalmas fák között, amilyeneket ritkán lát az ember. Nem csak magasságuk, hanem a törzsük körmérete alapján is lenyűgözőek voltak. Nem vagyok erdészeti szakember, így nem tudom, milyen művelési és -gondozási eljárásokat alkalmaznak a különböző erdőtípusoknál, de itt úgy nézett ki (ahogy tavaly fenn a Bükk-fennsíkon is), hogy nagyjából magára volt hagyva a bükkös. Úgy nőnek és pusztulnak el a fák, ahogy a természet diktálja. A kidőlt fákat sem viszik el, hagyják visszakerülni a nagy körforgásba. És ezek a hatalmas fák már mind egyéniségek, a bal oldali iker-bükknek például arca van, gülü szemek, fintorgó orr és száj.

Ősbükkös a Tátikán

Ilyen gyönyörű környezetben szinte észre se vettük, és már felértünk a nyeregbe, ahonnan a kék lefele indult, de a romjelen fel lehetett mászni Tátika várromjához. Otthon azt beszéltük meg, hogy nagyon nagy kitérőket nem akarunk majd tenni, hisz mindig jöhet valami váratlan esemény, új útszakasz, amivel nem számoltunk, de ide olyan gyorsan és könnyen feljutottunk, hogy úgy döntöttünk, felmászunk a várhoz is.

Tátika várának romjai

Nem is bántuk meg a döntésünket, mert egy rövid kaptató után már fenn is voltunk a várnál. Elég látványos kis rom, nem vitték túlzásba a tatarozását, de a meglévő falakból szépen kirajzolódott az egykori fellegvár, körülnézve pedig meggyőződhettünk arról, miért is ide építették eleink. Számunkra gyönyörű kilátás, a várvédőknek pedig remek megfigyelőhely lehetett. Megcsodáltuk, honnan indultunk reggel, és azt is, merre megyünk majd a következő napokba. És itt láttuk meg először a Balatont is.

Erre visz majd az utunk

A nézelődés után aztán visszatértünk a nyeregbe, majd a kékre leereszkedtünk a Zalaszántó-Bazsi közti műút melletti Hideg-kúthoz. A kútból sajnos nem folyt víz, de beosztottuk a vizünket, így kitartott a túra végéig. Kereszteztük a műutat, majd a Zalaszántó fölötti Herman-tó-hegyet kerülte meg a kék. Szép szőke gabonaföldek (a pontos típusát nem tudtuk megállapítani, pedig Viktor még meg is kóstolta) mellett vezetett az utunk, majd elindultunk fel a Kovácsi-hegyre.

Viszonylag rövid és könnyű mászás után aztán meg is pillantottuk a Sztúpát, Európa legnagyobb buddhista szentélyét. Lenyűgöző látványt nyújt ez a 30 m magas, hófehér építmény, mely egy réten emelkedik a magasba, Zalaszántó fölé. 1992-ben építették, és maga a Dalai Láma szentelte fel. És hogyhogy itt épült egy ilyen szentély? Egy dél-koreai buddhista szerzetes határozott úgy 1990-ben, hogy egy rendszerváltó országban sztúpát épít, és így talált Magyarországra. A hatalmas építményben egy arany Buddha szobor látható, és Buddha csontszilánkjait is befalazták a toronyba. Akármilyen vallású, vagy épp nem vallásos az ember, de érdemes ide ellátogatni, mert különleges hangulatú a hely. A rét szélén a fákon körben imazászló füzérek lobognak a szélben, keleti zene szól, és füstölő illata száll a levegőben. Még szerencsénk is volt, mert már felfele mászva éreztük, hogy szorul a levegő, gyülekeznek a felhők. De csak pár cseppet kaptunk belőle fenn a réten, és láttuk, ahogy a szél sebesen elfújja őket.

Imazászlók a szélben

A Sztúpától a Világosvári-szőlőhegyen át vezetett le az utunk a faluba. Többször nagyon szép kilátásban volt részünk, és nagyon szép kis régi présházak, és szőlők között sétáltunk lefele.

Kellemes és szép sétával értünk le a faluba, ahol a Zöld vendégházban volt aznap esti szállásunk, ami rögtön a falu elején, a kék mentén áll. Nagyon kellemes kis szálláshely volt, kedves tulajdonossal. Megérkezéskor kaptunk egy kis üdvözlő itókát, ami a jóleső fáradtság mellé még kellemesen lezsibbasztott minket. Ezután indultunk még neki a falunak. Egyrészt vacsorázni, a NemdeBár sportbüfében fogyasztottunk el egy pizzát illetve hamburgert. És mivel kicsi a falu, minden nevezetesség egy helyen van, még sétáltunk is egy kicsit. A főúttól nem messze áll a Kotsy vízimalom, ami napközben látogatható is. Mi erről most lemaradtunk, de kívülről megnéztük a szép kis malomépületet, megkerestük az itt rejtőzködő geoládát, és a reggel Nemeshanyban összegyűjtött malmok között vándorló mozgó ládát is letelepítettük itt. A Tátika presszóban benyomtuk a harmadik pecsétet is a füzetbe, elsétáltunk a szép kis Szent Vendel-kápolna mellett, majd visszatértünk a szállásra, hogy kipihenjük magunkat, és másnap újult erővel indulhassunk neki az újabb szakasznak.

Dátum: 2016. 07. 19.
Táv: 30,6 km
Mozgási idő: 6h 34m
Mozgási átlagsebesség: 4,6 km/h
Teljes átlagsebesség: 3,5 km/h
Teljes szintemelkedés: 516 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Zalaszántó - Rezi-vár - Rezi - Gyöngyösi csárda - Egregy - Hévíz - Keszthely

Sikerült is kipihennünk magunkat, jót aludtunk, frissen ébredtünk. Vendéglátónk bőséges reggelit tálalt nekünk, és nagyon kedvesen még ő biztatott minket, hogy nyugodtan csomagoljunk el minden maradékot, hogy legyen mit ennünk napközben. Ez jól is jött, mert úgy terveztük, hogy majd még a faluban veszünk magunknak szendvicsnek valót. Úgyhogy ezt a szálláshelyet mindenkinek csak ajánlani tudjuk, mert kényelmes, rendezett, és kedves a tulajdonos is.

Na, aztán ezek után nekivágtunk az útnak. Déli irányba végig kellett sétálnunk a falun, majd egy réten vágtunk át, ahol viszont már előttünk magasodott az aznapi legnagyobb kihívásunk, a Meleg-hegy. 

A tavalyi évben több helyen is változott kisebb-nagyobb mértékben a kék útvonala. Ezek már a tervezés során okoztak némi fejtörést, ugyanis sehol sincs dokumentálva, hogy ezek az eltérések mekkora távolság illetve szintbeli különbséget okoznak. A tavalyi bükki túránkon ezek jelentősen megnehezítették a napjainkat, annyi plusz kilométert és mászást okoztak, amire nem számítottunk. Így idén már sokkal tudatosabban próbáltam készülni, csak sajnos nem sok eredménnyel. Egy dokumentumot találtam csak, amiben kis térképkivágatokon kézzel berajzolva láthatók a változások, illetve a változás javaslatok. Tehát lehet meg sem valósult mind? De számszerűsített adatokat ez sem ad. Az új, igazán mutatós kéktúra honlapról pedig még a korábban közölt résztáv adatok is eltűntek, csak az egyes nagy szakaszok adatai találhatók meg, amik adott esetben egy 50 km-es távon - amit mi több részre szedve járunk be - nem túl informatívak. Úgy tűnik, ennyi rizikót vállalni kell. De hogy ezt miért itt mesélem el? Ugyanis ezen a szakaszon egy jelentős változás történt. Eddig a kék kikerülte a Meleg-hegyet, és valószínűleg egy viszonylag unalmas aszfaltúton, majd egy szántóföldön áthaladó úton érte el Rezit. Most viszont fel kellett mászni a hegyre.

Oda mászunk fel frissen-gyorsan - Rezi vár

Mint apától már a túra előtt megtudtuk, aztán pedig a térképen is olvastuk, "ambó dominó", még a kötelező sorkatonai szolgálat idején a Meleg-hegy déli lejtőin, illetve kaptatóin működött a hegyikiképző-tábor. Úgyhogy apa is itt képződött ki hegyileg. Így, hogy figyeltem, meg is találtuk a nyomait, pár beton gúla személyében.

Egykori katonai hegyi kiképzőbázis

Ettől az új, plusz mászástól eléggé tartottam, ugyanis beleálltunk a hegybe, és egy, a szintvonalakra tökéletesen merőleges völgyön kellett feljutnunk, kb. 150 m-es szintkülönbséget legyőzve. De a félelmem nagyon hamar elillant, amikor elindultunk felfele. Ezt a szakaszt is beteszem a hét legszebb szakaszai közé. Gyönyörű út volt, markáns domborzattal szabdalt bükkerdőn kúsztunk egyre feljebb és feljebb. És még a mászást is élveztem. Tavaly óta rendszeresen futunk Viktorral, és úgy tűnik ez nagyon jót tett a gyaloglós kitartásomnak és kondíciómnak is. Így szerencsére egész könnyedén jutottunk fel a nyeregbe. Itt megismétlődött ugyanaz, mint tegnap. Döntés előtt álltunk, hogy leereszkedjünk-e rögtön a hegyről a kéken, vagy másszunk fel még bónuszképp a Rezi-várhoz. 

Kilátás a Sztúpára

Ismét bevállaltuk, és még 50 m szintet letudva felkapaszkodtunk a várromhoz. Itt is egy jó nagy vándortábor sátrai álltak, tele volt gyerekekkel a rét. Ez a vár még jobb állapotban volt, mint tegnap Tátika vár. A kilátás pedig innen is igazán pazar volt. Visszanéztünk a még idáig is világító Sztúpára, és előre tekintettünk a ránk váró tanúhegyekre.

Rezi vár

Majd szép lassan innen is leereszkedtünk, elhagytuk a hegyet, és ismét nagyon szép gabona- és napraforgó táblák között vezetett az utunk Reziig. Az időjárás végig kegyes volt velünk, meleg volt, de nem kánikula, kisebb bárányfelhők jöttek-mentek, nyár volt, nem panaszkodhattunk.

A falu határában pecsételtünk, frissítettünk, de nem pihentünk sokat, mert még sok volt hátra aznapra, az ebédidő is közeledett, és az terveztük, hogy majd a Gyöngyösi csárdában ebédelünk. Úgyhogy gyorsan nekiindultunk, hogy minél hamarabb letudjuk ezt a két kilométert, ami először szőlős dombon, majd egy kis erdőn vezetett keresztül. Szerencsére nem igen tévedtünk el a héten, végülis GPS-szel azért nem is lenne egyszerű, itt azonban volt egy szakasz, ahol a hiányos jelzések miatt lendületesen továbbmentünk azon az úton, amiről le kellett volna térnünk. Szerencsére hamar észrevettük a hibát, és korrigáltunk.

A csárdát már jócskán korgó gyomorral értük el, így nem volt kérdés, hogy itt ebédelünk, ugyanis már a felkészülés során olvastuk róla, hogy nagyon jó hely. De milyen is lenne, ahol már lassan 300 éve csárda áll. Még sose láttam, így nagy meglepetés volt, hogy milyen szép épület ez. Ahogy írják is magukról, az építése óta változatlan formában áll itt. Szerencsére a berendezéssel, körítéssel sem estek át a ló túloldalára, nem vitték túlzásba a betyár romantikát se. Nagyon ízlésesen van berendezve a csárda udvara, szőlőlugas alatt pihenhet meg a fáradt vándor, és válogathat mindenféle ínycsiklandó falat közül. Nagyon finomat ebédeltünk, erőt gyűjtöttünk a délutánhoz, amire szükségünk is volt, majd folytattuk utunkat. 

Lassan 300 éve csárda

A csárda mellett egy hatalmas szomorúfűz alatt áll két betyár sírja. Itt egy kis kitérőt tettünk egy geoláda miatt, ami számomra érthetetlenül messze volt elrejtve a síroktól. 

Betyárok nyughelye

Természetesen nem csak legszebb, hanem legkellemetlenebb szakaszok is adódtak útközben. Az egyik ilyen a csárda utáni közel 1 km-es műút melletti gyaloglás volt. Műút mellett nem csak kényelmetlen és unalmas közlekedni, hanem veszélyes is. Nyilván az autósok sem örültek a két őrültnek, akik a főúton sétafikálnak. De egyszer mindennek vége lesz, így egy kis úton átvágtunk keresztben a már-már megszokottá váló napraforgótáblán, majd párhuzamosan haladtunk jó hosszú ideig a műúttal.

Zsidó temető

Pár kilométer után egy rövid kaptató következett egy rendkívül kellemetlen apró legyekkel teli erdőben, akik mind a mi arcunkat akarták közelebbről megnézni. Ez roppant idegesítő tud lenni már pár perc után is, szerencsére hamar kiértünk az erdőből, és elértük Hévíz határát és az Egregyi-templomot, ami már az Árpád-kor óta itt áll.

Egregy Árpád-kori temploma

Innen szép pincesor és szőlők között vonultunk be ténylegesen Hévízre, ahol római kori villák maradványait tárták fel, és alakítottak ki nagyon szép bemutatóhelyet. Valahol itt ért el minket, de engem mindenképp a mélypont. Meleg volt, húzott a hátizsák, és még sok volt hátra Keszthelyig.

Római kori villák

Így aztán úgy döntöttünk, kell egy kis pihenés, és az alább látható érdekes kék templommal szemben rogytunk le egy padra, és lazítottuk ki megfáradt vállainkat. A templom több szempontból is érdekes volt, egyrészt kék, másrészt a formája. Nem nagyon láttam még hasonlót, és rögtön az jutott eszembe, hogy tisztára olyan, mintha Réber László rajzolta volna.

Így rajzol templomot Réber László

A hévízi pecsét a fürdő bejáratától nem messze található buszpályaudvaron várt minket. Ezen a környéken nem időztünk sokat, mert szerettük volna minél hamarabb elérni aznapi végcélunkat, Keszthelyt, illetve pár évvel ezelőtt egy nyaralás során átjöttünk Hévízre, ahol a geoládák többségét is begyűjtöttük már, illetve fürödtünk is. Mondjuk egy kis pancsolás most is jól esett volna a már igencsak megmerevedett izmainknak, de a pihenő után újult lendülettel vágtunk neki. Hévízt és Keszthelyt bicikliút is összeköti, és mi ezen hagytuk el a várost. Az út első fele még egész kellemes volt, ugyanis hatalmas ciprusfák árnyékában haladhattunk, de egy idő után már csak az unalmas aszfalttaposás maradt nekünk. Vagy 4 km-en keresztül.

Mikor már ismét fogyott az erőnk és a türelmünk, és azt hittük, sose érünk célba, végre megérkeztünk Keszthelyre. Mondjuk még itt is jó pár kilométert meg kellett tennünk a városban, de mikor elértük a Festetics-kastélyt, kicsit megkönnyebbültünk. Egyrészt ez egy olyan szép és szeretett épületem, hogy mindig örülök, ha itt lehetek, másrészt itt is tartottunk egy kis pihenőt. Na nem mondom, a vacsora utáni sétájukon lévő, csinos nyaralók közül eléggé kilóghattunk, csapzottan, koszosan, izzadtan. De akkor már nagyjából minden mindegy volt.

Az utolsó pihenő után aztán vettünk még egy nagy levegőt, és nekivágtunk az utolsó pár kilométernek. Először leereszkedtünk a vasútállomáshoz, és a közeli kocsmában benyomtuk az újabb pecsétet a füzetünkbe. Innen aztán már nagyjából egyenes út vezetett a parttal párhuzamosan a szállásunkig. Megkönnyebbülten rogytunk le a szobában, és Viktor ekkor még azt hitte, vége a napnak, nem tudta, hogy én még el fogom csábítani a partra. Eredetileg ugyanis azt terveztük, hogy majd hamar megérkezünk Keszthelyre, és strandolunk egyet délután. Na, hamar nem érkeztünk meg, így a pancsolás is kimaradt, de nem akartam úgy itt hagyni a várost, hogy nem látom a Balatont. Így a vacsorára szánt szendvicseinkkel felszerelkezve lebattyogtunk a partra, sétáltunk kicsit a mólón, majd leültünk szembe a tóval, és megvacsoráztunk. Nagyon szép volt a szélcsendes víztükör, ahogy a Nap lement, a Hold pedig felkelt a horizonton. Jó volt ott üldögélni, pihenni, és élvezni a nyugalmat. Azt hiszem, Viktor se bánta meg, hogy így zártuk a napot, és az első kéktúra szakaszt.

Holdfelkelte