Behavazva

Emlékszem még gyerekkorom nagy havazásaira, amikor szinte a házból alig lehetett kilépni az udvarra. Arról már nem is beszélve, hogy Domoszlót sem tudtuk busszal elhagyni, így a középiskola is mellőzött egy pár napra. Ma ilyen időjárás már csak elvétve (mondhatnánk hébe-hóba) fordul csak elő, ezért különösen meg kell ragadnunk minden alkalmat, hogy térdig érő hóban botorkáljunk a vidéken. Az idei tél épp Győrben talált minket, hát tettünk egy kis sétát a gönyűi erdőben.

Mai bejegyzésem szintén nem lesz túl hosszú, a célom inkább a hangulat megörökítése. Valahogy az egész tél pont úgy alakult, hogy mindig az ország azon szegletében jártunk, ahol épp nem esett a hó. Sokszor persze ez épp jó. Egyáltalán nem hiányzik, hogy a karácsonyi időszakban, amikor a fél országot kétszer bejárjuk még azon is kelljen izgulni, hogy bogáig érő hó fogad-e minket az utakon. Ennek ellenére azért már mi is vágytunk Julival egy kicsit arra, hogy sétáljunk egy havasat. 

Szombat reggel arra ébredtünk, hogy esik a hó, körös-körül mindent be is takart annak rendje, s módja szerint. A legjobb az volt persze, hogy el sem állt, így délelőttre már 10-15 centi is összeállt. Látható volt már az elején, hogy sokáig nem fog megmaradni, mert nagyon vizes is volt a csapadék, ráadásul a hőmérséklet is valamivel fagypont fölött volt. Gyorsan kellett tehát dönteni. Végül a Győrtől kb. 10 kilométerre található gönyüi erdőt választottuk, ami még autóval is viszonylag jól megközelíthető.

Mihelyt az otthon elhagyása jön szóba, első gondolat, hogy a cél környékén vajon van-e még meg nem talált láda. Juli már korábban összeszedte, de nekem a Nagy-Duna mellett található doboz még hiányzott. A sétánkat így két részre osztottuk. Az első felében a ládára mentünk rá, ehhez a református templom mellett álló fogadónál parkoltunk, innen közelítettük meg a folyót és a ládát is. Az út jócskán sáros volt a hó alatt, vigyázni kellett, nehogy nyakig merüljünk a sárban. A rétre kiérve hatalmas összefüggő hómezőt láttunk. A hó is folyamatosan esett, meg a folyó mellett a szél is meglehetősen fújt, de azért élveztük a helyzetet.

Hamarosan a fényképezőgép és a telefonban található GPS is előkerült. Szerencsére a rejtés sem volt túl bonyolult, meg a telefon is viszonylag pontosan mutatta a helyszínt. Egy gyors logolás utána megnéztük még a folyót, és indultunk tovább. Ha már a közelben jártunk a Cuha patak torkolatához vettük az irányt. Olyan sokszor kirándultunk már a Cuha környezetében, ideje volt a torkolatát is megtekinteni. A csúszós, homokos talajon még izgalmasabb volt a megközelítés. Fényképezkedés után visszaindultunk az autóhoz, közben megállapítottuk, hogy ezek után már a forrást is fel kell keresni egyszer.

A kirándulás második fele a tényleges célként kitűzött gönyűi erdő volt. A séta itt még hangulatosabb volt a hótól meghajlott faágak alatt. Olyannyira, hogy hógolyózhatnékom is támadt. Juli nem győzött nevetni a célzóképességemen, vagy még inkább célzóképtelenségemen. Bár ő mást mond, de hóban birkózásban én voltam a jobb. :) A sétánk itt rövidebb volt, mert már mindkettőnknek kezdte törni a lábát a bakancs. Tájékozódtunk még egyet egy tájfutó térképen, utána pedig hazaindultunk. 

A kirándulásunk nem volt több, mint 2 - 2,5 óra, de kellően elfárasztott minket a hóban sétálás. Viszont mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Nem valószínű, hogy az idei télen lesz még részünk hasonlóban.