Zalakarosi kiruccanás

Jó pár éve már, hogy felfedeztük magunknak az őszi nyaralások szépségét és hasznosságát. Az első lehetőség még 2010-ben adódott, amikor anya felajánlott nekünk egy siófoki wellness hétvégét, amit a munkája után kapott. Kaptunk az alkalmon, élveztük a két napos kényeztetést egy igazi wellness szállodában. Én magam még sosem jártam ilyen helyen, legalábbis nem emlékszem rá. :) Annyira jól sikerült az első alkalom, hogy azóta rendszeresítettük magunknak ezt a fajta kikapcsolódást is, már jócskán nyár után, de még karácsony előtt, nagyjából október 23.-a körüli időszakban.

Idén viszonylag sokat dilemmáztunk, hogy hova is menjünk nyaralni. Eddig mindig valamilyen kuponos oldal "támogatásával" jutottunk hozzá az élményekhez, most sem volt ez másként. Kedvenc oldalunk a csak1*.hu (* helyére a nap, hotel, belfold szavak helyettesíthetők), itt szoktunk válogatni az ajánlatok között. Elsősorban azt szeretjük ebben a szolgáltatóban, hogy itt a kupont SZÉP kártyával is tudjuk fizetni. Sokszor érik a kuponos oldalakat kritikák, hogy a vevők a kuponokat nem tudják érvényesíteni, nekünk szerencsére ilyen esetünk még sosem volt. Idén még olyan probléma is felmerült, hogy a SZÉP kártya szállás alszámláján nem volt elég összeg a szállás teljes kifizetéséhez, de ez sem gond. Egyszerűen besétáltam a központi irodájukba, és egy kedves hölgy segítségével pillanatok alatt kifizettem a fennmaradó összeget. De visszatérve az elejére: teltek a napok, és vártunk a nekünk legjobban tetsző ajánlatra, ami végül a zalakarosi Damona Hotel formájában nyilvánult meg.

Miért is kerül fel egy tasakáztatós-pancsolós üdülés egy kirándulós blogra? A kérdés jogosan merülhet fel bárkiben. A magyarázat viszonylag egyszerű. Egy ilyen hétvégénk forgatókönyvét úgy állítjuk össze, hogy az adott helyszín közelében a legtöbb ládát, nevezetességet begyűjtsük, meglátogassuk. Zalakaros, illetve Nagykanizsa környéke eddig teljesen kimaradt az életemből, a Tüskevár című klasszikusban bemutatott Kis-Balaton csodálatos világáról nem is beszélve. A terv tehát adott volt: a ládák mentén ismerjük meg a környéket.

A terv nagyszerűen működött: már elindulás előtt egy órával megborítottuk. Tavaly (egy hasonló nyaralás alkalmával) Tihanyban voltunk, és ott a "Révből-révbe" nevű ládának csak a tihanyi felét kerestük meg. Elhatároztuk, hogy teszünk egy kis kitérőt, hogy teljes legyen a kép. Egyébként sem szeretünk ládákat sokáig félbehagyni, így meg, hogy viszonylag közel is jártunk, összeszedtük. Az egész hétvégénken jellemző volt a remek idő. A Balaton partján ugyan fújt a szél, de így még csak izgalmasabbá tette a mólón levő oszlop megkeresését, nem győztünk elugrálni a felcsapó hullámok elől. A komp még most is működött, elég szép számú autó várt a beszállításra. Végig is néztünk egy ilyen procedúrát, majd egy kis kacsavadászat után folytattuk az utunkat.

A jelzőoszlopon volt a jelszó

Indul a komp

Kacsasorban

Az alap terv úgy nézett ki, hogy első nap, még a szállás elfoglalása előtt nézzük meg a Kis-Balatont. Összesen 5 láda van a környéken, szépen sorban levadásztuk az összeset. Egyik izgalmasabb volt, mint a másik. Legelsőnek a Kányavári-szigetre jutottunk el. A szigetet teljes mértékben felújították, és a szokásos tanösvény segítségével közelebb hozták a vidéket az emberhez. Engem személy szerint ez nem villanyozott fel túlságosan. Nagyon kellemes volt a környék, de egyáltalán nem ragadott magával; többre számítottam. A Tüskevár gyerekorom egyik kedvenc olvasmánya és filmje is volt, azok hangulatából semmit nem kaptam vissza sajnos a szigeten.

Bejárat a szigetre

A Kis-Balaton

Madármegfigyelő torony

Még a sziget felé autóztunk, amikor Julival az egész Tüskeváras sztori először előjött. Pont említettem, hogy Sármellékről is egyből a vasútállomás ugrik be, ahová Tutajos is, meg később Bütyök is megérkezik. A sziget felé haladva áthaladtunk egy hídon a Zala fölött, amikor Juli hirtelen felkiáltott, hogy vajon ez nem az a híd-e, ami a filmben van. Meggyőztük magunkat, hogy ez bizony az, és visszafelé megálltunk fényképezni. Juli átment Katicába, bár csónakja nem volt. :) (Utóbb kiderült, hogy ez nem az a híd volt, bár az eredeti mellett sem sokkal haladtunk el korábban. Na majd legközelebb, ha erre járunk...)

"Szanyadi Kati" búcsút int 2013-ban

Szanyadi Kati búcsút int 1966-ban

A következő érdekesség, amit egy láda okán megnéztünk, a sármelléki volt szovjet katonai repülőtér, illetve annak elhagyatott hangárjai. Elég hosszú, és hepehupás út vezetett ide, az autót kímélendő jóval hamarabb meg is álltunk. A láda maga az egyik hangár tetején volt. Nagyon érdekes volt a helyszín, egy kicsit sétáltunk is a területen. Ma már a hangárakat bálák tárolására használják, eredeti funkciójuk teljesen megszűnt. Az épületek belső oldalain még eredeti, cirill betűs szövegek is megfigyelhetőek. A reptér (bár jóval kisebb volumenben) még ma is működik, mi most nem láttunk egyetlen gépet se le-, se felszállni.

Következett Zalavár és környéke. Zalavár... Hmmm... Elsőre be sem ugrott semmi. Aztán ahogy a Récéskúti bazilikához közeledtünk, már kezdett derengeni valami. (Túl azon, hogy mit keres egy bazilika kint a határban?! Én nem vártam semmit, ehhez képest elég tisztességes állapotban megmaradt templomromot találtunk.) Pribina, Mojmír, tuti, hogy hallottuk már ezeket a neveket, és hamar eszünkbe is jutott, hogy még a térképész szakon hallgatott órákon kerültünk kapcsolatba ezekkel a nevekkel, a szlovák nemzet eltérő történelemfelfogása kapcsán. (Röviden a lényege: a szlovákok a morva nép egyenesági leszármazottainak tekintik magukat, akik már a IX. században is a Kárpát-medencében éltek, ergo a magyarok előtt, tehát mi úgymond elvettük az ő földjeiket. Nagyjából ez az indok hangozhatott el az első világháborút lezáró békediktátum során is. Mojmír és Pribina ennek az emlegetett morva népnek voltak a vezetőik. Azért gyorsan hozzáteszem, hogy egyáltalán nem vagyok a téma nagy szakértője.) Szóval lényeg a lényeg, jártunk azokon a helyeket, amikről korábban már tanultunk is. :)

Récéskúti bazilika

Zalavári történelmi emlékpark

Zalavári kápolna

Napunk utolsó ládája Zalaszabaron várt ránk, ami az onnan nyíló mesés panoráma miatt volt érdekes. Egy meglehetősen vadregényes löszmélyúton kaptattunk fel autóval (igyekezni akartunk már a szállásra, no meg lusták is voltunk, így a gyaloglás most kimaradt). A dombtetőről pazar volt a kilátás. Gyakorlatilag a napunk teljes útvonalát végigkövethettük, és a távolból megszemlélhettük a teljes Kis-Balatont. Viszonylag tiszta volt az idő, távolban még a Badacsony körvonala is láthatóvá vált. A ládázós szakasz remek lezárása volt ez a helyszín.

Előttünk a Kis-Balaton, távolban a Badacsony

Nem maradt más hátra, irány Zalakaros. A napunk nagyjából abból állt, hogy elfoglaltuk a szálláshelyünket a Damona Hotelben, amivel teljesen elégedettek voltunk itt tartózkodásunk során. A szobánk is nagyon tágas volt (Juli meg is emlékezett egy pár gondolat erejéig a párizsi kis lyukról). Nagy tér, külön bőrkanapé a franciaágy mellett, hatalmas fürdőszoba. Szóval remek volt minden. A wellness rész sem kevésbé. Minden szálloda más és más élményeket nyújt a fürdőzőknek. Itt a (velenceihez képest kicsit lassabb) sodrófolyosó mellett a szokatlanul erős masszírozó fürdők emelkedtek ki számunkra. A teljes napunkon még egy aquafitness közepébe is belecsöppentünk, és ha már volt, akkor mi is mozogtunk a vízben egy kicsit. (Meg kell jegyezni, az kemény volt, de nem kicsit...) Szanuából és gőzkabinból is jutott bőven. :) A szálloda éttermében jellemzően magyaros konyha volt, az első napi harcsapaprikásuk is a jobbak közé tartozott. Második este a vacsorát levezetendő lenyomtunk két billiárd partit is, ami azért vicces volt. (Szerencsére külső személő nem volt, pedig ők is biztos jól szórakoztak volna a bénázásainkon.)

A teljes napunk délelőtti programja a zalakarosi ládák begyűjtésével telt. Az ajánlott parkolóból megkerestük rögtön a piknikes ládát (amely rejtése különösen tetszett), és innen kiindulva tettünk egy laza háromnegyedórás körtúrát. Október végéhez képest szokatlanul enyhe idő volt, persze ezt mi egy cseppet sem bántuk. Az egész nyaralásunk alatt egyszer sem vettünk kabátot. A körtúra először felfelé vitt, sőt, itt egy csak COM-os ládát is megkerestünk, aminek mi voltunk a harmadik megtalálói. :) Ez a láda is igen jó rejtekbe került, valaki egy tapló belsejébe rejtette a kis dobozt, és ezt a taplót egy akasztós módszerrel rögzítette a fán. A körtúra utolsó állomása a kilátótoronynál volt. Ugyan én is felmentem a második szintig, de Juli a tetejéből sem látott sokkal többet, mint én. A Zalaszabari kilátópont ilyen értelemben sokkal látványosabb volt.

107 lépcső

Zalakarosi csibe (így hívták a kilátót, komolyan)

A városba visszaereszkedtünk, és egy gyors vásárlás után még a belső zalakarosi séta pontjait akartuk megkeresni. A programunk szervezésébe azonban annyira belekavarodtunk, hogy este jutott eszünkbe, hogy a 4 pontos multinak csak az egyik pontját kerestük fel, a másik hármat nem. Hamar kiderült, hogy az első pont a szobánk ablakából is jól látszik, és mivel virtuális, ezért onnan is leolvasható. :) A többi pont begyűjtése utolsó napra maradt.

Szent István és Gizella egy érdekes kompozíción

Az itt töltött három napunkat egy nagykanizsai városnézéssel zártuk. Mint ahogy Zalakaroson, Nagykanizsán sem jártam még korábban. Juli egyik volt munkatársa (Niki) letenyei, és Nagykanizsára járt gimnáziumba, így előzetesen egy pár látványosságra felhívta a figyelmünket. Látványosságban egyébként sem volt hiány, a (GPS nélküli (!)) multi pontjai egy kb. 2 kilométeres túrán bemutatják a belváros érdekesebb látnivalóit, építményeit. Jártunk még ezen kívül belső udvarokon, és megtekintettük a 17. hosszúsági kör emlékművét is, amely láda a méltán híres East 17 névre hallgat... It's allright. ;-) A nap vége felé átsétáltunk a kanizsai promenádon, ami engem nem túlzottan nyűgözött le, illetve megtekintettük a vasúrparkot is, ami azért izgalmasabb volt.

Egykor magtár, ma múzeum

A 17. hosszúsági kör emlékműve és Viktor

Kedves kis harangjáték

Vasemberház

Szent Apollónia a fogorvosok védőszentje,
kezében egy fogóval és egy kihúzott foggal

Nagykanizsa testvérvárosainak emlékműve

Többször szó volt már az előzetes tervünkről. Nos, ennek utolsó állomása még egy laza dél-balatoni ládagyűjtés lett volna Lelle környékén, amiből már az idő rövidsége miatt csak annyi valósult meg, hogy megálltunk Balatonszemesen, és meglátogattuk Latinovits Zoltán sírját az itt rejtett láda okán, és megtaláltuk mellette Bujtor Istvánt, valamint az anyukájuk sírhelyét is. A látogatás végére már ránk sötétedett, nem is akartunk már mást tenni, így Budapest felé vettük az irányt egy összességében tartalmas, pihentető nyaralás után.