A múltkori pannonhalmi séta sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, ismét kimozdulunk valamerre. A szüleim épp jöttek minket meglátogatni, így ötösben sétáltunk egy jót. Először csak a Margit-szigetre gondoltunk, de mivel ott a Vivicitta futás zajlott, így más helyszín után kellett néznünk. Gondoltuk, akkor már legyen valami erdőszerű. Menjünk a Normafára! Nem jó, ilyen időben ott van a fél város, nem tudunk parkolni. Akkor a “Macisba”! Így tértünk vissza a közel egy évvel ezelőtti egyetlen 2017-es túránk színhelyére.
Az ún. Macis játszótér a Hármashatár-nyereg parkolójánál található, a Görgényi út végén. Nem csak kocsival, hanem a 11-es busszal is fel lehet jutni. Mi nemcsak a Virágfutásról, hanem tájfutó versenyekről is jól ismerjük ezt az erdőt, amit egyébként Vadaskertnek neveznek. Évente többször tartanak itt versenyeket, aktívabb éveinkben sokszor megfordultunk itt, és keveregt(em)ünk az ösvények erdejében. De átszeli a területet az OKT is, és az erdő szélén terül el a Hármashatárhegyi repülőtér is.
A szüleimmel útközben találkoztunk a városban, és együtt indultunk fel a hegyre, miközben Nóri épp a délutáni sziesztáját tartotta a kocsiban. Bíztunk benne, hogy jó hangulatban tudunk majd sétálni egyet a gyönyörű tavaszban. Olyan gyorsan és hirtelen köszöntött be a jóidő, hogy a növények egy hét alatt a semmiből lombosodtak, virágoztak ki. Nem győztük tátani a szánkat, hogy ripsz-ropsz zöld lett minden, az összes fa és bokor virágzik, a nap pedig már rendesen erővel süt.
Most sem tettünk nagyobb túrát, nekünk is újra edzésbe kell jönni, és Nórit is fokozatosan tudjuk csak hozzászoktatni a huzamosabb ideig hordozóban kucorgásra, türelmes nézelődésre. De már annak is örülünk, hogy ilyen pár órás sétákat tudunk tenni. A GPS 3,6 km-t mért, de a track eleje lemaradt, becsléseim szerint kb. 5 km-t mehettünk.
A kocsit a játszótérnél lévő parkolóban hagytuk, majd az innen induló "főúton" sétáltunk el az erdő szélén található sokágú kereszteződésig, ahol aztán úgy döntöttünk, kimegyünk a reptér mezejére, és élvezzük a napsütést. Elsétáltunk a rét túlfeléig, közben felidéztünk egy-két szép és kevésbé szép emlékű tájfutó versenyt. A rét végén letelepedtünk kicsit pihenni, frissíteni. Nórit életében először bemutattuk a fűnek, és a füvet is Nórinak. Nagyon aranyosan és érdeklődően ücsörgött, tépkedte a fűszálakat, majd útnak is indult volna. Reméljük, hogy sikerül belőle természetszerető turistapalántát nevelnünk, és szívesen jár majd velünk kirándulni.
Innen aztán a rét másik oldalán futó úton indultunk visszafele. Ezen a szakaszon már volt egy kis nyűgösködés, így mindenféle szórakoztató praktikákat bevetve tértünk vissza a kocsihoz. A réten jópár paplanernyős próbálkozott éppen felszállni, és a hegyoldalról is ereszkedtek le páran. Meg is beszéltük, hogy igazán felszabadító érzés lehet egy ilyennel lebegni, vitorlázni a táj fölött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése