20 év múlva...

Rengeteg idő eltelt... Bizony, vagy még talán annál is több azóta, hogy 1994-ben először betettük lábunkat egy hangulatos kis osztrák falucskába az Enns-folyó völgyében. Ez volt Lostenstein. Generációm sok tagjának örökre meghatározó gyerekkori élménye. 20 év elteltével, ha csak egy rövid órára is, de visszatértem...

Ausztria nagyon jó hely. A táj, a maga hatalmas hegyeivel, lenyűgöző sziklafalaival, az alpesi legelők az állandó kolompolással, vagy hogy a fű egész évben olyan zöld, hogy olyat csak rajzolni lehet. Hogy az ottani élet nyugodtságáról már ne is beszéljünk. A bennem kialakult pozitív képhez bizonyára nagyban közrejátszik életem két hatalmas élménye: a losensteini két hét még gyerekként, illetve a Linzben eltöltött szemeszter egyetemistaként. Ezek hatására bármikor szívesen jövök Ausztriába, ahogy azt Julival többször is megtettük már a közös életünk alatt. Voltunk egyetem után egy hetet Lachtalban terepgyakorlaton, második, ajándékba kapott nászútként Semmeringen, illetve az idei hosszú nyaralásunkon Mühlbachban.

Az Enns

Az idei kiruccanás alatt akárhová mentünk, mindig szembe jött valami olyan program, ami a korábbi emlékek felidézéséhez vezetett. Legyen szó akár Hallstattról, akár Salzburgról, bőszen meséltem Julinak az élményeket, mikor, hová és miért mentünk, mit láttunk, mire emlékszem, vagy éppen mire nem. Odáig jutott az emlékek felgöngyölítése, hogy egyszerűen képtelenség volt, hogy hazafelé (egy kis kitérőt téve) ne ugorjunk be Losensteinbe. Hihetetlenül kíváncsi voltam rá, hogy egyáltalán bármit megtalálok-e még ott.

Önkormányzat

A rendszerváltás után megnyíltak a határok, Domoszló is elkezdett kifelé tekintgetni. A pontos történet nem ismert előttem, hogyan jött létre testvértelepülési kapcsolat egy észak-magyarországi és egy közép-ausztriai falu között. A történet szempontjából nem is igen lényeges. Úgy alakult, hogy 1994-ben a nyári szünet közepén két nagyszerű hetet eltölthettem kint. Három év hányattatott német nyelvtanulás után azért nem kis félelem volt bennem, mit is fogok én ott kezdeni egy idegen családnál. Szerencsére általános iskolai barátommal, Ákossal kerültük közösen a Bruckner családhoz (gyanús, hogy apukája közbenjárása is a segítségünkre sietett, aki németet (is) tanított az iskolában).

Fő tér?

Az első kint töltött hét még az iskolában telt, az ottani gyerekeknek még tartott a tanítási idő. Nekünk folyamatos programokat szerveztek az ottani, és a velünk együtt érkezett domoszlói tanári kar illetve szülők csapata. Hol sportrendezvényen, hol éppen grill partin vettünk részt, ha éppen nem Hallstattba kirándultunk. :) A második héten már a családdal közös programok jöttek. Ákossal vittek minket fürdeni, állatkertbe, de akkor voltam először magashegységi túrán is. Nagyon kedves család fogadott minket, fiuk, Christoph velünk egykorú volt. Rengeteget játszottunk, számítógépeztünk. Később még levelekben egymásnak floppy lemezeket is küldtünk postán, amit persze csak úgy tudtunk megoldani, hogy ha én küldtem, akkor valakivel feladattam egy osztrák postán, aki épp arra járt (akkor azért még külföldre nem lehetett csak úgy lemezen adatokat küldözgetni). Fordítva is hasonlóan történt mindez.

Mi voltunk a császárok! A csapat egy része 1994-ben

Van aki már nincs velünk ;-(

Mivel nagy levelező sajnos nem vagyok, az egy évvel későbbi viszontlátogatás után a kapcsolat rövidesen megszakadt. Mindez persze az emlékeket nem halványította el. Már a Facebook térhódítása után egyszer eszembe jutott, hogy megkeresem Christophot, de mintha tűt kerestem volna a szénakazalban, vagy mondjuk Kiss Zoltánt a magyar FB-on.

Véget ért a nyaralás, vasárnap reggel elhagytuk a Kopphüttét, indultunk haza. Vagyis pontosabban Losensteinbe. A GPS szerencsére jól mutatta az utat, bár nem abból az irányból közelítette meg a falut, amire számítottam. A következő meglepetés akkor ért, amikor a falu alatt egy alagút átvitt a túloldalra, és nem is láttunk a településből semmit. Nem is emlékeztem, hogy alagút lett volna a suli alatt mondjuk. Valahogy nekem a vár is kimaradt. (Jogosan felmerülhet a kérdés, mire emlékeztem egyáltalán.)

A vár

Nos, ha valamire biztosan, az a ház, ahol Ákossal laktunk. Mivel minden reggel iskolabusszal jártunk be a suliba, tudtam hogy messzebb lesz egy kicsit. Emlékeztem arra is, hogy a fő útról kell letérni valahol, gondoltam a házat meg csak megismerem. Elsőre! Minden úgy volt, ahogy elképzeltem, mivel maga a ház is pontosan ugyanolyan (kívülről már-már romos) állapotban van, mint 20 évvel ezelőtt. Továbbgurultam autóval, majd vissza. Juli kérdezte, hogy emlékszem-e a család nevére, persze emlékeztem. Mondta, akkor jó, mert a postaládán ez a név volt kiírva. Ha eddig nem is lett volna biztos, ezek után már 100% lett a találat. Kiszálltunk, sétáltunk, fényképeztünk egy kicsit. A ház alatt van a főút, az alatt pedig az Enns folyó. Szép környék. Nem túlzás, tényleg fel tudtam idézni a 20 évvel korábbi emlékeket. 

Ákos és Viktor Bruckneréknél 1994-ben

A ház 2014-ben (Az ominózus két ablak már éppen nem látszik)

Ha már postaládát találtunk, gondoltam, írok a családnak pár szót. Zavarni nem akartam őket, úgysem igen emlékeztek volna rám. Vasárnap délben egyébként is biztosan a hátuk közepére kívántak volna. Valószínű, hogy Christoph sem igen lakik már ott, nem beszélve arról, hogy meg sem ismerném. Persze ő sem engem. Elővettem egy papírlapot, és írtam pár szót, hogy ki vagyok, és hogy miért is zavarom őket a levelemmel, meg néhány szót az elmúlt 20 évről. Leírtam a facebookos sikertelen kísérletet is. Bedobtam a postaládába a levelet, és eljöttünk.

Az iskola 2014-ben

Az iskola nem sokat változott, nem úgy, mint én

Visszamentünk még a faluba, mert az iskolát és az uszodát mindenképpen fel akartam keresni. (Azért egy pillanatra álljunk meg itt. Egy Domoszlónál kicsivel kisebb falunak saját uszoda, meg akkori szemmel nézve szupermodern iskolája volt. 1994-ben.) Meg is lett persze mindkettő. Az iskola kívülről nem változott. Be a vasárnapi időpont miatt nem sikerült menni, de hát egyébként is, játszottam volna el gitáron az Illés: Kenyér és vér c. számát? Mint ahogy 20 éve Lillával? :) Mondjuk biztos buli lett volna. Az uszodához kicsit kavarogtunk autóval, de azt is megtaláltuk. Kedvencem a panorámakép nem maradhatott ki, valamint egy fotó az azóta elfeledett várról. (Mondjuk biztos voltam benne, ha valaki, Tóth Zoli emlékezni fog rá. :) Így is lett.) Az uszoda épp felújítás alatt állt, viszont itt le tudtam menni az "alsó" szintre kívül, és ott be is néztem a medencékhez. Rögtön jöttek is újra az emlékek, ahogy azt kell: a grill partik a sok gyerekkel, vagy amikor a ruháimat az öltözőben hagytam egy ilyen buli alkalmával, és a sötétben Ákossal tapogatózva osontunk le a motyóért. Lesz azért, amit nehéz lesz elfelejteni. Persze nem is cél.

A grill partik helyszíne, az uszoda

Összesen valamivel több, mint egy órát voltunk a faluban, de ez számomra egy 20 éves időutazás volt! 

A legkellemesebb meglepetés hétfőn reggel ért. Még szinte alszok, pittyeg a telefon, üzenet érkezett. Rögtön sejtettem, hogy mi történt: FB-on ismerősnek jelölt valaki. Christoph Bruckner...

Panoráma az uszodától ("A folyón túl van Óperencia", Tóth Zoltán)

U.I. Én így 20 év távlatából szeretném megköszönni mindenkinek, aki akkor, 1994-ben lehetővé tette hogy egy csapat gyerek akkora élménnyel gazdagodjon, mint amennyivel mi gazdagodtunk ott. Legyen szó, akár az Önkormányzatról, akár az általános iskola pedagógusairól, vagy a segítő szülőkről. Köszönöm. 

Kommentben nagyon szívesen olvasnám mások akkori élményeit is.

[Részben ehhez a bejegyzéshez, részben a hallstattihoz kapcsolódóan nem állom meg, hogy ezt a két képet is meg ne osszam. :)]

A magyar és az osztrák csapat

A fiúk a bányában dolg... ööö... szórakoznak

Indulás a Christina aknába (ma már csak gyalog lehet itt bemenni, kifelé jön a vonat)

És végül: ha bárki a képeken felismeri magát, és nem szeretné, hogy a blogban szerepeljen, kérem jelezze nekem Facebookon, vagy az elérhetőségeimen.