Párizsban szép a nyár... - Templomok

Párizsi hetünk alatt a múzeumok mellett számos templomban is jártunk, bár közel sem annyiban, mint Rómában. Ezekről nem fontossági, hanem időbeli sorrendben írok.

Saint Sulpice

Első kirándulós napunk délutánján kerestük fel ezt a templomot, mely kis utcák ölelésében, a belvárosban található. Nincs is semmilyen különleges értéke, ami kiemelné a többi templom sorából, csak az irodalmi híre. Ahogy tavaly Az angyalok és démonokat, idén A da Vinci-kódot olvastuk el utazás előtt, de ebben nem jártak a szereplők túl sok párizsi helyszínen, csak a Louvre-ban, illetve ebben a templomban. Aki olvasta a könyvet, emlékezhet a jelenetre, mikor Silas, az albínó szerzetes mind a négy rendi vezetőtől azt az információt kapja, hogy ebben a templomban húzódó rózsavonal (meridián) és az itt álló obeliszk találkozásánál kell keresnie a rend zárókövét. Silas el is megy a templomba, feltöri a megjelölt helyen a padlókövet, de kiderül, zsákutcába futott, félrevezették. Mi már otthon utánanéztünk a templomnak, melynek a honlapja rögtön tisztázza is a regényben megjelent félremagyarázásokat, ugyanis nem a párizsi kezdőmeridián húzódik keresztül a templomon, hanem egy gnómon, egy napóra vagy naptár (ilyet szintén láttunk már tavaly Rómában is a Santa Maria degli Angeli templomban). Illetve azt is leszögezi, hogy fölösleges a követ kopogtatni, semmilyen kincs nem rejtőzik alatta. Mellesleg egy obeliszk tényleg áll az egyik mellékoltár mellett.

Invalidusok dómja

A Musée d’Orsay megtekintése után, egy felejthető ebéd után érkeztünk el kirándulásunk újabb jelentős állomásához. A dóm tulajdonképpen egy hatalmas épületegyüttes egy darabja, a L'Hotel national des Invalides temploma. Az invalidusok rendháza ez, akik kórházat és idősek otthonát is működtettek itt. A múzeum mellett mai napig megőrizte ezt a funkcióját és háborús veteránok számára nyújtanak itt kórházi ellátást és idősgondozást.

A templom egy rendkívül szép, monumentális építmény, hatalmas arany kupolája a város számos kilátópontjáról remekül látszik, különösen akkor, mikor rásüt a nap, és csak úgy világít a fényben. Belső tere középen egy válaszfallal két részre van osztva, Az udvar felől a tényleges templomi rész látható, ahol ma is miséket tartanak, és ahova a hívek, többé-kevésbé nyugodtabb körülmények között betérhetnek imádkozni. A másik fele a főbejárattól, az utca felől nyílik, ez már inkább egy pantheon jelleggel működik, számos nemzeti hősük van itt eltemetve, épp ezért mára már a turisták egy kedvelt zarándokhelye. Leghíresebb halottja természetesen I. Napóleon, akinek hatalmas vörösmárvány szarkofágja az altemplomban található, mely azonban részben felülről nyitott, így a templom földszintjéről is lepillanthatunk rá, de le is mehetünk körbejárni. Itt nyugszik felesége, Josephine, illetve fia, II. Napóleon is.

Napóleon szarkofágja

A templomot körbeölelő komplexumban ma különböző hadtörténeti kiállítások találhatók, melyek bemutatják a francia hadviselés eszközeit a kezdetektől fogva, és végigvezetnek a különböző háborús eseményeken is. Mi sajnos már nem sok időt tudtunk itt tölteni, mivel délután, nem sokkal a múzeum zárása előtt érkeztünk ide. Így nem is vetettük bele magunkat az igazi kiállítótermekbe, hanem egy filmvetítést néztünk meg Charles de Gaulle életéről. Történelmi tanulmányaink során a nevét épp hogy érintettük, így most érdekes volt megismerkedni ennek a rendkívül tartalmas életet élt katona és államférfi történetével.

Notre Dame

A Notre Dame volt nyaralásunk legjelentősebb és legszebb temploma, nekem személy szerint ez volt az összes látnivaló közül is a kedvencem, az Eiffel-torony mellett. A héten többször jártunk a templomnál, de nem tudtam megunni, olyan lenyűgöző méretű és aprólékosan kidolgozott díszítésű.

Az Invalidusok dómjában töltött délután után még nem mentünk haza, hanem sétálgattunk a városba, és így jutottunk el a szigetre, a Citére, a város legősibb magjára, ahol a Notre Dame is áll. Az utazás előtt olvastam el A párizsi Notre Dame című Victor Hugo könyvet is, így még elég élénken a szemem előtt élt, hogy milyen lehetett itt a középkori élet, érdekes volt az egykori Gréve térről, ahol a városháza áll átsétálni a szigetre, a regény szinte teljes egészében itt játszódik. Aznap este csak kívülről nézegettük ezt a fantasztikus építményt, de jókor jöttünk, mert a délutáni nap világította meg a homlokzati oldalát, és talán ilyenkor a legszebb. 

A templom idén 850 éves, ennek örömére az előtte lévő téren felállítottak egy hatalmas lelátót. Ez egy felől jó, mert van hol leülni, megpihenni, és fotózni, viszont rossz is, mivel túl közel van az épülethez, így olyan kép elkészítésére most nem volt lehetőség, amin a teljes templom látszana, hisz a tér túlsó végéből pedig már maga az emelvény takarná ki az épületet. De ez legyen a legnagyobb gondunk, a szánkat így is csak tátottuk.

Szombaton kerestük fel másodszor, rögtön reggel itt indítottuk a napunkat, és jó szokásunkhoz híven beálltunk a sorba, hogy bejussunk. Épp mise zajlott, így először csak a külső oldalon tudtunk körbe sétálni, majd mikor vége lett, bemehettünk a főhajóba is. Háromosztatú szerkezete van, a főhajó mellett párhuzamosan fut két mellékhajó is, így nem egy nagy monumentális templombelső látható, hanem sokkal jobban felosztja a teret. A belseje is hűen tükrözi a gótikus stílus puritánságát, csupán a faragott kőcsipkék és szobrok díszítik a teret.

A benti látogatás után kívülről is körbe sétáltuk az épületet, ami minden oldaláról más arcát mutatja, és még a hátulja sem dísztelen és unalmas, mindenhonnan nagyon érdekes építészeti megoldásokat láthatunk. És a vízköpők… Kisebb változatai már a falak alsóbb részein is megjelennek, és ahogy felnézünk, mindenhol furcsa kőszörnyeket láthatunk, és azt még csak sejtjük, mik rejtőznek feljebb.

A vízköpőkhöz, vagy kimérákhoz való visszatérés volt az esti látogatás. Ugyanis én nagyon szerettem volna felmenni a tornyába, nem is feltétlenül a kilátás miatt, hanem a vízköpők, és maga az élmény miatt. Kezdetben még Viktor is hajlandónak mutatkozott, de aztán (mint utóbb kiderült szerencsére) nem vállalkozott rá. Délelőtt még hatalmas sor kígyózott a toronytúrára várva, így úgy döntöttünk, este visszajövünk, hisz aznap úgyis 11-ig látogatható volt, és bíztunk benne, hogy addigra csökken a tömeg. Valamicskét meg is fogyatkozott a nép, de azért még így is egy órát álltam sorba míg bejutottam. Mivel a fenti kilátóhelyek korlátozott befogadóképességűek, így kb. 30 fős csoportokban engedték fel az embereket, ahogy később meg is tapasztaltam, egy „körtúra mentén”. Először egy nagyon szűk csigalépcsőn felkapaszkodtunk a két torony alatt található párkányzatra, ami a szó szoros értelembe csak egy párkány volt, egyesével sorban fértünk el, mögöttünk a torony fala, előttünk a város. Már itt éreztem, hogy jó, hogy egyedül jöttem, Viktor tériszonyának ez nem tett volna jót, és amíg várt rám, addig az aznapi vacsorahelyünket kereste, ami meg praktikus volt. Ilyen helyzetben már kicsit nekem is remegett a lábam, de a kilátás kárpótolt mindenért. Az egész város összes híres épülete látszott, és ezen a párkányon foglaltak helyet a leghíresebb, szinte emberszabású kőszörnyek, akik vidám vagy épp grimaszoló arccal szemlélik a város életét már évszázadok óta. Jó pár, valamint inkább jó sok képet készítettem róluk és a kilátásról is. Innen aztán a másik torony lépcsőjén még följebb, a torony legeslegtetejére mászhattunk fel. A helyzet itt is ugyanaz volt, egy keskeny úton járhattunk körbe, immár több mint 60 méteres magasságban. Káprázatos volt. Közel egy órás fenntartózkodás és lépcsőmászás után ereszkedtünk vissza a földre, és mondhatom nem bántam meg, sőt nagyon örültem, hogy feljutottam oda, mert tényleg ez lett az egyik legnagyobb élménye a hetünknek.

A torony tetején

Közben Viktor meg is találta az éttermünket, ahonnan egy finom vacsi elfogyasztása után még egyszer visszasétáltunk a templom elé, hogy ne csak a lemenő nap fényétől, hanem a reflektoroktól megvilágítva is láthassuk. Mondhatom, így sem okozott csalódást.

Sacre Coeure

Vasárnap, az utolsó kirándulós napunkon eddig még kimaradt látnivalókat kerestünk fel, köztük volt a „Szent Szív” temploma is. Ez is egy rendkívül látványos épület, mind kinézete, mind elhelyezkedése miatt. A Montmartre legmagasabb pontján áll, és magasodik a város fölé, így ezt is több helyről megszemlélhettük már a hetünk során. Dombhoz méltóan meredek utcákon és egy hosszú lépcsősoron másztunk fel a templom lábához, ahol rengeteg ember nyüzsgött, hisz nem csak egy gyönyörű templom, hanem remek kilátóhely is nyílt a dombról, a turistákat pedig különböző előadóművészek szórakoztatták. Míg kívülről egy tényleg lenyűgöző templomot láthatunk, belülről nem nyújt túl sok pluszt ahhoz képest, amit eddig már láttunk. Persze lehet, hogy utolsó napra már elfáradtunk, elég templomot láttunk, telítődtünk a szépségekből. De ettől függetlenül érdemes ide eljönni és megismerni a városnak ezt a részét is. A templom előtt futó hosszú lépcsősoron pedig leereszkedhetünk a Montmartre városrész szűk utcácskáiba, ahol most számos szuvenírbolt kínálja a turistáknak a különböző ajándéktárgyakat.

A templomhoz vezető lépcsősor