Kéktúra 6. szakasz - Balaton-felvidék

Dátum: 2024.07.06.
Táv: 24,6 km
Mozgási idő: 5h 45m
Mozgási átlagsebesség: 4,3 km/h
Teljes szintemelkedés: 491 m
Nehézség: ***

Útvonal:
Szentbékkálla - Fekete-hegy (Eötvös Károly-kilátó) - Balatonhenye - Csicsói-erdészház  - Nagyvázsony

Nos, hát ott folytatjuk, ahol szinte napra pontosan 8 éve abbahagytuk. Jó, ez enyhe túlzás, mert azért ebben a 8 évben teljesítettünk pár Pest közeli kéktúra szakaszt, de most kihasználva Nóri nagyszülőknél töltött nyaralását, úgy döntöttünk, ismét vállalkozunk egy két napos túrára. Több lehetőség is felmerült, hogy hova mehetnénk (Vértes, Bakony), de mivel a következő héten egy dörgicsei családi nyaralás várt ránk, így adta magát a Balaton-felvidék és a Nyugati-Bakony. Meg hát 8 évvel ezelőtt eléggé pánikszerűen hagytuk ott Szentbékkállát, és hagytuk félbe a 6. szakaszt, itt volt már az ideje, hogy folytassuk és befejezzük.

Szombat kora reggel indultunk Pestről és autóztunk el Nagyvázsonyba, ahol a szálláshelyünk volt. Kinizsi Pajtájában szálltunk meg, ami nevéhez hűen egy pajtából kialakított vendégház. Igazán hangulatos kis hely, bár mi tényleg csak aludni jártunk haza. A szállás gyors elfoglalása után vendéglátónk elfuvarozott minket a faluszéli buszmegállóba, ahonnan elbuszoztunk Tapolcára. Itt még volt egy kis időnk a szentbékkállai csatlakozásig, úgyhogy elsétáltunk a tóhoz, mert ha már Tapolcán jár az ember, ezt nem nagyon lehet kihagyni. Felelevenítettük a régi emlékeinket, majd újra buszra szálltunk, és Szentbékkálláig, a mai starthelyig meg sem álltunk.

Azt, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, szó szerint lehet érteni, hisz az időjárási körülmények is kísérteteiesen hasonlítottak a 8 évvel ezelőttihez. Meleg volt, nagyon meleg. Szerintem mi nem is járunk más körülmények között a Káli-medencébe. De azért most egész más hangulatban szálltunk le a buszról, és indultunk neki a mai túrának, hisz rögtön kifelé vettük az irányt a medencéből, volt nálunk ennivaló, és hát elszántak voltunk, na. Nagyon vártuk már az elmúlt hetekben ezt a napot.

A buszmegállóban gyorsan felszerelkeztünk, és elsétáltunk a Kossuth utcában álló OKK információs tábláig, hogy benyomjuk túránk kezdő pecsétjét. Majd ráálltunk a kékre és elhagytuk a falut. 

Káli szépség

Első pecsét

A töttöskáli templomromhoz most nem tértünk ki, lévén már jártunk arra, és nem akartunk rögtön a túra elején plusz kilométereket gyűjteni. Bár ez a két nap nem ígérkezett olyan nehéznek és hosszúnak, azért a 2. nap még tartogatott meglepetéseket. Szóval baktattunk felfele a Fekete-hegyre, először még szőlők és présházak között, majd elhagytuk az Öreg-hegyi-kutat, aztán lassan erdőbe ért az utunk és meglehetősen kaptatóssá is vált. Itt mindkettőnkben megfogalmazódott, hogy jól döntöttünk anno a kiszállásról, nem hiányzott volna még ez a mászás és az ezt követő 7-8 km. De aztán a kilátóba érve beláttuk, megérte ide felmászni, hisz gyönyörő kilátás nyílt a Balatonra és a tanúhegyekre is. Élvezettel gyönyörködtem a tájban, míg Viktor felkutatta az itteni geoládát.

Fotogén Matyi

Öreg-hegyi-kút

A hegyről le-, illetve a platón végigvezető út igazán különleges tájon kanyargott. Néhol erdős, de főképp csak néhány fával és bokorral tarkított réteken haladtunk végig, ahol jópár tavacskát találtunk. Az információs táblákról megtudtuk, hogy a hegyet alkotó bazalt és az agyagos talaj olyan jó vízzáró, hogy a fennsík mélyedéseiben megáll a csapadék, és tavakat képez. Sok helyen csak a nádas, sásos, kákás növényzet mutatta, hogy vizesebb itt a talaj. Így értünk be lassan Balatonhenyére.

Itt a pecsét mellett tartottunk egy kis uzsonna szünetet, megmosakodtunk, feltöltöttük a melegben erősen megcsappant vízkészleteinket, egy kávéval új erőt öntöttünk magunkba, és Nagyvázsony felé vettük az irányt. Ami rögtön egy mászással indult, de lentről rosszabbul nézett ki a helyzet, mint amilyen a valósában lett. Innen már szinte végig erdei utakon haladtunk, ami jó volt, mert az erdő kellemes árnyat adott, de a sok kis idegesítő légy azért egy idő után kihozott minket a sodrunkból. Ezen kívül túl sok izgalmat nem tartogatott ez a rész, azon kívül, hogy Viktor avattam be újdonsült tudásom, a OKK-táblázás rejtelmeibe. 

Borókás a hegyen

Érintettük a Csicsói erdészházat, ahol benyomtuk füzetünkbe a következő pecsétet, majd kisebb fáziskéséssel felidéztük, hogy sok-sok évvel (12) ezelőtt ez az erdei iskola volt egy geocaching verseny bázisa. 

Az erdei úton továbbhaladva aztán lassan elértük Nagyvázsony határát, ahol még várt ránk pár látnivaló. Elsőként a Tálodi-kolostor romja, ahol korábbi túráink sorén még nem jártunk, legalábbis a geoláda tanulsága szerint. Igazság szerint a Balaton-felvidéki templomromok már kissé kaotikusan keverednek a fejemben, annyi van belőlük, és annyinál jártunk már ilyen-olyan kiránduláson, nyaraláson, szülőkkel, Viktorral. Most se sokat időztünk itt, esteledett már, a szállásadónk is várt ránk, a szúnyogok pedig kezdtek akcióba lendülni. 

Az utolsó kanyar előtt még elhaladtunk a Szent Mihály-kolostor romja mellett, ahol viszont emlékszem, hogy már jártunk. Most mindenféle szalagokkal körbe volt kerítve, így csak messzebbről tudtuk megszemlélni. Aztán a temető mellett vezető úton kimásztunk a faluba, ahol a Klastrom utcán, szó szerint a kék nyomvonalán betértünk a szállásunkra.

Annak ellenére, hogy nyár közepe volt, hétvége, és azt gondolná az ember, hogy a Balaton közelségével ez egy népszerűbb turistacélpont, meleg vacsorát szereznünk nem volt egyszerű. A faluban este 7 után már nem volt nyitva egy étterem vagy vendéglő se, csak a helyi kocsmában sikerült egy pizzát ennünk. Azon kívül, hogy frissen sült, nem sok pozitívumot tudnánk elmondani se a pizzáról, se a vendéglátóipari egységről. De sebaj, ez nem szegte kedvünket, másnap már ennek a tapasztalatnak a tudatában szerveztük a napunkat.