A Zsolnay család, a Tenkes kapitánya és más történetek

Mint az a bejegyzéseinkből is kiderült már, a házon kívül töltött szabadidőnket általában aktívan töltjük, főleg erdei kirándulásokkal, vagy városnézésekkel. Ez igaz az egynapos hétvégi kiruccanásokra és a nyaralásainkra is. Nyáron sem vagyunk nagy strandolósak, de pár éve rájöttünk, hogy egy kis wellness még senkinek sem ártott meg. Így október-november környékén általában elutazunk valami kellemes kis pancsolós szállodába három napra. Idén sem volt ez másképp, már szeptemberben megterveztük ezt az október végi három napot, amit most Siklóson töltöttünk el. Természetesen teljesen ilyenkor sem hazudtoljuk meg önmagunkat, mert mindig beiktatunk kisebb-nagyobb túrákat, kulturális programokat és geoládázást.

A program általában úgy néz ki, hogy az utazás napján, mielőtt elfoglalnánk a szállást, amit általában csak délutántól lehet, kirándulgatunk a környéket, begyűjtjük a ládákat, majd délután fürdőzünk. Második nap délelőtt az adott településen nézünk szét, majd ismét egy jó kis kényeztetős délután következik. Harmadik, hazautazós napon még a délelőttöt töltjük a szállodában, és hazafele állunk még meg itt-ott.

Ez az idei is így zajlott. Viszonylag időben útra keltünk, és meg sem álltunk Pécsig. Az M6-os unalma után, ahol szinte szó szerint a madár se jár a 6-os út már egy kis változatosságot jelentett. Pécsen korábban kétszer jártam, egyszer még általános iskolás koromban a családommal, aztán pedig hat éve nyaraltunk a környéken Viktorral a barátainknál. De az elmúlt hat év alatt sok változás történt a városban, így érdemes volt visszatérni. Akkor még csak a munkálatok folytak az Európa Kulturális Fővárosa évre, most viszont már teljes pompájában láthattuk az egészet. Sajnos túl sok időt nem töltöttünk itt, de az nyilvánvalóvá vált, legalábbis szerintem, hogy az országnak nincs még egy ilyen része, ahol ennyi kulturális, építette és természeti érték tömörül egy helyen.

De vissza a városba. Ezt a pár órát a Zsolnay-negyed, a Balokány és az új Tudásközpont környékén töltöttük. Az idő sajnos nem volt a legszebb, elég hűvös volt és csöpörgött az eső. De mi hajthatatlanok voltunk. A Zsolnay-negyed a Zsolnay gyár területén kialakított terület, amely szabadon bejárható, számos múzeumot, kiállító- és rendezvény teret rejt magában, de az egyetem egyes karai is itt találtak otthonra, illetve a gyár is itt üzemel. Ezt a területet az elmúlt években gyönyörűen felújították, megtartva a régi gyárépületeket illetve a Zsolnay család villáit, de pár modern épület is helyet kapott. Most ugyan egy őszi hétköznap volt, rossz idővel, így nem sok ember járt erre, de így is teljesen elvarázsolt a hely. Mintha egy kis mesevárosban járna az ember a dombra épült tornyos házak között, ami természetesen mind Zsolnay kerámiával vannak díszítve. Ezen a napon nekünk csak ez a fél órás séta fért bele, de az meggyőzött, hogy legközelebb is eljövünk ide, ha Pécsen járunk.

A gyár kívülről

 

Boltok utcája

A negyed mellett terül el a Balokány nevű liget, melyet a rossz idő miatt csak egy láda erejéig érintettünk, de jó időben ez egy nagyon hangulatos sétálós, pihenős park lehet, tóval, sétautakkal és egy szebb napokat látott omladozó stranddal, melyet nem teljesen tudtam hova tenni. Azóta utána olvastam kicsit, valamikor a 80-as évek végén, 90-es évek elején zárták be az addigra korszerűtlenné vált, de korábban nagyon népszerű strandot, ami azóta magára hagyatva omladozik. Azt nem tudom, hogy a nagy felújítások közepette hogy hagyhattak itt egy ilyet a Zsolnay-negyed és a Tudásközpont között, minket a Semmeringen talált hasonló sorsú uszodára emlékeztetett.

Madárkák egy díszkúton

A Balokány túlsó oldalán áll az új Tudásközpont, ami a pécsi könyvtárat jelenti. Egy látványos modern épület, ahol nekem a legnagyobb örömet Csorba Győző szobra okozta. Hogy miért? Mert ő volt Berzsián mestere, akit a hatvanésháromnegyedik születésnapján köszöntött. De ez csak egy amolyan mellékszál, lehet csak én értem. :)

Ekkortájt állt el az eső, így még elsétáltunk a 48-as térre egy ládáért, majd kocsiba ültünk, és Siklós előtt még Villányt is útba ejtettük egy kis borért. :) Egy ládát is kerestünk volna a falu fölötti kilátónál, de azt sajnos nem leltük, meg ott már megint nagyon barátságtalan lett az idő, így már nagyon vonzott a jó kis meleg fürdő.

Kőfejtő Villány fölött

Villányi pincesor

Az időjárás második napunkra csak annyival javult, hogy az eső nem esett, de kellemetlen hideg volt, és fújt a szél. Így délelőtt csak egy rövid sétát tettünk Siklóson, de azért szépeket láttunk ez idő alatt is. Például bementünk Malkocs bej dzsámijába, ami szépen felújítva, és dzsáminak berendezve várja a látogatókat.

 

A városka egyébként teljesen tipikus kisvárosi hangulatot tükröz, kopott főutca, mutatós kis főtér, piac. Ezeket mind bejárva jutottunk el a várhoz.

A vár a legtöbb embernek valószínűleg nem a történelem könyvekből, hanem A Tenkes kapitánya című filmsorozatból lehet ismerős. Története nagyon hasonlatos a többi végváréval, sokszáz éves múlttal rendelkezik, számos nagyúri család birtokolta, majd a török dúlás idején ez is áldozatul esett, és 143 évig török kézen volt. A hódoltság után ismét különböző főúri családok birtokában volt egészen a II. világháborúig, talán ennek is köszönheti jó állapotát. Ma múzeumként üzemel. Mi most nem mentünk be, csak kívülről sétáltuk körbe a tiszteletet parancsoló bástyákat és falakat.

Viktor belovagol a várba

Harmadik napunk délelőttjét még egy jó kis fürdőzéssel töltöttük, de aztán nem indultunk rögtön haza, hanem visszatértünk még Pécsre. Végre szerencsénk lett az idővel, kisütött a nap és már nem volt olyan hideg sem, így egy elég nagy sétát tettünk a belvárosban, amit pár, eddig még meg nem talált ládára fűztünk fel.

A Kossuth térről indultunk, ahol egy nagyon szép zsinagóga áll, és maga a tér is nagyon hangulatos.

Majd szép kis utcákon, olykor a régi városfal mentén sétáltunk be a Széchenyi térre.

A tér előző ittjártunkkor még teljesen fel volt túrva, épp a térkövezése zajlott, így most különösen tetszett az új külső. Tagadhatatlan, hogy a pécsiek sokat köszönhetnek a törököknek abban, hogy ez a tér ilyen látványos és híres lett. Ha Gázi Kászim pasa nem építteti ide a dzsámiját, sokkal kevesebb lenne a város. Nyilván állna itt egy szép barokk templom, de mennyivel érdekesebb már így. Kissé furcsa, hogy ma katolikus templomként működik, és Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. A téren épp egy fiú eregetett óriási szappanbuborékokat, szórakoztatva vele a gyerekeket, akik vidáman futkostak a gömbök után.

Innen a Vasarely Múzeumba mentünk, ami az előző két látogatásunkkor zárva volt, pedig nagyon szerettem volna megnézni. De most végre sikerült. És nem csalódtam. Egy elég jól összeállított kiállítás Vasarely ismertebb műveiből, de helyet kapnak itt vázlatai, felesége és fia munkái is. Nem nagy, kb. egy óra alatt alaposan végignézhető, de engem lenyűgöztek az érzéki csalódást keltő, tökéletesen megszerkesztett alkotásai. És a családja munkáit is érdekes volt megismerni, azok is nagyon tetszettek, a felesége Bauhaus kollázsai és a fia geometrikus munkái is nagyon látványosak.

A múzeumból kijőve már esteledett, és még előttünk volt az út Pestig, így már csak egy rövid kerülőt tettünk a színház és egy láda felé, majd visszasétáltunk a kocsihoz.

Nagyon pihentető napjaink voltak, de örültünk, hogy a sok lazsálás és fürdőzés mellett ilyen jó kis sétákra is volt lehetőségünk. Én pedig már azon gondolkozom, mikor térhetnénk vissza Pécsre, hogy még azt a sok sok érdekességet megnézhessük, ami most kimaradt. És akkor az erdei kirándulásokról még nem is beszéltünk.