Először majdnem úgy akartam indítani a bejegyzést, miszerint ez a poszt NEM az egri várról fog szólni. Aztán, ahogy a fényképeket átböngésztem, kiderült hogy mégis... Legalábbis részben, de nem a klasszikus formában.
Idén úgy alakult, hogy kétszer is pilisborosjenői kirándulást terveztünk magunknak. Persze ez nem meglepő, mivel a környék roppant tetszetős, nem véletlen tehetik ki a lakók a "Megtelt" táblát egy naposabb hétvégi napon a parkolóra. Az első alkalommal mi is egy hasonló, napsütötte vasárnapon kerekedtünk fel, másodszor viszont egy őszi, ködös napon, ami szintén megannyi érdekességet tartogatott a számunkra.
2022. június 19. - A hátsó bejáraton át
Bár Nóri számára az ovis nyári szünet még nem kezdődött el, az iskolások nyári szünetének első hétvégéjét anya nálunk töltötte. Kitaláltuk, hogy csináljunk egy közös kirándulást és a választás Pilisborosjenőre esett. A terv, a szokásoktól eltérően, nem a levendulás melletti nagy parkoló volt, hanem a délnyugati részen található horgásztó és a cél is az innen gyalog könnyen elérhető Solymári-völgy láda volt. Körtúrát szerettünk volna tenni, de végül mégsem az lett.
Az indulás után nagyon hamar ráálltunk a zöld sáv turistajelre, ami csakhamar be is vezetett minket az erdőbe. Hamar megállapítottuk, hogy milyen hangulatos kis ösvényen tartottunk a célunk felé. Az ösvény enyhén hullámzott, kanyargott. Hol fenyők, hol másféle fák szegélyezték az utunkat. A völgy túlfelén valami hatalmas honvédségi kiképzőtábor volt, néha arra is vetettünk egy pillantást, amikor a növényzet engedte.
Gyorsan elértük a célunkat, és elkezdtük felkutatni a láda helyét a szikláknál. Pár évvel ezelőtt már próbáltuk volna becserkészni ezt a dobozt, de akkor csak a hűlt helyét találtuk (vagy még inkább azt sem), de most nagyobb szerencsével jártunk. Nóri természetesen a logolás mellett nem hagyhatta ki, hogy a sziklán fel ne másszon egyszer-kétszer maminak pár ősz hajszálat okozva. Pedig ha mami látná!? :) Emellett, mostanában arra is rákapott, hogy ő szeretne fényképezni, ennek eredménye az alábbi kép is :)
Úgy láttuk, hogy innen a Kevélyekhez idő szűkében már biztosan nem mászunk fel, így a patakvölgyből kiugorva letértünk a turistaútról, és délkelet felé vettük az irányt, ami pedig hát pontosan az egri várhoz vezet. Nórival mi már jártunk itt korábban (azóta is emlegeti, hogy "ott, ahol zenéltek is?" , mivel az ottjártunkkor páran elővették a hangszereiket a vár tövében és muzsikáltak kicsit), viszont maminak új volt a helyszín.
Én ekkor elindítottam egy újratevezést, hogy mi tévők is legyünk a továbbiakban. Nóri alvását nem akartuk kihagyni, viszont innen az autóig vissza már elég hosszúnak tűnt az út. Úgy döntöttünk, hogy én visszamegyek az autóért a tóhoz, a csapat többi tagja pedig folytatja az utat. Így csakhamar megnézték a Teve-sziklát is, végül pedig a levendulást. Hamarosan én is befutottam, és innen már hazafelé vettük az irányt.
2022. október 31. - Az Ezüst-hegyen túráztunk
Az idei november 1-jei ünnep hosszú hétvégével járt együtt, amit Budapesten töltöttünk. Mindenképpen szerettünk volna valami családi túrázást szervezni. A múltkori, Velencei-hegységben tett kirándulásunk után most is merészebbek voltunk, már nem ragaszkodtunk mindenképp, hogy délutáni alvásra hazaérjünk. Szomszédaink többször mesélték már, hogy ők mennyire szeretik a Vértest, és hogy nincs is olyan messze, így az első ötletünk az lett volna. Aztán, elkezdtem böngészni kicsit a geocaching térképet, és véletlenül belebotlottam a GCEZHT multiba. A rejtő szerint kb 8 kilométer, 6 részpont (vagyis, lényegében állandó keresnivaló), van benne szint, kilátás, sziklák. Na akkor, ez pont a nekünk való túra, gyors áttervezés, és hétfő reggel már úgy keltünk fel, hogy irány Pilisborosjenő.
A vasárnapi óraállítás miatt Nóri a megszokottnál hamarabb kelt, így már 7-kor felkeltünk, és egy gyors reggeli után indultunk is. Magunkat meghazudtoló módon, 9:25-kor már le is parkoltunk a célunknál: a parkoló a Málna köz alsó végén levő, elhagyatott bolt előtt volt.
Gyors tájolás után nekivágtunk. Bele is csaptunk a lecsóba, annak rendje és módja szerint, hiszen még a településen beleálltunk a hegymenetbe. A piros négyzet turista jelzést követtük. Egy rövid szakasz után el is értük az erdőt, ahol balra fordulva rögtön egy elég izgalmas szakasszal nyitottunk. (Ja, el is felejtettem mondani, az egész nap során sűrű köd volt, ez nagyban meghatározta a túra hangulatát.) Erdei fenyők mindenfelé, és rövidesen egy sziklás "vályúban" kaptattunk fel. Annyira lefoglalt minket a környék szépsége, hogy nem is éreztük, hogy közben mekkora mászásban van részünk.
A kirándulás célja, természetesen a kikapcsolódás mellett, a GCEZHT láda begyűjtése volt. Ez egy 6+1 pontos multi. Az első 6 pont koordinátái ismertek voltak, és minden állomást felkeresve jutottunk hozzá a valódi láda koordinátáihoz. Emellett minden ponton a jelszó egy-egy betűjét is le kellett olvasnunk. A pontok nagyon jól voltak elosztva a kb. 8 kilométeres távon, folyamatosan volt mit nézni, keresni.
A legelső emelkedőt tulajdonképp a multi első részletpontja zárta le. Miután a bozótban megtaláltuk azt a követ, ami a jelszóhordozót tartalmazta, kipróbáltuk a QR kódos jelszó beolvasást is. Korábban még nem is találkoztam ezzel a megoldással, de elég jól működött. A túrára jellemző volt a változatosság minden tekintetben, így a terep hullámzásában is. Hol másztunk, hol ereszkedtünk, ritkán volt vízszintes a terep. Az első pont után átbuktunk a gerincen, és ereszkedni kezdtünk. Hamarosan egy elágazáshoz értünk, ahol tettünk egy kis kitérőt a Zöld-barlanghoz, itt is volt ugyanis egy geoláda. Ez volt a napunk első, de közel sem utolsó barlangja. Kicsit nehéz volt felmászni a sáros hegyoldalon, de azért mindannyian megoldottuk. Nóritól különösen nagy teljesítmény volt a viszonylag sima talpú cipőben az egész napi mászás, nem is volt nagy esés-kelés. A barlangnak egy nagy bejárata van, több szintből áll. Az egyik falon érdekes, csillogós volt a kőzet, fentről pedig a nedvesség miatt bealgásodott kövek zöld színben pompáztak. Kicsit beljebb pedig a barlang lefelé fordult, a mélybe pedig nem tudtuk, de nem is akartuk volna követni.
A barlangtól nem messzire van egy épített kilátópont. A köd miatt persze sok minden volt itt, de kilátás az nem. Illetve kilátást kaptunk egy hatalmas ködtengerre. A kirándulás során többször felmerült, hogy valóban vissza kellene térni ide tavasszal, vagy nyáron.
A második pont Szász Elek kopjafájánál volt (az egyik titka a helynek, hogy vajon ki is volt Szász Elek), a harmadik pedig egy kőbánya lehetett egykoron. Amíg Juli iszalagból készített koszorút, addig Nórival igyekeztünk megtalálni a harmadik pontot, ami csak második nekifutásra sikerült.
Nagyjából eddig tartott a túra első ereszkedő szakasza, a kőbányától először visszakaptattunk a legutolsó leágazásig, itt pedig egy szekérúton beálltunk hegymenetbe. Mint utólag, a túra magassági metszetét megnézve, nem is volt sokkal meredekebb, mint a legelső kilométer, mégis nehezebben gyűrtük le. Valószínű az előre beharangozott kellemetlenségek miatt Nóri is kicsit hangot adott a nemtetszésének (== apróbb nyávogás). Ezt mérséklendő, talált egy magaslest, ahol ugyan a létra két foka is hiányzott, és a szülei sem voltak kimondottan támogató hangulatban, dacból mégis felmászott. Ilyenkor persze mi magunkban csak csettintünk egyet, hogy ehja, másfelől meg a kutyafáját, hogy már megint nem hallgatott ránk, ugye. :)
Miután az emelkedőt legyűrtük, a negyedik pontot kerestük, ami ismételten egy barlang volt. Meg is éheztünk már, meg épp ideje is volt, így lekuporodtunk a szilákra és megettük a szendvicseket. Éhes lehetett a csöpp is, mert amennyire nem szendvicses, olyan lelkesen tolta be a nem is kis méretű zsemlét. A végére még sós rudacska is jutott.
Hamarosan visszataláltunk a turistajelzésre, amit időközben valahol elhagytunk, és a sormintát követve ismételten egy kőbánya keresztezte az utunkat. A bejárat mellett találtunk egy határkövet, ami egyben három település határát is jelezte (Kalász, Boros Jenő, Üröm). A köd még sejtelmesebbé tette a vidéket, mint amilyen egyébként is lett volna. A kőbánya túloldalán egy hatalmas ferde köves felszín jött. Az első tippünk az lett volna, hogy telibe betonozták az erdőt, de a geoláda leírásából megtudtuk, hogy ez bizony valóban egyfajta kőzet. Ismét megcsodálhattuk a természet erejét, hogy még ebben a masszív kőzetben is felnőtt egy kisebbfajta fenyves (meg persze más fajok is).
A ködös, őszies idő ellenére azért sok turistával találkoztunk a nap folyamán, de voltak futók is szép számmal, illetve kutya is elég sok. A "betonplacc" után is találkoztunk pár szalonnát sütő emberrel, épp az ötödik állomásunk környékén. És vajon mi volt az ötödik állomás? Természetesen egy barlang, a Papp Ferenc barlang, legalábbis a kőbe vésett név szerint így hívták. Óvatosnak is kellett lenni, mert itt is elég szépen be lehetett volna pottyanni egy kürtőbe, ha nem vigyáz az ember.
Az utunk ismételten egy vélt panoráma-bemutató pont mellett vitt el, amit pont úgy csodáltunk meg, mint a korábbi helyszínen. Ismételten megállapítottuk, hogy attól függetlenül, hogy a vidéket nem látni, maga az erdő is számtalan szépséget tartogatott a számunkra. A fejünk folyamatosan körbe járt minden felé. Ebben az időben Nóri is átesett már a holtponton, meg bizonyára a teli pocak is segített a lelkén, vígan jött. Innentől kezdtük el az utolsó emelkedőt vissza a gerincre, de meg sem kottyant egyikünknek sem, nézelődtünk erre is, arra is.
A gerincen, ami a Nagy-Kevélyhez visz fel, hamarosan ráleltünk a hatodik pontra, ami egy kőkunyhó falán volt. Korábban is már, de itt most a kőkunyhónál újra megállapítottuk, hogy errefelé is lakott vidéken járunk, szóval nagy zajongást nem is rendeztünk, gyorsan leolvastuk a jelszót és már mentünk is. Mivel már megtaláltuk az összes pontot, a telefonon beazonosítottuk a végláda helyét és indultunk tovább.
Szépen felfűzött multi, a végláda pontosan a visszafelé vezető legrövidebb úton volt. Ez pedig pontosan átvitt minket egy szokatlan szakaszon. Az erdő közepén egy downhill pálya volt kialakítva, bár nem világos hogy mennyire használják ma a bringások. Itt-ott azért elég romos volt, de ez azért brutál! Az biztos, hogy én még a közelébe se mernék menni ezeknek a rámpáknak, nem még átugratni egyikről a másikra. Hasonló érzésünk volt, mint a síugrással kapcsolatban: egyáltalán hogy kezd el erre edzeni az ember??? Az egyik lejtőn mi is megindultunk, amikoris rájöttünk, hogy túlszaladtunk a végládán. Követtem a jelet, ami egy újabb üreg tetejére mutatott, de a leírás a segítségünkre sietett, hogy végülis rossz helyen keressük a dolgokat. A helyreigazítás után már simán ment minden.
A találat után, pillanatokon belül elértük a kezdeti szakaszt, ahol most már lefelé gyorsabban ment. Eddigre a köd annyira már feloszlott, hogy itt a szurdokvölgyben már jól lehetett látni mindent. Mintha egy szemüveget tettünk volna fel, tűélesen látszott a környék. Tök meglepő volt.
Hamarosan kiértünk az erdőből, és pár percen belül az autó is megvolt. Itt még a kirándulás megkoronázásaként ettünk csokit, aztán Nóriról lehámozva a koszos ruhát, bepattantunk az autóba és hazamentünk. Egy biztos: bár szeretünk újabb és újabb részeket felfedezni, ide még vissza fogunk térni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése