Kalandok a karszton

Már hagyományossá vált, hogy május 1-je környékén elmegyünk pár napra kirándulni az országban. Jó pár éve tervben volt Aggtelek és környéke, de eddig nem jutottunk el oda. Viszont idén sikerült megszervezni egy háromnapos kiruccanást. A hosszúhétvégét megtoldottuk még három szabadságos nappal, hogy kikerüljük az országos szünetben várható nagy rohamot. Ez sikerült is. Jósvafőtől nem messze, a szelcepusztai vadászházban foglaltunk szállást, és a 13 fős kastélykának mi voltunk az egyedüli lakói. Nagyon hangulatos volt az erdő mélyén, távol mindentől, pár ló és szarvas társaságában pihenni. Vasárnap este leutaztunk Viktorékhoz Domoszlóra, hogy másnap onnan induljunk neki az útnak.

1. nap

Első napunkon nagy összefüggő túrát nem tettünk, autóval kerestük fel a környék látnivalóit, és természetesen geoládáit. Az első állomásunk Szlovákiában volt, a Szilicei-jégbarlang. Bánrévénél léptük át a határt, és innen gyönyörű helyen vitt végig az út, meredek hegyoldalak között kanyarogtunk, majd bevettük magunkat mi is az erdőbe, és egy kemény szerpentinúton kapaszkodtunk fel a fennsíkra, ahol Szilice fekszik. Még a falu előtt leparkoltunk, és a jelzett turistaúton ereszkedtünk le a barlanghoz. Lefelé menet semmi sem jelezte, hogy valami különleges felé visz az utunk, kellemes erdei ösvényen sétáltunk a ládáig, ami még az erdőben volt elrejtve. Innen egy kiépített lépcsőn indultunk el lefele, körben már megjelentek a hatalmas sziklafalak, és ahogy egyre lejjebb értünk, a barlang egyre hidegebbet lehelt. Majdnem a barlang szájáig, egy kilátópontig lehet lemenni, innen azonban korlát állja az utunkat. Ez nem egy kiépített, látogatható barlang, így veszélyes lenne az ismeretlen kürtők között mászkálni a jégen. Csak messziről lehet megcsodálni a hatalmas barlang száját, a több tíz méter magas sziklafalat, és a jégképződményeket. Milyen speciális lehet itt a klíma, hogy nem is olyan magas hegységben ilyen képződmény kialakuljon?

Miután kigyönyörködtük magunkat, visszamásztunk a parkolóhoz, és Aggteleknél visszatértünk Magyarországra. Épp egy barlangtúra kezdete előtt értünk oda, így gyorsan megvettük a jegyeket, és alászálltunk, hogy végigjárjuk az aggteleki rövidtúrát, ami kb. 1 km-t jár be a barlangból. Viktor is volt már itt egy osztálykirándulás alkalmával, én is jártam már itt általánosban a vándortáborral, aztán középiskolában osztálykirándulással. De ez a barlang annyira szép, hogy az ember szívesen visszatér többször is. Öt évnyi egyetemi földrajztanulás után még inkább tudja az ember értékelni a bent elhangzott dolgokat, de még így is elképzelhetetlen az a rengeteg idő és energia, ami ezeknek a képződményeknek a kialakulásához kell. Szerencsénk volt, mert összesen öten voltunk kíváncsiak ekkor a barlangra, így mindent nagyon jól láttunk és hallottunk, érdekes volt a vezetés. Még két arra kószáló denevérrel is találkoztunk a barlang bejárata közelében.

Mikor kiértünk a barlangból, sajnos esett az eső, nem is kicsit, így azt találtuk ki, hogy addig elmegyünk a szálláshelyünkre, lepakolunk, megebédelünk, addig hátha változik valamit az időjárás. 

Szelcepusztára Szinpetri és Szin között ágazik le egy erdészeti út, ami jó hosszan visz fel minket a völgybe. A pusztán összesen három épület áll: a turistaszálló, ami egyben erdei iskola is, az erdészet munkatársainak szolgálati lakása, illetve valamivel odébb a vadászkastély, ami a mi szállásunk lett. Anno ezen a helyen állt Horthy Miklós vadászháza, egy favázas épület, ami azonban az 1950-es években leégett, ezután építették a helyére a mai kastélyt, amit két évvel ezelőtt újítottak fel és bővítették ki a mai formájára. Nagyon kellemes szálláshely, távol a világtól, és egy nagyon kedves háziasszonnyal, aki mindenben készségesen segített és nagyon finomakat főzött nekünk vacsorára.

Mire felértünk Szelcepusztára és megebédeltünk, már újra kisütött a nap, így visszaautóztunk Aggtelekre, hogy az ottani geoládákat is felkeressük. Az első közvetlenül a határon található, a Helló szomszéd pad, melyet a schengeni határok megnyitása alkalmából állítottak fel. Érdekes látvány, ahogy az egykori határőrépület ma már üresen áll, mi pedig szabadon sétálhatunk ki-be a határon.

Határtalanul

A második láda a barlang fölötti sziklaszirten várt ránk. A pénztár melletti lépcsősoron kell felmászni a szikla tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik a falura és a szomszédos hegyekre. De innen a turistaúton még mászni kell feljebb, egy nagyon szép tipikus karros, bokros réten. Jó kis séta volt, a végén pedig a ládát is előhalásztuk az egyik bokorból.

Aggtelekről hazafele még megálltunk Szinpetriben, ahol egy múzeumban kiállítva látható a világ legnagyobb könyve. Sajnos a múzeumról épp lekéstünk, de másnap visszajöttünk, hogy belülről is megnézhessük, hogy is néz ki ez a legnagyobb könyv. De azért az itt elrejtett geoládát még megkerestük.

A nagy könyvet rejtő múzeum és papírmalom

A Jósva patak által hajtott malomkerék

A nagy könyv megalkotója egy kavicsszalamandrát is létesített

Ezzel vége is lett a mai napi mászkálásnak, indultunk vissza a szállásunkra, ahol a gondnok már várt minket egy nagyon finom szarvas vadassal, ami igazán jól esett az egész napos kirándulás után.

2. nap

Dátum: 2014. 04. 29.

Táv: 17,9 km

Mozgási idő: 3h 58m

Átlagsebesség: 4,5 km/h

Teljes szintemelkedés: 482 m

Nehézségi fok: ***

Útvonal:

Szelcepuszta - Patkós-völgy - OKT útvonal - Derenk - Szádvár - Szalamandraház - Ménes-völgy - Hideg-kúti pihenő - Szelcepuszta

Második napra egy nagyobb gyalogos körtúrát terveztünk úgy, hogy bejárjunk egy kéktúra szakaszt is, lássunk is szépeket, és még geoládákat is gyűjtsünk. Ébredés után kicsit megijedtünk, mivel elég vigasztalanul esett az eső, bármerre néztünk, mindenhol felhők látszottak. A turistaház fölött azonban észrevettem egy kis világos foltot, benne bíztam, és nem is kellett csalódnom, ugyanis mire elfogyasztottuk a bőséges reggelinket, és összeszedelődzködtünk, addigra elállt az eső, kivilágosodott, és eloszlottak a felhők. Így bátran nekivágtunk a túrának.

A kék jelzésen haladtunk, ereszkedtünk, éreztem, hogy meglesz ennek még a böjtje is. Az esős idő nagyon kedvezett a szalamandráknak és csigáknak. Szalamandrából is láttunk többet is, a csigák pedig tucatjával csúsztak-másztak előttünk. Egy-két fotogénebb jószágot sikerült is lencsevégre kapni.

Első célpontunk Derenk romközség volt. Nagyon szép út vezetett addig. A településnek elég szomorú a története. A török hódoltság, a Rákóczi-szabadságharc, majd egy pestisjárványt követően a falu elnéptelenedett, így az 1700-as években lengyelekkel telepítették be. Azonban az ő történetük is csak 200 évig tartott, mivel 1938-ban Horthy Miklós, aki megépítette a vadászkastélyát Szelcén, vadászterületet és medvéskertet is akart kialakítani magának a környéken. Azonban a néha orvvadászkodó derenkiek zavarták az összképet, így közeli falvakba telepíttette át a lakosságot, így a falu 1943-ra ismét teljesen elnéptelenedett, házait lebontották. Mára az egykori templom helyére egy kis kápolnát emeltek, és helyrehozták a régi iskolát, melyben most érdekes kiállítás mutatja be a falu egykori életét.

OKT bélyegző hely is van itt, ezt sem hagyhattuk ki, hisz a hegység egy szakaszán végig akartuk járni a kéket.

A derenki iskola újjáépített épülete

Itt állt a templom

Szép megemlékezés, hogy az összes egykori ház helyén ma egy emléktábla mutatja egykori gazdájának nevét, a kitelepítés évszámát és azt, hogy hova költöztek. 

Az egykori házhelyek Derenken

 A falu végében a hegyoldalban még megtalálható a temető, ahova 1942. december 30-án temettek utoljára.

Derenk temetője

Derenkről a kéken Szádvár felé indultunk tovább, majd elérve a hegy alját felkapaszkodtunk a szerpentinúton a várromhoz. Lentről csak pár faldarab látszik, így elég nagy meglepetés volt, hogy milyen nagy területen, viszonylag sok rom volt látható. Az egyik fal tövében egy geoláda is volt elrejtve. A vár története nagyban hasonlít országunk többi hegyen épült végvárával. Már a XII. században állt a hegytetőn egy erődítmény, amely folyamatosan bővült, tűrte a századok viharait, ám az utolsót, a Thököly-féle hadjárat alatt nem tudta kiállni. 1688-ban felgyújtották és sorsára hagyták. Azonban az utóbbi években végeztek rajta különböző állagmegóvó munkálatokat. Nagyon érdekes rom, mindenképp érdemes felkeresni. A falon ülve fogyasztottuk el az ebédünket, és figyeltük, ahogy velünk szemben elhúz egy dörgő felleg, ami szerencsésen kikerült minket. Azonban mikor felkerekedtünk, hogy leereszkedünk, megláttuk, hogy a hátunk mögött is gyülekeznek hasonlóan fekete és aggasztó felhők. Így gyors tempóban indultunk lefele a piros turistajelzésre. Mikor leértünk a Szalamandra-házhoz még méláztunk egy kicsit, hogy bevárjuk-e a vihart, és húzódjunk be a turistaházba, de aztán figyelve a felhőket arra jutottunk, lehet szerencsénk lesz, és a szomszédos völgyben húz el mellettünk a vihar. Így is lett, a dörgését hallottuk, pár csepp is ért minket, de aztán megúsztuk.

A Ménes-völgyben futó piros turistajelzésen indultunk vissza Szelcepusztára. Az egész itt tartózkodásunk alatt jellemző volt, hogy nagyon szépen és jól karbantartott turistautakkal és felfestésekkel találkoztunk, és nem csak a kéken. A Ménes-tó mellett tartottunk még egy kis pihenőt, egy újabb láda kedvéért. A Ménes-patakot itt felduzzasztották, és így alakult ki belőle egy kis horgásztó, ahol ott jártunkkor is horgásztak páran. A forrás és a tó között kellemes pihenőt építettek ki. Innen aztán már nem volt megállás hazáig.

Szádvár a háttérben, és a gyülekező fellegek

Mivel a kirándulás nem töltötte ki a teljes napunkat, miután lepakoltunk a szálláson, kocsiba ültünk, hogy megnézzünk még pár nevezetességet, és összegyűjtsünk egy-két ládát. Az első megálló mindjárt Szinpetriben volt, az előző nap kihagyott múzeum. Pont időben érkeztünk, épp ott volt egy gyerek csapat, akikkel részt vehettünk a vezetett múzeumlátogatáson. Őszintén szólva nem is pontosan tudtuk, hogy mit fogunk látni, így minden meglepetés volt. Az első teremben látható a Nagy Könyv, ami egy Guinness-rekorder alkotás. A könyvet az egész létesítmény tulajdonosa, Varga Béla készítette el. Hatalmas teljesítmény volt, hiszen a könyv 4,1m x 3,7m nagy, egy ívből állnak az oldalai, hagyományos kötésmódú, közel 1,5 tonna súlyú és 13 marhabőrből készült a borító kötése. Már a legyártásához szükséges gépeket is egyedileg erre a célra kellett elkészíteni. Az pedig már egy másik kérdés, hogy pattan ki valakinek egy ilyen gondolat a fejéből? A látvány mindenesetre lenyűgöző.

A Nagy Könyv

A másik teremben pedig Guttenberg egykori nyomdájának a berendezéseinek pontos másait tekinthetjük meg, a gót betűkészletet, a nyomdagépet, íróasztalt. Ezen kívül egy szép antik könyvgyűjteménnyel, egy működőképes papírmalommal és papírgyártó műhellyel is büszkélkedhetnek, ahol az ember végigkísérheti, hogyan is készült régen, a gépesítés előtt a papírgyártás.

A Guttenberg-biblia egy lapjának betűi

papír-malom-kerék

Következő állomásunk Szögliget volt, ami számomra nosztalgikus hely, ugyanis az általános iskolás vándortáborunk második állomása volt ez. Az egykori szálláshelyünket nem találtuk meg, mert elég nagy a falu, de egy újabb geoládával azért gazdagodtunk Pista bácsi tájházánál. A kiállítás már zárva volt, pedig állítólag nagyon igényes bemutatóról maradtunk le.

Tájház Szögligeten

Még egy helyet felkerestünk, Bódvarákót. Egyetem előtt itt lett volna a gólyatáborunk, de akkor mindketten kihagytuk, most azonban megnézhettük, hol is lett volna ez az esemény. Őszintén szólva nem bántam meg, hogy kihagytam ezt a világ végén, falu szélén, mezőn bulizást. :) De legalább megnéztük, és még geoládát is rejtettek ide.

Bódvarákó hegye, az Esztramos

Még szerettük volna felkeresni Tornaszentandrás ikerszentélyes templomát is, de mivel itt a legtöbb település csak egy irányból érhető el, meglehetősen nagy kerülőkkel, így ez már kimaradt.

magasság-távolság

magasság-idő

3. nap

Dátum: 2014. 04. 30.

Táv: 24,7 km

Mozgási idő: 5h 02m

Átlagsebesség: 4,9 km/h

Teljes szintemelkedés: 580 m

Nehézségi fok: ****

Útvonal: 
Szelcepuszta - Szelce-völgy - Jósvafő - (busszal Aggtelekre) - Aggtelek - Mész-völgy - Baradla-barlang Jósvafői bejárat - Jósvafő - Nagy-Tohonya-forrás, Kossuth-barlang - OKT útvonal - Szelcepuszta

Utolsó napunkra, ami sajnos nagyon hamar eljött, azt terveztük, hogy végigjárunk még egy kéktúra szakaszt, hogy legyen meg egy értékelhető útvonalunk. Erre a napra szerencsére nagyon jó időnk lett, ragyogóan sütött a nap, és elég meleg is lett, így lelkesen vágtunk neki a túrának. A kocsit még a szállás parkolójában hagytuk, ide kellett visszatérnünk. Első állomásunk rögtön a szelcepusztai településtáblánál volt, aminek közelében egy újabb geoláda várt ránk.

Szelcepusztai turistaház

Majd letértünk a műútról a piros turistajelzésre, mely a Szelce-völgyön vitt végig. Az ember, legalábbis én, egy völgyet úgy képzel el, hogy egy erdőben húzódó mélyedés. Na ez nem ilyen volt, egy gyönyörű rét volt, már már Ausztriában, vagy hasonló alpesi tájon érezhettük magunkat. Virágzott a rét, sütött a nap, körben hegyek, nagyon jó kis séta volt. Itt legel a hucul ménes is egy hatalmas területen, ahol elég jó dolguk lehet a lovaknak, szaladgálhatnak, amerre csak látnak. Az egyik itteni bokorban is találtunk egy geoládát.

Szelce-völgyben

Hucul ménes a Szelce-völgyben 

A völgyön aztán besétáltunk Jósvafőre, ahol megvártuk az Aggtelekre menő buszt. Azért így terveztük a túrát, mert az Aggtelek-Jósvafő utat oda-vissza megjárni már sok lett volna, ráadásul ott csak a kéktúrán akartunk végigmenni, míg a Szelcepuszta-Jósvafő úton a kéket és a pirosat is meg kellett tennünk egyrészt az OKT, másrészt a geoládák miatt. Nem is kellett sokat várni a buszra, aztán laza negyed óra alatt Aggteleken is voltunk. Gyors pecsételés a barlang pénztárában, majd ismét lépcsőzés fel az első nap már megismert útvonalon a sziklafal tetejére. Innen a kéktúrán sétáltunk vissza Jósvafőre szép erdei-mezei utakon.

A jósvafői kéktúra-pecsét a barlang pénztárában, illetve a Tengerszem szálló portáján található, azonban ezekhez egy kis meredek úton kellett leereszkedni a kék jelzésről. A pecsételés után a szépen rendbehozott téren ebédeltünk meg, majd új energiát gyűjtve vágtunk neki a túra második felének.

Tengerszem szálló Jósvafőn

Baradla-barlang Jósvafőn

A kéktúra átvezet Jósvafőn, ami a héten látottakhoz képest elég rendezett kis falu, szép régi házakkal. A falu szélén pedig a Nagy-Tohonya-forrás mellett rábukkantunk a Kossuth-barlangra is, ami a feliratok szerint csak overálos komoly túra keretében járható végig. Itt hagyjuk el a falut.

Elhagyott zsidó temető Jósvafő határában

Kossuth-barlang

Tohonya-völgy

A Tohonya-völgyből egy jó kis kaptatón másztunk kis, és ismét elértük a Szelce-völgy végén elterülő nagy rétet, ahol a ménes él. Gyönyörű a kilátás innen mindenfele, de sajnos az is nagyon jól látszott, hogy a tegnapi naphoz hasonlóan ismét gyülekeznek a felhők a fejünk fölött. Bíztunk benne, hogy megint szerencsénk lehet, de most annyi irányból jöttek, hogy kisebb esélyt láttunk a megmenekülésre. A réten a kék jelzésen vágtunk át, kereszteztük a délelőtt végigjárt piros utat, majd bevettük magunkat az erdőbe, és felkapaszkodtunk egy kisebb platóra.

Innen a távolban ismét megpillantottuk a nagy kőszalamandrát. Ezen a platón várt ránk az utolsó, Karszt nevű geoláda, aminek trükkös jelszóképzésével megdolgoztunk egy kicsit. Ekkor már látszott, hogy nem kerülhetjük el az esőt, a fejünk felett voltak a fekete felhők. 

Távolban a szalamandra

Utunk itt befordult az erdőbe, ahol a fák egy ideig még védtek minket a csepegő esőtől. Azonban még közel 4 km volt hátra utunkból, 20 km volt már mögöttünk, mikor ránk szakadt az ég. Ömlött, mintha dézsából öntötték volna, kopogott a jég a fejünkön, és dörgött körülöttünk mindenhol az ég. Elég félelmetes volt, és amikor az embernek már minden ruhadarabjából folyik a víz, az esőkabát ellenére is, a bakancsban minden lépéssel hullámzik egy tó, akkor már nem érzi olyan jól magát. Az előző hetek is elég nedvesek voltak, így pár perc alatt vörös sárpatakok folytak lefelé az úton. Akkor már mindegy volt, hogy hova lépünk, pocsolyába, vagy sárba, nem győztük összeszedni még minden erőnket, és iszkolni kifele az erdőből. 

Egy kemény fél órás rohanás után keveredtünk ki az erdőből, és addigra az eső is elállt. A szelcepusztai rét fölött, ahogy kisütött a nap, csak úgy párolgott a sok leesett víz, és mi is. Az alábbi képen jól látható a már szakadozó felhők és a nap, míg a rólam készült fotó hátterében azok a felhők látszanak, ahonnan jöttünk.

Vihar után párolog a rét

Innen aztán már egy negyed óra alatt - újra vidáman - felsétáltunk a kocsihoz, ahol aztán egy teljes ruhacserére volt szükség, hogy ismét komfortosan érezzük magunkat. Majd búcsút vettünk ettől a szép helytől, ahol három remek napot töltöttünk, és elindultunk vissza Domoszlóra.

Útközben még egy gyors megállót tartottunk, Szalonnán. Ez volt az általános iskolás vándortáborunk első állomása, így Viktor készített rólam egy emlékfotót. Így ért véget a tavaszolásunk.

magasság-távolság

magasság-idő