London: Illésék szekerén

Végre ide is eljutottam. Azt nem mondhatom, hogy gyerekkori álmom vált valóra az idei, Londonban tett nyaralásunkkal (ugyanis az Róma volt), de a két hatalmas európai turistaközpont, Róma és Párizs után mindig is szerettem volna eljutni a ködös Albionba. Az ember tudja, legalábbis sejti, hogy az angol népek másfélék, nem hasonlíthatók a laza olaszokhoz, vagy a művész franciákhoz (hogy két klasszikus sztereotípiát is ellőjek). Szerettem volna viszont azt is megnézni, hogy vajon az angolok tényleg udvariasak? Tényleg annyira ragaszkodnak az uralkodójukhoz? Tényleg állandóan halat esznek krumplival? Az eltöltött 8 nap alatt jó néhány kérdésre választ kaptunk, olyanra is, amit fel sem tettünk.

Elröpült a néhány nap, máris búcsúzunk

Szülői örökség: kisgyerek korom óta szeretem az Illés együttes zenéjét. Megvolt otthon "A koncert" kazettán rongyosra hallgatva, nem csoda hogy én is kívülről fújtam a dalszövegeket. Nem mondhatni, hogy a korosztályomban ez nagyon megszokott dolog lett volna. Na azért Szörényinek vagy Bródynak nem öltöztem soha farsangi bálon, de már egyetemistaként nem hagyhattam ki a 2001-es Szuperkoncertet (Erikkel, Olivérrel, Árpival és Miklóssal). Sőt, apukám 50. születésnapjára a szüleimet megleptem egy Sziget 0. napi belépővel is. (Azóta is emlegetik az egész estés műszak élményét. Mi Petivel nagy bulit rendeztünk egy kicsit közelebb a tűzhöz.) Természetesen az ember kedvenc számot is választ magának, a cím és a téma alapján már nem nehéz kitalálni, nálam a "Good bye London" volt a nyerő.

Valahol ott vagyunk mi is a tömegben. Forrás: Sárdi A. Zoltán

Good old London talán még viszontláthatunk

A város már a megérkezésünktől kezdve mély benyomást tett mindkettőnkre. Párizsban is érezhető volt a világváros feeling, de nekem Londonban sokkal inkább volt olyan érzésem, hogy na ez a város tényleg szerepet játszik a történelem alakulásában. Párizsban a La Défense negyed kapcsán már lelkesedtem, hogy mennyire lenyűgözött a modern épülethalmaz, és hogy ilyen szempontból mennyire megnéznék egy amerikai nagyvárost is. Odáig nem kellett menni, elég volt átruccanni a csatornán túlra a még nagyobb szabású élményért.

Felhőkarcolók

Felhőkarcolók

Felhőkarcolók

Az undergroundon nem megyünk a Westminster felé

Hasonlóan mint Párizsban, a londoni közlekedést is elsősorban a metróhálózat élteti. (Kivéve a nyaralás közepére beiktatott két napos sztrájkokat.) A belvárost keresztül-kasul behálózzák a vonalak, hol föld alatt, hol föld fölött, bár utóbbiak inkább a külsőbb kerületek sajátjai. Egyébként érdekes mód, majdnem mi sem mentünk a Westminster felé. A 8 napos ottlétünk utolsó napjaiban láttuk csak meg az apátságot, a parlamentet, vagy a Big Bent. (Oké, legyünk teljesen pontosak, a Big Ben ugye a harang, a torony neve 2012 óta Elizabeth torony a királynő uralkodásának 60 éves jubileuma óta.) Az első találkozás a brightoni kirándulás estéjén volt, majd a vasárnapi programunk jó része is a Westminsterben, illetve a Whitehall közelében telt.

Forrás: Matteo Palazzani

Ide tartozik az egyik legnagyobb londoni csalódás: a Downing Street 10. Persze sejthető, hogy nem úgy kell elképzelni az angol miniszterelnök lakását, mintha a 7. kerületben a Király utcában lenne egy kapualj. De az biztos, hogy az elénk táruló képeken szereplő egyszerű fekete ajtó a házszámmal nem azt a benyomást adja, mint ami a valóság. Ehhez képest a Downing Street egy egyszerű, kicsike utca, mindkét végén vasráccsal lezárva, gépfegyveres, állig felfegyverzett rendőrökkel körbevéve. Az egyszerű turista ha akarja sem közelítheti meg a helyszínt.

Ha jobbról jön egy autóbusz, nem lépünk elé

A londoni, jobbkormányos, balra kis ívben kanyarodós közlekedés egy agyrém. Ahogy a dal is sugallja, az egyszerű, kontinensbeli parasztgyerek (lásd én) simán begyalogol az emeletes busz elé is. Pusztán azért, mert nem onnan várja a járműveket. 8 nap persze nem sok idő, de számtalanszor Juli rángatott vissza, hogy el ne üttessem magam. Persze a bamba embernek még a lába elé is ki van írva, hogy "look right"! Hiába! Nem tudom mennyi idő kellene, hogy az ember hozzászokjon. Arról már nem is beszélve, hogy a vezetés átlátásához mennyi idő kellene. 

Jobbról? Mindenhonnan jön autóbusz

Sztriptíz bár a Sohoban, már nem álmodunk

Sokat sétáltunk a városban. Ugyan olyan szinten nem állt össze a teljes kép, mint Rómában, de sokkal inkább mint Párizsban. A Sohoban például kétszer is megfordultunk. Az első alkalommal inkább geoládát kerestünk (mert olyan nincs, hogy valahol nincs geoláda). Persze a ládázások alkalmával lehet leginkább eljutni a rejtett zugokba. A Soho téren például most is egy érdekes kis kunyhót találtunk, a belváros kellős közepén. Meg egy olyan stúdiót, ahol a Beatles (az angol Illés ;-)) is felvételeket készített. 

Soho tér

Második látogatásunkkor láttuk meg a Soho, a bulinegyed igazi arcát. A Piccadillyről indulva jutottunk át ide, szombat este. Minden lokál tömve emberekkel. A színházakból az előadások végén özönlik az nép az utcára. Röviden: hatalmas forgatag és élet volt. Épp ekkor volt szerencsénk betévedni Chinatownba is. Ahogy a neve is mondja, ez egy igazi kínai negyed, kínai üzletekkel, feliratokkal, építészeti elemekkel. London is rászolgál a sosem alvó város címére.

Bár a Sohoban

Bár a Sohoban

(További képek később a Piccadillynél.)

Regent street-i üzletek, végleg elhagyunk

A soho-i ládázás folytatásaként áthaladtunk a Carnaby Street bevásárlórészén, valamint betévedtünk egy érdekes óriás áruházba is, a sajátos építészeti stílusban megalkotott Libertybe, ami egy Harrods-hoz hasonló luxusüzlet. Itt is volt minden, amit az ember el tud képzelni. Még egy kézimunka részlegre is elvetődtünk, ahol Juli megállapította, hogy az angolok nem horgolnak, csak kötnek. :) 

Rövid látogatásunk után (mivel azért ez nem a mi pénztárcánknak megfelelő helyszín) kiértünk a Regent Streetre, amelyen még kevesebb időt töltöttünk.

Carnaby Street

Carnaby Street

Liberty

Liberty

Nem látunk már Mary Ann többé sohasem
Nelson admirális úr, fényképed elviszem

A Trafalgar téren is többször megfordultunk, bár mindannyiszor csak pillanatokra. Első alkalommal még az első teljes napunkon láthattuk, ekkor mentünk átvenni a London Passt a hivatalos boltba, amely a múzeum mögött helyezkedett el. Vicces, hogy a tér három sarkán három teljesen hagyományos szobor található, a negyedik sarkon viszont nem is tudom mi, talán egy lócsontváz szobra látható? Vagy egy ló formájú dinoszaurusz csontváza? Különös egy forma mindenesetre. 

Trafalgar Square

Második látogatásunkkal szinte keretbe foglaltuk a londoni tartózkodásunkat, az utolsó előtti nap sétáltunk volna át a téren, ha nem foglalta volna azt el egy teljes koreai fesztivál. A nagy tömeg miatt így csak megkerültük az egészet, de azért Nelson fényképét természetesen mi is magunkkal hoztuk. 

Hát ez mi ez?

Nelson

Bye, bye, öreg tengerészek, játszatok tovább

Tengerészt talán nem, de igazi tengeri armadát láttunk, nem is keveset az egész hét folyamán. A HMS Belfaston tett látogatásunkról egy külön bejegyzésben lesz szó. Két másik hajó is volt ezen kívül, amit még megcsodálhattunk.

HMS Belfast

Az elsőhöz, a Golden Hinde II névre keresztelt hajóhoz a geocaching apropóján jutottunk. Ez a hajó nem más, mint Sir Francis Drake hajója, amelyen (a világon másodszor) körbehajózta a Földet. Nem valami hatalmas fregatt, de egy szép állapotban tartott jármű. Némi font ellenében akár a fedélzetre és a hajókabinba is felmehetünk, de ottjártunkkor épp zárva volt már. Persze ez nem az eredeti, hanem egy másolat, de akkor is érdekes volt megszemlélni.

Golden Hinde II

A másik hajó, a London tengeri (és persze térképészeti) központjának számító Greenwichben található a Temze-part közelében. A Cutty Sark névre keresztelt teaszállító szintén múzeum is egyben. Greenwich-i kirándulásunk során ezzel kezdtük a terület felfedezését. Korának egyik leggyorsabb hajója, szállítottak rajta teát, gyapjút, mikor mire volt épp szükség. Ma remek interaktív dolgokkal telerakott múzeum, gyerekekkel különösen ajánlott. Számukra még külön élményprogram is van, egy hajóskapitány vezetésével. A lurkók szemmel láthatóan nagyon élvezték a helyet. (Juli nem különben.) A hajóra egyébként teljesen véletlenül bukkantam még a nyaralás tervezése során, és mivel érvényes volt rá is a London Pass, így adta magát a megtekintése. Ezt persze egyáltalán nem bántuk meg. Ritkán jut el az ember ilyen jármű fedélzetére.

Cutty Sark

Juli szaglál

Viktor, a kapitány (másodszor)

Cutty Sark alulról

Az Oxford street-i délelőtt napsugár dalát

A dal mentén haladva persze csapongunk az időben. Az Oxford Streeten közvetlenül a Regent Street után jártunk, a Sohoból induló sétánk folytatásaként. Nem csak a Regent Street, de az Oxford is egy hatalmas nagy bevásárlóutca. Bár a házak messze vannak egymástól az utca két oldalán, de a rendelkezésre álló teret nem elsősorban az autóknak, hanem inkább a gyalogosoknak szánták a két igencsak széles járdával. Persze a turisták hada miatt erre van is igény. 

A város telis-tele van nagyobbnál nagyobb áruházakkal, az Oxford Streeten itt épp a Selfridges nevű mellett haladtunk el. A Liberty-vel ellentétben ide nem mentünk be, de kívülről is elég impozáns látványt nyújtott az épület. Meg kell hagyni, az angolok tudnak/tudtak stílusos plázát építeni. :)

Selfridges

Hyde Park Corner ezentúl is türelmes legyél
Bárki bármit szónokol, hallgasd mit beszél

Illésék itt egy kicsit megtévedtek, de értem én, hogy hosszú körmondatokat (mint amilyenek nálam is sokszor előfordulnak) nem lehet dalszövegben megírni. A helyzet igazából az, hogy a Hyde Park Cornernek a Hyde Park délkeleti sarkát hívják, egy hatalmas körforgalommal, metróállomással, és a Wellington Arch nevű diadalívvel. Ehhez képest a szónokok sarka (Speaker's corner) a Hyde Park északkeleti csücskén van, a Marble Arch nevű diadalív mellett. Az Oxford Streetről kiérve pont az utóbbi helyszínre lyukadtunk ki. Egyébként elég jellegtelen hely, meg az útikalauzunk szerint az eredeti sztori szerint ezen a helyen valóban mindenki elmondhatta a véleményét... az utolsó szó jogán a kivégzése előtt. Aztán persze átalakult azzá, hogy bárki nyilvánosan beszédet mondhat és szónokolhat ezen a helyen.

Hyde Park Corner - Wellington Arch

Marble Arch

Marble Arch

Speaker's Corner

A Hyde Park maga hatalmas kiterjedésű. Nem jártuk végig minden szegletét, nem is lett volna rá idő, de azért több sétát is tettünk itt. A szállásunk sem volt messze a parktól, az utunk is többször elvitt mellette. Van benne minden, mint egy rendes parkban, de a legviccesebbek a mókusok, akik az ember kezéből elveszik az ennivalót. Hozzászokhattak már egészen a turistákhoz. Juli is beállt a lelkes mókusetetők táborába, kétszer is elvett tőle egy kis kekszet az egyik példány. :)

Hyde Park

Hyde Park

Juli és a mókus

Juli és a mókus

Egyik sétánk során meglátogattuk a parkban található Diana emlékszökőkutat. Nem is szökőkút ez, mintsem inkább egy csúszdával egybekötött, zúgókkal megtoldott medence. A helyi gyerekek a nem túl meleg idő ellenére is egy szál fecskében, úszószemüveggel a fejükön ugrándoztak benne. Persze az emlékmű mellett található egy szép leírás, hogy miként is szimbolizálja a magasról két irányban lefutó víz Diana életét, a középen elhelyezett kis paddal és virágágyásokkal egyetemben.

Diana emlékszökőkút, angol levendulával :)

Esti fény a Piccadilly-n nem kápráztat el

A Piccadilly tere London egy kiemelkedő helyszíne. Magam korábban (a dalon kívül) nem hallottam még róla, de lehet csak homokba dugott fejjel éltem eddig. A placc nem más, mint egy turistaközpont, legfőbb attrakciója pedig az egyik házra felrakott óriási, villogó reklámhordozó felület. Ezen túl igazából semmi extra. Szép, színes, zajos, sűrű. Még szombat este is. Vagy éppen pont szombat este. Úgy 10 óra környékén jártunk erre, kíváncsi voltam hogy is néz ki az éjszakai élet kapuja. Nos... zsúfolt. Épp véget érhettek a színházi előadások, az emberek özönlöttek az utcára. Magán a téren a szökőkút is tele volt emberekkel. Még egy araszoló autóból rám is kiabált egy srác, aki bennem felismerni vélt valami francia ismerősét. De lehet egyszerűen csak be volt már állva, mint a gerely. Összességében nem ez volt London legmenőbb attrakciója, de elmondhatjuk ,hogy itt is voltunk.

Piccadilly

Piccadilly

Piccadilly

Éjszakai élet a Sohoban

Éjszakai élet a Sohoban

Chinatown éjszaka

De elmondani nem tudom, mert mindezt látni kell
Elröpült a néhány nap, máris búcsúzunk
Good old London, talán még viszontláthatunk

Illésék ebben a dalban szerintem tökéletesen elkapták a város hangulatát. A magukhoz képest keményebb, rockosabb hangszerelés, a refrén lüktető ritmusa, a gitárszólók mind visszaadják azt a feszességet, pörgést, ami a várost jellemzi. A versszakok közötti többszöri hangnem váltás szokatlan, ám egyre fokozza a hangulatot, ennek tetőpontjaként Szörényi Levente énekhangja is a határait kezdi súrolni. A hét folyamán az egyre újabb élmények, látnivalók a mi hangulatunkat is hasonlóan emelték a magasba. A hazafelé tartó repülőút ugyanúgy keretbe foglalta a mi hetünket is, de a lezárás pont olyan hirtelen jött a sűrű, eseménydús hét után, mint ahogy a dalt is keretbe foglalják a nyitó sorok. Egy biztos: valóban nehéz szavakba önteni azt a rengeteg élményt, amit megtapasztaltunk a kint töltött 8 napunk alatt. Az óhaj nálunk is áll: Good old London, talán még viszontláthatunk.

London

Ui: Ha a Kedves Olvasó között lenne valaki, aki nem tudja miről beszélek, az hallgassa meg az eredeti felvételt, vagy egy későbbi koncert változatot. Juli javaslatára a képválogatáshoz végighallgattuk A Koncertet. Jó ötlet volt, végig ment a légdob, meg a lábam mellette. :)