Kéktúra 7. szakasz - Bakony

Dátum: 2024.07.07.

Táv: 29,3 km
Mozgási idő: 6h 10m
Mozgási átlagsebesség: 4,7 km/h
Teljes sebesség: 3,46 km/h
Teljes szintemelkedés: 585 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:

Nagyvázsony - Kab-hegy - Úrkút - Sobri Jóska Kalandpark - Városlőd

Így van ez már csak, ha gyereke születik az embernek. Megváltoznak a prioritások, szokások, hobbik jönnek-mennek. Ha végigtekintünk a blog múltján, nagyon jól látszik, hogy mikor született Nóri: 2016-ig évente jó pár bejegyzést írtunk (persze volt is miről), azóta meg szinte alig. Ez nem azt jelenti, hogy azóta a lábunk sem tettük ki otthonról, sokkal inkább a bejegyzések megírására, képek válogatására, méretezgetésére hiányzik az idő. Meg a lendület. Akkor hát nagy lendület, és következzen a kétnapos kéktúrázós hétvégénk második napja.

Juli összefoglalta a kerettörténetet, ma induljunk rögtön azzal, hogy előző este elfelejtettünk pecsételni a sörözőben, ahol vacsoráztunk. Bár nem gondoltuk, hogy ilyen nagy kitérőt teszünk, hiszen a vár mellett is van egy másik pecsét, viszont nagyon hiányzott reggel egy túraindító kávé, szóval mégis csak a sörözőben kötöttünk ki. Nagyon sok minden nem változott előző este óta: a nap kicsit máshol állt, illetve a TV-ben épp nem ment focimeccs az EB-n, minden más állandó. :)

Pecsét Nagyvázsonyban - Kinizsi Söröző

Innen vissza a várhoz, majd onnan egy ereszkedéssel indultunk neki. A távolban látszott a Kab-hegy, a cél tehát adott volt. Pár szamár kémlelte az első lépéseinket. Hamarosan egy felhagyott malomhoz jutottunk, ami legalább olyan szinten karban van tartva, hogy ne omoljon össze. Juli emlékezett is rá, hogy pár éve még eladó volt, de valahogy nem csaptunk le rá. Látva az épületet, nem bánjuk eme döntésünket.

A vár - innentől a kéken

Vidáman a rajtban

Őket kevéssé érdekli a kéktúra

(Már nem eladó) malom

Nagyvázsony vége - csak másik irányban

A falut elhagyva szántóföldre értünk. A térképről már korábban is leolvastuk, hogy a Kab-hegyig majdnem nyílegyenes út vezet, közel 5 km ez a szakasz. Nagy problémát nem okoztt a tájékozódás, a turistajelek is rendben kint voltak. Apropó turistajelek. Juli áprilisban munkahelyet váltott (én is, de az most kevésbé releváns :) ). A katonai térképészeti intézetet (nem írom le a teljes nevét, mert elfogyna a hely az interneten) hagyta el hosszas töprengés után, viszont talált egy nagyon testhezálló munkát a Magyar Természetjáró Szövetségnél: ő lett ugyanis a kéktúra arca térinformatikai felelőse. Ez azt jelenti, hogy bármi kéktúrát érintő változás hozzá fut be, ő módosítja az adatokat az informatikai rendszerben, és ez fog kikerülni a hivatalos helyekre (pl kektura.hu). (Nem, az OSM-re és a TuHu-ra nem publikál, azok nem az MTSZ feladatkörébe tartoznak.)

Oda kell felmászni

Mindezek után kapóra jött, hogy kicsit a terepen is megfigyelhettük, hogy milyen összefonódása van a terepi tárgyaknak (tipikusan az OKT oszlopoknak és jelzőtábláknak) az adatbázissal, sőt, erre még engem is oktatott egy kicsit. Jó diáknak bizonyultam, később is fel tudtam mondani a leckét.

OKT térinformatikai alapfokú oktatás

Mivel a kirándulás óta már több, mint egy hónap eltelt és tudjuk, hogy azóta milyen hőhullámok sanyargatják az országot, különös szerencsénk volt még ezzel a hétvégével. Ugyan nyár volt, de valahol 29° és 30° között megállt a maximum, viszont mivel kicsivel korábban viszonylag több eső is esett, minden nagyon üde, zöld volt, nem olyan kiégett, mint ma. Rengeteg virág is volt a mezőkön, a gabona is szépen termett. Épp láttunk aratást és bálázást is.

Megvártuk, amíg elkészült :)

Virágos rét

Nagyon lassan közeledünk

A hosszú egyenes kb. felénél értük el az erdőt. A kis árnyék azért nem jött rosszul, ellenben a már előző nap is megtapasztalt félmillió légy, ami biztos, hogy a te szemed előtt köröz/orrodra akar leszállni. Az út is emelkedett kissé, de ez még nem tűnt fel. Mielőtt a hegytetőre felértünk volna, akkor tettünk egy viszonylag nagyobb kanyart, amiben még kerítésmászás is volt (láds a képen). Közvetlenül a csúcs előtt viszont igencsak felborult az út, ezt már észrevettük. Szerencsére nem volt hosszú. Ilyenkor persze mindig megemlékezünk a Kis Dörmögőről, hogy ezt a meredek domboldalt biztos nem nagyná szó nélkül. De azért feljönne, csak dörmögne. :)

Itt már legalább fák között

Juli hopp

Ez volt a legkeményebb (bár rövid) mászás

Az út során nem találkoztunk túl sok emberrel, itt fent a kilátó melletti pihenőben voltak páran. Ez a tipikusan Viktor-barát kilátó, ilyen helyre már kérdés nélkül felmegyek. Megtekintettük a távolban Nagyvázsonyt, még távolabb a Balatont, aztán nekiültünk ebédelni egy kicsit. A közelben volt egy láda, a leírás alapján könnyű találattal.

Nem rég felfedeztem a GeoGo-t, amit én elsősorban futáshoz és ötpróba-pontgyűjtéshez használok egy ideje, de rájöttünk, hogy a kéktúra szakaszai is benne vannak, és azokért is kaphatunk pontokat, szóval a nap folyamán igyekeztünk trackelni az útvonalatt a teljes kütyüarzenállal. Julinak itt volt egy kis visszasétája, mert a Kab-hegyi pontot ő kihagyta, de nem kellett sokat visszafelé menni, és azt is csak szintben. Addig én vadalmát ettem, bár mondjuk úgy, kicsit még éretlen volt. :)

Kilátó a torony lábánál - Kab-hegy

Ki találja meg először a nagyvázsonyi várat a képen?

A kilátótól és a TV toronytól nagyon sokáig aszfaltozott úton hozott minket lefelé. Nem volt különösebben izgalmas. Egy fokkal figyelemfelkeltőbb volt a vadászház, aminek a garázsán (?) volt a pecsét. 

Újabb pecsét az atombiztos vadászházzal (??) szemben

Egysíkú nem sík szakasz

Nem teljesen ugyanaz a domborzat és táj, de ahogy betértünk az erdőbe, itt is kisebb lápos, mocsaras felszínek bukkantak fel. Nem igen csak ideiglenes vizek lehettek ezek, mert olyan béka kuruttyolás szólt, hogy az betöltötte a teljes erdőt.

Tavak az erdő közepén

Idegenlégiós a láthatáron

A következő pecsételő hely Úrkúton volt. Amint az erdőből beestünk a faluba, rögtön magával A Kúttal találkoztunk, amiről a falu a nevét kapta. Jól is esett lehűteni magunkat egy kicsit. A pecsét a falu központjában volt a Kéktúra Vendéglő oldalán, ami sajnos zárva volt, azért lehet ettünk volna valamit. De jól felkészültünk persze élelemmel, nagy hátrányunk nem származott belőle hogy zárva volt. Különösen azért nem, mert úgy 150 méterre volt egy dohánybolt (meg is állapítottuk Julival, hogy azóta, ahogy ez a fogalom létezik, mi még be se tettük lábunkat ilyenbe), és itt vettünk magunknak egy jégkrémet. Meg persze kávét, mert anélkül nem megy semmi, ugyebár. :)

Úrkútra érkezünk

Ismeretterjesztő tábla

Jól esett

A pécsét megvan, de a vendéglő zárva volt

A teljes napunk kétségtelenül legszebb része következett ezután. A kéken folytatva az utunkat és elérkeztünk az Őskarszthoz. Juli már volt itt korábban, nekem még nem volt szerencsém hozzá, de annál inkább lenyűgözött az egész. Persze ez is csak a szokásos: talált valamit az ember, és elkezdte elhordani. Jelen esetben ez mangánérc volt, amit itt elkezdtek először külszíni fejtéssel bányászni. Persze az "otthagyott" kőzet így a felszínre került és ma már egy nagyon érdekes geológiai sétát tud tenni itt az ember kiépített utakon. A szó szoros és átvitt értelmében is rengeteg követ megmoztattak az emberek egy kis haszonért.

Őskarszt

Még mindig az őskarszt

Háziállat

Jól kiépített környék

Lát itt valaki egy fejet?

Mangán, ha jól sejtem

A kék épp csak érinti a bányát, de természetesen hiba lett volna kihagyni a megtekintését. Ez az a hely, amire érdemes egy plusz fél órát, órát betervezni az útvonalba. (Még akkor is, ha később ez hiányzik is.) Az őskarszot bemutató ládát nem találtuk a helyén, maradt a pótjelszó a bejárat melletti nagy tábla hátulján.

Az út erdei részéről innentől kezdve sok minden mondanivaló nincs. Egyébként szép helyen jártunk, kirándulásra érdemes. A nap során több állatot is láttunk, tudtuk fényképezni, gyíkot, cincért.

A Városlőd előtti szakasz, amikor a völgy már kiszélesedik, éles, vágott murvával van feltöltve. Na ez a rész nem annyira jó. Nincs rendesen letaposva, elsüllyed benne az ember, bokája kifordul, ettől el tudtam volna tekinteni. De hát ilyenkor szoktuk megállapítani, hogy át nem lehet ugrani semmit, két jó rész között néha van utalmasabb szakasz is.

Bandukolva

Egy másik ismerős

Ez az út nagyon murva!

Szintén Városlőd előtt suhantunk el a Sobri Jóska kalandpark mellett. Én nem néztem rá előzetesen, hogy milyen attrakciókkal várják itt a nagyérdeműt, de amit láttunk, attól leesett az állunk. Valami fura zajra lettünk figyelmesek, mintha dróton húznának valamit. Hát az nem valami volt, hanem valaki, sőt nem is egy valaki, hanem rögtön kettő. Onnan fentről csúszópálya lefelé, nem is tudom, lehet egy kilométer hosszan is. Ember legyen a talpán, aki bevállalja, bár biztos nagy élmény lehet. Ide majd Nórival egyszer el kell jönni, még ha nem is a csúszás miatt, hanem úgy egyébként. 

Onnan le, fejjel előre??? :-o

Városlőd egy külön sztori. Sok mindent nem láttunk belőle. Kivéve az elejét, ott ugyanis a vasútállomáson benyomtuk a napzáró pecsétet, ezzel tehát már nincs gond. Folyamatosan a közlekedésen járt a fejünk, hogy akkor innen hogyan is menjünk. Előzetesen kinéztük, hogy oké Városlődből Veszprémbe mennek buszok és vonatok is (és majd onnan szintén busszal Nagyvázsonyba), de felmerültek apróbb problémák, mint az átszállás hiánya, esetleg távolság (lásd: Veszprém vasútállomás és autóbuszállomás távolsága). Találtam egy buszt, amivel optimális átszállással eljuthattunk volna Nagyvázsonyba, vagyis Veszprémben a legkevesebbett kellett volna várni. Ezzel egy gond volt: a busz nem a településen, hanem azon kívül a 8-as úton áll csak meg, tehát nekünk végig kell gyalogolni egész Városlődön, hogy ezt a buszt elcsípjük. Ez úgy egy két és fél kilométeres séta, enyhe emelkedővel és minderre volt kb egy fél óránk. Nosza, vágjunk bele. 

Nem hiányzott. Tulajdonképp ez már a teljesítménytúra tempónk volt (vagy még annál is több), és amikor az ember lábában már van 28 kilométer, arra már kicsit nehéz még rádobni egy lapáttal. De mi mentünk rendületlenül. El is értük a buszt. Kár, hogy szintet tévesztettünk. Ugyanis a busz egy viadukt tetején áll meg, mi meg az aljánál kötöttünk ki. Lépcső nem volt, még azt is ki kellett találni, hogy hogy kéne egyáltalán feljutni a tetejére, szóval más lehetőség nem maradt, fáradtan integettünk a busz után és visszakullogtunk a faluba. Innen egy jó 20 perc múlva indult egy busz Veszprémbe. Persze Juli még elment sétálni egy kört, hogy meglegyen a kerek 30 km. :) 

Veszprémben úgy döntöttünk, hogy akkor nem variálunk már semmivel (terveben volt még hogy talán a Balcsihoz még leautózunk vacsorázni, de erre már nekem sem volt kedvem), így Veszprémben beültünk az első helyre, amit találtunk és ettük egy kis mexikóit. Nagyon finom volt és ahhoz képest még egész jó árban is kijöttünk. Energiával feltöltődve, és mivel még a buszig volt egy fél óra, még sétáltunk egy kicsit Veszprémben is. Én még fagyit is ettem, bár ez már a klasszikus "ezasomlóimárnemkellettvolna" helyzetet eredményezte nálam is. 

Nagyvázsonyban a faluközpontba érekztünk (Kinizsi Söröző továbbra is változatlan formában üzemel). Ha még nem lett volna elég: a Garmin az úr. Julinak már csak pár (ezer) lépés hiányzott az 50 000 lépéses kitűzőhöz. "Na nehogy már ne csináljuk meg" alapon köröztünk még egy kicsit a faluban. Mindekkorra már a nap is lement, úgyhogy szinte sötétben értünk haza a szállásra. Azért jó kis nap volt ez is!

Utolsó pecsét a Nagy Rohanás előtt

A Nagy Rohanás után - (látszólag) vidáman

Erre jártunk

Szintmetszet