London: Egy monarchia élete

London és egész Anglia életét áthatja az a tény, hogy az államformájuk még máig királyság. Korábban még nem jártunk ilyen országban, és ez turistaként sem elhanyagolható szempont, illetve jelen van az egész ország életében. De mivel hatalmuk már csak jelképes, inkább reprezentatív szerepe van a királyi családnak, így a birodalom szereti őket, őszinte tisztelet övezi őket, ami az arra járó turistákra is átragad. Egészen más érzés volt olyan kastélyokban, várakban járni, olyan tárgyakat megnézni, amiket nem többszáz évvel ezelőtt használt egy "mesebeli" király, hanem a mai napig élő elemei a királyi család mindennapjainak. Én kedvelem a kastélyokat, és a hasonló történelmi helyeket, szívesen nézegetem a régmúlt tárgyait, és gondolkodom el a régi emberek életén, de ez most egy egészen különleges élmény volt így. Induljunk most egy sétára, melyben megmutatom, milyen királyi és birodalmi helyszíneket kerestünk fel a hetünk során.

Buckingham-palota

Első találkozásunk királyékkal nem váratott magára sokáig. Első napunk délutánjára már a Buckingham-palota látogatását terveztük be. Londoni nyaralásunkra jellemző volt, hogy már otthon elég jól beütemeztük a napjainkat, ahova csak lehetett online lefoglaltuk az időpontokat és a jegyeket. Így volt ez a palotával is, így az biztos volt, hogy hétfő délután fél 3-ra ott kell lennünk. Miután a reptérről bebuszoztunk a városba, belevetettük magunkat a metróhálózat rejtelmeibe, és szerencsésen eljutottunk a szállodánkig, ahol a szobánk ugyan még nem volt kész, de a bőröndjeinket ott hagyhattuk. Ezután egy gyors ebéd következett a későbbi napunkban törzshelyünkké vált Whole Food-ban, majd double deckerre pattantunk (pár megálló után sikerült megkaparintanunk az emeleti első sort is) és a Hyde Park mentén elbuszoztunk a palotához. A buszból láttuk a Hyde Park Corneren álló Wellington Arch nevű diadalívet, melyet IV. György építtetett 1830-ban a britek napóleoni háborúkban aratott győzelmeinek az emlékére.

Wellington Arch

Itt szálltunk le a buszról, és a tömeget követve elsétáltunk a kastély egyik oldalbejáratához, ahonnan a kastélytúrák indultak. Rengeteg ember várakozott, ami nem volt meglepő, de az előre foglalt jegyünknek köszönhetően elég gyorsan haladt a sor, és rövid várakozás után bejutottunk a kastélyba. Nem volt idegenvezető, hanem audio guide-ot kaptunk, és azzal tudtuk végigjárni a nyilvánosságnak megnyitott termeket. Nagy szerencsénk volt a látogatásunk időpontjával, ugyanis a kastély csak kb. 2 hónapig látogatható, július végétől szeptember elejéig, amíg a királyi család Skóciában nyaral.

Számtalan termet járhattunk végig, amiről fényképeim nincsenek, mivel nem szabadott fotózni, meg amúgy is, beltéren elég nehéz jó képeket csinálni. Az audio guide-ban jól érthető, és érdekes történeteket meséltek a kastély történetéről, megtudtuk, ha a brit zászló lobog, mint ottjártunkkor is, akkor nincs itthon a királynő, ha viszont a királyi család zászlaja, akkor otthon van. Jártunk a kastély belső udvarán, ahol az ünnepi aranyhintójuk is ki van állítva. A bálteremben egy ünnepien megterített asztal körül ismerhettük meg egy királyi fogadás szabályait, majd több vitrinen keresztül mutatták be a királyi család körül dolgozó személyzet munkáját. A család már évszázadok óta elkötelezett pártolója a művészeteknek is, így komoly magángyűjteménnyel dicsekedhetnek, melynek egyes darabjai itt vannak kiállítva.

Egy komoly átfogó képet kaphattunk itt a kastély és a királyi család múltjáról és jelenéről, majd az udvar felőli kapun távoztunk, így még egy rövid sétát tehettünk a Buckingham Parkban is, ami máskor szintén zárva tart a nagyközönség előtt.

Buckingham Palace a kertből

Királyi borok

De nem ez volt az utolsó találkozásunk a kastéllyal. Ugyanis bennem felmerült, hogy jó-jó, láttuk belülről, de valahogy maga a kastélykép nem állt bennem össze, hisz oldalt mentünk be, hátul jöttünk ki, de hol van ennek az eleje, hogy is néz ki valójában a Buckingham-palota. Ha az első találkozás ilyen hamar bekövetkezett, akkor a másodikra kicsit várni kellett, mert a hetedik napon, vasárnap került rá sor.

A Churchill War Rooms nevű múzeumhoz igyekeztünk, de a Saint James's Park metrómegállónál szálltunk le, így útba ejthettük a kastélyt is. Ott elég nagy meglepetésben volt részünk, ugyanis a kerítésén körben fürtökben lógtak az emberek, illetve az előtte lévő tér közepén álló emlékmű lépcsői is tömve voltak ücsörgő emberekkel. A tér bizonyos részei kordonokkal voltak elzárva, és több rendőr is tevékenykedett a környéken. Először nem értettük, mi lehet itt, majd rájöttünk, hogy minden nap 11-kor van műsoros őrségváltás, és ez a sok ember már fél 11 előtt erre sorakozott itt fel.

Mi is beálltunk kicsit a tömegbe, mert egyik rendőrtől mintha úgy hallottuk volna, hogy hamarosan lesz valami, de aztán hosszas és unalmas várakozás, és többszöri áttelepülés után meguntuk a dolgot, és tovább indultunk, mondván drága az időnk, csomó mindent akarunk még ma. De aztán teljesen nem maradtunk le az eseményről, mivel a kastélytól a Trafalgar Square-ig húzódó széles fasoron egyszer csak szembe találtuk magunkat az őrségváltásba menetelő katonákkal, akiket egy katonazenekar vezetett fel.

Őrségváltás

Tower

Második napunkon sem távolodtunk el nagyon az előző nap megkezdett királyi vonaltól, csak kicsit visszább ugrottunk az időben, mikor a királyok még nem kastélyban, hanem várban éltek. Keddi napunkat ugyanis a Tower meglátogatásával indítottuk. London Passunknak köszönhetően elég gyorsan bejutottunk, bár mint kiderült, ez eléggé szubjektív volt, ugyanis mellettünk egy elég türelmetlen amerikai turista még így is folyamatosan a "fast track"-et kereste, nem jött rá, hogy épp abban áll, és hogy a táskaátvizsgálást nem úszhatja meg, és az ennél nem lesz gyorsabb. Mi mindenesetre jót nevettünk rajta. Szegénynek kemény hete lehetett, mire minden sort végigállt. :)

Régi és új, Tower és Shard

Bejárati kapu

A Tower egy igazi középkori vár, és története is nagyban hasonlít a többi hasonló korú váréhoz. Még 1078-ban kezdte el építeni Hódító Vilmos, és innentől kezdve évszázadokon át folyamatosan alakult, bővült, változott. Természetesen minden uralkodó rajta akarta hagyni a keze nyomát, így fejlődött folyamatosan az épületegyüttes. Ez a folyamat látszik is rajta, hisz nem egy egységes építmény. Két várfal veszi körül, körben favázas emeletes lakóépületek, a közepén pedig a négytornyú várkastély áll. Elég impozáns épület, és hosszan el lehet bolyongani a falai között, ahol számos különböző témájú kiállításon ismerhetjük meg a történetét.

Traitors Gate

Bejárhatjuk egyénileg, igényelhetünk audio guide-ot, vagy hozzácsapódhatunk egy beefeater által vezetett csoporthoz is. (Ők voltak régen a Tower őrei, mára már csak idegenvezetőként funkcionálnak, korhű jelmezben.) Mi is egyikükhöz sorakoztunk be, de én hamar elhagytam a csoportot, mert a nagy tömegben és zajban nem nagyon hallottam és értettem, meg hát az angolom se tökéletes. Viktor kitartóbb volt, ő végigsétálta velük a várudvart.

Beefeater idegenvezetőnk

Ezután következett a vár szerintem legérdekesebb része, a koronaékszerek. Nem mondom, elég hosszú sort kellett érte kiállni, de megérte. Itt őrzik ugyanis több száz évre visszamenőleg az összes koronát és hozzá tartozó kiegészítőket. Az ember magyarként (ismerjük az egy darab Szent Koronánkat, és kész) itt kicsit megzavarodik, ugyanis egy hosszú vitrinben számtalan korona van kiállítva, természetesen mindegyik megnevezve, hogy melyik kié volt. Ezen kicsit nehéz kiigazodni, hogy akkor most melyik is az a korona, amelyikkel koronáznak, és akkor hogy is van ez. Nagy nehezen - azt hisszük - kibogoztuk a szálakat, bár nem vagyunk biztosak az eredményben. A lényeg azonban az, hogy számos gyönyörű korona látható itt, egyikükben benne a Koh-i-Nor-ral. És itt is egészen érdekes volt belegondolni, hogy ott állunk egy korona előtt, amit egy hónap múlva a királynő a fejére tesz, és elsétál benne megnyitni a parlament őszi ülésszakát.

Bejárat a koronázási ékszerekhez

A bal oldali a St. Edward's korona, ezt viselik a koronázási ceremónia nagy részében. A jobb oldalit VI. György készíttette Viktória koronájának mintájára, ezt viselik a koronázás végén, ebben hagyják el a Westminster-apátságot, és pl. ezt hordja a király(nő) a parlament megnyitóján is.

Ez pedig akkor készült, mikor V. György Indiába ment, viszont a törvény szerint a hivatalos korona nem hagyhatja el az ország határait, így készítettek neki egy utazós koronát.

forrás: wikipedia

A várudvaron egy ketrecbe zárva őrzik a Tower hollóit. Évszázadok óta élnek itt hollók, és a legenda szerint, ha elrepülnek, vége a városnak. Nem véletlen a komoly őrizet. Állítólag a II. világháború alatt sikerült megszökniük, és a várost le is bombázták.

A Tower hollói

Utolsó nap aztán még visszatértünk kicsit, a Westminstertől a Towerig tartó sétahajókázáson a Temzéről is megcsodálhattuk ezt a középkori várkastélyt és a Tower Bridget is.

Tower Bridge

A Tower után megebédeltünk a Tower Bridge lábánál, már onnan is gyönyörködtünk ebben az impozáns hídban. Bár abszolút kedvencet nem tudnék az egy hét után hirdetni, de a Tower Bridge nagy kedvencem lett. Szerintem gyönyörű építmény, és a kaland, ami hozzá kötődik, felejthetetlen. Ugyanis itt nem csak egy egyszerű hídról van szó, amin átsétálunk, megcsodáljuk és továbbállunk, hanem fel is lehet menni a tornyaiba, és az azokat összekötő folyosón át lehet kelni.

Természetesen nem hagyhattuk ki ezt az élményt. Kanyargós csigalépcsőn másztunk fel a toronyba, ahol kis filmvetítésen ismerhettük meg a híd építésének történetét. 1894-ben adták át a forgalomnak, tervezésekor figyeltek arra, hogy stílusában passzoljon a Tower épületeihez. Markáns kőtornyaival, és felnyitható szerkezetével mára a város egyik leghíresebb jelképe lett.

Kilátás keletre

Kilátás nyugatra - Shard, HMS Belfast

Kilátás nyugatra - HMS Belfast, Szent Pál-katedrális

Fentről viszont nemcsak a kilátás volt nagyszerű, hanem egy különleges élmény is várt engem. Viktort nem annyira várta, vagyis Viktor nem vágyott ilyen élményre. Szóval mindkét folyosó közepére be van építve pár méter hosszan egy üvegezett szakasz, ahol látjuk magunk alatt a Temzét és a híd úttest részét is. Na mondanom sem kell, hogy elég hosszan tobzódtam, és fényképezgettem. El is határoztam, hogy indítani fogok egy mozgalmat, melynek lényege az lesz, hogy minden hídon legyen átlátszó szakasz. Mennyire jó lenne már! Hasonló érdeklődésű aktivisták a bejegyzés alatt kommentelve jelentkezhetnek.

Alattam a Temze

Viktor is bátor volt, és rálépett

Miután kiélvezkedtem magamat, a szemközti toronyban leereszkedtünk, és felkerestük a híd alatti épületben a régi gépházat. Ez még abból az időből származott, mikor a hídszerkezetet gőzgépek segítségével emelték fel. Érdekes kis ipartörténeti kiállítás volt.

A hidat aztán még aznap délután a HMS Belfast nevű II. világháborús cirkálóról is megtekinthettük, illetve az utolsó napunkon a hajókázás során is remek kilátás nyílt rá.

Kensington Palace

A Buckinghamen kívül még egy kastélyt néztünk meg Londonban, a Kensington-palotát. A kastély a Kensington Garden szélén áll, ami gyakorlatilag össze van nőve a Hyde Parkkal, szinte egy egységet alkotnak, csak a középen elterülő hatalmas tó választja el őket egymástól. A kastélynak mindig is királyi lakói voltak, sokáig a királyi család lakta, itt élt Diana, Margit (a királynő húga), ma pedig Vilmos herceg és családja és Harry herceg lakják. Viszont bizonyos részei a turisták előtt is nyitva állnak. Mi nem mentünk be, csak a parkban sétáltunk el mellette.

Előtérben Viktória, háttérben a kastély

Westminster

London másik nagyon híres nevezetessége a Westminsteri apátság. Egy hatalmas gótikus templom a Temze partján álló Parlament és Big Ben mellett. Ahogy Viktor is megemlékezett már róla, elég sokáig húztuk a találkozást az apátsággal. Először a 6. napunkon jutottunk el ide, a brightoni kirándulás után sétáltunk még este a városban, hogy láthassuk a kivilágított nevezetességeket. Nagy kivilágítás végülis nem volt, de legalább láttuk az addig még kimaradt épületeket.

Aztán az utolsó napra terveztük be a templom bejárását is. Majdnem lemaradtunk róla a metrósztrájk miatti programcsere, és az érdekes nyitvatartása miatt, de aztán szerencsére sikerült bejutnunk. Természetesen ez is a látogatottabb nevezetességekhez tartozik, ezért viszonylag hosszabban kellett sorban állnunk. A bent látott csodák azonban kárpótoltak minket a várakozásért. Egy anglikán templom nincs teletömve aranyozott szobrokkal és szentképekkel. Monumentalitását az égbe törő karcsú oszlopok, és a gótikus boltozata adják. Ettől a templom hosszú, de keskeny főhajója tényleg olyan, mintha az égig érne. Szentképek helyett viszont rengeteg síremlék és emléktábla található itt. A földön minden járólap kockába bele van vésve valakinek a neve, és az oldalkápolnákban is letűnt korok király sírjai töltik meg. A kereszthajó egyik végét a költők sarkának hívják, ahol számos híres angol költő és író nyert végső nyughelyre. A teljesség igénye nélkül itt temették el Dickenst, Chaucert, a Bronte nővéreket, Jane Austent, Byront és Robert Browningot is. Irodalomkedvelőként jó ideig elnézelődtem itt.

A templomban őrzik a koronázási trónt is - hisz itt kerül sor az esküvők és a temetések mellett erre az örömteli eseményre is - mely az 1200-as évekből származik. Ez látszik is rajta, ütött-kopott deszkatrón. Viszont pont ez az impozáns benne, hogy így tartják a hagyományaikat, és ugyanazt a széket veszik elő 800 éve.

forrás: wikipedia

A templomon kívül még körbe lehet járni a kerengőt és az apátság belső udvarát, de nekünk erre már nem jutott időnk, indulnunk kellett vissza a szállodába a csomagokért, aztán pedig a repülőtérre.

Big Ben, Parlament

A város másik ikonikus épülete a Big Ben, illetve hivatalosan Erzsébet torony, Big Ben csak a főharang neve, de hát mindenki így hívja. Ez pedig a Parlament harangtornya. Őket is az esti sétánk alkalmával láttuk először, és a torony feliratkozott a Tower Bridge mellé a kedvenc épületeim listájára. De az egész parlament épületegyüttese nagyon látványos és monumentális. A fényképek ezt nem adják vissza, élőben kell látni.

Az utolsó napunkon láttuk újra viszont, nappali fényben, először a hajóról, majd miközben a Westminsterbe álltunk sorba. Természetesen ide is be lehet menni vezetéssel, de ez annyira nem is vonzott minket, meg már időnk sem lett volna rá. Így maradt a kívülről csodálás.

Balra az Erzsébet, jobbra a Viktória torony. Két királynő vigyázza Parlamentet.

Royal Albert Hall

Még egy a királysághoz kötődő nevezetességnél időztünk el egy kicsit, ezt pedig a Hyde Parkkal szemben álló Royal Albert Hall. A város egyik leghíresebb koncerttermét Viktória királynő építtette 1871-ben, és nevezte el akkor már halott férje után. Ma számos komoly és könnyűzenei koncertet, színházi előadásokat és egyéb rendezvényeket tartanak itt.

Zenetudományi Főiskola a koncertterem mögött

Egy kis pihenés gyanánt ücsörögtünk itt a kőfalon egyik este, mikor már gyülekeztek az emberek az esti előadásra. Úgy tűnt, épp ahol mi ültünk, ott szoktak sorakozni a megmaradt lépcsőjegyre váró emberek is, akik voltak is szép számmal. És mivel mi ültünk a legszembetűnőbb helyen, mindenki megkérdezte tőlünk, hogy mi a jegyre váró sor vagyunk-e. A harmadik kérdés után már nagy magabiztossággal meg tudtuk mutatni, hogy nem, de ott a sor kicsit odébb. Vicces volt, úgy tűnik illettünk Londonba. :)

Albert herceg emlékműve

Szent Pál-székesegyház

A székesegyház közelebbi megtekintése ezen a héten sajnos kimaradt, és be se tudtunk menni. Az általunk bejárt útvonalaktól viszonylag távol esett, csak a szombati, sétálós-mászkálós napon jutottunk hozzá közelebb. Ennyire, ahogy a képen látszik. De akkor meg siettünk a Globehoz (mint utóbb kiderült potyára), így ennyit láthattunk belőle. Sebaj, ilyenek miatt legalább van értelme még visszatérni. :)

De azért muszáj beszúrnom ide a Mary Poppinsból az idevágó jelenetet, mikor a katedrális előtt ülő nénike két pennyért árulja a galambeleséget. Legközelebb azt is megnézem, hol ült pontosan.