Kéktúra 10. szakasz - Vértes két felvonásban

Ha október 23., akkor kéktúrázás a Vértesben. Legalábbis az elmúlt két évben. Ahogy már több bejegyzésben is megemlékeztünk róla, Nóri születése óta lassabban gyűlnek a pecsétek a kéktúra füzetünkbe. Pár egy-egy napos felnőtt túrára volt csak lehetőségünk, míg Nórit szépen fokozatosan szoktattuk, "edzettük" a turista létre. Tavaly aztán elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy kapjon saját OKT pecsételő füzetet, hátha ez is egy plusz motiváció lesz számára. A Kéktúrázás napján egy privát kirándulás keretében fel is avatták a füzetet Viktorral, míg én a közelben szintén túrát vezettem. Aztán az október 23-i szünetet és a szép őszi időt kihasználva belevágtunk az első családi szakasz teljesítésébe. Meg sem álltunk Gántig.

2024

Illetve Gánton leparkoltunk, majd buszra pattantunk, és átmentünk Csókakőre. A busz a falu központjában tett le minket, innen kellett felsétálnunk a várhoz, ahol az első pecsétet gyűjthettük be.

(Csókakőn járva mindig fel kell elevenítenem a családi legendárium idevágó fejezetét, mikor kb. Nóri-méretű kislány koromban itt jártunk a családdal. Akkor a vár még igencsak rom volt, az utak sem voltak még úgy kiépítve körülötte a hegyen, minket pedig a meredek oldalon egy elég kellemetlen vihar kapott el.) Most szerencsére kellemes, meleg őszi időben volt részünk. Fel is másztunk megnézni a felújított várat, bejártuk minden szintjét, kiláttunk, amennyire a párás idő engedte, majd a vár háta mögött leereszkedtünk a kék jelzésre, és nyakunkba vettük az erdőt.

Sziklamászószemlélés

Nagyon szép volt az erdő, már elkezdte magára venni az ősz az összes színét, és a sárgák, barnák, pirosak minden árnyalata képviseltette magát. Vidáman telt a túra, Nóri közben a turistajelzések izgalmas világába vezette be a két plüssét, Borit és Pandát. Így a nap végére már ők is képzett turisták lettek. :) 

Újdonsült turistapalántákkal

Jó szokásához híven persze minden kidőlt fát, tuskót és vadászlest meg- és végigmászott. Természetesen a geoládák sem maradhattak ki. 

Aztán egyszercsak elfogyott az erdő, kiértünk gánti legelők mellé, ahonnan még egy kis sétával értük el a falut, ahol ismét bélyegeztünk, majd kocsiba ültünk és hazatértünk. Így történt, hogy Nóri vidáman végigjárt 18 km-t és 360 m szintet. Mi pedig éreztük, jó lesz ez.

2025

Ezen a remekül sikerült túrán felbuzdulva Viktor kb. már másnap megtervezte, hogyan lehetne folytatni innen az OKT-t. Emeltünk egyet a téten, autó helyett tömegközlekedéssel terveztük az utazást. Ez két okból volt praktikus. Egyrészt már tavaly kinéztük, hogy a busz, amivel átmentünk Csókakőre, Pestről jött, így simán le lehet jutni Gántra. A nap végén Várgesztesről viszont nagyon macerás lenne visszajutni a Gánton hagyott autónkhoz, egyszerűbb bebuszozni Tatabányára, onnan pedig haza vonattal. A gondolatot tett követte, és az ismét szép idősnek ígérkező ünnepnapon kora reggel hátunkra kapva a zsákokat, kimentünk a Népligetbe. Előtte este, mikor Viktor megvette az online jegyeket, még elhagyta a számat egy olyan mondat, hogy ugyanmár, ki fog vajon még rajtunk kívül busszal a Vértesbe utazni? Elárulom, sokan. A busz már a Népligetben megtelt, szerencsére nekünk még lett ülőhelyünk. De akik onnantól kezdve szálltak fel, bizony már mind csak állni tudtak, előre megváltott helyjegy ide vagy oda. Mire Gántra értünk, már igencsak tömegnyomor uralkodott a buszon, úgyhogy örültünk is, hogy végre leszállhatunk. 

A tavalyi helyen ismét pecsételtünk egyet, majd kisétáltunk a csinos kis falucskából, és egy jó darabig legelők mellett vezetett az utunk. Egy nagy tehéncsorda legelészett a réten, mi megnéztük őket, ők megnéztek minket, Nóri pedig megállapította, hogy eddig nem is tudta, hogy Magyarországon is élnek bikák. :) Már a bakonyi túránkon megörvendeztetett minket, hogy idén igencsak bőséges a kökénytermés. Itt is jó hosszan a kékbogyós bokrok szegélyezték utunkat, mi pedig jól belakmároztunk belőle.

A legelő végén aztán befordultunk az erdőbe, és a tavalyihoz hasonló őszi ruhába öltözött fák között bandukolhattunk. Meg kellett állapítanom, hogy minél többet járunk a Vértesben, annál inkább tetszik. Méretei ellenére nagyon látványosak a domborzati formái, gyönyörű bükkösök és tölgyesek váltják egymást, az ember csak tátja a száját a sok szépség láttán. Nóri is remekül elszórakoztatta magát egy palacsintasütő (= villás ág) és pár palacsinta (= lehulló levelek) segítségével. Észre sem vette, hogy lassan, de biztosan emelkedünk is a hegyen.

A következő pecsételőhely a Mindszentpusztai kulcsosháznál várt minket. Dél lett, mire odaértünk, így megálltunk ebédelni. Először a napsütötte réten néztünk ki pár falatozásra alkalmas fatuskót, de ott olyan mértékű katicainvázió dúlt, hogy be kellett menekülnünk az árnykéba. Tavalyról is rémlett valami hasonló jelenség, úgy tűnik nem csak mi használjuk ki a napsütéses október 23-kákat egy kis természetjárásra.

Innen ismét nagyon szép erdei úton vezetett tovább az utunk. Megismerkedtünk egy igen látványos fagyalszender-hernyóval, és találtunk egy erdőben felejtett traktort is. (A hernyónak jobban örültem).

Nóri a fűtengerben

Valér, fagyalszender. Fagyalszender, Valér. Örvendek.

Csinos hernyó

Ittfelejtett monstrum

A következő, Nórinak beígért izgalmas látványosság az Oroszlánkői vár és barlang voltak. Le kell térni a turistaútról egyik illetve másik oldalra, ha meg akarjuk keresni őket. Mi mindkettőhöz felmásztunk, természetesen geoláda miatt. A várhoz is egy kellemes kaptató visz, a barlanghoz meg keresni is kell a keskeny kitaposott nyomot. Nagyon felkészültek voltunk, Nórival elhozattuk a fejlámpáját is, aminek sajnos itt derült ki, hogy kimerült az eleme. De hogy ne maradjunk barlangászás nélkül, a telefonom lámpájával azért bemerészkedtünk a barlangba. Ami meglepetésemre nem is kicsi. Az információs tábla szerint egy 20 m-es járata van, amibe lehúzott fejjel, négykéláb be is lehet mászni. Én egy "csapongó" denevér miatt csak félútig merészkedtem.

Irány a barlang

A barlangtól leereszkedve aztán folytattuk utunkat Kőhányáspuszta felé. Az időjárás azonban úgy tűnik, olvasta a pólóm feliratát (ld. nyitókép), ezért azt gondolta, ezt a túrát se ússzuk meg eső nélkül, így szép lassan beborult, és csöpögni is kezdett. Így kénytelenek voltunk kabátot húzni. Így értünk le Kőhányásra, a következő pecsételőhelyhez. A szépen felújított gr. Esterházy Móric turistaház mellett található a pecsét, ahol én tavaly céges nyárzárón már jártam. Szerencsénk volt, sikerült még szárazon pecsételni, de mire elpakoltunk, ismét rázendített az eső. Fedél alá húzódva morfondíroztunk rajta, hogy lehet még az esőnadrágokra is szükség lesz, de mire ezt végiggondoltuk, már elkezdett tisztulni az ég.

Érkezés Kőhányásra

A műúton átkelve pedig már ismét napsütésben vetettük bele magunkat az erdőbe, utunk utolsó szakaszába. Nóri a pecsételéskor elfogyaszott keksztől gyűjtött még egy kis erőt fáradó csülkeibe, így simán végiggyalogolta a hátralévő utat Várgesztesig. Az erdő ezen része is lenyűgöző volt. Ismét gyönyörűen hullámoztak körülöttünk a dombok, a bükkök rozsdabarna avarszőnyegén gyalogolhattunk az útelágazásig, ahol úgy döntöttünk, sok időnk van még a buszig, így felmászunk a Gesztesi várhoz.

Sajnos a vár csak kívülről, kordonok mögül tekinthető meg, több mint 10 éve bezárták. Bár történt rajta valamiféle felújítás, most mégis elhagyatva, körbekerítve áll itt. Ki tudja, mi lesz a sorsa. Így mi se sokat időztünk itt, Nóri és Viktor még megkeresték az itteni geoládát, majd visszaereszkedtünk a kékre, bepecsételtük az utolsó mai pecséteket is a füzeteinkbe, és besétáltunk Várgesztesre.

Eredeti terveink szerint a tó partján lévő büfében vacsoráztunk volna, de a nagy forgalomra való tekintettel ők már délután 3 után nem vettek fel új rendelést, és mi is csak lóhalalálában értünk volna oda, így ezt a programpontot végül elengedtük. Ráadásul a faluba érve ismét elkezdett esni az eső, így már csak a buszmegállóba húzódva vártuk meg a Tatabányára menő buszt. Végül Tatabányán vacsoráztunk, és innen már csak haza kellett volna vonatoznunk, ám ez a jelenlegi viszonyok mellett sajnos nem ilyen egyszerű. Minden Győr irányából jövő vonat alsó hangon 30 perc késésben volt, így még igencsak hosszúra nyúlt az esténk, és nagyon jól esett 9 óra tájban végre hazaérni.

De ettől a közjátéktól eltekintve ismét egy nagyon szép napot tudhattunk magunk mögött. Szép időben, szép helyen kirándulhattunk, és a legkisebb turistánk teljesítőképességét ismét próbára tettük. De ő megintcsak helytállt, és jókedvűen döntött rekordot, és gyalogolta le ezt a 22 km-es túrát, amibe szép csendesen több mint 500 m szintkülönbség is bekúszott. Terveink szerint jövőre innen folytatjuk.