2017. március 4., szombat

V. Nőnapi Virág Futás és séta

Hosszú volt a tél, ahogy a bejegyzések elmaradásán is látszik, az elmúlt hónapokban nem voltunk túl aktívak. Legalábbis túrák tekintetében. Viktor azért a futást télre se hagyta abba, így nagyon fitten vág neki az idei szezonnak. Az elhúzódó hideg végét nehéz volt kivárni, vágytunk már ki a természetbe, a finom tavaszi levegőre. Még tavaly meséltek erről a rendezvényről a barátaink, és már akkor elhatároztuk, hogy ha minden jól alakul, akkor idén mi is jövünk, és itt nyitjuk a szezont. Végül úgy alakult, hogy csak Viktor futott, de sétáló, megfigyelő résztvevőként én is kint voltam.


A Nőnapi Virág Futás egy nagyon jó hangulatú rendezvény, nem verseny, inkább közösségi örömfutásnak nevezném. A központ a Hármashatár-hegy alatti Határ-nyeregben volt, innen kiindulva volt kitűzve hat kör, amik egy virágot formáznak. A szirmok csúcsaiban pedig kedves kis papírvirágokat gyűjthetnek össze a lelkes futók.



Viktor négy szirmot futott körbe, a rózsaszínt (ez volt az első, közösen futotta le az összes induló), a kéket, a pirosat és a zöldet, gyűjtögette nekem a virágokat. :)



Én eközben csak sétáltam egy jót, a zöld és a lila szirmokat jártam végig. A zöld különösen szép helyen vitt végig, a Glück Frigyes úton, a kék jelzésen. Kéktúráztunk már erre korábban, így nem volt ismeretlen a terep, de egy geoládával azért gazdagodtam. Az Oroszlán-sziklánál korábbi ittjártunkkor még nem volt láda, csak később került ki, így most pótoltam ezt a hiányosságot.





A gyönyörű napsütésben nagyon jól esett a séta, jó volt végre a szabadban lenni, kitisztítani a beszmogosodott tüdőt, és szívni magamba a napsugarakat. Összességében pedig én is legyalogoltam 7 km-t.

A lelkes futókat pedig többször is lencsevégre kaptam.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése