Ausztriában nyaraltunk - Kirándulások

Meg kell mondjam őszintén, kicsit elmaradtam a blog írással. A jövőre vonatkoztatva egyértelműen látszik, hogy egy adott kirándulás cikkének megírása még szervesen az adott élményhez kell, hogy tartozzon, különben sose lesz belőle semmi. Elkövettem azt a hibát, hogy sokáig halogattam a rám jutó részt, ezért idáig csak képekben jelentek meg a hegyi túráink. További következmény még, hogy talán már nem olyan részletes az élmény, mintha rögtön megírtam volna. De sebaj, azért a képeket nézve újból előjönnek a nyári kalandok! :)

Túra a Hochkönig szoknyáján

Dátum: 2014. 07. 16.
Táv: 17 km
Mozgási idő: 5 h
Átalgsebesség: 5,1 km/h
Teljes szintemelkedés: 735 m
Nehézségi fok:***

Többször elmondtuk már, hogy Juli a családjával már járt a környéken, most nekem is volt alkalmam végigjárni az általuk már megtett két nagyszerű útvonalat. 

A kettő közül az első kirándulás volt a könnyebb, mivel sokkal kisebb szintkülönbséget kellett legyűrnünk, még ha időben egy kicsit hosszabbra is nyúlt. Az egyetlen lényegesebb emelkedő már rögtön a nap elején várt minket, amikor a Kopphüttéből nekivágtunk a hegynek. Mondanom sem kell, milyen lenyűgöző látványt nyújtott a viszonylag lankásabb hegyoldalból kimagasló Hochkönig. A képek valamelyest visszaadják a hangulatot, de a helyszínen mindezt átélni fantasztikus volt.

A napunkat - szokás szerint - meghatározták a geoládák is, de szerencsére a kiválasztott utunk mellett is volt bőven. Minimális kitérővel legalább 8-10 ládát összeszedtünk a nap folyamán. A rejtések is izgalmasabbnál izgalmasabbak voltak. Az első pontok egyikén a hütte ablakában található madáretetőnek álcázott rejtés, majd a későbbiekben a Bergretter, hogy a gomba álcáról már ne is beszéljünk. Utóbbi annyira megzavart, hogy legalább 10 perc plusz keresést igényelt, mire felfedeztük a pontos helyet. Mondtam is Julinak, hogy á, ott a fenyő tövében nincs semmi rejtek, csak egy gomba. Na már most ha közelebb mentem volna a gombához, rögtön felfedeztem volna a turpisságot, de hát annyi baj legyen, addig is gyönyörködtünk a tájban. (Meg a kirándulók bennünk, hogy mit keresünk a meredek hegyoldalban folyamatosan.)

Az első hütténél még néhány bocival is kalandunk volt. Valahogy nem akartak leszállni Juli táskájáról. Biztos éreztek benne valamit. Egyébként rendkívül barátságosak voltak. A napunk során rengeteg tehenet láttunk, még szarvas fajtákat is. A nap vége felé még olyan nehezítés is volt az úton, hogy egy szűk keskeny ösvényen három szarvas tehénnel találtuk szembe magunkat. Úgy gondoltuk, azért nem húzunk ujjat velük, inkább egy kicsit felkaptattunk az oldalba, és úgy kerültük ki őket.

A túra csodaszép időben zajlott, kellemes volt az idő, sütött a nap, rendben volt minden. Már jócskán eltávolodtunk a Kopphüttétől, egészen az Erichhüttéig. Itt egy jó kis bodzaszörp/rétes (vagy valami olyasmi) kombó mellett haditanácsot tartottunk a napunk további részéről. Mivel úgy találtuk, hogy az Erichhüttétől egy jó negyedórás kilépős sétával elérjük a Mühlbach régióban közlekedő buszt, amire ráadásul ingyen jegyünk is volt a Hochkönig kártyával, úgy döntöttünk, hogy nem járjuk végig ezt az ösvényt visszafelé, hanem busszal átmegyünk a hegy "túlsó végére" az Arturhausig, és onnan visszasétálunk gyalog a Kopphüttéig. 

A buszt szerencsére nem késtük le, viszont Mühlbachban várnunk kellett a csatlakozásra egy szűk órát. Ez sem szegte kedvünk, ez alatt az idő alatt bejártuk a falucskát is. Még a játszótér sínpályáját is kipróbáltuk. 

Az Arturhaustól visszafelé vezető út is legalább olyan szép volt, mint a délelőttünk. Itt volt az ominózus tehénkaland, illetve pihenésképp a hegyeket is szemügyre vettük közelebbről is. :) Utunk utolsó állomása a Kopphüttével egy vonalban, attól északra található vízesés volt. Már távolról is jól látszott a lehulló víz, próbáltunk annyira közel menni, amennyire lehetett, és amennyire az időnk engedte. Innen visszafelé már gyorsan telt az idő, és mint rendesen, a vacsora végére vissza is értünk a szállásra.

Keresd a geoládát

Kíváncsiskodó bocik

Vízmosások

Havasi rózsák

Ebéd panorámával

Uzsonna panorámával

Mühlbach főutcája

Az Arthurhaus házimormotája

Szépséges vízesések

A túra első szakasza

A túra második szakasza 

Hochkönig - csúcstámadás

Dátum: 2014. 07. 18.
Táv: 13,3 km
Mozgási idő: 4 h 20 m
Átalgsebesség: 3,1 km/h
Teljes szintemelkedés: 977 m
Nehézségi fok:****

Az egész ausztriai kirándulásunk fő attrakcióját a Hochkönig-túra jelentette. Direkt úgy is állítottuk össze a programunkat, hogy ne a legelső napon, még rozsdásan, de ne is az utolsón, már fáradtan próbáljuk meghódítani. Végül két a halstatti napunk után, pénteken indultunk neki a hegynek.

Autóval átnyargaltunk az Arturhaus parkolójáig, igyekeztünk úgy kelni, hogy már a lehető leghamarabb reggelizzünk, és minél több időt a hegyen tudjunk tölteni. Nem tudtuk pontosan megbecsülni, hogy milyen gyorsan vagy épp lassan fogunk haladni a szilás terepen, és gondolni kellett a visszaútra is. (Amit én személy szerint kevésbé is birok, mint a felfelé mászást.) Végül nem is feltétlenül csak az idő az, ami visszafordított minket, de ne szaladjunk ennyire előre.

Első állomásunk a Mittelfeldalm volt, ami távban nincs messze az Arturhaustól, de a közvetlenül a ház előtt található kaptató már előrevetítette, hogy mi vár ránk a nap folyamán. Nem is igen töltöttünk itt sok időt, mentünk is tovább. 

Egy darabig nagyjából vízszintesen halad a turistaút. Ami itt a nehezítést jelenti, az a rengeteg sok kőfolyás, ami az egyszeri turista útjába kerül. És nem ám egy-két kavicsra kell gondolni, hanem masszív, néhol akár 50-100 méter széles részekre, ahol még az út sem látszik, csak a sziklák mindenfelé. Veszélyes is ez a hely, elég ha egyszer rosszul lép az ember, és kész a baj. Na, azért mi óvatosak voltunk, és átküzdöttük magunkat az akadályokon. 

Napunk egyetlen geoládája nem sokkal a kőfolyások után volt, egy újabb kis emelkedő után. A láda egy hatalmas kő tetején volt, pihenés gyanánt felmásztam rá. Itt letettük a pár nappal korábban, Salzburgban talált ügynökünket is. Aki el akarja vinni, dolgozzon meg érte. 

Folyamatosan, egész nap izgultunk kicsit, hogy vajon mi lesz az időjárással. A képek nem feltétlenül adják vissza félelmet keltő felhőket, végül azért ezzel nem volt probléma. Szokatlan számomra ez a fajta gyors időjárás változás, a felhők csak úgy jönnek-mennek egyik pillanatról a másikra. Ha az emberre süt a nap, melege van, ha meg eltakarják a felhők a napot, akkor fázik, mert mégis csak 2000 méter fölött van.

Igen, ugyanis a haladásunk során szépen lassan átléptük a 2000 méteres határt. Ilyen magasan korábban még talán csak egyszer, vagy max. kétszer voltam. Persze ez nem jelent semmit, hiszen a Hochkönig 2941 méter, vagyis ha odáig el akarunk jutni, akkor legalább még kétszer annyi van előttünk, mint amennyi mögöttünk.

Felfelé menet sok érdekességre lettünk figyelmesek. Ismételten bizonyosságot nyert, hogy a gleccser által végzett felszínformáló tevékenységet a helyszínen lehetne egészen pontosan megtanítani. Itt aztán láttunk teljesen szabályos, U alakú völgyet, valamint mértani pontossággal legyezőszerűen szétterülő törmelékkúpokat. Továbbá a mészkövön is érdekes formákat figyeltünk meg.

Lassan haladtunk előre, folyamatosan ott lebegett a kérdés előttünk, vajon meddig jutunk el. Azt azért már éreztük, hogy a csúcs elérhetetlen lesz. Egy gyors ebéd után még mindig felfelé igyekeztünk, az idő közben egyre hűlt. Elhaladtunk az óriási Torsäule mellett, ami persze csak mellette haladva óriási, ennél sokkal nagyobb csúcsok is vannak a környéken. Itt látszik, hogy mennyire más térképen tervezni egy ládázást, mint a terepen. A térképről azért nem jött le ennyire, hogy a láda a kúp tetején van, amihez egy 200 méter magas sziklafalat kellett volna függőlegesen megmászni. Volt akik éppen ezt tették. Bolondok... Mondanom sem kell, ezt az élményt kihagytuk.

A Torsäule déli végénél kezdtünk komolyabban gondolkodni a visszaforduláson. Időnk ugyan még lett volna továbbmenni, hogy vacsoráig visszatérjünk, viszont az idő kezdett rohamosan romlani. Ehhez a magassághoz már nem voltunk megfelelően öltözve. Volt ugyan vastag kabátunk, de abba nagyon beleizzad az ember, ha meg levetjük akkor meg nagyon fázunk. Miután már lassan hómezők közeledtek, meg a csúcs is felhőbe volt borulva, úgy döntöttünk, hogy itt visszafordulunk.

A lefelé vezető út gyorsabban meglett, mint ahogy gondoltuk volna. Még ekkor is sok kiránduló jött velünk szembe, ők biztosan úgy tervezték, hogy a csúcson levő hüttében éjszakáznak. A nagy "sietség" miatt még arra is volt időnk, hogy a Mittelfeldalmnál megpihenjünk egy kicsit, és Juli emléket idézzen egy túrós rétes formájában. :) Innen az Arturhaus már tényleg gyorsan meglett. Végül úgy alakult a nap, hogy ez volt a legkorábbi időpont, amikor visszaértünk a szállásra. 

Az azóta eltelt időben sokszor eszünkbe jutott már, hogy a fene vigye el, mégiscsak jó lenne egyszer felkúszni a tetejére. Egymástól függetlenül gondolkodtunk róla, aztán egyszer meg is beszéltük a lehetőségeket. Talán ha ott aludnánk az Arturhausban, és reggel már 7-kor nyakunkba vennénk a motyót, valamint még megfelelő ruházatunk is lenne, akkor látnánk rá esélyt, hogy teljesen eljussunk a túra végéig. Végülis a csúcsig már "csak" 3 kilométer és kb. 500 méter szint volt hátra, az erőnlétünk még úgy tűnt, bírta volna a kirándulást. Sebaj, lesz még miért visszajönni erre a tájra. :) 

Mittelfeldalm

Az első kőfolyás

Torsäule a távolban

Egy kis nyári hó

Eddig jutottunk

Szeretettel az Alpokból

Egy kíváncsi zerge

Megérdemelt pihenő