XLIX. Geocaching Fesztivál és Verseny - Somoskőújfalu

Már számon se tudjuk tartani, hányadik geocaching versenyünkön vettünk részt idén októberben. Jártunk már az ország számtalan pontján, Sopronban, a Balaton-felvidéken, a Bükkben, a Mátrában, sőt, a domoszlói verseny kapcsán még azt is elmondhatjuk magunkról, hogy az egyesület mellett mi voltunk a helyi szervezőcsapat tagjai. Igazság szerint én magam (Petikével és pár domoszlói gyerkőccel) voltam 2011-ben szintén ugyanezen a terepen (GC22FV), csak akkor épp Salgóbánya központtal. Nagyon tetszett a környék, úgyhogy idén megbeszéltük Julival, hogy nekivágunk valamelyik távnak, ezúttal hármasban Nórival, sőt, még anyát is meggyőztük, hogy csatlakozzon hozzánk. Neki ez volt az első ilyen rendezvénye.

Somoskői vár

A hétvégét Domoszlón töltöttük, így innen indultunk Somoskőújfalura. Nem biztos, hogy sokkal közelebb volt, mint Pestről lett volna, de annyi baj legyen. Hogy ne a hegyvidéki kanyargós utakon kelljen menni (kockáztatva némi rosszullétet), így Gyöngyös-Szurdokpüspöki-Bátonyterenye-Salgótarján útvonalon közelítettünk. Az autót a határállomás melletti kamionparkolóban tudtuk letenni, innen pedig a focipályán átsétálva jutottunk el a versenyközpontig.

Kihalt határállomás

A reggeli liturgiát már kenjük-vágjuk, nevezés, GPS-re a versenypontok feltöltése, rajt, útvonaltervezés (majd a verseny során folyamatos újratervezés :) ) és indulás. Idén még azt sem felejtettem el, hogy a verseny előtt feltöltsem a GPS-re a legfrissebb térképet. Már nem a jó kis GPSMAP 60 CSx-kel járjuk a világot, mert sajnos azt egyszer úgy földhözvágtam, hogy tönkrement. Pótlására egy GPSMAP 65s érkezett.

Több útvonalat is megnéztünk a térképvázlat alapján, hogy merre lenne érdemes menni. Valószínűleg az optimális út majdnem teljes egészében Szlovákia területén vezetett, de végül abban maradtunk, hogy úgysem nyerésre játszunk, a részvétel a fontos, akkor meg nem kell agyonoptimalizálni az útvonalat. Mivel nem a hosszútávnak vágtunk neki, "csak" a középtávnak, így attól sem igen kellett tartanunk, hogy nem férünk be a szintidőbe. A 8 pont felkeresésére a Karancs felé vettük az irányt.

Mami Szlovákiában

Határ alatti alagút

Azért természetesen azt a lehetőséget nem szalasztottuk el, hogy lábbal átmenjünk Szlovákiába. Ugye ez ma már gyerekjáték, a határállomás olyan kihalt volt, hogy még! Azért anya a nap folyamán többször is elmondta, hogy ez számára mekkora élmény, hogy csak így jár-kel a két ország határán. Még nekem is vannak "határközeli" élményeim, hát még neki. A túra első szakasza ténylegesen a határon vitt, folyamatosan a piros-fehérre festett határkövek mentén sétáltunk egyik, vagy másik oldalon. 

Karancs a távolban

Határőrbódé lehetett valamikor

Szép őszi időnk volt, kissé talán szeles. De a fák már elkezdtek sárgulni (vagy épp pirosodni, kinek mi a szokása). Ahogy a Karancs felé tartottunk, a hegyek mögött elég sötét fellegek kezdtek gyülekezni, ami meg is hozta magával az esőt. Esőkabátokkal készültünk, de ennél komolyabb felszerelésünk (esőnadrág, esetleg kamásli) nem volt a pakkban. Szerencsénk volt, hogy nem tartott sokáig, illetve hogy pont egy olyan versenyponthoz értünk oda a zuhé kezdetekor, ami egy részben fedett vadetetőnél volt elrejtve. Így a tető alá beállva legalább azt a kis esőt is fedél alatt vészelhettük át.

Emelkedünk

Nézőközönség

Az egyik versenypont környékén

A tájékozódásomat kicsit összezavarta azonban a közjáték. A vadetetőtől rögtön toronyiránt lett volna célszerű menni, ehhez képest mi a látszólag nemrégiben eltúrt hegyi úton folytattuk az utat, ami nem sokkal később átváltott dagonyába, majd onnan teljesen másfelé fordult, mint amerre eredetileg menni akartam. Jöjjön hát akkor egy újratervezés, mindenesetre a Karancs csúcs így kimaradt, pedig ott lett volna egy hagyományos láda is. Sebaj. Nem föl, hanem le. A Kis-Karancsnál tartottunk egy kis pihenőt, itt megettük a magunkkal hozott, anya által sütött pizzaszeleteket, meg ha már szülinapomra kaptam remek kis kulacsot kávéhoz, akkor itt megittuk azt is.

Ebédhez meleg tea

Innen újra a falu felé vettük az irányt. Először a vasútállomás mellett volt még egy pont, amit minimális kitérővel begyűjtöttünk, majd utána az ellenkező irányba indultunk tovább az egykori kisvasút nyomvonalán. Itt elmentünk egész az alagútig. Nekem az itteni láda már korábbról megvolt, most Juli akarta volna keresni. Végül egy fotót lőttünk csak, hátha elfogadják. 

Somoskőújfali vasútállomás

Távolban Salgó vára

Visszanézünk a Karancsra

Egykori kisvasút alagútja

A túra utolsó szakasza a falun keresztül vezetett. Büszkélkedtem az elején, hogy beszereztem a legfrissebb TuHu térképet, de azért be kell vallani, hogy sokszor nem segített a túra során. Eleve, Szlovákiában nincs TuHu, tehát a szlovák oldalon egy darab út sem volt a térképen, így csak a rajtban kapott térképvázlat alapján próbáltunk tájékozódni. Ez rögtön azzal nyitott, hogy egy lezárt területen kellett volna átvágni, amit azért nem próbáltunk meg külföldön. Ez volt az első újratervezés, holott még egyetlen pontot sem találtunk. Aztán a túra vége felé azt is megállapítottam, hogy Somoskőújfalu minden útja sincs fent a térképen, szóval egy pontban "vakon repültünk" csak. Nem mi voltunk az egyetlenek. Persze elég (lett volna) telefonon is megnézni egy OSM-et, de ez akkor hirtelen nem ugrott be. Ennek ellenére megtaláltuk, amit kerestünk, majd sikeresen be is tudtuk fejezni a versenyt. A teljes táv 12 kilométer lett.

Somoskőújfalu

A célban igazából nem időztünk sokat. Mosdószünetet tarottunk, ettünk még egy kis túrós sütit. Rutinos versenyen résztvevőként az viszont eszembe jutott, hogy szinte minden versenyre valaki elhoz egy mozgó pontot, így lefrissítettem a ládákat, és láss csodát: a GCM001 láda ott figyelt a focipálya sarkán. (Igazából itt volt még a Tóbarát is a közelben, de oda nem mentünk már el.)

Mivel még csak kora délután jártunk, így egyetértettünk abban, hogy még jó lenne szétnézni a környéken. Mivel én a korábbi versenyen már Salgó várát láttam, ezért most inkább a Somoskői várhoz vitt az utunk. Parkolni a faluban sikerült, innen tettünk még egy kb. 4 kilométeres körtúrát, aminek során érintettük a várat és a hozzá tartozó ládát. Majd innen a bazaltorgonák felé mentünk tovább, megnéztük a kőtengert, majd lent a völgyben elsétáltunk a Krúdy-forrásig, és innen a völgyön keresztül vissza a faluba az autóhoz. A várnál belépőt kellett fizetnünk, mondjuk négyünknek volt 10 euró az egész, szóval nem egy nagy összeg. Viszont azt nem teljesen értem, hogy a bazaltorgonák megtekintése miért "feláras", hiszen "alulról" ingyen is  fel lehet jönni.

Fent a várban

Kilátás a vár részletével

Távolban a Tátra

A torony közelről

Petőfi kunyhó

Emlékpark

Emlékpark

A panorámát mindenki megörökíti

Salgó vára a távolban

Művészi

Mindenesetre megérte még rádobni ezt a 4 kilométert és a mászást a várhoz. Jól összerakott vár, gyöngyörű kilátással a Karancs–Medves-vidékre, illetve Szlovákiában egészen a Tátrára. A bazaltorgonák is nagyon különlegesek. Tulajdonképp, amikor megpillantottuk őket, meg is jegyeztünk, hogy igen-igen, földrajzi tanulmányainkból meg is van, hogy ezen a helyszínen van ilyen, de magunktól biztos nem soroltuk volna fel. Nem egy Hegyestű, de mindenképpen megtekintésre érdemes, különösen az ívelt "oszlopok" miatt. 

Íves bazaltorgonák

Készül a Nagy Mű

A Nagy Mű

Krúdy-forrásnál

Határ zárásként

 

Összességében egy nagyon kellemes kis napot töltöttünk ezen a szép vidéken, így két részletben és még az a 20 perc eső sem tudta elvenni a kedvünket. Bár nem járunk minden nap errefelé, az megállapítható, hogy mindenképpen látogatásra érdemes része az országnak.

A két útvonalunk

GPS kicsit rövidebb távot mért, mint az óránk

Itt is