Ausztriában nyaraltunk - Utazás és egyéb kis kirándulások

Két évi intenzív városnézős nyaralás után úgy gondoltam, jó lenne kicsit a hegyek felé indulni. Ezt fel is vetettem már tavaly Viktornak, és meg is egyeztünk abban, hogy mehetünk hegyre, de azért legyen a közelben más is. Így találtam ki, hogy irány a Hochkönig, ami gyönyörű, de közel van Bischofshofen (asszem ezzel már meg is szereztem Viktor támogatását :) ), illetve el lehet menni Salzburgba és Hallstattba is, hogy fenntartsuk az egészséges hegy-város arányt. Azt hiszem, ez aztán elég jól is sikerült.

Szálláshelyet Mühlbach am Hochkönig nevű faluban kerestünk. Én már voltam itt a szüleimmel jó pár évvel ezelőtt, így tudtam, hogy nagyon szép helyre megyünk. A falu magja gyakorlatilag egy 800 m tengerszint feletti magasságon lévő keskeny kis völgyben fekszik, egy utcája van. Így az itt lévő szálláshelyek gyakorlatilag mind a főútra nyílnak, ami nem volt annyira szimpatikus, illetve onnan még a hegyek is messze vannak. Így inkább olyat kerestünk, ami már feljebb, a hegy oldalában épült. Szerencsére az osztrákok is tudják, mi a szép, meg mit kíván egy turista, így jól telepakolták a hegyoldalt különböző szállodákkal. Mi végül az 1300 m magasan álló Kopphütte mellett döntöttünk, aminél magasabban már nem is nagyon voltak házak, és a sziklákon kívül szinte más se. Ebben a magasságban kezdenek elfogyni a fák, már csak törpefenyők élnek meg, illetve sziklák magasodnak a ház fölött. Viszont bármerre indulunk, máris egy turistaúton vagyunk.

Kopphütte

Az étterem

Recepció búboskemencével

Az út elég hosszú volt, az időjárás sem volt a legszebb, jópárszor esett közben az eső, de azért közös erővel legyűrtük a távot. Mühlbach szomszéd faluja Bischofshofen, ami arról híres, hogy a négysáncverseny egyik állomása, így idén Viktor itt gyűjthette be az aktuális "sporttrófeáját". Természetesen engem is érdekelt, hisz még sosem láttam élőben ilyen közelről síugró sáncot.  Itt gyakorlatilag nem is csak egy, hanem három különböző méretű sánc áll, a kisebbek biztosan csak gyakorlósáncok gyerekeknek. A falu temetője mellett egy jó nagy parkolóban tudtunk megállni, és innen sétáltunk fel a sánchoz. Már lentről is lenyűgöző látvány volt, és nem győztünk újra meg újra szörnyülködni azon, hogy van embereknek bátorsága ahhoz, hogy onnan leugorjanak. Hisz lentről nem látszik a teteje, föntről pedig az alja. A sánc mellett van egy kis ösvény, amin fel lehet mászni egészen a tetejéig. A párás, fülledt időben nem esett túl jól a mászás, de mindenképp nagy élmény volt látni ezt a sportlétesítményt.

Bischofhofen egyik temploma

Közeledünk a sánchoz

Kilátás az elugróponttól

Az elugrópont

A legteteje

Két nagy kirándulás és két városnézős nap után még egy napunk maradt, melyre két rövidebb programot terveztünk, és ezeket itt szeretném leírni, a nagyobb programok majd külön bejegyzésben következnek.

A Lichtensteinklamm felkeresését nem akartuk kihagyni, én azért, mert már láttam, és tudtam milyen klassz hely, Viktornak meg azért volt kötelező, mert még nem látta. Ez egy nagyon mély szurdokvölgy, erős túlzással azt lehet mondani, hogy olyasmi, mint a Rám-szakadék, csak sokkal nagyobb, szebb, mélyebb, látványosabb. Egy sebes folyású hegyi patak vájta ki és alakította a sziklákat évezredek alatt, több tíz méter mélyre. Kiépített úton, rámpákon lehet végigjárni és megcsodálni, hogy mit hozott itt létre a természet. A víz gyönyörű tiszta, kék, hisz a hegyekből lejövő gleccserpatakok táplálják. Egy elég hosszú sétát lehet így tenni a völgyben, melynek végén egy hatalmas vízesés a cél. Innen ugyanazon az úton juthatunk vissza, amin jöttünk, így kétszer is láthatjuk az egészet.

Sajnos elkövettem azt  a hibát, hogy a fényképezőgépünk memóriakártyáját a laptopban felejtettem, így csak nagyon korlátozott számú fénykép készült.

A Klamm után visszamentünk Bischofshofenbe, mert már első nap, odaérkezésünkkor láttuk, hogy egy nagyon szép kisváros, és szerettünk volna sétálni egyet benne. Nem nagy az egész, így a város szélén lévő pláza parkolójában hagytuk az autót, és pár perc alatt már a városközpontban voltunk. Mivel szombat délután volt, már elég csendesek és kihaltak voltak az utcák, de ez nem vont le semmit az értékéből. Nagyon kedves kis igazi osztrák település, szép, rendezett házak, festett homlokzatok.

Kilátás a falura

Miután keresztbe-kasul bejártuk a várost, még mindig volt időnk vacsoráig, és mivel erre a napra már jó meleg lett, úgy döntöttünk, hogy felkeressük Mühlbach strandját. A szálláshelyen kaptunk egy Hochkönig Card-ot, ami több helyre nyújtott kedvezményes vagy ingyenes belépési lehetőséget a környéken, így a strandra is ingyen mehettünk.

Itt persze nem kell valami hű de nagy dologra gondolni, de egy nyári délutánon pont kellemesen le tud itt hűlni az ember. Egy nagy füves terület, egy jó hideg úszómedence és egy gyerekmedence alkotja a strandot szép kilátással a hegyekre.