Táv: 26 km
Nehézségi fok: **
Lassan jött el idén a tavasz, pedig mi már nagyon vártuk, ki voltunk éhezve a jó időre, napsütésre, madárfüttyre, virágzó fákra és a menésre. Aztán csak beköszöntött, és mi kisebb tépelődés után úgy döntöttünk, részt veszünk a Deocaching nevű rendezvényen, melyet a Debreceni Cacher Club szervezett, értelemszerűen Debrecenben. Én még soha, Viktor pedig utoljára általános iskolában - ami nem ma volt - járt a városban, így jó, ismeretlen, felfedezni való helyszínnek ígérkezett. Az előrejelzésekből már látszott, hogy végre szerencsénk lesz az időjárással is, és egy kellemes hétvégének nézhetünk elébe.
A rendezvény három napos volt, péntek délutántól vasárnap estig tartott, de mi a munka, és a távolság miatt csak szombat reggel utaztunk le. Mivel időközben kiderült, hogy én egyáltalán nem jártam a Tisza-tavon túl, ott is csak egyszer, ezért nem autópályán mentünk, hanem át a pusztán, ami mint tapasztalhattam tényleg puszta, elszórva rajta egy-egy szalmatetős istálló + gémeskút. A Tisza-tavon és a Tiszán való átkelés nagyon látványos, most még hatalmas volt a víz, mindenfele kiöntve, rengeteg madarat láttunk. De az igazi oka az volt a vidéki kiruccanásunknak, hogy lássam a Hortobágyot és a kilenc lyukú hidat. Így ki is szálltunk ott egy kis szemlélődés, fényképezés erejéig, de aztán indultunk is tovább, hogy időben megérkezzünk a versenyre.
Le is értünk hamar, a verseny a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán volt, ami egy nagyon igényesen felújított épületegyüttes. 10-kor már neki is vághattunk a versenynek. Profi kategóriában indultunk, ami azt jelentette, hogy 19 elrejtett pontból 17-et kellett megtalálnunk. A bélyegzők a Nagyerdő keleti felében voltak elrejtve. Nem volt nehéz terep, sőt, mondhatjuk ez volt eddig a legkönnyebb verseny amin részt vettünk. Az erdőt számos sétaút hálózta be, így könnyű volt a haladás, és a domborzati viszonyok sem nehezítették meg a dolgunkat. Elég jól sikerült felfűznünk a pontokat az útvonalunkra, így becsült 12-15 km helyett, mi 11 km-t mentünk, kicsivel több mint két óra alatt. Láttuk az erdőnek szebb és kevésbé szép részeit is, de nagyon jó volt a gyönyörű meleg időben, az éledező természetben sétálni. Verseny közben természetesen nagyon sok más kesserrel is találkoztunk. A campusra visszaérve leadtuk a versenylapot, megpihentünk kicsit, és megterveztük a nap további programját. A szervezők a különböző versenyszámokon kívül még sok közös programlehetőséggel készültek, melyek között kicsik, nagyok, profik és amatőrök is találhattak kedvükre valót. Mivel mi még nem jártunk a városban, inkább önállóan szerveztünk magunknak programot, csak a belvárosban vettünk részt egy jópofa csődületben, amiről még később írok.
Tehát nyakunkba vettük a várost, kisebb nehézségek árán beautóztunk és leparkoltunk a belvárosban. Debrecenben épp most építik a 2 villamosvonalat, ami elég nagy feltúrással, lezárással és hasonló finomságokkal jár együtt. De miután letettük a kocsit, már csak gyalog közlekedtünk és gyűjtöttünk be számos ládát. A Fórum bevásárlóközponttól indultunk a Nagytemplom felé. Közben megszemléltük a tanítóképző épülete előtt álló Csokonai szobrot,
majd a Nagytemplom mögötti parkban, az úgynevezett Emlékkertben megtaláltuk az 1675-ben Magyarországról gályarabnak elhurcolt protestáns lelkészek emlékoszlopát. Ez azért volt különösen érdekes, mert ez a történet az utóbbi hónapokban többször ránk talált. Nemrég voltunk kinn Győrságon megkeresni az ottani témába vágó ládát (GCJak1), mely szintén az egyik gályarabnak állít emléket. A történet bővebb megismerése miatt Viktor aztán elolvasta Moldova György: Negyven prédikátor című könyvét, így nekem is el tudta mesélni, hogy hogyan is zajlott le ez az eset. Közben pedig nekem is eszembe jutott, hogy nemrég olvastam el Szabó Magda: Ókút, kicsivel korábban pedig a Régimódi történet című életrajzi és családjáról szóló regényeit, melyekben szintén többször emleget egy gályarab őst. És az oszlopon bizony találtam is egy Jablonczai nevet, akik tényleg Szabó Magda ősei voltak. Így nem csupán egy egyszerű emlékoszlopként tekintettünk rá és sétáltunk el mellette, hanem kicsit komolyabban kötődik hozzánk.
A Nagytemplomot és a Kálvin teret hátulról közelítettük, hogy megnézhessünk még egy érdekességet, a líciumfát, ami gyakorlatilag egy nagy, cserjévé nőtt iszalagbokor, és ittléte a reformáció megerősödését jelképezi.
A Nagytemplomot természetesen mindenképp felkerestük volna, de az időzítés sem volt véletlen, ugyanis a verseny szervezői 13:30-ra egy flashmobot hirdettek a térre, melynek lényege az volt, fogjunk kezdet E-DE-vel, a mókussal. Az időpont közeledtével a téren egyre több kesser gyűlt össze, majd ütött az óra és megjelent E-DE :)
A mókás esemény után mi haladtunk tovább a város megismerésében. A város főtere, a Kálvin tér egy nagyon szépen rendben tartott, régi házakkal körülvett sétatér, ahol az ember nyugodtan bóklászhat, fagyizhat, ücsöröghet, ládázhat. A templomon kívül itt áll az Aranybika Szálló, a régi Városháza, a Csonka-templom, a ház melynek erkélyéről Kossuth Lajos a híres debreceni toborzóbeszédét tartotta, és még számos épület, melynek mi nem is tudjuk a történetét.
A főteret elhagyva még pár nevezetességét felkerestük a városnak, mint például a Csokonai Színházat,
és a Dalnoky-féle kulcsos kaput, mely a pécsi lakatfal párja. Ide várják az ott elhelyezett szerelemlakatok immár feleslegessé vált kulcsait.
A Szent Anna templom plébániája falán elolvashattuk, hogy itt keresztelték meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Zoltán fiát, kinek keresztszülei Arany János és Ercsey Julianna lettek. A belvárost kicsit elhagyva külsőbb régiókat is felfedeztünk, jártunk a vasútállomás környékén, begyűjtöttünk még egy-két geocaching.com-os ládát, és pár magyar multi pontjait is. Majd visszakanyarodtunk a belvárosba és megnéztük a Déri Múzeumot és környékét. Mivel már esteledett, bemenni sajnos nem tudtunk, de remélem másik alkalommal majd lesz rá lehetőségünk.
Napunk lassan a végéhez közeledett, így visszatértünk a kocsinkhoz, és elautóztunk a szálláshelyünkre, a Sport Hotelba. De itt mégsem ért véget a napunk, mert egy kis felfrissülés és egy remek vacsora után úgy döntöttünk, sétálunk még egy kicsit, hisz a szálloda a Nagyerdő szélén állt. A kis levezető sétából aztán lett vagy 5 km, de a kellemes langyos estében nagyon jól esett még. Felkerestük az egyetem nagyerdei campusait, és végig is jártuk az egészet. Meglepő volt, hogy mekkora területen helyezkednek el az egyetem épületei, és hogy egy komplett városrészt alkotnak, természetesen azért, mert itt van az orvosi kar is a saját kórházával. Mindenesetre megállapítottuk Viktorral, hogy jó lehet Debrecenben egyetemistának lenni, sajátos hangulata van.
Egy kiadós alvás után következett a második napunk, amit ismét a versenyközpontban indítottunk, meghallgattuk az eredményhirdetést (ahol mint azóta kiderült 8. idővel zártunk), az ajándéksorsoláson még nyertünk is egy Garmin csomagot. Majd ismét a nyakunkba vettük a várost, hogy pár ládát még megkeressünk. Jártunk az Árpád téri református, ún. kakasos templomnál,
a város egykori, 1717-1932 között üzemelő temetőjénél, amit már ugyan felszámoltak, de pár szép sírkő és egy kis kápolna emlékeztetnek még a múltra,
és egy garázsból átalakított ortodox templomnál is.
A közös program egy kirándulás lett volna a Zsuzsi vonattal, de mivel ez az egész napot igénybe vette volna, így mi ezt most kihagytuk sajnos, pedig én nagyon szeretek vonatozni. De azért a vonat ládáját nem hagytuk ott, hisz ez nem csak egy láda, hanem a Magyarországi kisvasutak ládasorozat része is, amit lassan, de biztosan gyűjtögetünk.
Zsuzsitól visszafele feltűnt a GPS-en egy láda jele, amire ugyan nem készültünk, de mivel közvetlenül az út mellett volt, megálltunk megnézni. Az Ördög árka nevű ősi létesítményt mutatta be. Kutatások szerint az egész Alföld területén számos helyen voltak erődítmények, védvonalak, amik pontos kora és rendeltetése nem ismert, de több helyen tártak fel maradványokat. Közben Viktorral rájöttünk, hogy anno térképészeti földrajzból mi tanultunk ilyesmikről.
Visszatértünk a városba, és felkerestük még Csokonai Vitéz Mihály sírját, aki nélkül egy debreceni séta elképzelhetetlen,
jártunk az Alföldi Nyomdánál, megnéztük a ma már ugyan átalakított, de még nagyjából felismerhető egykori szélmalom épületét,
meglátogattuk a város hősi temetőjét, ahol a különböző háborúkban hősi halált halt katonák sírjai láthatók,
végezetül pedig a tűzoltóságnál zártuk a napunkat.
Egy rendkívül esemény és kilométerdús hétvégét hagytunk a hátunk mögött, és cseppet sem bántuk meg, hogy ezt a hétvégét Debrecennek szenteltük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése