London: A teniszszentély

Úgy látszik nyaralás már nem maradhat ki valami híres sporthelyszín meglátogatása nélkül. Persze azért kérdezzük meg erről Julit is, mivel eddig a sport csak a fociban, a helyszínek pedig híres stadionokban nyilvánultak meg, ő pedig egyáltalán nem rajong ezért a remek sportágért. (Be kell valljam, én is egyre kevésbé.) Ráadásul a stadionokat is csak kívülről tudtuk eddig szemügyre venni. Már Párizsban is felmerült, hogy a Stade de France helyett a Roland Garros helyszínét látogassuk meg, végül azonban mégis a stadionhoz utaztunk ki. Londonban talán még nagyobb volt a dilemmám, hiszen a Wembley és Wimbledon is a saját sportáguk ikonikus helyszínei. A választásunk ezúttal a teniszre esett. És milyen jól tettük...

Mind a három nagyvárosban, ahol az elmúlt években megfordultunk, rendelkeztünk valamiféle bérlettel a város látnivalóihoz. Idén is beruháztunk a London Passba, amely a leghíresebb attrakciókhoz nyújtott ingyenes belépési lehetőséget. A londoni változat - érdekes mód - sokkal összetettebb, mint akár a római, akár a párizsi volt. Itt számtalan sport helyszín meglátogatására, sőt helyi vezetéssel történő sétára adott lehetőséget. A Pass magában foglalta a Wembley stadiont, a Chelsea vagy az Arsenal csapatok pályáit, de a wimbledoni teniszmúzeumot is, ez tehát még nem segített volna a döntésünkben, de tény, hogy Juli hatására végül Wimbledon mellett döntöttünk. (Ezúton kérem futballszerető barátaimat és kollégáimat, hogy holnaptól ne szakítsák meg velem a kapcsolatot. :) Ha lehet.)

Wimbledonba, hasonlóan más londoni látványosságokhoz, előzetesen kellett bejelentkezni a vezetett túrára. (A Pass lehetőséget adna csak a múzeum megtekintésére is, de én mindenkinek bátran ajánlom a túrát is, megfelelő angoltudás mellett, persze.) Mi a lehető legkorábbi időpontot választottuk ki, mégpedig a pénteki napunkon (10:30), hogy a nap folyamán még máshova is eljussunk. 

Külvárosi hangulat

Külvárosi hangulat

A szállásunk szerencsére nem volt túl messze a teniszközponttól. Bár Wimbledon már a 3-as zóna, oda busszal is egyszerűen eljuthatunk. (A busz azért érdekes, mert azokra zónáktól függetlenül érvényesek a jegyek és a bérletek.) Ennek ellenére mi metróztunk a kettes zóna határáig (East Putney), onnan pedig elsétáltunk egy megállónyit. A gyaloglás nem volt hosszú, és így már megláthattuk London külvárosi világát is. A Southfields állomás mellett felszálltunk a 493-as jelzésű buszra, és pár perc múlva már meg is pillantottuk a stadiont. Mivel még elég időben voltunk (olyannyira, hogy a kaput még ki sem nyitották 10 óra előtt), addig vetettünk egy pillantást a centrummal átellenben található golf- és krikettközpontra. Julinak tartottam egy rögtönzött krikett szabálymagyarázatot, amit ő "lelkesen" végighallgatott. 

Golfpálya Wimbledonban

10:00-kor már legalább húszan várakoztunk a bejutásra. Gyorsan meg is kaptuk a túrára jogosító karszalagot, 10:30-kor pontban a vezető is megérkezett. A nevére már nem emlékszem, pedig ajánlásra érdemes lenne. Végig nagyon jól érthetően, lassan, beszélt, szinte 100%-ban értettem a történeteit. A stílusa is nagyon szórakoztató volt, Julival jókat mosolyogtunk a sztorikon. 

2015-ös vegyes páros eredmény: Babos Tímea

2015-ös ifi lány eredmény: Gálfi Dalma, Stollár Fanni

A vezetőnk legelső története a nagyon hosszú ideig utolsó brit wimbledoni bajnokról, Fred Perryről szólt. Perry 1934-ben, '35-ben és '36-ban nyert bajnokságot. Képzeljük el: adott egy sportág, ők rendezik a lehető legrangosabb versenyt, és már több, mint 70 éve nem képesek újabb hazai győztest kiállítani. Volt nekik a közelmúltban egy Tim "Nearly" Henmanjük, ahogy a túra alatt többször is elhangzott, de mintha átok ült volna rajtuk. A vezetőnk elmondta, hogy az ő apukája 1935-ben született, és a történeteiben még "emlékszik" Perry utolsó győzelmére. Visszatérő mondata, miszerint vajon megéri-e még az újabb hazai bajnokot. Ő már nem bízott benne. Ekkor jött 2013 és Andy Murray győzelme. A centerpálya szinte felrobbant, amikor beütött az utolsó labdát Đjoković ellen. Vezetőnk pedig boldogan meséli apukájának, hogy végre, megvan az újabb győztes, de az apa arca merev, tekintete a semmibe réved, valami nem kerek... Murray skót... Nem ez volt az első szembesülésünk az angol-skót ellentéttel. (Bizonyára van angol-ír, vagy angol-walesi ellentét is, de mi a skótokhoz fűződő viszonyukra láthattunk példákat a nyaralásunk során.)

Fred Perry

A verseny hivatalos támogatói

Az első utunk az egyes számú pályára vezetett. Képzelhetjük, már az első számú pálya (ami a második legrangosabb a centerpálya után) legalább 12 000 ülőhellyel rendelkezik. Itt hallhattunk történetet a fű ültetéséről és kezeléséről, hogy mi minden kell ahhoz hogy az év azon két hetében, amikor meccs van a pályán, minél tökéletesebb állapotban legyen. (Télen például hagyják megnőni 15 milliméter magasra a füvet, hogy védje a talajhoz közelebb eső részeket. A bajnokság kezdetén viszont pontosan 8 mm-re vágják le.) Az sem mindegy egyébként, hogy a fűszálak csak függőlegesen állnak, vagy vannak benne vízszintesen fekvő szálak is. De nem akarok minden történetet elmesélni, maradjon érdekesség a helyszínre is. ;-)

Nr. 1. pálya

A vezetőnk elmesélte, mi kell ahhoz, hogy biztosan jegyhez juthassunk a Grand Slam versenyre. Létezik egy bérlet, ami a következő 5 év minden bajnokságán egy garantált helyet biztosít a centerpályára, a bajnokság minden napján. Elképzelhető, hogy egy igazi rajongó számára egy ilyen bérlet mit jelent? Nos elképzelhető, de megfizethetetlen. Az ára ugyanis 50 000 font. Igen, ötvenezert font. (Az mai árfolyamon kb. 22 millió forint.) Nem kaptam kedvet hozzá. Persze ennél vannak olcsóbb lehetőségek is, de azokra előzetesen fel kell iratkozni, és egyáltalán nem biztos, hogy mi leszünk a szerencsés kiválasztottak. Wimbledon különleges helyszín, ugyanis minden versenynapra 500 jegyet meghagynak a helyszíni vásárlóknak. Ez a vezető szerint 1 napi sátrazással jár a kapu előtt. (A helyszínen tartózkodó egyik látogató szerint 2 nap sátrazással. Biztos próbálta ezek szerint.)

Távolban London központja

A pályák között található egy domboldal, amely szintén nagy népszerűségnek örvend a verseny ideje alatt. Az 1-es számú pálya falára egy óriási kivetítőt szereltek, amelyen keresztül a domboldalon ülő nézők követhetik a bent folyó meccset. Sokan csak azért jönnek ki a tornára, hogy innen, kivetítőn nézzék a közvetítést, ugyanis itt nem tilos a szurkolás és a beszélgetés a játékok között, igazi piknik hangulat jellemzi a helyet. A teraszok kialakítása egybeesett Henman csúcsidőszakával, ezért a helyi szurkolók miatt a területet Henman Hillnek nevezik, még gyakran a közvetítések alatt is.

A Henman Hill

A túránk ezután a 18-as pálya mellett vitt el. Vezetőnk kiemelte, hogy a játékosok nem kifejezetten szeretik ezt a pályát, egyrészt mert a nézőtér nem oldalt van, hanem a pálya rövidebb oldala mögött, másrészt pedig a pálya mellett visz el egy kiemelt gyalogút, amin a hangosan közlekedő nézők megzavarják a játékosokat. Mégsem emiatt vált híressé a helyszín, hanem itt zajlott a világ leghosszabb teniszmeccse, nem is oly régen. Tudni kell a wimbledoni Grand Slamről, hogy a döntő játszmában nincs rövidítés (tie break), aki először két szett különbséget elér az utolsó játszma során, az nyeri a meccset. Így fordulhatott elő, hogy a 2010-es bajnokságon az amerikai John Isner 70-68-ra nyerte meg az utolsó szettet a francia Nicolas Mahut ellen. A mérkőzés június 22-én késő délután kezdődött, és a sötét beállta miatt abbamaradt. Ez önmagában még nem is különösebben szokatlan, lévén még csak 4 szettet játszottak le, és szükség volt az ötödikre. Másnap a nézők egy hihetetlenül kiegyenlített meccset láthattak, amire ismét a sötétség leple borult. A döntésre a harmadik napig kellett várni. A hihetetlen sportteljesítményt a szervezőgárda ott a helyszínen is elismerte egy különdíj formájában, valamint a mai napig a múzeumban külön fal emlékezteti a látogatókat a leghosszabb mérkőzésre.

Nr. 18.

Megemlékezés a leghosszabb mérkőzésről

Ó, hát majdnem elfelejtettem! A legviccesebb történet, amin azóta nevetünk: a Pony Roller! Igen, ahogy a képen is látszik, ez nem más mind egy póni vontatta úthenger. Ja, nem. Póni vontatta fűhenger. :) A történet nagyjából emögött az, hogy a XIX. század vége felé létrejött az All Englang Crockett Club, aminek tagságába jelentkezett egy gazdag londoni úr lánya. Hogy a felvétel sikeresen megtörténjen, a kedves papa a klubnak felajánlotta a tulajdonában lévő két henger közül az egyiket, hogy az egyesület a krokett pályáját szép simára el tudja készíteni. Természetesen a lány azonnal felvételt nyert. Ezzel párhuzamosan az egyesületben már nem csak krokettet, hanem teniszt is elkezdtek játszani, amihez szintén jól jött az egyenletesre hengergetett gyep. Telt's múlt az idő, hamarosan óriási probléma történt: eltört a Pony Roller. Jajj, most mi lesz, kérdezték az egyesület tagjai. Ismételten a gazdag úr jött a segítségükre, aki javasolta, hogy rendezzenek teniszversenyt (ami egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a korban), amire a nézőktől szedjenek belépőt. Az így befolyt pénzből pedig már meg tudják javíttatni a Pony Rollert. Az első verseny lett a wimbledoni Grand Slam verseny őse. Vagyis: az eltört Pony Roller nélkül nem tudhatjuk, hogy egyáltalán létrejött-e volna a bajnokság!

Az a bizonyos Pony Roller

A legnagyobb attrakció (a centerpálya) megtekintése előtt még egy különleges helyszín is várt ránk: bevittek minket az interjúszobába is, ahol a versenyzők az aktuális mérkőzések után adnak interjút a sajtónak. Sőt, még mi is fényképezkedhettünk abban a székben ahol máskor Federer vagy épp Murray ad interjút.

Interjú a vegyes páros meccsünk után :)

Sajtószoba (részlet)

Háttérben az egyes számú pálya

A túra utolsó állomása mi is lehetett volna más, mint a centerpálya. Ez természetesen nagyobb, mint az 1-es számú pálya, összesen 15 000 ülőhely található meg benne. A pálya fölött rossz idő esetén a tető behúzható, amire elég 12 perc. A versenyzők többsége azonban nem szereti a fedélt, mert úgy elveszti a hatását a pálya. A székek nem műanyagok, hanem bőr borítással rendelkeznek. Mindenhol kellő hely van a lábaink nyújtóztatására is. Sőt, versenyen kívüli időszakban minden egyes szék saját ruhával rendelkezik, az idő viszontagságait kiküszöbölendő. A vezetőnk itt is hagyott egy kis időt fényképezni, mielőtt a túránk véget ért volna.

A centerpálya

Juli örül a centerpályának

Még mindig a centerpályánál

Behúzható tető

Viktor is örül a centerpályának (de még hogy)

Ezután következett a múzeum, ahol egy kicsit több időt is eltöltöttünk, mint amennyit előzetesen terveztünk. Megtudtuk például, hogy miért hívják ezt a teniszt "Lawn Tennis"-nek. (Volt korábban "Real Tennis", "Rocket Tennis" is, amelyeknek még a mai napig is vannak követőik.) Szokás szerint itt is voltak kisebb-nagyobb interaktív elemek. A múzeum közepén pedig egy 3D-s vetítés. Sokszor csak azért tesznek 3D vetítéseket ilyen helyekre, hogy a hype-ot növeljék, azonban itt nem vált öncélúvá. A vetített 8 perces film alatt tényleg többször éreztem azt, mintha az én szemszögemből történnének a labdamenetek, mintha nekem kellene visszaütni a labdát.

A múzeum a teljes tennisz-, és Wimbledon-történelmet felöleli. Az utolsó termekben a közelmúlt játékosai által aláírt relikviák vannak kiállítva. A legvégén pedig a férfi és a női egyes győzteseinek járó trófeákat is megtekinthettük. A trófeákat átadják a győzteseknek a ceremónia alatt, de azokat nem vihetik el, hanem kapnak róla egy másolatot. Az eredetik mindig a múzeumban vannak kiállítva.

A férfiak kupája

A nők "tányérja"

Az itt töltött közel 4 óra hatalmas élmény volt. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen nagy benyomást fog ránk tenni a túra és a múzeum. A végén még Juli is azt találta mondani, hogy kár hogy nem most kezdődik a bajnokság, mert akkor még ő is megnézné a tévében. Az előzmények ismeretében ez a mondat talán mindennél jobban összefoglalja a kirándulás sikerét. :)