Muzsla TT

Dátum: 2016. 04. 09.
Táv: 26 km
Teljes átlagsebesség: 4,3 km/h
Teljes szintemelkedés: 830 m (becsült érték)
Nehézségi fok: ****

A "Vajon mi lesz holnap?" kérdést tettem fel legutóbb a Facebookon, amikor megosztottam a biatorbágyi teljesítménytúráról szóló blogbejegyzésemet. A kérdés időpontja 2016. április 8-a, a tárgya pedig elsődlegesen a másnap megtartott Mátrabérc - Hanák Kolos - Muzsla teljesítménytúra (számunkra utóbbi) volt. Kedves barátunk, Ági ekkor a következő kommentárt fűzte a kérdéshez: "Ügyesek lesztek! Az elején egy kellemes séta lefele, aztán megszenvedtek Ágasvárral és meghaltok a Muzslán, mikor visszatekintetek a messzi-messzi Galyatetőre. De lefele megcsodáljátok a Horka-tető virágait, és a végén csak eléritek az áhított sártengert. :) Közben találkoztok másik 2000 emberrel, akik ugyanúgy lelkesednek ezért a napért mint ti. [...]". Majdnem mindenben igaza lett.

Pedig nagy dilemma volt ez az egész. Jó pár évvel ezelőtt jártuk már meg, amikor a meteorológia országos esőt jósolt. Mi mégis elmentünk a dobogókői geocaching versenyre, és ahogy azt kell bőrig el is áztunk. Akkor megfogadtam, ha országos eső közelít, én a lábam nem teszem ki otthonról, nem hogy majd erdőbe megyek. Végképp nem teljesítménytúrázni.

Egész héten árgus szemekkel, naponta többször figyeltük az összes fellelhető online időjósló oldalt (vagyis: időkép, met, köpönyeg). Folyamatosan változott az előrejelzés. Volt amikor 8 mm, volt, amikor csak 5 volt várható, de egy biztosnak ígérkezett: már péntektől megint beköszönt (az ominózus augusztus 20. óta évenként menetrendszerűen 5-10-szer) beharangozott ítéletidő, és mindent elborít az eső. Akkor tehát ennyit a túráról. Ehhez képest pénteken Budapesten (legalábbis amerre jártam) egy csepp esővel nem találkoztam. Oké, felhők voltak. Úgy döntöttünk tehát, hogy szombat reggel Domoszló felé útba ejtjük Szurdokpüspökit, és ha még akkor sem esik, akkor megpróbáljuk. Legfeljebb kiszállunk valahol.

Szombat reggel, 6:40, már megint hajnalban kell kelni. Ilyenkor mindig belegondolok, hogy normálisak vagyunk-e. Kikémleltem az ablakon, és bár valamiféle nedvesség megállapítható volt az úton, de eső nem esett. Nosza, induljunk neki! 8:20 körül értünk Szurdokpüspökibe, az eső bármilyen nyoma nélkül. Felszálltunk a Galyatetőre, a rajthoz menő buszra. Lényegében ezzel eldőlt, hogy elindulunk. Nagyjából ahogy Hasznos után beértünk a Mátrába, persze megjelentek a buszablakon az esőcseppek. Nem baj, kemények leszünk, mint a beton, gondoltuk.

Azóta nem jártunk fent Galyatetőn, ahogy átadták az új turistaközpontot. Itt volt a nevezés, majd később a rajt is. Mindketten úgy éreztük, hogy egy kávéra szükség van indulás előtt, és így volt alkalmunk szemügyre venni az épületet, legalábbis a büfé részét. Az nagyon rendben volt, igényes, jó hangulatú hely. Gyerekeknek külön játszósarok. Ha a többi rész is ilyen, akkor bátran ajánlható. A kávé és egy gyors fotó után szedtük a sátorfánkat, megkaptuk a rajtidőt (9:57), és elindultunk.

Hullámvasút Piszkés-tető felé

Az első pár száz méter megmutatta, hogy ez a túra kemény lesz. A turistacentrumtól ugyanis az út a kilátó felé indul, ami már rögtön egy kis kaptató. Ekkor még nehezen álltak rá a lábaim az emelkedőre, egy pillanatra meg is ijedtem, hogy mi lesz itt később. Az ijedtség aztán hamar elmúlt, ugyanis egy viszonylag könnyű szakasz követte ezt az emelkedőt. Tulajdonképp, ha belegondolok, egészen a Szamár-kőig alig kellett valamit emelkedni. Az az egy-két hullám még fent a gerincen nem számít különösebben.

Merre tovább?

Az eső (mint ahogy a nap folyamán végig) esett. Nem úgy, mintha dézsából öntenék, szerencsére, de azért esett. Sosem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy kell-e a kapucni vagy sem. Ha kapucniban vagyok, akkor beleizzadok, és attól lesz vizes a fejem. Ha leveszem, akkor ázik az esőtől. Ha megint felteszem, akkor meg a közben benne megállt vizet húzom a fejemre. Szóval nem volt ideális a helyzet. Emellett köd is volt, ami a kilátást meglehetősen korlátozta. Mindez azért nem rettentette el azt a közel 2500 embert, akik valamely távon beneveztek. 2500 fő... Atyaég! Mi van, ha jó idő lett volna? Ennyi ember mellett természetesen néhány helyen előfordultak torlódások, különösen a nehezen megmászható terepeken, például Ágasvárra föl, onnan le, vagy akár a Csörgő-patak előtti ereszkedő során. Én nem láttam különösebb perpatvart, a futók és a gyalogosok jól tolerálták egymást. Mi elengedtük őket, különösen ha szóltak, hogy melyik oldalról kerülnének. Amikor pedig libasorban kellett menni, akkor jellemzően ők is kivárták a sorukat.

Nem vagyunk még túlzottan rutinos teljesítménytúrázók, csak tanuljuk még a szakmát, de az azért hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az állás, a pihenő a legnagyobb ellenségünk. Még ha lassan is, de ha halad az ember, akkor nagyobb esélye van a szintidőn belüli teljesítésre. Pihenni persze kell, de okosan kell beosztani ezeket a szüneteket. Mi a Vöröskő-kilátónál található ellenőrzőpontig (a GPS-ünk tanúsága szerint) egyetlen másodpercre álltunk meg csak. Engem ez teljesen meglepett, de végiggondolva, tényleg így volt. A kilátónál tartottuk az első kisebb pihenőt. Rájöttünk, hogy túl sok rajtunk a réteg, így a pulóverektől megszabadultunk, valamint egy kis csokit toltunk be.

Vöröskő-kilátó

A következő szakasz ismételten gyorsan teljesíthető volt. Ahogy számoltam, kb. 7 perccel voltunk az ajánlott időn, és ezáltal 12-vel a szintidőn belül. Még az is belefért, hogy a gerincen elérhető közelségben található, de még fel nem fedezett geoládát is begyűjtsük. Tényleg nem volt nagy kitérő, a turistaúttól mintegy 10 méterre volt a rejtekadó fa, és az oda vezető ösvény is csak még egyértelműbbé tette a találatot. Meglepő volt az alulról, a meredek fal felől közelítő túra-, és kessertárs, aki egy kicsit elnézte a pontot, és elég veszélyes helyekre kalandozott. Lefotóztuk a jelszót, és innen Ágasvárig együtt folytattuk az utat.

Szalamandra

A Mátra gerince

Én személy szerint nagyon szeretem ezt a szakaszt. Annyira látványos, amikor az ember tényleg a Mátra gerincén halad! Kis ösvény, egyik oldalra is, másik oldalra is lejtő. Szívesen járok erre mindig. A jelenlegi az első alkalmunk volt, amikor Ágasvárt nem a turistaház, hanem a Szamár-kő felől másszuk meg. Korábban már morfondíroztunk rajta, hogy melyik lehet az egyszerűbb. Most kiderült, hogy majdnem mindegy, így is, úgy is kaptatós. Fent a tetőn már vártuk a kilátást, de a felhők és a köd ismét közbeszóltak. Találkoztunk viszont odafent ismerőssel, Domoszlóról, akivel még valamikor zenéltünk is együtt. Itt ismét volt egy kisebb pihenő. Amennyire mindegy, hogy melyik irányból jön fel az ember, annyira nem mindegy, merre megy le. Legalábbis nekem nem. A turistaház felé szerintem roppant bonyolult lejutni, pláne így, már kissé felázott, csúszós talajon. Meg akkor, amikor még másik 100 kolléga akar lejutni ugyanott. Nem is haladtunk gyorsan. Juli jelezte, hogy a turistaháznál majd egy teára álljunk meg egy kicsit. Én előbb értem oda, már kitöltöttem a teát, mire odaért.

Ágasvárra fel nagy a sor...

... lefelé sem kevesebb, sőt!

Ágasvári turistaház

Amikor ismét útnak indultunk, gyorsan utánaszámoltam a helyzetünknek, és megállapítottam, hogy valami gikszer történt. Úgy tűnt, hogy a pihenőknek, vagy a lassú fel és lejutásnak köszönhetően, de virtuálisan kicsúsztunk a szintidőből. És a java, a Mátrakeresztes - Muzsla mászás még hátravan. Kicsit elbizonytalanodtam ekkor, hogy vajon beérünk-e időre. Na nem, mintha baj lenne ha kicsúsznánk, de ha már eljöttünk, a célunk mindenképpen a szintidőn belüli teljesítés lett volna. Épp ezért, a Csörgő-patak völgyében egy kicsit megnyújtottuk a lépteket, és mondtam Julinak, hogy Mátrakeresztesen se sokat ácsorogjunk, ha nem muszáj.

Nagyon tolom a Csörgő-patak völgyében

Ágasvár volt a második, Mátrakeresztes a harmadik ellenőrzőpontunk. Előbbinél alma volt frissítő gyanánt (egy aranyos kislány osztogatta mindenkinek egyesével), utóbbinál pedig Boci sajt zsemlével, illetve valami nagyon színes és nagyon édes szörp. Valóban nem töltöttünk el itt sok időt, két pohár szörp után indultunk is. (Juli megjegyezte, hogy gyerekkorában valahogy jobban bejöttek neki ezek a fajta löttyök.)

Na és ekkor jött a java! Az emelkedő során megállapítottuk, hogy milyen szívás lehet a hosszú távon, amikor az ember már eljön 40 kilométert, holt fáradt, és akkor még álljon bele ebbe a mászásba. De nincs mit tenni, Muzslára fel! Tényleg mászós. Nem először, de sokadszorra is nagyon jól jöttek a túrabotok. Ritmust is tud adni magának vele az ember, valamint plusz erőt is tud kifejteni, hogy könnyebben vegye az emelkedőt. 4 kilométeren 400 méter szint az nem kevés, de szerencsére viszonylag egyenletesen elosztott. Vannak masszívabban kaptatós részek, ezeket szakítják meg hosszabb-rövidebb sík szakaszok. Mi viszont mindezt egyszerre toltuk le! Lényegében megállás nélkül. És mindketten! A múltkori bejegyzésben Julit zergének tituláltam, most ismételten igazolta ezt. Azt hittem, majd meg kell állnunk párszor, hogy levegőhöz jussunk, de erre nem volt szükség. Ahogy beszélgettük is később, valószínű ehhez hozzátartozott az egy héttel ezelőtti gyakorlás, és nem utolsó sorban, hogy mostanában többször futóedzést is tartottunk magunknak, ami az állóképességünknek tett jót. Én magamon is éreztem, hogy tüdőben semmi probléma nem volt. Juli is megállapította, hogy a mozgásunk sem esett szét. Végül az is igazolta a tempónkat, hogy a futókon kívül nem is hagyott le minket senki. Épp ellenkezőleg: ezen a szakaszon mi előztünk meg jó pár túrázót.

Volt ahol nem láttunk sok mindent

A Muzsla előtti szakasz egy kicsit becsapós. Mikor azt hinné az ember, hogy már felért a csúcsra, akkor még csak közeledik. Utána egy kis lejtő, majd újabb emelkedő. De ez még mindig nem a csúcs. Az majd valamikor csak a harmadik hupli után, egy újabb kemény kaptató után következik el. A háromszögelési pont maradványánál közös képet készíttettünk egy arra járó túrázóval, majd csatlakoztunk a pecsételők hadához. Azt is megállapítottuk, hogy az egész nap az esőn kint ülő pontőrökre is rájárt a rúd. Minden elismerés megilleti őket is a kitartásukért, ugyanis nekik is fel kellett menni az Ágasvárra is, a Muzslára is, és még ki tudja hány hasonló magasságú, autóval nem megközelíthető csúcsra a többi távon.

Fent a Muzslán

Amennyire "élveztem" a haladásunkat felfelé, a fekete leves számomra ismételten az ellenkező irány volt. Én is azok közé tartozom, akiknek a térde nem kifejezetten szereti a lejtmenetet. (Vagy csak a technikám elég csapnivaló.) Pedig itt már nem volt más hátra, csak lejtő. Vagy legalábbis ekkor még azt hittük. Juli velem ellentétben bírja a lefelét, így hamarosan el is vesztettem szem elől. Én csak lassacskán botorkáltam le. Azt már tudtuk, hogy a szintidővel nem lesz baj, valószínű a Mátrakeresztes - Muzsla szakaszra nagyobb a ráhagyás, és relatívan azt a szakaszt mi gyorsabban tettük meg. Juli közvetlenül a Diós-patak völgyébe leereszkedő ösvénynél várt meg.

Diós-patak felé

Sajnos az egész napos eső eddigre megtette a hatását, és az utunk legutolsó szakasza egy masszív dagonyázásból állt. A völgybe történő leereszkedés is nehéz volt a csúszós köveken. Kisebb gyalogos forgalmi dugó is kialakult az erdőben (ilyet sem igen láttam még). A patak előtti részen pedig a legegyszerűbb lett volna leülni és lecsúszni, pláne ha nem segítettek volna a botok. A legnagyobb anyázásokat és nevetéseket a patakból kifelé vezető emelkedő hozta el a túrázók nagy részének. A sáros föld annyira csúszott, hogy szinte lehetetlen volt kijutni onnan. Biztos vagyok benne, hogy számtalan ember csak négykézláb jutott fel a letörésen. Mondanom sem kell, a túrabot itt is jól jött. Azt gondoltam, hogy a műútra kijutva már sima lesz. Sima lett, csak nem úgy. Kicsit visszaköszöntek a téli emlékeink a jeges, ónos esős utak formájában. Bukás szerencsére nem lett belőle, így hamarosan eljutottunk a faluba, ahol a már ismerős pincesoron leereszkedtünk az iskoláig. A beérkezésünk ideje 16:07, vagyis 6 óra 10 perc alatt, 20 perccel szintidőn belül sikerült abszolválnunk ezt az időjárási viszontagságokkal súlyosbított, de egyébként nagyon élvezetes túrát.

Az ott már Szurdokpüspöki

A célban a szervezők pillanatokon belül feldolgozták az eredményeket, és névre szólóan, idővel ellátott nyomtatott (!) oklevelet kapott mindenki. Nem voltunk még sok túrán, de a részemről nagy dicséret illeti a szervezőgárdát. Látszik, hogy nem ez volt az első verseny, amit megrendeztek. Ez már akkor látszott, amikor reggel megérkeztünk a faluba, és kerestük a parkolót, de minden tapasztalatunk pozitív volt. Köszönjük a remek szervezést!

Nem egyszer, nem is kétszer gondoltunk bele, hogy mi a 26 kilométerünkkel azért meg sem közelítjük a teljes távot. Eljátszottunk a gondolattal, hogy talán a Hanákot egy hasonló, vagy még komolyabb felkészüléssel teljesíteni tudnánk, de a teljes Mátrabérc egy másik dimenzió. Arról nem is beszélve, hogy mit tudnak, akik az 56 kilométert futva teljesítik (vagy 2:26 alatt a Muzslát). Mindenki nagy-nagy elismerést érdemel, aki (akár szintidőn kívül is) teljesítette valamelyik túrát. Mi a teljesítményünket magunkhoz mérjük, és elégedettek vagyunk az összképpel. Nagyon jól éreztük magunkat. Áginak igaza volt: ügyesek voltunk! :)

Vidáman, már hazafelé