Kőris-hegy

Dátum: 2013.08.31.

Táv: 17 km

Mozgási idő: 4 h

Átlagsebesség: 4,2 km/h

Teljes szintemelkedés: 531 m

Nehézségi fok: ***

Szép lassan elmúlt az idei nyár is. A májusi munkahelyváltásunk miatt nem volt sok alkalmunk hosszabb időt nyaralással tölteni, na nem mintha a cégeink akadályoztak volna meg ebben (mindkettőnknek elmondták, hogy próbaidő ide-oda, azért nyugodtan elmehetünk nyaralni), sokkal inkább mi magunkat fogtuk vissza. Mégis milyen már az első héten szabadságra menni!? :) 

Az idei nyár fő attrakciója kétségtelenül Párizs volt. Egy öt részes beszámolóban elég kimerítően leírtuk a szubjektív élményeinket, tapasztalatainkat. Az öt nap alatt mentünk rendületlenül, hol bent, hol kint, viszont a nagyváros zajától Budapest után itt sem tudtunk szabadulni. Mindketten vártuk már, hogy valami erdős, hegyes részre is elszabaduljunk a nagy forgatagból. Kihasználva az utolsó igazi nyári hétvégét, egy kellemes kis túra keretében megmásztuk a Bakony legmagasabb pontját, a Kőris-hegyet.

A Bakonyba, mint rendszerint, most is Győr székhellyel vágtunk neki. Szokás szerint pénteken már megérkeztünk Juli  szüleihez, szombat reggel viszonylag időben keltünk, hogy mégse délbe vágjuk neki a hegynek. Már előző nap megvolt a pontos haditerv a túrát illetően. Mit haditerv! Komplett térképarzenállal vártak minket otthon. Juli apukája készült mindennel, tájfutó térképek garmadája mellett volt még szokásos topográfiai és turistatérkép is, hogy a GPS-re telepített TuHu-ról már ne is beszéljünk. Ehhez képest láda nem volt sok betervezve, csak a frissen megjelent földváras láda, valamint az ősidőkből származó Ördöglik doboz.

A Kőris-hegyre elég sok helyről fel lehet jutni, mi a fenyőfői kiindulópontot választottuk. Nem csak a GPS mutatott messzire (kb. 4 km.), de szemmel láthatóan is elég hosszú gyaloglás várt ránk aznap. Természetesen ezt nem panaszként éltük meg, lévén, mi akartunk kirándulni menni. :) Mivel autóval jöttünk, így a túra magától értetődő módon körtúra lett. Az első (így egyben az utolsó) 1 kilométeres szakasz nem volt túlzottan izgalmas, egy kicsit nehéz is volt az előrejutás a még nedves, homokos talajon. Villanypásztorok és egyéb elzárt területek között haladtunk, míg végre be nem értünk az erdőbe.

Indul a csapat I.

Indul a csapat II. 

Háttérben a Kőris-hegy radarállomása

Egész napunkon elég kellemes volt az idő, végig sütött a nap, de már nem volt nagy nyári kánikula. Az erdőben a haladás nagyon kellemes volt. A tájékozódás a tájfutó térképek alapján történt, mivel a GPS gyakorlatilag az egyetlen turistaút kivételével semmi más jelzést nem tartalmazott az előrehaladás megkönnyítésére. A tájfutó térkép meg már majdnem többet is, mint ami a terepen volt. :) Az utakat tekintve egy 1996-os tájfutó térkép már eléggé elavultnak számított, így egy kicsit mi is beleszaladtunk egy olyan útba, ami inkább volt már vízmosás, mint egy szekérút. Egy helyen még meg is álltunk tanácskozni, hogy na most merre, de azért szerencsére el nem vesztünk. :)

Frissítő gyanánt sok helyen találkoztunk még szederbokrokkal, amit meg is dézsmáltunk. Szükség is volt az energiára, mivel egy elég meredek kaptató várt ránk fel a tetőre. Ez még csak a Kék-hegy volt. Úgy döntöttünk, hogy a földvárakhoz majd a visszafelé úton, fentről ereszkedünk le. (Ez utólag igencsak jó döntésnek bizonyult.) A Kék-hegy és a Kőris-hegy között nagyon kellemes, kicsit hullámzó a terep, viszont a végén ismét egy rövid, ám annál meredekebb kaptató következett. Ezen a szakaszon sok szembejövő turistával találkoztunk, meg útközben kiírásokkal, bizonyára teljesítménytúra volt aznap a Bakony ezen részén.

Az ősz bogyói I.

Az ősz bogyói II.

A Kőris-hegy tetején levő kilátóval kapcsolatban 3:2 arányban oszlott meg a csapat, természetesen én a kimaradók között voltam. Juliék elmondása szerint nem is volt baj, mert a kilátó eléggé önálló életet élt. :) Ugyanezen a helyen ebédeltünk meg, ránk is fért már úgy 2 óra magasságában.

Ebéd a Vajda Péter-kilátó tövében

Kilátás fentről

A távolban Fenyőfő, onnan jöttünk

Radarállomás

A csapat ezután ismét kettévált, bár most az egyik felét kizárólag Juli anyukája jelentette, aki nem akart a ládához lemászni. Egész pontosan még inkább onnan visszamászni nem, ami szintén egy igencsak megérthető gondolat volt. (Az alsó magassági metszeten látható, csúcstól induló hirtelen süllyedés, majd emelkedésről van épp szó.) Abban maradtunk, hogy ő visszamegy az idefelé vezető utunkon egészen egy nyeregig, ahol a kék jelzéssel találkoztunk, mi pedig leereszkedünk a ládához, majd ott a völgyben alulról közelítjük meg ugyanazt a nyerget.

A terv jól sikerült. :) Szűk tíz perc alatt lecsorogtunk az Ördöglikhoz, ahol megtaláltunk annak leírását. A ládaoldal már figyelmeztet rá, hogy nagyon ne menjünk közel hozzá, pláne ne ejtsünk bele semmit, mert az már nem is kerül többé elő. Ennek szellemében inkább csak távolról figyeltük meg a lyukat. A láda maga nem igényelt nagy keresést, a szikla mögött pár 10 méteren belül meg is találtuk. Logolás után gyorsan felmértük a helyzetet, hogy tényleg nem érdemes visszamászni 80 métert, hogy aztán veszítsünk 40-t, így inkább az Ördöglik közelében található völgyön keresztül indultunk felfelé. Ez az út elég nehézkes volt, mert tényleges út nem vezetett a völgytalpban, elég sokat kellett botorkálni, mire feljutottunk.

Ott lenn van az Ördög-lik

Egykori márványbánya a barlang közelében

A csapat újra egyesült, indulhattunk visszafelé a már ismerős úton. Következő állomásunk az időközben elhagyott láda volt az egykori földváraknál. A GPS jelezte, hogy a turistaútról hol kellett letérni egy másik ösvényre. Itt is jellemző volt, hogy a haladás azért volt egyszerű, mert egy aljnövényzettől teljesen mentes (jól futható) bükkösben jártunk, mintsem azért mert találtunk volna utat. :) A ládaoldalon a rejtő külön kiemelte, hogy próbáljuk úgy szemlélni a helyszínt, hogy itt 3000 évvel ezelőtt még éltek emberek. Hogy őszinte legyek, nem volt egyszerű ezt a gondolatot az embernek magáévá tenni. Látszanak ugyan árkok az erdő közepén, de hát no... Maga a "láda" is érdekes volt, egy kis falap egy bükk tövénél elhelyezve. A rejtő felkészített minket arra, hogy nehéz lesz megtalálni, szerencsére mi öten mentünk rá. A másik szerencsés mozzanat meg az volt, hogy Juli hamar rálelt a lapocskára, mert a GPS kezdte megadni magát a hatalmas fák között.

Az ősi földvár területe

A találat után egy újabb hosszas tanakodás kezdődött a visszautat illetően. Itt most a topográfiai térkép jött segítségünkre, de itt is csak a domborzat alapján lehetett tájékozódni. (Először persze ezt is elnéztük.) Úgy döntöttünk, hogy egyszerűbb le, mint fel, így az előbbi opciót választottuk, és elindultunk lefelé a gerincen. Igazából először fel sem tűnt, hogy egy gerincen vagyunk, hirtelen vettük csak észre, hogy hopp, két elég meredek völgy figyel mint a két oldalunkon. Viszont már annyira leereszkedtünk, hogy nem volt kedvünk visszafelé menni, így folytattuk az utat. Izgalmas volt... Egy, nagyjából 5-10 méter átlagszélességű, sziklás, meredek gerincet sikerült kiválasztanunk a visszaúthoz, amit nem mindegyikünk értékelt túlzottan. :) Juli és én nagyjából éveztük az ereszkedést. Juli meg is állapította, hogy az út hasonlít egy megkövült sárkány hátára és farkára. Lent bevártuk a csapat többi tagját is, ahol ráleltünk egy földútra. Innen már egyértelmű volt az út visszafelé.

Az út hátralévő részében nagy kalandok már nem értek minket. A végére azért a megtett távolságra kijött kereken 17 kilométer, ami azért nem rossz. Ennél többre nem is nagyon volt most kalibrálva a csapat. (Nagy kérdés, hogy idén megyünk-e még hosszabb utat. Az biztos, hogy az őszi geocaching verseny kimarad, mert elég távol lesz tőlünk, talán még a Mátrában sétálunk egyet.) A falu felé haladva ettünk még egy kis éretlen kökényt, meg találtunk még valami körtefélét is. Utolsó mozzanatként pedig készítettünk egy közös fotót a Fenyőfő települést jelző táblával. :)