Pünkösd a Kőszegi-hegységben

Az első napsugarak megjelenésével családomon is úrrá lett a mehetnék, így már vagy két hónapja megbeszéltük és meg is szerveztük, hogy a pünkösdi háromnapos hétvégét a Kőszegi-hegységben fogjuk tölteni. Mi a családdal már voltunk arra kétszer, és nagyon szeretjük ezt a vidéket, Viktor viszont még nem járt erre, így legalább ő is megismerheti.+ Végül Bozsokon találtunk szállást, így kellően közel van a hegy, akár kocsiba se kell ülni, hanem csak gyalog nekiindulni. A létszám az utolsó pillanatig kérdéses volt, de végül öten vágtunk neki az útnak, anya, apa, Gábor, Viktor és én.

1. nap
Dátum: 2013.05.18.
Táv: 18,7 km
Mozgási idő: 6,5 h
Nehézségi fok: ***

Szombat reggel aztán időben nekivágtunk az útnak, hogy mihamarabb leérjünk, és indulhassunk a hegyre. Gyorsan elfoglaltuk a szállásunkat egy kis bozsoki vendégházban, kipakoltunk, és megterveztük a mai programot. Úgy döntöttünk, hogy bemelegítésnek a Kőszeg fölötti hegyet és magát Kőszeget járnánk be. Túraútvonalainkat a környék geoládáira fűztük fel, hogy minél többet össze tudjunk gyűjteni most is.

Az autót az egykori sípálya parkolójában hagytuk, és innen indultunk neki a túrának. A Mohás-kúthoz tett rövid kitérő utána az Óház-tető fele vettük az irányt. Habár már többször jártunk a környéken, ezt a csúcsot még nem hódítottuk meg eddig (és még több ilyen helyet is bejárunk majd a hétvégén), így meglepő volt, mikor felértünk a tetőre, hogy nem egy szokásos kis fa kilátó vár ott minket, hanem tulajdonképpen egy komplett vártorony, kőből. Mint az információs táblákból kiderült, ezen a helyen már a középkortól állt valamifajta vár vagy erődítmény, hogy az országot a nyugatról érkező betörésektől megvédje. Pontos építési ideje nem ismert, de a tatárjárás idején már biztosan állt. Fontos szerepe azonban csak ezidőtájt volt, mivel Kőszeg megépülése és megerősödése után már az jelentette a fő védművet a környéken.

Kilátás Kőszegre

Ebéd utáni szieszta és bámészkodás

Ebéd utáni gyík-szieszta

Miután itt megebédeltünk és kibámészkodtuk magunkat, és a ládát is megtaláltuk, elindultunk lefelé, a Hét-forráshoz. Egy jó nagy ereszkedés után Viktor rájött, hogy valószínűleg rosszul olvastuk le a következő pont koordinátáit, így ő újfent visszamászott, mi addig lementünk a forráshoz. A hegységben később még több helyen, de itt találkoztunk először az egykori határvédelmi rendszer emlékeivel. A forrás nagyon közel fekszik a határhoz, és mellette még ma is állnak az egykori laktanya maradványai. Két lakóépületet találtunk, egyik egy egyszerűbb, valószínűleg a közkatonák lakhelye, másik egy nagyobb, szebben kifestett a tisztek szállása lehetett. Állt mellette még egy istálló is, illetve kisebb ólak. Nagyon érdekes, és egy kicsit azért félelmetes érzés is volt a falak között mászkálni, és elképzelni, milyen lehetett itt régen, mikor az egyszerű ember nem tehette be a határsávba a lábát, és mindenfele katonák járőröztek. A forrás vize viszont jól jött, fel tudtuk tölteni kulacsainkat, és kicsit felfrissültünk mi is.

Az óházi geoláda egy multi láda, így a forrástól a második pontja felé indultunk a hegyoldalon végigfutó erdészeti műúton, amin a K+ turistajelzés is halad. Elég hosszan baktattunk ezen az úton, míg elértünk a ládához. Először nem is értettük, minek kellett a másiktól kilométerekre elrejteni még egyet az erdő közepén, aztán egyszer csak itt is rábukkantunk egy katonai épületre. Maga a ház egy szép kis favázas, emeletes épület volt, mellette pedig egy gépjárműhangár állt.

Klubhelyiség

Omladozó lépcsőház

Rövid útvonaltervezés után végül úgy döntöttünk, hogy ugyanezen az úton visszamegyünk a Hét-forrásig, ott aztán kettéváltunk. Anya és apa visszamásztak a kocsihoz, hogy lemenjenek vele Kőszegre, mi pedig Viktorral és Gáborral gyalog indultunk el a kőszegi Kálvária-dombig, hogy az ottani geoládát is megkeressük, viszont így egy jelentős mászást megspórolhatunk. A már bejárt műút folytatásán tettük meg az utat, kellemes erdei környezetben. A láda mint kiderült, nem is a Kálváriánál volt, hanem a mögötte található Trianoni emlékműnél. Ott pedig összefutottunk egy másik kesserpárral, és együtt gyűjtöttük be a pontot. Innen aztán leereszkedtünk a Kálváriához, ami szintén egy kellemes meglepetés volt, hisz egy nagyon szép kis templom és egy kápolna állt fenn a hegyen. Rövid nézelődés és fényképezgetés után aztán leereszkedtünk a dombról, és közben többször megállapítottuk, hogy jó, hogy nem felfele kell mászni ezen a görgeteges, meredek, hosszú úton. A domb aljában megtaláltuk a Korona-bunkert is, ahol a II. világháború alatt egy ideig őrizték a koronát, mikor Szálasi a környékre menekült. Valamint itt vártak ránk már apáék, és itt végződött az első nagyobb körünk.

A Trianoni emlékkereszt

Kálvária-templom

Szent Péter

Korona-bunker

Innen aztán leereszkedtünk a belvárosba, hogy vacsora előtt még ott is tegyünk egy kis sétát. Szombat este lévén már elég csöndes volt minden, a vár felújítás épp folyamatban van, így az most nem is látogatható. De azért a kis óvárosban kellemeset sétáltunk. A főtér nagyon szépen fel van újítva, mindenfele a kis házakban lehet gyönyörködni. Kár, hogy most nem volt több időnk itt mászkálni.

A Hősök kapuja

Szent Imre-templom

Egy újabb Nepomuki szoborral

Jézus Szíve-templom

A városi kör után azonban még maradt a környéken két geoláda, amit nem akartunk itt hagyni, így úgy döntöttünk, bár már korgó gyomorral, hogy még gyorsan felkeressük őket. A város széléről könnyen elérhető volt mindegyik, itt is parkoltunk le, és indultunk neki először a Szulejmán-kilátó megmászásának. Nagyon szép helyen áll, szép panoráma nyílik a városra. Nemrégiben fejezték be az építését, így még egy szép, friss építményt találtunk, reméljük így is marad sokáig. Egyébként az egész túrára jellemző volt, hogy nagyon igényesen vannak megcsinálva a turistáknak szóló információs táblák, és nem csak a szokásos módon, hanem több a gyerekek számára is tartalmaz játékokat, fejtörőket, kirakókat, amiket természetesen én is kipróbáltam. Az egész napos túra után már nem volt egyszerű felmászni a sok-sok lépcsőfokon, de azért a kilátásért megérte. Bár voltak fenn mások is, nagy ügyesen a ládát is sikerült megszerezni.

Kilátás a városra

A család a kilátóban

Még egy láda várt minket, de előtte anyát még letettük a kocsinál, és már csak négyen szaladtunk el egy sokszázéves gesztenye egykori "romjaihoz". A népnyelv szerint 800 éves is megvan a fa, de a tudósok az elpusztulása után az évgyűrűk és egyéb nyomok alapján az 1400-as évek végére teszik a születését, tehát 500 évet valószínűleg élt. 1964-ben már nem hajtott ki többet, és 1981-ben kellett végleg kivágni, miután a helyben konzerválása nem sikerült, a közeli házakra pedig már veszélyt jelentett a korhadt fa. Kár, hogy mi már nem láthattuk teljes pompájában. Azonban a hely így is nyújtott izgalmakat, mivel a geoládát nem találtuk a helyén. Már indultunk is volna el, mikor Gábor észrevette, hogy a fatörzset védő építmény tetején van egy uzsonnás doboz. Nem lehet az más, gondoltuk, csak a láda, de magasan volt ahhoz, hogy elérjük. Így legmagasabb emberünk, Gábor nyakába pattantam, apa vágott egy botot, amivel lepiszkáltam, és már tudtunk is logolni. Utána visszarejtettük eredeti helyére, de félünk, nem lesz hosszú életű.

A gesztenye törzsének maradványai

A ládamentők

Innen aztán már gyors menetben autóztunk vissza a szállásra, hogy elkölthessük jól megérdemelt vacsoránkat, ami jól is esett mindnyájunknak.

2. nap
Dátum: 2013.05.19.
Táv: 21,2 km
Mozgási idő: 7 h
Nehézségi fok: ****

Második napunkra terveztük a nagy, egész napos túrát. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy a szállásunkról, Bozsokról gyalogolunk fel az Írott-kőig, és járjuk be a hegy határvidékét, de mivel az időjósok mindenféle szörnyűséggel fenyegettek, így nem mertünk csak így nekivágni a hegynek, na meg az erőnlétünkben sem voltunk olyan biztosak. Ezért a kellemes reggeli napsütésben elfogyasztottuk erőt adó reggelinket, és felautóztunk a Hörmann-forrás közelében lévő parkolóig, hogy innen tegyünk majd két kört a hegyekben.

A túra elején még nem volt szükségünk a forrás nyújtotta frissítésre, de azért kitértünk hozzá, hogy a közelében rejtőző geoládát felkutassuk. A gyors találat után aztán ráálltunk a Kéktúra útjára, és elkezdtünk kapaszkodni. Az elején egy szép kis fenyvesben vitt az utunk, majd tarvágások között gyalogoltunk, ahonnan nagyon szép kilátás volt a körülöttünk elterülő tájra. Ez az első szakasz volt a legnehezebb, legmászósabb, aztán lassan lankásabbá vált az út, és már nem kellett olyan nagyon erőlködnünk Aztán hirtelen, mikor még nem is számítottunk rá, jelzett a GPS, hogy már nagyon közel járunk az Írott-kő geoládájához. Nosza, bevetettük magunkat a fiatalosba, és elő is halásztuk a ládát, mire a család maradék fele utolért minket. (De nem lassúak ám, csak fényképezni maradtak le!!) A láda szinte az országhatáron volt elrejtve, itt végig ki van vágva az erdő, a határkövek egy nyiladékon kúsznak fel a kilátóhoz. Úgy gondoltuk, sokkal mókásabb itt végigmenni, mivel már megtehetjük, így szinte kőről-kőre ugrándozva értük el a kilátót.

Egyik lábam itt, a másik már in Österreich

Viktor még nem mer átmenni Ausztriába :)

Volt egy kisebb szél odafönn

A kilátóba a család minden tagja felmászott, hisz nem olyan magas, és masszív, biztonságos. Erre bizonyíték a fenti kép. Fentről nagyon szép kilátás nyílt, különösen az osztrák hegyekre, csak sajnos elég nagy volt a huzat, ami egy idő után lekergetett minket. A torony tövében elfogyasztottuk az elemózsiánkat, majd amíg anya és Gábor még ücsörögtek, mi leszaladtunk az osztrák oldalra egy újabb geoládáért. Visszatérve aztán indultunk is tovább, hisz még sok minden állt előttünk. A kék jelzésen a másik irányba indultunk le, ami tulajdonképpen már a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra kezdőszakasza (vagy záró, nézőpont kérdése).

Nagyon szép kis szálerdőkben bandukoltunk egészen az Asztal-kőig. Ez egy nagyon érdekes sziklatömb az erdő közepén, a hegységet alkotó réteges palából. Csak ő valahogy a felszínre bukkant és itt maradt.

Az itt rejtőző láda még csak az első része volt egy háromrészes multinak, melynek a következő két pontja a Szénégető-kút nevű forráshoz és az Apostolok fájához kalauzolt el minket. Az itt található bükkerdőkben régen sok szénégető dolgozott, innen is származik a forrás neve. Az Apostolok fája pedig egy nagyon érdekes, tizenkét ágú fa.

Innen aztán már csak egy könnyű, szintemelkedés nélküli séta volt hátra a K+ jelzésen az autóig. Most már kihasználtuk a Hörmann-forrás adta friss vizet, feltöltöttük a kulacsokat és nekivágtunk a második körnek ismét a Kéktúra útvonalán. Szerencsére a beígért rossz időből még nem látszott semmi, kicsit szeles, de kellemes időben barangolhattunk.

Második körünk első állomása ismét egy olyan hely volt, ami újdonságot jelentett mindannyiunknak. A Stájer-házak. Sokat hallottam már emlegetni ezt a nevet, de őszintén szólva elképzelésem sem volt, hogy mit is takar. Aztán itt megtudtam, hogy az 1700-as évek végén Mária Terézia erdészeket telepített ide Stájerországból, hogy a szakszerű erdőgazdálkodást meghonosítsák itt. 1954-ig laktak itt erdészek. Az épületegyüttes három nagyon szépen rendben tartott házból áll, melyekben ma erdei iskola, erdészeti múzeum és turistaszállás működik.

Tovább haladtunk a kék jelzésen, míg el nem értük az úgynevezett Vörös keresztet, ami már száz évvel ezelőtt is kedvelt turistacélpont volt itt a Kőszegi-hegységben, mivel már akkor is számos turistaút futott itt össze, illetve egy búcsújáró útvonal is áthaladt ezen a helyen.

Innen aztán apa kívánságára módosítottunk kicsit az útvonalon, hogy felmehessünk a Kendigre. Mikor már egy ideje gyalogoltunk egy fennsík szerű képződményen, ahol mellesleg elég nagy területen régi, még a keményen védett határ időszakából egy rádióátjátszó-állomás romjai és maradványai látszottak, én már azt hittem, ez a csúcs. Aztán kiderült, hogy nem, ez még egy másik hegy, a Kendigre még egy kaptató vitt fel, ahol ráadásul az útra hatalmas fák voltak dőlve, így elég nehezen tudtunk csak feljutni. Szép volt onnan a kilátás, bár nem váltotta be apa hozzá fűzött reményeit.

Rövid nézelődés után leereszkedtünk, és egy nagyon ígéretes láda fele vettük az irányt, ami a közeli erdőben, az egykori Szálasi-bunkert nyomait mutatta be. Én elég sokat vártam tőle, azt hittem valami nagyon látványos dolog lesz, aztán sajnos nem, csak pár egykori szellőzőnyílás és kijárat látszott. Bár nem tudom mire számítottam egy föld alatti bunker esetében. Mindenesetre a ládát megtaláltuk, és azért elég érdekes belegondolni, hogy itt az erdő közepén, távol a lakott helyektől, egy ki tudja mekkora betonbunker-rendszer húzódik alattunk.

A láda után aztán ketté vált a csapat, anya, Viktor és Gábor egy könnyített úton sétált vissza a kocsihoz, mi meg apával még megmásztunk egy buckát, csak hogy biztosan megérdemeljük majd a vacsorát. Szép kilátás nyílt onnan is a tájra, csak kicsit nagy volt a huzat.

A hegyről leereszkedve hamar a kocsihoz értünk, ahol újra összeállt a csapat, és egy rövid szusszanás után kocsiba ültünk, hogy elautózzunk a Szent Vid-kápolnához. Ez már olyan hely, ahol mindig jártunk, ha Kőszeg környékén időztünk, de olyan szép a kis kápolna, hogy mindig szívesen jövünk vissza. Most pedig meg kellett mutatni Viktornak, és az itteni geoládát is össze kellett szedni. A ládát meglehetősen mélyre, a kápolna alatti völgybe rejtették el, így az egész napos kirándulás után az már nem esett annyira jól, hogy még le is ereszkedjünk, majd újra vissza is kapaszkodjunk a meredek emelkedőn.

A kéktúrázás most kimaradt, de az emlékművet megnéztük

De még itt sem ért véget a napunk, illetve Viktoré és az enyém, mivel még volt a közelben egy láda, a Borha-forrást bemutató multi. Kipattantunk az autóból az út szélén, és nekivágtunk egy szép kis szálerdőben haladó szintútnak. Közben felriasztottunk egy őzikét is, szegény eléggé megzavarodott. Majd miután begyűjtöttünk a pontot, már szedtük a lábunkat, mert kezdett sötétedni, és mintha égdörgést is hallottunk volna. De szerencsére csak most, és az egész napot kibírta az idő eső nélkül. Visszaérve a kocsihoz aztán már tényleg a szállásra mentünk, ott azonban Viktor még tartogatott számomra egy kis meglepetést, amíg a család többi tagja a vacsorához készülődött, mi elszaladtunk még az egykori bozsoki határátkelőhöz egy geocaching.com-os ládáért.

3. nap
Dátum: 2013.05.20.
Táv: 6,5 km
Nehézségi fok: **

Az utolsó napunkra is terveztünk még kirándulást, igaz nem olyan nagyot, de azért szerettünk volna még megnézni egy-két dolgot. Sajnos azonban reggel szakadó esőre ébredtünk, ami hol elállt, hol újra kezdett. Reggeli után még várakoztunk egy kicsit, hátha jobbra fordul az idő, de aztán jobb híján útnak indultunk. Az első állomás a bozsoki kastély volt, ahol csak Viktorral mi ketten ugrottunk ki a kocsiból, majd az aljnövényzettől jól elázva, de egy ládával gazdagabban ugrottunk vissza. Kár, hogy rossz volt az idő, mert így a kastélyból és a parkjából nem sokat láttunk.

Bozsokról aztán Velembe mentünk tovább. A falusi multi első pontját még szintén esőben kerestük meg - a vízimalom és Novákfalva - de aztán a velemi alkotóháznál leparkolva szerencsére már az eső is elállt, és gondtalanul indulhattunk neki a falunak. Az alkotóház sajnos most kihaltan ácsorgott ott a szomorkás időben, reméljük fog még látni szebb napokat.

Fafaragók emlékei

Kovácsműhely

A velemi Korona-bunker

Hű paripámmal vágtatok tovább

A faluból kisétáltunk a Cseke-forráshoz, ami a hegységre oly jellemzően szelídgesztenyék árnyékában található. Odafele rábukkantunk pár nagyon régi kis présházra. A forrástól visszafele pedig egy kutya is csatlakozott hozzánk, akit egy idő után gazdája nagy nehezen rábeszélt, hogy inkább maradjon otthon, és ne kiránduljon most.

Utolsó nagyobb célpontunk Cák volt, az ottani híres pincesorral. Erre is nagyon kíváncsi voltam, szerencsére addigra már az idő is naposba fordult, így szép időben gyönyörködhettünk a látnivalókban. A talpgerendás, boronafalú, előreugró tetőszerkezetű, zsúppal fedett épületek a XVIII-XIX. században épültek, kezdetben bor tárolására, majd mikor a falut is elérte a filoxérajárvány, és kipusztult az összes szőlő, gyümölcsöt és szelídgesztenyét tároltak benne. Szép kis épületei ma szabadtéri múzeumként üzemelnek, ottjártunkkor azonban sajnos zárva voltak.

A pincesor után felkerestük a közeli erdőben található földmérési magassági alappontot, ami számunkra megint csak egy kötelező, már már kultikus hely. :) Cáki körünket pedig a közeli kőfejtőben rejtőző ládánál zártuk.

"Cáki Gesztenyés Létesítve 1952-ben"

Cákról aztán már hazafele állítottuk kocsink rúdját, de még egy tényleg nagyon rövid kiugrásig megálltunk a kőszegi Szabó-hegy lábánál, egy két nappal ezelőtt megkezdett multi befejezésére, ekkor már újra esni kezdett, így zártuk is a kirándulásunkat. Visszaautóztunk még Bozsokra, ahol a másik kocsit hagytuk, átöltöztünk kicsit kultúráltabba, és meg sem álltunk Szelestééig. Az itteni kastélyszálló már anyáék törzshelye, így itt költöttük el aznapi ebédünket, majd jóllakottan körbe sétáltuk mi is kastélyparkot.

Innen pedig már nem volt megállás (kivéve Egyeden, ahol egy láda hűlt helyével és sok bodzával gazdagodtunk, és Árpáson, ahol Viktor megtalálta a ládát én pedig még több bodzát szedtem).

Így zárult ez a remek kis pünkösdi hétvége.