2015. június 19., péntek

Szellemek a Svábhegyen

A csillagok különös együttállásának köszönhetően abban a szerencsében volt részem, hogy sétálhattam egyet tesómmal a Svábhegyen. Karácsonyra kapott tőlünk egy sétajegyet a Budapesti Aszfaltprojekt egy szabadon választott alternatív városnéző túrájára. Mi már voltunk egy ilyenen Viktorral, amit nagyon élveztünk, így úgy gondoltuk, jó ajándék lesz. Hosszas szervezés után végül a Szellemek a Svábhegyen fantázianevű programot választottuk ki.

Jó hétvégét sikerült kiválasztani, beköszöntött az igazi nyár, a kánikula, de bíztam benne, hogy fenn a hegyen, a száz éves fák árnyékában kellemes napunk lesz. Ebben aztán később sem kellett csalódnunk. Felbuszoztunk a Svábhegy Városkút megállójáig, és innen indult el kis csapatunk a végül 3,5 órásra nyúlt történelmi időutazásra.

Szellemek a Svábhegyen, nagyon misztikusan hangzó cím, de elég hamar rájöttünk, hogy semmi túlzás nincs benne, ugyanis az elmúlt 150 év történelmének szellemei lebegnek a hegy fölött. A túra útvonala többé-kevésbé egy idővonalra volt felfűzve, mely 1853-ban indult, mikor Jókai megvásárolt egy telket a hegyen Az egy magyar nábob című könyvének tiszteletdíjaiból. A területen villát, présházat építtetett, és virágzó birtokot hozott létre. A villa sajnos elpusztult a háborúban, de a présháza még ma is látható, a terület pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park gondozása alatt áll. A szomszédos telken pedig Steindl Imrének, a Parlament építészének a villája áll, romosan szemléli gazdája fő művét a Duna túlsó partján.

Jókai kedvenc padja

Jókai présháza

A Steindl villa


Eötvös József szobra

Ahogy Jókai is a XIX. század második felében kötözött fel ide, a főváros módosabb polgárai is ebben az időben fedezték fel ezt az addig csak svábok lakta falusi területet. Egyre több villa, szálló, szórakozóhely épült meg, a város vérkeringésébe pedig az 1874-ben átadott Fogaskerekű kötötte be végérvényesen.

A Fogaskerekű a Széchenyi-hegyi végállomásán, a Golf Szálló előtt
forrás

...és napjainkban
forrás

A Fogas állomása a Svábhegynél

Ekkor épült meg egymáshoz helyileg is közel a Svábhegyi Nagyszálló (mely később a SOTE tüdőkórházaként üzemelt), a Hotel Majestic, a Kis Majestic, a Hotel Mirabell és a Hotel Lomnic is. Utóbbiak a Bauhaus építészeti stílus szép példái. Azonban itt, a Karthauzi utcában borult be felettünk az ég, persze csak képletesen, az idővonalunkon érkeztünk el vészterhesebb időkig. A vidám, gondtalanul mulató évtizedek után a II. világháború a Sváb-hegyet sem kímélte, és innentől kezdve szomorú évek köszöntöttek az itt álló épületekre is.

A Svábhegyi Nagyszálló


A már említett szállodákat elfoglalták a német és magyar katonai vezetők, itt rendezték be az irodáikat a Gestapo és az SD, itt állomásozott Adolf Eichmann is, aki innen irányította a magyarországi zsidók deportálását. Ezekre az eseményekre egyébként semmilyen jel nem utal a házakon, elgondolkodtunk Gáborral azon is, vajon az itt lakók mennyire ismerik a hely történetét, ha igen, hogy viszonyulnak hozzá? A választ hamar megkaptuk a kérdésünkre, ugyanis az idegenvezetőnk elmesélte, korábbi sétáik során többször jöttek már ki a házból lakók, és kérték őket szép, vagy kevésbé szép szóval, hogy ne bolygassák a múltat, nem kell erről annyit beszélni, el kell felejteni. Azt hiszem, azok a bizonyos szellemek igencsak ott lebegnek és munkálkodnak a házak felett, és nem hagynak nyugtot az ott élőknek.

A múlt eme sötét ösvényén sétáltunk tovább a Karthauzi utcán, ahol azonban besütött egy napsugár, és áthaladtunk Eötvös József egykori birtokán. A villáját a lombok rejtik, de a kis nyári lak magánkézben él és virul, és olyan gyönyörű, hogy bármelyik pillanatban hajlandó lennék beköltözni. Gyönyörű favázas, üvegezett terasz, hatalmas kert, pont mint álmaimban.

A Karthauzi villa

Ide kéne költöznöm

A Széchenyi-emlék úton sétálva még kicsit ott maradtunk a boldog békeidőkben, ahonnan szép kilátás nyílt az egykori svábhegyi Szanatórium épületére. Pompás épület lehetett hajdanán, ma sajnos ugyanolyan sorsra jutott, mint a Nagyszálló is (és Lipótmező), az egészségügyi ellátás megszűnt benne, magánkézbe került, és várja sorsa beteljesülését, mely vagy a felvirágzás, vagy az enyészet lesz. Kár lenne értük, mind szép épületek.

A Szanatórium fénykorában
forrás

A Szanatórium ma

Egy elhagyott kapu, szabadkőműves (vagy térképész :) ) jelképekkel

A nézelődés után felmásztunk a Farkasvölgyi úton a Rendőrtiszti Főiskolához, illetve helyesebben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának épületegyütteséhez. Itt egy kis pihenő következett, ugyanis bemehettünk az épületbe, elvégezhettük ügyes-bajos dolgainkat, és az iskola dísztermében hűsölve hallgattuk meg a hely történetét. Kívülről nézve nem gondoltuk volna, itt is mennyi érdekes esemény játszódott le az elmúlt évtizedekben.

A birtok Cathry Szaléz Ferenc tulajdonában volt, itt telepedett le, miután a Fogaskerekű megtervezése közben beleszeretett a Svábhegybe. Halála után eladták az Isteni Szeretet Leányai apácarendnek, akik közel ötven éven át működtették itt zárdájukat, oktatási intézményüket. A háború alatt ők is megszenvedték először a német, majd az orosz megszállást, miközben néhány ott élő apáca zsidó gyerekeket is rejtegetett. 1950-ig élhettek itt, közben egy traktoros iskolával is osztozniuk kellett az épületen, mígnem végleg elkergették őket. Ezen a helyszínen egy néni vette át a szót az idegenvezetőtől, akinek az egyik apáca személyes ismerőse volt, így teljesen autentikus történeteket tudott elmesélni a megszállások idejéből. Érdekes volt hallgatni, hogy milyen apró véletleneken, és segítőkész, önfeláldozó embereken múlhatnak életek.


A világháború szörnyűségei után a Rege utcán sétáltunk tovább a Golfpálya utcáig. Először mosolyogtam rajta, hogy milyen fura utcanév ez itt a hegy tetején, mígnem megtudtuk, hogy a XX. század elején komoly golfélet zajlott Magyarországon, és sportolóink is sikeresen szerepeltek a különböző megmérettetéseken. Pont azon a részen, ahol megálltunk, terült el egy hatalmas és a kor követelményei szerint rendkívül modern golfpálya, mellette pedig az elegáns Golf Szálló állt. Persze a történelem itt is közbeszólt, a szocializmusban már nem volt divat, sőt egyenesen elítélendő volt a golf, a szállodából Vörös Csillag Szálloda lett, a golfpálya területén pedig megépült az Úttörővasút. A rendszerváltás után ismét névváltoztatáson esett át a szálló, Panoráma lett belőle, majd különböző gyanús csereügyletek után ma ismeretlen magánkézen van. Láttunk ma már több rendezetlen sorsú épületet, azok mind romos állapotbán vártak egy jobb sorsra, míg ez felújítva, rendezett kert közepén áll. Érdekes története lehet ennek is.

Golf - Vörös Csillag - Panoráma


De vissza az Úttörővasútra. Több szakaszban épült meg, 1948-ban még a filmhíradó is tudósított róla itt. A vasút elérhetőséget biztosított a szintén akkor épült csillebérci táborhoz. Népszerűsége a mai napig töretlen, bár ma már Gyermekvasútnak hívják, de ugyanúgy lelkes iskolás gyerekek végeznek rajta minden munkát, a kirándulók pedig örömmel használják, ha a budai hegyekben járnak. Gáborral megbeszéltük, hogy még a nyáron mi is szervezünk egy túrát, mely során vonatozni is lehet.


Az Úttörővasút Csillebércen
forrás

A Gyermekvasút napjainkban
forrás

A vasút mellett kisétáltunk az Eötvös útra, a 48-as házig, ami szintén egy elhagyatott, romos villaépület volt. Már messziről látszott, hogy ennek sem lesz vidám története. Nem tévedtünk. Ugyanis az ÁVO-sok kezében volt ez az épület is, és itt tartották fogva, vallatták és kínozták Rajk Lászlót, és a per más vádlottjait. Az itt folyó események leplezésére pedig kerthelyiséget üzemeltettek a villa parkjában, és lampionos mulatságokat rendeztek. Egy érintett, Szász Béla történeteiből tudhatunk meg részleteket az itt folyt rémtettekről, idegenvezetőnk is ebből olvasott fel részleteket.

Eötvös utca 48.

Itt, a Normafa szomszédságában zárult a túránk, ahol még ma is számos kiránduló és sétáló fordul meg nap mint nap, élvezik a táj szépségét, és a legtöbben bele se gondolnak, nem is tudják, milyen eseményeknek volt a Svábhegy tanúja. Ahogy a túra leírásában is említik, a Janus-arcú Svábhegy. A nap folyamán többször eszembe jutott ez a jelző, és több nézőpontból is illik rá. Egyrészt a különböző korok és események is különböző arcot festenek neki, másrészt most a jelenkorban is meglehetősen változatos. Ma is a város egyik legelegánsabb villái állnak itt, gyönyörű a természet, az ember szívesen jár ide. Ugyanakkor ha jobban körbenézünk, letérünk a főbb utakról, akkor számos romos, elhagyatott, rendezetlen területet, épületet találunk. Talán az idő és a sors kegyes lesz a ma még elhanyagolt, de jobb sorsra érdemes házakkal, és látni fogjuk még őket újra pompázni.

Egykori Olimpia Szálló

Nagyon érdekes és tanulságos napunk volt, sok új élménnyel és tudással gazdagodtunk. Azt hiszem, nem ez volt az utolsó ilyen jellegű sétánk a városban, hisz ha ezt a hegyet ennyi rejtély övezi, mi minden lappanghat még a város többi részében.

Túrazáró kép, már a Hősök terén

Köszönöm Gabó, hogy elvittél magaddal! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése