London: Greenwich, a térképészek Mekkája

Greenwich. Melyik térképésznek vagy földrajzosnak ne dobbanna meg a szíve, és ne jönne lázba ennek a névnek a hallatán. Hiszen itt kezdődik minden. No jó, legalábbis a földrajzi hosszúsági körök és az időzónák számítása. És ez nekünk fontos, már-már kultikus hely. Így egyértelmű volt, mikor elkezdtük otthon megtervezni a heti programunkat, hogy Greenwichbe elmegyünk, mert azt a vonalat látni kell.

Juli nyugaton | Viktor keleten

A Viktor által már említett metrósztrájk miatt egy kicsit át kellett szerveznünk a napjainkat, hogy minél könnyebben átvészeljük a közlekedésileg megbénított napokat. Így szerdára tettük be Greenwichet, úgy tervezve, hogy reggel kiutazunk DLR-rel (helyi HÉV), megnézzük a Cutty Sarkot, kimegyünk az obszervatóriumhoz, élvezzük, hogy ott vagyunk, majd még az esti sztárjkkezdet előtt visszatérünk a belvárosba. Elég jó tervnek bizonyult, mert sikerült tartanunk magunkat hozzá, és mindent láttunk is.

A városnak a 11 metróvonala mellett úgynevezett DLR (Docklands Light Railway) vonalai is vannak, melyek külsőre nem különböznek a metrótól, csak speciálisan az átalakult funkciójú kikötők vidékére szállítják az utasokat. Ilyennel jutottunk ki Greenwich városrészbe, kisebb fennakadások után. A Pesten megszokott - csilingel a metró, majd hosszan ismerteti, hogy most bizony be fogja csukni az ajtajait, és még ezután is vár pár másodpercet - metróindulási procedúra itt nem érvényes. Itt sípol három kicsit, és már záródik is az ajtó. Így, mikor futottunk a már az állomáson álló vonatra, közben kicsit bizonytalankodtunk, hogy ez kell-e nekünk, majd Viktor felugrott rá, az ajtó becsukódott, és nem hagyta magát kinyitva tartani. Úgyhogy gyorsan jelbeszéddel megtárgyaltuk, hogy a következő megállónál találkozunk. Így is lett, bár közben azért kicsit aggódtam, hogy jó vonatra szállok-e, de aztán csak egymásra találtunk.

Ilyen izgalmak után szálltunk le Greenwichben, egész közel a Cutty Sarkhoz, melyről Viktor az első bejegyzésében már hosszabban mesélt. Elég sok időt eltöltöttünk a teásládák és gyapotbálák között kalandozva az időben, majd indultunk tovább a városrész hajózási múltjának továbbgöngyölítésére.

Ugyanis itt minden erről szól. A vitorlás sem véletlenül lett itt kiállítva, hanem mert régen a Temzén idáig jöttek fel a különböző hajók, komoly kikötő működött itt. Greenwichben működik a Royal Naval College és itt tekinthető meg a National Maritime Museum is. Ezek egy nagy épületegyüttest alkotnak, sétányokkal, parkokkal átszőve. Mi is erre vettük az utunkat, a múzeumba ugyan nem mentünk be, de átsétáltunk az ódon épületek között.

National Maritime Museum

Háttérben a Cutty Sark

Royal Naval College

A College udvarán átkelve aztán már feltűnt előttünk hatalmas park és a domb, melynek tetején a Royal Observatory áll, ami ma a fő úticélunk volt. Az obszervatórium megalapításának is komoly köze volt a város hajózáshoz. Ugyanis a tengeri navigációban komoly hiányosságként mutatkozott, hogy a hajó pozíciója csak a szélességi körökön volt kiszámítható, a csillagoknak köszönhetően, viszont azt, hogy mely hosszúsági fokon vannak, nem tudták megmondani. A meridiánprobléma megoldására hozták létre az intézetet 1675-ben, és helyezték az élére John Flamsteed-et főasztronómusnak. Emellett természetesen más csillagászati feladatokat is ellátott az obszervatórium, csillagok és más égitestek pozícióit mérték, a pontos idő mérése is az ő feladatuk volt.

Kilátás az obszervatórium dombjáról a Collegera és a Doklandra

Royal Obervatory

Az intézet 1884-ben érte el a világhírnevet, mikor is a Nemzeti Meridián Konferencia kimondta, hogy a greenwich-i távcső objektívén áthaladó meridián lesz a földrajzi koordinátarendszer kezdő délköre, valamint az ún. világidő (UTC) is a greenwich-i középidő (GMT) lesz. Ez az oka hát, hogy nekünk, földrajzközeli embereknek ilyen fontos ez a hely.

Az obszervatórium egy dombon áll, melyre sok-sok ember társaságában másztunk fel. Tudtam, hogy azért lesznek itt emberek, de nem gondoltam, hogy ennyit utaznak olyanok, akiknek komolyabb érzelmi kötődésük nincs a helyhez. (De Rejtő óta tudjuk, hogy "A turisták vad fehér törzse, amely a Baedeker nevű istent imád...". Szóval amit egy jó Baedeker megír, oda a turista szófogadó ember lévén elmegy. Valószínűleg itt is ez történik.) A csillagda udvarára belépve rögtön szembeötlik A Meridián, és az emlékműve. Egyrészt, mert az  udvar közepén van és feltűnő, másrészt mert ehhez is hosszú sor kígyózik, hogy lefényképezkedhessenek a vonallal. Természetesen mi is beálltunk, de mi nem csak azért, mert a sok kínai is ezt tette, hanem fent nevezett okokból. És ugyanitt el is gondolkodtunk azon, aki esetleg még azt sem tudja, mit jelent a meridián, az minek örül annyira? No de tegyük félre a gonoszkodást, és örüljünk annak, hogy ott lehettünk. Mert azért nem mindennapi érzés volt úgy állni, hogy az egyik lábunk keleten a másik pedig nyugaton. Vagy egyikünk keleten a másikunk meg nyugaton. Illetve hogy a GPS-ünk szinte egész londoni tartózkodásunk alatt W-t mutatott, amit korábban még sose tapasztaltunk.

"Hol kelet és nyugat összeér, a fény meg a sötét összefér..."

És itt hadd vessek közbe még egy kis szakmai részt, egy félreértés elkerülése végett. A minap látott napvilágot egy cikk az interneten, mely szenzációhajhász módon arról számol be, hogy anno elmérték a 0. hosszúsági fok helyét a csillagászok 102 m-rel. (Nem akarom belinkelni, nem szívesen terjeszteném a hülyeséget.) Már ekkor felvetődik a kérdés, hogy lehet egy meridiánt elmérni? Mert ugye azok az északi és a déli pólust összekötő gömbi főkörök, melyekből végtelen számú lehet. Hogy melyiket tüntetjük ki valamilyen különleges szereppel, az szabadon választható. Így lett a greenwichi csillagvizsgáló távcsövén áthaladó vonal a 0. De ezt nem lehet elmérni, ez nem egy bemérhető dolog. (A wikipediai is ugyanezt írja a témában.) Az azonban tény, hogy a vonalra állva a GPS-ünk nem fog pont 0-t mutatni, de ennek is megvan az oka, és nem a rosszul bemért meridián! A vonal mellett egy kis ismertető tábla is megmagyarázza, amivel művelt újságíró barátunk nem foglalkozott, hogy mivel a föld alakja nem tökéletes gömb alak, így különböző közelítő felületekkel fedjük le azt, emiatt különböző "dátumfelületek" és koordinátarendszerek vannak használatban, ez okozza az eltérést.

De elég is ennyi a dolog szakmai részéről. Miután kiörömködtük és kifényképeztük magunkat a vonalon, körbejártuk az obszervatóriumban berendezett történeti múzeumot is. Az intézet mint obszervatórium 1998-ban bezárt, azóta a turistáké a terep. Bemutatják az régi csillagászati műszereket, órákat, a kutatási területeket, és sok-sok érdekes dolgot. Sajnos elég nagy volt a tömeg és a zaj benn, egy helyi szakember vezetést is tartott, amik miatt az audioguide-unkat elég rosszul hallottuk, így a végén már feladtuk. De azért még felmentünk a toronyba, és megnéztük a hatalmas távcsövet is.

Fenn a dombon még megkerestünk egy geoládát, illetve azt a pontot is, ahol a GPS teljesen 0-t mutat. Majd már erősen korgó gyomorral visszaereszkedtünk a tengerészeti múzeumhoz, ahol az éttermében meg is ebédeltünk, és pihentünk egyet a kiadós délelőtti kirándulás után. Ebéd után sétáltunk egyet a kis városban, ládáztunk még egy kicsit, majd egy búcsúpillantást vetve a Cutty Sarkra, visszavonatoztunk a városba. Igyekeznünk kellett vissza, mert aznap délután kezdődött a metrósztrájk, így még a kezdete előtt vissza akartunk érni a városba valami olyan közlekedési csomópontba, ahonnan aztán majd busszal is haza tudunk menni.

Délután és estefele még egy elég nagy sétát tettünk a Sohoban, a Regent és az Oxford Street környékén, de ezekről az élményeinkről és benyomásainkról Viktor már az első posztban beszámolt.

Greenwich felkeresése beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és tényleg akkora élményt jelentett ott lenni, mint amennyire vártuk, örülünk, hogy sikerült felkeresni ezt a kultikus helyet. :)