Ausztriában nyaraltunk - Városnézések

Ahogy a bevezető bejegyzésben már elmeséltem, már otthon úgy terveztük meg a nyaralást, hogy ne csak kirándulni, hanem várostnézni, kultúrálódni is legyen lehetőségünk. Az elérhető közelségben lévő Salzburg és Hallstatt voltak a két kiszemelt látványosság. Ebben a bejegyzésben a két városlátogatásunkról emlékeznék meg.

Mindkét városban jártunk már mindketten, de azt hiszem, sikerült új élményeket is szerezni, nekem legalábbis mindenképpen, ezért is kaptam meg ezt a témát. Különböző ausztriai nyaralásaink alkalmával kerestük fel ezeket a helyeket anyáékkal, Hallstatt már akkor is nagyon tetszett, Salzburggal sem volt semmi baj, de nem ragadott úgy magával. Nem úgy most!

Hallstatt

Salzburg

Első teljes napunkon rögtön learaszoltunk a hegyről, és elautóztunk Salzburgba. Erre a napra a hegyen még elég bizonytalan, esős időt mondtak, így nem akartunk kockáztatni, inkább a várost választottuk. A parkolás Salzburgban nem egyszerű, gyakorlatilag mindenhol fizetős, legalábbis helyismeret híján, viszont egy elég jó és informatív honlapon előre ki tudtuk választani, hogy hol és mennyiért fogunk parkolni. Átkelve a városon, a főpályaudvar melletti pláza garázsában sikerült megállni, és egy kb. 10 perces sétával el is értük a Mirabellgartent. Ez a város egyik fő nevezetessége, a Mirabellschloss (ma önkormányzat és egyéb igazgatási intézmények működnek itt) körül elterülő több részből álló franciakert. A szépen komponált kertből gyönyörű rálátás nyílik a várra és a templomtornyokra. A középső részen szépen elrendezett, színes virágágyások között lehet sétálni, szökőkutak, szobrok láthatók többfele, de egy nyitott színpadot is találhatunk a sövények közé rejtve, illetve nem kert a kert ilyen helyen pálmaház nélkül sem.

Mirabellgarten

A Doppler-effektus atyja

A kerten áthaladva jutottunk ki a Salzachhoz, amin egy lakatokkal teliaggatott gyaloghídon sétáltunk át az óvárosba. Úgy tűnik, ma már minden valamire való városnak szüksége van lakatfalra. Salzburgban többek között az a szép, hogy a várat egy remek kis magaslatra építették, így a város minden részéről jól látszik, és szép látképet ad.

Festung Hohensalzburg

Az óváros gyakorlatilag nagyon pici, délnyugatról a Mönchsberg, északkeletről pedig a Salzach határolja. Ezt a kis részt pedig jól ki is használták az évszázadok építészei, a Gstättengasse mentén a házak a sziklafalra lettek ráépítve. Nagyon érdekesen néz ki, mivel elég magasak, nem látszik a mélységük, így akár színházi díszletnek  is tűnhetnének, amiket csak úgy nekitámasztottak a falnak.

Ezen a hangulatos kis utcán áll az Eiserne Tor, melyen átsétálva a Sankt Blasiuskirche-hez jutunk, ahonnan már csak egy ugrás a lófürdető medence. Ez egy nagyon érdekes építmény, nem láttam még ilyet. Nagyon közel volt ide az udvari lóistálló, és onnan kihordták a lovakat fürdetni. Ma már csak egy nagy márványmedence látszik, lószobrokkal.

Eiserne Tor

Blasiuskirche

Lófürdető medence

Az utca aztán egy térbe torkollik, ahol már csak gyalogosan lehet sétálni. Itt áll a a Festspielhaus az egykori udvari lovarda épületében, ahol a már évszázados múlttal rendelkező Salzburgi Ünnepi Játékokat rendezik.

Egykor udvari lovarda - ma Festspielhaus

Salzburgban rengeteg templom van, és nem is kicsik. Így legalább 2-3-ra azt hittem, hogy na ez már biztos a Dóm. De aztán csak sikerült beazonosítani és megtalálni. A látványt ottlétünkkor egy szabadtéri színpad rontotta, ugyanis épp most készülődtek a már említett Ünnepi Játékokra. A templom tényleg elég monumentális, kívül-belül nagyon látványos. Benn épp egy amerikai egyházi gyerekkórus adott rögtönzött koncertet. Úgy tűnt, ők is turistaként vannak ott, de a szép környezet megihlette őket.

Dom von Salzburg

Aztán a Dómból kilépve ért minket a hét legnagyobb meglepetése. Én csak nézelődtem erre-arra, mikor Viktor nagy lelkesen elkezdett mutogatni valamerre. Fogalmam sem volt, mit akarhat, míg nem én is megláttam volt lakótársamat, Juditot. Persze nem tudtuk egymásról, hogy ugyanott és ugyanakkor fogunk nyaralni, így nagy volt az öröm. Így családunk történetében már másodszor bizonyosodott be, hogy lehet évekig nem látsz valakit, akivel egy városban laksz, aztán egy salzburgi téren, vagy egy prágai nyilvános wc-ben pedig összetalálkoztok. Nem is beszélve a reptereken kóborló fizikatanárokról. :)

Judittal a Dóm téren

Egy kis beszélgetés, örömködés után elbúcsúztunk egymástól, mi pedig a Dóm melletti téren, a vár alatt letelepedtünk, és elköltöttük az ebédünket. Ott határoztuk el, hogy akkor felmegyünk a várba. Nekem már az eddigi városi séta is jóval többet adott a városból, mint a pár évvel ezelőtti látogatás, de a vár teljes újdonságot jelentett.

A várba két útvonalon lehet feljutni, egyrészt gyalog, jó kis kaptatón, másrészt egy sikló szerű járművel. Mi természetesen az első alternatívát választottuk, hisz kemények vagyunk. :) Nem mondom, hogy a fülledt, esőre álló időben nem izzasztott meg minket ez a túra, de az út legmeredekebb része már a várfalon belül van, így azt senki sem bliccelheti el.

A várat csoportosan, de audioguide kíséretében lehet végigjárni. Egy elég nagy alapterületű, sok részből áll a meglátogatható rész. Érdekes kiállítás mutatja be a vár történetét, az itt éltek életét. A túra során egy kilátótoronyba is felmehettünk - Viktornak sem volt más választása, és hősiesen szorongatta is a rácsokat - ahonnan szép panoráma tárult elénk.

Toronyból a várkastély

Kilátás a várból a Dómra

Viktor kilát

Természetesen az egész városban, és itt fenn a várban is voltak elrejtve geoládák, amiket mi igyekeztünk megkeresni. Mint a képen is látszik, a gyógynövénykertben lévő láda eléggé megdolgoztatott minket, de nem hagyjuk magunkat, és a végére megtaláltuk.

Természetesen itt is ládáztunk

Hű egyszarvúm hátán tovavágtatok

A várból aztán leereszkedtünk, hisz a nap haladt, és még sok mindent nem láttunk a városból. Rögtön a hegy tövében található a híres Szent Péter temető, ahol A muzsika hangja című film klasszikus menekülési jelenete játszódik. Egyébként nagyon szép kis temető. Szeretem a hely hiányában ilyen kicsin maradt temetőket, nagyon hasonló a hallstatti is, illetve az Attersee partján is jártam már ilyenben. A fa és fémkeresztek is nagyon szép, míves kialakításúak.

Szt. Péter temető

Természetesen nincs város Nepomuki szobor nélkül. Salzburgban egy kis utcában, egy malom mellett bukkantunk rá. Valahogy érzékem van arra, hogy rábukkanjak ezekre a szobrokra. :)

Mert Nepomukit mindenhol szeretik

Akárhogy is kerülgettük egész nap, azért nem kerülhettük el, hogy a nagy Mozart mítosz utolérjen minket. Természetesen nagyon nem küzdöttünk ellene, csak nem ezt éreztük napunk fő céljának. De előtte még belebotlottunk, egy geoládának köszönhetően, ebbe a szép időjárásjelentő oszlopba. Itt is nagy mutatvány volt a láda megszerzése, a padokon ücsörgő turisták feladták nekünk a leckét.

Meteorologiesäule

Aztán megérkeztünk a Getreidegasse 9. szám elé, mely földszinti részét eléggé meglepő módon egy Spar foglalja el... De legalább arannyal írták ki a nevüket... A múzeumba nem mentünk be, mert már elég késő volt, és még haza is kellett érnünk, inkább csak végigsétáltunk a Getreidegassén, ami egy kedves, hangulatos kis sétálóutca, Mozartnak köszönhetően nagyon felkapott, naponta több ezer ember fordul itt meg, így jó drága boltok telepedtek be.

Getreidegasse 9.

Innen aztán már hamar kinn voltunk ismét a Salzach partján, visszasétáltunk a kocsihoz, és hazaautóztunk. Nagyon szépség- és élménydús napot sikerült eltöltenünk, azt hiszem kellően sok mindent láttunk a városból, és most már tényleg megtette rám a kellő hatást, és jogosnak érzem a sok-sok dicséretet, és a rengeteg turistát.

Hallstatt

Salzburg után két nappal ismét egy városnézést terveztünk, mégpedig Hallstattba. Míg a salzburgi kirándulásnak azért örültem, mert reméltem, hogy új élményeket gyűjthetek, ami így is lett, ide mindketten örömmel tértünk vissza, hisz már az első alkalom is mély benyomásokat tett ránk. Az odavezető úton kicsit féltünk az időjárástól, mert esett is kicsit, de Hallstatt fölött már tisztult az ég. Itt is csak kijelölt parkolóhelyeken lehet megállni, és érdemes időben érkezni, különben előfordulhat, hogy már nem marad hely. Mi a sóbánya hegye alatt parkoltunk le.

Ez jó is volt, mert első célpontunk a bánya volt. Ott még nem voltam korábban, de mindig irigyen nézegettem a színes prospektusok címlapján A4-ben csúszdázó vidám turistákat. De most eljött az én időm is! Viktor is csupa jókat mesélt róla, így még nagyobb izgalommal vártam a tárnatúrát.

A bányát rejtő hegy

Ahogyan Salzburgban, itt is két út vezet a hegyre, de itt már nem dicsekedhetek a keménységünkkel, ugyanis a siklót választottuk. Mentségünkre szóljon, hogy azért nagyon magas az a hegy, nem is túrához öltöztünk és az időt is sajnáltuk volna rá. A képen pedig látható 1 db bátor Viktor, aki a szemében ijedtséget lát, az téved, abszolút élvezte.

Nem csalás, nem ámítás, Viktor felvonózik!

Már hogyne élvezte volna, mikor föntről ilyen kilátás tárult a szemünk elé,

és ilyen kilátóteraszról tekinthettünk le a lábunk alatt elterülő (jó ez a terülés Hallstatt esetében elég erős kifejezés, legyen inkább kucorgó) városra.

Én azt hittem, hogy ez úgy fog kinézni, hogy feljövünk, ott lesz a bánya bejárata, bemegyünk, megnézzük, lemegyünk. Szerencsére tévedtem, mert ennél sokkal összetettem és jobb a hegyteteji világ. Először is, bár ez lentről abszolút nem látszik, egy lapos völgyhöz visz fel a sikló, melynek tó felé eső végén, egy sziklán magasodik a Rudolfsturm. Ez volt mindig is a bányamesterek és egyéb komolyabb szakemberek lakhelye (az egyszerű vájárok és bányászok a bányához közelebb laktak), illetve innen remekül szemmel lehetett tartani a lentről esetlegesen közeledő ellenséget. Ma étterem működik benne, a teraszáról pedig a már bemutatott panoráma látható.

Rudolftsurm

A toronytól egy enyhén emelkedő erdei úton sétálhatunk végig, melynek állomásainál elhelyezett információs táblák, illetve a Viktor nyakában lógó audio guide segítségével rengeteg új és érdekes dolgot tudtunk meg az évszázadok, sőt évezredek alatt itt élt kultúrákról. Végre sikerült elhelyeznünk korban is az ún. Halstatti kort, megismertük az akkori emberek életét. Hihetetlen, hogy amikor a görög és római birodalmak még csak éledeztek, itt fenn már akkor is sót bányásztak. Majd haladtunk előre az idővel, és ismerkedtünk a már újkori emberekkel és a bányászattal. Érdekes történet volt az is, amikor a bányászok megtalálták itt a hallstatti ősembermaradványokat, amit aztán gyakorlatilag az akkori bányamester tárt fel szakszerűen, régészeket is meghaladó precizitással. Majd ezen az érdekes időösvényen elérkeztünk a völgy végéhez, a bánya bejáratához. Itt is több épület áll, az egykori bányászok házai.

A bányalátogatáshoz aztán egy-egy csinos overálba bújtunk, és egy angolul és németül is mesélő idegenvezető kíséretében leereszkedtünk a hegy gyomrába. Sok száraz adatot nem akarok leírni róla, mindenesetre ha belegondolunk, hogy itt már több ezer éve bányásszák a sót, és még ma is folyik kitermelés, akkor el tudjuk képzelni, hogy milyen jól ki lehet lyuggatva a hegy. Pontosan már nem is emlékszem, de az biztos, hogy több kiépített szint van meg még ma is. Ausztriában ma még 3 helyen folyik sókitermelés: itt, Bad Ischlben és Bad Ausseeben, ahonnan a kibányászott só az ebenseei központi gyűjtőbe kerül és Bad Ischler Salz néven kerül piacra.

Indulás a bányába 

Odalenn elég sok érdekes dolgot elmesélt a vezető a régmúlt és a mai bányászatról, a só és a hegység kialakulásáról, és nem csak mesélt, hanem több interaktív vetítés is volt, amik nagyon feldobták az egész túrát.

De a fő attrakció természetesen a csúszda, mely a szintek közötti közlekedést könnyítette meg a bányászoknak. Kettőn is lecsúsztunk, az első, egy rövidebb, melynek végén Viktort örökítettem meg.

A második, jóval hosszabb és meredekebb végén pedig rólam készült el a sztárfotó, és még ha Viktor szerint lassú is voltam, szerintem őrült sebességgel suhantam, és nagyon élveztem. Szívesen repetáztam volna belőle.

A záróesemény pedig egy vonatozás, amikor egy hosszú padra ülünk fel egymás után, majd a vonat a vártnál jóval nagyobb sebességgel és jóval szűkebb vájatban kirobog velünk a napvilágra. Tehát összességében nagyon élménydús órákat lehet fenn eltölteni mind gyerekeknek, mind felnőtteknek. :)

Vonatozás kifele (nem az ijedtségtől vagyunk sápadtak, csak az új naptej...)

Majd a szokásos szendvicsebéd után visszasiklóztunk a tó partjára, és nekiindultunk a városnak. Sokan riogattak minket, hogy annyian vannak mostanában Hallstattban, hogy majd meg sem tudunk mozdulni. Szerencsénk volt, hogy azért, mert hétköznap voltunk, vagy mert már délután volt, nem tudom, de teljesen kezelhető volt még a tömeg, nem nagyon zavartuk egymást.

Gondolom Hallstattot nem nagyon kell bemutatni, sokan ismerik, hisz Világörökség helyszín is. Szépségét és értékét a fekvése adja, egy csodás tengerszem tó és a délelőtt bejárt hegy közti keskeny részen terül el, terjeszkedni nincs lehetőse, házai egy része így is már a hegyoldalba, a sziklákra épült. Éppen ezért igazán jól a tóról, egy hajóról lehet a legjobban belátni a várost. Mi ezt a lehetőset most kihagytuk, de azért gyalogosan is csak tátja az ember a száját, hogy hogy lehet egy város ennyire szép.

Város a sziklák alatt

Hely hiányában a házak inkább magasak, mint nagy alapterületűek, és nagy divat a falra felfuttatott gyümölcsfa is. Elég érdekes látvány, mikor egy városi ház falán sárgabarackok lógnak.

Építkezésük itt is a tipikus osztrák favázas hagyományokat követi, ettől igazán mesebeli a város.

A főtérhez közelítve aztán itt is megtaláltuk barátomat, Janit.

Igen, itt is van!

A város főtere

Ahhoz képest, hogy milyen kis város, két temploma is van, egy katolikus és egy evangélikus. Ahogy már a salzburgi temetőnél is írtam, itt is csak épp hogy a templom udvarán van hely pár sírnak, ami több száz év alatt gyorsan elfogy. Ezt a problémát egy elég egyszerű módszerrel oldották meg, bizonyos időközönként kihantolják a halottakat, összeszedik a megmaradt csontokat, gondosan feliratozzák őket, majd elhelyezik a Csontházban.

Hallstatt gyakorlatilag a sónak köszönhet mindent. A sólelőhely miatt telepedtek le itt az emberek 7000 évvel ezelőtt, és ennek az értékes ásványnak köszönheti, hogy a történelem folyamán mindig jelentős és befolyásos szereplő volt, annak ellenére, hogy a város nagyon kicsi. De ennek a terméknek a segítségével luxuscikkekkel kereskedhetett, és nem csak Európát, hanem a világ más részeit is ellátta sóval. Tehát áttételesen jelenlegi turistaközpont létét is így nyerte el. De tudják is ők ezt magukról, a városban sok minden szól a sóról.

Azt mondtam, hogy a városban nem volt olyan rengeteg az ember, ez így is volt, viszont kijutni mindenki egyszerre akart velünk. Utánozós bagázs. Bár valószínűleg az sem volt éppen forgalomélénkítő hatású, hogy a városba be illetve onnan kivezető alagutat egyirányúsították, és csak felváltva haladhattak a be és kijövők. Így egy laza fél órát ücsörögtünk a kocsiban, mire kijutottunk a városból.

Az biztos, hogy nagyon jól döntöttünk, amikor kitaláltuk ezt a két városi kirándulást a hegymászás mellé, mert nekem mindkét hely tudott újat mutatni, új élményeket nyújtani, és szép emlékeket hagyni. A túrákról pedig meséljen Viktor.