2025. október 28., kedd

XLIX. Geocaching Fesztivál és Verseny - Somoskőújfalu

Már számon se tudjuk tartani, hányadik geocaching versenyünkön vettünk részt idén októberben. Jártunk már az ország számtalan pontján, Sopronban, a Balaton-felvidéken, a Bükkben, a Mátrában, sőt, a domoszlói verseny kapcsán még azt is elmondhatjuk magunkról, hogy az egyesület mellett mi voltunk a helyi szervezőcsapat tagjai. Igazság szerint én magam (Petikével és pár domoszlói gyerkőccel) voltam 2011-ben szintén ugyanezen a terepen (GC22FV), csak akkor épp Salgóbánya központtal. Nagyon tetszett a környék, úgyhogy idén megbeszéltük Julival, hogy nekivágunk valamelyik távnak, ezúttal hármasban Nórival, sőt, még anyát is meggyőztük, hogy csatlakozzon hozzánk. Neki ez volt az első ilyen rendezvénye.

Somoskői vár

2025. október 21., kedd

Kéktúra 8. szakasz - Bakony

A tavalyi évben sikerrel lezártuk a még 2016. nyarán megkezdett Balaton-felvidéki szakaszunkat egy két napos, Nagyvázsony központú kéktúrázással. Még be se értünk a célba (hmmm, vagy lehet hogy mégis csak azután gondolkodtunk, hogy beértünk a Nagy Rohanás után??), és máris azon kezdtünk gondolkodni, hogy mikor és miként fogjuk majd folytatni. Mert hogy folytatni kell, az csak természetes. Tulajdonképpen magunkhoz képest elég "gyorsan" beleálltunk, alig több, mint 1 évet kellett várni a folytatásra. :)